Egyre gyakrabban és nagyobb mértékben következnek be szerte a világban klímaváltozásból adódó katasztrófák. 2021-ben a globális szinten biztosított katasztrófakárok jóval meghaladták a 100 milliárd dollárt. Az extrém események már az e tekintetben eddig csendesebb Európát sem kímélik: a tavaly júliusi kontinensszintű áradás a második legnagyobb mér
Készen állunk a megállapodásra – írta Varga Judit a Facebook-oldalán. Az igazságügyi miniszter mostani posztjával tovább erősíti a kormány azon kommunikációját, amely szerint készek engedményeket tenni Brüsszelnek a megállapodás, végső soron pedig az EU-s pénzek kiszabadítása érdekében.
Először találtak mikroműanyag-szennyezést marha- és sertéshúsban, tejben, valamint tehenek és sertések vérében - írta egy holland kutatás alapján a The Guardian pénteken.
2022. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 11,7%-kal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett a leginkább.
Milton Friedman születésének 110. évfordulója alkalmából 15000 Ft névértékű ezüst és 2000 Ft névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank2022. július 11-én hétfőn. Az emlékérmék a magyar származású Nobel-emlékdíjasokat bemutató tematikai sorozat második részeként jelennek meg –követve a 2020-ban kibocsátott Harsányi János emlékérm
A francia kormány szeretné 100 százalékig visszaállamosítani az Électricité de France (EDF) áramszolgáltatót - jelentette be Élisabeth Borne új miniszterelnök szerdán, a nemzetgyűlésben elmondott programbeszédében.
Az Európai Parlament (EP) plénuma csütörtökön állásfoglalást fogadott el, amelyben azt szorgalmazza, hogy az európai uniós tagországok repülőgépei és repülőterei nagyobb arányban használjanak fenntartható üzemanyagokat a légi közlekedésből származó kibocsátások csökkentése és Európa 2050-re tervezett klímasemlegessé válása érdekében.
A magyar távközlési piacon is eltörlik a mobilszolgáltatók a nullás díjszabású szoltáltatásokat, amik eddig megtalálhatóak voltak a kínálatban. Számolt be a HWSW.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai szerint áprilisban több mint tizedével csökkent a földgáz belföldi felhasználása a tavalyi év azonos időszakához képest, az országos primerenergia-felhasználás pedig 91,75 petajoule (PJ) volt, amely 2,24 PJ-lal alacsonyabb az előző év áprilisi adatokhoz képest.
Mától új kaparóssal bővíti kínálatát a nemzeti lottótársaság. A jelenleg 29 papíralapú sorsjegy mellé megérkező Nyomkövető sorsjegy grafikája a detektívtörténetek rejtelmes légkörét idézi. Az 500 forintos sorsjeggyel akár 6 nyereményt is elvihet a szerencsés játékos, a fődíj pedig 25 millió forint.
A sajnálatos Jókai utcai tetőomlás rámutatott arra, hogy egyik napról a másikra is teljesen átírhatja egy váratlan baleset a lakóközösség életét. Ezért is elengedhetetlen a biztosítás, hiszen bárkivel előfordulhat, hogy csak arra támaszkodhat.
Az Európai Parlament (EP) elutasította az úgynevezett taxonómia rendelet kiegészítése elleni indítványt, mely megakadályozta volna, hogy a gáz- és atomenergia-ágazatok bizonyos tevékenységei környezeti szempontból fenntarthatónak minősüljenek, ezzel mindkét energiahordozó biztonságos és tiszta energiaforrás minősítést élvezhet - közölte az uniós pa
Szalmonellafertőzés gyanúja miatt hívta vissza a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a fél kilód KINGA fagyasztott fasírtalapot. Ha megvette mindenképpen vigye vissza!
A belga csokoládégyárban észlelt szalmonellafertőzés a Vandamme cég komáromi gyárából származó szójalecitin teherautóra rakodásakor következhetett be - közölte a gyártó az MTI-vel.
A nagy íróink, költőink közül Petőfi Sándor alakja az egyik legismertebb. Forradalmár, nemzeti hős, sokaknak a nagybetűs költő. Életrajza és költészete szinte az általános műveltség része. Kevesen tudják azonban, hogy Petőfi mindössze 26 évet élt, ezalatt közel ezer verset írt, amiből körülbelül nyolcszázötven maradt az utókorra. Azt viszont még ke
Egy hónap alatt eltűnt egy közepes méretű patak a Bükkben, ahová sok állat járt inni. De országszerte csökkent a tavak, folyók vízállása. Szolnoknál például még nem volt olyan alacsony a Tisza, mint most. A Magyar Tudományos Akadémiánál azt mondják, már 20 éve előrejelezték, hogy egyre több lesz az aszály sújtotta év – számolt be az RTL.
Egyre sűrűbben, egyre inkább szerteágazó területeken és egyre nagyobb mértékben következnek be klímaváltozásból adódó katasztrófák. 2021-ben a globális szinten biztosított katasztrófakárok jóval meghaladták a 100 milliárd dollárt. Az extrém események már az e tekintetben eddig csendesebb Európát sem kímélik: a tavaly júliusi kontinensszintű áradás
Elon Musk, a Tesla vezére pénteken azt közölte, hogy felmondja a Twitter megvásárlását célzó milliárd dolláros üzletét. Döntését azzal indokolta, hogy a közösségi médiavállalat nem szolgáltatott információt a platformon lévő hamis fiókokról.