2022. július 5. kedd

júl. 5
16:48
Elemző a fekete napról: nem látszik, mitől erősödhetne a forint (Infostart)
Sorra döntötte a negatív történelmi rekordokat a forint kedden az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben. Hogy mi állhat az erőteljes gyöngülés miatt, erről kérdeztük Beke Károlyt, a Portfolio elemzőjét.
júl. 5
16:48
Már aratnak a földeken, az egyik legrosszabb országos termésátlaggal nézünk szembe (Portfolio)
Az árpa betakarítása a napokban fejeződik be, a búzát pedig most kezdték el, és a repce is még folyamatban van. Így a termés mennyiségét egyelőre nem látjuk, ugyanakkor az agrárminiszter szerint nem kell "jóstehetség ahhoz, hogy azt mondhassuk, hogy az egyik legrosszabb országos termésátlagra számíthatunk majd idén." Ha az elkövetkezendő napokban n
júl. 5
16:48
Újabb városban vált súlyossá a helyzet – vízkorlátozás! (Agroinform)
Már locsolni is tilos napközben.
júl. 5
16:50
Recessziótól félnek a befektetők, beszakadt az olajár (Portfolio)
A nemzetközi tőkepiaci hangulatnak megfelelően a nyersolaj árfolyama is a piacokkal együtt esik a mai napon, főként a recessziós félelmek és a dollár erősödésének következményeképpen.
júl. 5
16:54
Itt az új őrület: hot dogos fagyi lesz a nyár slágere (vg.hu)
Elsőre szokatlan, ám nagyon ízléses kombináció született.
júl. 5
16:54
A makói hagyma és termesztése – Agrofórum határszemle Sipos gazdával (Agrofórum)
Sipos Gazda ezúttal Makóra látogatott el, ahol Zsótér Gézával a makói hagymáról és annak termesztéséről beszélgettek.
júl. 5
16:54
Zöld jelzést adott a horvát eurónak az Európai Parlament (Üzletem)
Az Európai Parlament 539 szavazattal, 45 ellenszavazat és 48 tartózkodás mellett fogadta el Siegfried Mureșan képviselő jelentését, amely szerint Horvátország teljesíti az euró jövő év eleji bevezetésének összes feltételét.
júl. 5
17:00
Az olcsó forint miatt tarolhatnak a külföldi ingatlanbefektetők, egyre nő is a számuk (Piac és Profit)
Az árfolyamváltozások miatt az euróban fizető külföldi vevők számára néhány hónap alatt 10 százalékkal csökkent a magyarországi ingatlanok ára. Emiatt a külföldi érdeklődők száma egy hónap alatt 30 százalékkal nőtt.
júl. 5
17:00
Tele van a Binance és még a csődközelbe jutott cégeket is kimentené (Kripto Akadémia)
A Yahoo-n megjelent interjúban a Binance vezérigazgatója, Changpeng Zhao lerántotta a leplet arról, hogy mennyire megy a Binance szekere a medvepiacon. CZ elmondta, hogy a „kripto tél” ellenére a tőzsdének nincsenek pénzügyi gondjai, mivel óriási készpénztartalékkal rendelkezik.  Sőt, a Binance jelenleg is 50 kriptopénzes vállalattal tárgyal arról,
júl. 5
17:00
Kezd magához térni az amerikai gyáripar (vg.hu)
Növekedtek a gyáripari megrendelések az Egyesült Államokban.
júl. 5
17:06
Gyakoribbá válhatnak az olaszországihoz hasonló jégcsuszamlások (Alternatív Energia)
Valószínű, hogy a Föld melegedésével gyakoribbakká válnak az olyan események, mint a vasárnapi észak-olaszországi jégcsuszamlás - állapították meg tudósok.
júl. 5
17:12
Akár egy havi keresetbe is kerülhet az idei nyaralás (ProfitLine)
Az egy évvel korábbinál jóval többen mennének nyaralni idén, és az utazást tervezők átlagosan mintegy 250 ezer forintot költenének a vakációra, megegyezően a járvány előttivel - derül ki a K&H biztos jövő reprezentatív felméréséből.
júl. 5
17:12
Ausztria utasítani fogja az iparvállalatokat és a közműcégeket, hogy földgázról álljanak át olajra (Portfolio)
Ausztria utasítani fogja az ipart és a közműveket, hogy az üzemeket lehetőség szerint a földgáz alternatíváival, különösen olajjal működtessék - mondta kedden az energiaügyi miniszter, miközben az ország igyekszik felhalmozni a földgázt arra az esetre, ha Oroszország elzárná a csapokat - írja a Reuters.
júl. 5
17:18
Ez tehet be most nagyon a magyar cégeknek: nem látják a fától az erdőt? (Pénzcentrum)
A növekvő infláció és a kamatemelések miatt a fizetési problémák növekedésére számít a magyar cégvezetők több, mint 70 százaléka. A hazai vállalkozók ugyanakkor sokkal erősebbnek érzik magukat, mint európai társaik és nagyobb arányban is tettek félre forrásokat, hogy fedezni tudják a várva várt növekedést, vagy éppen a nem várt problémákat – derül
júl. 5
17:18
Időjárás: másodfokú riasztás zivatarveszély miatt! Lesz itt minden! (Agroinform)
Néhány megyében a következő órákban heves zivatarok alakulhatnak ki, amelyeket viharos szél, jégeső, felhőszakadás kísérhet.
júl. 5
17:18
Mélypont: 410 forintot közelíti az euró (444.hu)
Tragikus napja van a magyar fizetőeszköznek. Egyetlen nap alatt veszített az értékéből annyit, hogy minden fontos devizával szemben rekordmélységbe zuhant.
júl. 5
17:18
Rekorddal fordultak rá a nyárra a hazai alapkezelők (vg.hu)
A kötvény- és az ingatlanalapok vezetésével 10 700 milliárd forint közeli új csúcsra emelkedett május végére a hazai befektetési alapok vagyona.
júl. 5
17:18
Lehet-e jótékony hatása a varroa atkának? (Magyar Mezőgazdaság)
Erre a kérdésre a méhészek gondolkodás nélkül vágják rá a választ: természetesen nem. Ez a parazita sok problémát okoz, és nemrég megjelent az utolsó kontinensen, ahol korábban még nem okozott gondot: Ausztráliában. Itt azonban a háziméh sem őshonos, és kivadult állományai komoly kompetíciót jelentenek a bennszülött méh-fajoknak.
júl. 5
17:24
Figyelem, fontos határidő közeleg: ha lemaradsz róla, csúnya bírságot kaphatsz (Pénzcentrum)
A kettős könyvvitelt vezető, cégjegyzékbe bejegyzett vállalkozó köteles a jóváhagyásra jogosult testület által elfogadott beszámolót az adott üzleti év mérlegfordulónapját követő ötödik hónap utolsó napjáig (naptári évvel megegyező üzleti év esetén tárgyhót követő május 31-ig) letétbe helyezni. Amennyiben a Társaság esetében kötelező a könyvvizsgál
júl. 5
17:24
Oroszország felmondaná a tengeri megállapodást Norvégiával (vg.hu)
Vjacseszlav Vologyin orosz házelnök kijelentette, hogy Ukrajna terrorista állammá vált.
júl. 5
17:30
Nagy eséssel zárta a napot a magyar tőzsde (Portfolio)
A hazai blue chipek közül az OTP teljesített a legrosszabban.
júl. 5
17:30
Ugrás a jövőbe! – Napelem gomba, bogárszedő robot és inkluzív társasjáték a MOME pályázatának idei győztesei (Tiszta Jövő)
Napelem gomba, bogárszedő robot és inkluzív társasjáték tervei lettek a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) tizenévesek számára kiírt, Ugrás a jövőbe! című pályázatának idei győztesei.
júl. 5
17:36
A KFC is kivonul Oroszországból (vg.hu)
A Pizza Hut után eladják a KFC orosz üzletágát is.
júl. 5
17:42
Ma csak a Richter tudta tartani magát (Privátbankár)
A forgalom is alacsony volt kedden a pesti börzén.
júl. 5
17:42
Hidegfront váltja a hőséget (vg.hu)
Másodfokú riasztásokat adtak ki zivatarveszély miatt.
júl. 5
17:42
Extrém szárazságra kell számítanunk (Agrofórum)
A jövő ökoszisztémáit az éghajlatváltozás hatására kialakuló szárazság fogja meghatározni. Egy, a Wageningeni Egyetem (Wur) által közzé tett új kutatás szerint az ökoszisztémák működését a vízfüggőség fogja meghatározni, magyarán az, hogy lesz-e hozzáférhető víz az adott régióban.
júl. 5
17:48
Alap A Talaj roadshow (Agroinform)
A talaj termőképességének és vízháztartásának megőrzése és javítása lesz a téma.
júl. 5
17:48
Terjed a Bitcoin használata Törökországban az infláció miatt (BitcoinBázis)
A hatóságok akarata ellenére folyamatosan terjed a Bitcoin használata Törökországban, a brutális, 78 százalékos infláció miatt. Az ország valutája ijesztő
júl. 5
17:54
Tudomány, kutatás, innováció: „erodálódik az európai pozíció” (Üzletem)
Az Európai Bizottság közzétette a tudományos, kutatási és innovációs teljesítményről szóló (SRIP) 2022. évi jelentést.
júl. 5
18:06
Lezárták a jégcsuszamlástól érintett hegyszakaszt a Dolomitokban (vg.hu)
A jégtábla a Punta Rocca közelében tört le a Marmolada csúcsához vezető útvonal mentén
júl. 5
18:12
Bekeményít az EU: szigorúbban fognak fellépni az internetes csalások ellen (Menedzsment Fórum)
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén a digitális szolgáltatásokat és a digitális piacokat szabályozó rendelettervezeteket fogadott el az online tér biztonságának fokozására.
júl. 5
18:12
Összekapcsolódott a magyar és a szlovén villamosenergia-rendszer (Alternatív Energia)
Létrejött az összeköttetés a magyar és a szlovén villamosenergia-rendszerek között csütörtökön, a tervezett időpontban - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. az MTI-vel.
júl. 5
18:12
Mínuszban zárt a BÉT (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 450,93 pontos, 1,14 százalékos csökkenéssel, 39 256,26 ponton zárt kedden.
júl. 5
18:18
Pár napja még elképzelhetetlen mélységekbe szédült a forint (Infostart)
A napközbeni mélyrepülés délutánra sem állt le.
júl. 5
18:18
Új tervvel állt elő az Európai Bizottság, amellyel fellendítenék Európa fejlődését (Portfolio)
Az Európai Bizottság új európai innovációs tervet mutatott be, hogy Európa kiemelkedővé váljon, vezető szerepet töltsön be a globális innovációs színtéren - közölte az uniós bizottság kedden.
júl. 5
18:18
Alap A Talaj roadshow (Agroinform)
A talaj termőképességének és vízháztartásának megőrzéséről és javításáról lesz szó.
júl. 5
18:18
Válaszúton a japán monetáris politika (vg.hu)
A 24 éves mélypontra zuhant kurzus az amerikai recessziós félelmeket is tükrözi.
júl. 5
18:18
A kánikula ellenére még nem dőlt meg a tavaly nyári áramfogyasztási rekord (Tiszta Jövő)
A kánikula ellenére egyelőre nem dőlt meg a hazai áramfogyasztási rekord, bár a tartósan magas hőmérséklet jelentősen megemelte a rendszerterhelési értékeket - tette közzé a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. a honlapján.
júl. 5
18:20
Véletlenül több lett a kúton, mint 50 liter? Talán nincs baj! (Agroinform)
A Molnál 50 literes tankolás felett piaci árat fizetünk, de van megoldás, ha megszaladt.
júl. 5
18:24
Energiahivatal: Magyarországon és az EU-ban is nőtt a betárolt földgázmennyiség (Alternatív Energia)
Az Európai Unióban a betárolt gáz mennyisége 10 százalékponttal volt magasabb májusban, mint egy éve, Magyarországon pedig 48 százalékkal nőtt - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden, a májusi földgázpiaci riportja alapján.
júl. 5
18:24
A gázár miatti recessziós félelmek hatására esik az euró és ütik a forintot is (Portfolio)
Az Oroszország és a Nyugat közötti gazdasági háború egyik frontja jól láthatóan a gázpiacon zajlik, olyannyira, hogy mostanra elképesztő magasságokba emelkedett az európai tőzsdei gázár az orosz szállítások visszafogása és egyéb szállítási bizonytalanságok hatására, mindez pedig a téli ellátási aggodalmakkal együtt jókora gazdasági recessziós félel
júl. 5
18:30
Ennyit keres a Puskás Akadémia legjobban fizetett játékosa (Menedzsment Fórum)
A 26 éves Sahab Zahedi fizetése havonta 24 millió forint, ezzel ő lehet a felcsútiak legjobban kereső játékosa.
júl. 5
18:30
Leállás jön a hazai banknál: ez a szolgáltatás nem lesz elérhető (Pénzcentrum)
Ismét leállás jön a CIB Banknál, több napon át nem lesznek elérhetőek az online banki szolgáltatások.
júl. 5
18:30
Aranyárban mérik a sípályák lebontását Svájcban (vg.hu)
Több mint 800 millió forintba kerülhet egy kisebb pálya felszámolása az Alpokban.
júl. 5
18:36
Putyin háborúja - radikálisan újra kell szabni Európát (Privátbankár)
Washington segítsége nélkül már az orosz zászló lobogna Lvivben és Odesszában. Mostantól az európai integrációt nem a konfliktusok elkerülésének vágya, hanem a veszélyes világban való sikeres navigálás igénye kell, hogy vezesse. Káncz Csaba jegyzete.
júl. 5
18:36
Itt az Európai Bizottság nagy terve: így lendítenék fel az európai innovációt (Adózóna)
Az Európai Bizottság új európai innovációs tervet mutatott be, hogy Európa kiemelkedővé váljon, vezető szerepet töltsön be a globális innovációs színtéren – közölte az uniós bizottság.
júl. 5
18:36
Ukrajnában most a kommunista pártot tiltották be (vg.hu)
Az ukrán bíróság betiltotta az Ukrán Kommunista Pártot, ez a 11-ik betiltott párt az orosz invázió óta.
júl. 5
18:48
Mi lesz a forinttal? Meddig mehet fel az infláció? - Klasszis Podcast (Menedzsment Fórum)
Hogyan lehetséges az, hogy az MNB egyre feljebb viszi az irányadó kamatát, mégis azt látjuk, a forint csak egyre gyengül? S meddig mehet fel az infláció? Ezekről is beszélgettünk a Klasszis podcastban Virovácz Péterrel, az ING makrogazdasági elemzőjével.
júl. 5
18:48
A legveszélyesebb gombabetegségek (Magyar Mezőgazdaság)
A szőlőt számos károsító megtámadja, a lisztharmat, a peronoszpóra, a szürkerothadás szinte minden évben jelen van és tetemes gazdasági kártétellel fenyeget. Az ellenük való védekezés képezi a szőlő védelmének gerincét, amit más betegségek, kártevők ellen kombináltan kell végrehajtani.
júl. 5
18:48
Lengyel miniszter: télen gyűjts fát, ha nem akarsz megfagyni (BitcoinBázis)
A lengyelek fát gyűjthetnek télen, ha fáznak és fel szeretnék fűteni az otthonaikat. Az állampolgárok engedélyt kaptak arra, hogy az

Keresés