Magyarországon bejegyezett külföldi vállalkozástól származott a a belga csokoládéüzemben kimutatott szalmonellafertőzést okozó adalékanyag - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.
A szőlőben a lisztharmat elleni védekezés most a legfontosabb. A fertőzés továbbterjedését a zöldmunkával is megakadályozhatjuk. Az Agroinform.hu 27. heti kertészeti növényvédelmi előrejelzése.
Nem hiányzik a napi akár többórás ingázás, a dugóban üldögélés az IT-szektor dolgozóinak. A munkavállalók egyértelműen pozitív hatásokat tapasztaltak úgy a termelékenységükkel, mint a magánéletükkel kapcsolatban.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 2022. július 7-én tartotta országos alakuló küldöttgyűlését, ahol megválasztották az országos tisztségviselőket. A küldöttek megerősítették pozíciójában az eddigi elnököt, Győrffy Balázst.
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított egy céggel szemben, amiért megtévesztően ígérheti a lakossági napelem-pályázatok költségmentes előkészítését, illetve kifogásolhatóan hirdetheti a pályázat keretében általa telepített rendszerek költségmentességét.
3 nap alatt 16 egység és a 416-os euró-forint árfolyam. Ez volt az a két szám, ami már áttörte a gazdaságpolitika ingerküszöbét és reagált a kormány és a jegybank, ha nem is összehangoltan, egymásra épülve. 24 óra leforgása alatt lépett ugyanis a Magyar Nemzeti Bank a forint védelme érdekében, majd átpasszolta a labdát a fiskális politikának, amely
Tegnap ugyancsak rövid időre, de újra 100 dollár alá estek az olajárak, nagyon úgy tűnt, megtörhet a hosszú ideje tartó menetelés. Az utóbbi időben erősödő recessziós félelmek nagyban hozzájárultak az árak közel 20 százalékos csökkenéséhez, a mai nap azonban számos olyan hír látott napvilágot, amelyek jelenetős árfelhajtó hatással voltak az olaj vi
A turizmus fokozatos helyreállását tükrözik a legfrissebb statisztikai adatok, a belföldi turizmus idén elérheti a járvány előtti szintet, nyilatkozták az elemzők a kereskedelmi szálláshelyek legfrissebb, csütörtökön közzétett adatairól.
Az elemzői várakozások átlagában szereplő 75 bázispontnál kisebb mértékben, 50 bázisponttal emelte mai ülésén az irányadó kamatot a lengyel jegybank, így annak mértéke 6,5%-ra nőtt. A lengyel zloty kismértékben 4,765-ről 4,785-ig gyengült az euróval szemben fél órával a döntés bejelentése utánig, ami a tegnap esti árfolyamhoz képest mindössze 0,2%-
Az MNB csütörtök reggel 200 bázisponttal 9,75 százalékra emelte az egyhetes betéti kamatot, hogy megállítsa a forint mélyrepülését. Az alapkamat hozzáigazítását pedig már a jövő héten végrehajtja. Közben a kormány is jóval barátságosabb hangot ütött meg az Európai Unióval kapcsolatban. Több pontban is engedett az Európai Bizottságnak.
Termőre fordultak a Helvécián elültetett rezisztens borszőlők, az első termés boraiból tartottak bírálatot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal fajtakísérleti állomásán. A magyar, szerb, német és olasz fajták borai megfelelnek a mai igényeknek. A szakmai bemutatón azonos termőhelyről származó világfajtákhoz hasonlították a kísérleti tételeke
Az Európai Parlament (EP) képviselői szerint példátlan mértékű ellenőrzésre van szükség a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós források elköltésénél, és a tagállamok együttműködését kérték az uniós költségvetés kárára elkövetett csalások megelőzésére – tájékozatott az uniós parlament csütörtökön.
Az Északi Agrárszakképzési Centrumot (Éaszc) és az általa nyújtott képzéseket projektzáró rendezvényen mutatták be a nagyközönségnek Baktalórántházán. Az „Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek” című projektet az Éaszc az Alföldi Agrárszakképzési Centrummal (Aaszc) közös konzorciumban valósította meg. Kezdetben a baktalórántházi Éaszc Vay
Óriási napon belüli fordulatot láttunk csütörtökön a forint árfolyamában, hiszen reggel még 415 felett is járt az euróval szemben, kora estére viszont már az újabb és újabb erősödési hullámokban 402,5-ig jutott. Mindez amellett következett be, hogy estére még tovább erősödött a dollár az euróval szemben, azaz alapesetben továbbra is ellenszél fújt
Az erősen nyereséges 2021-es évet követően 2022 első negyedévében az európai traktorpiac enyhe visszaesést mutatott, 5,3%-os forgalmi veszteséggel. Ennek ellenére a mezőgazdasági gépek iránti kereslet továbbra is magas szinten marad. Az ukrajnai háború, az emelkedő nyersanyagárak és a logisztikai problémák a következő hónapok fő meghatározóinak biz
Az Ukrajnát támadó orosz erők rakétacsapást mértek a Donyeck megyei, stratégiai jelentőségű Kramatorszk város központjára, a támadásnak az eddigi információk szerint egy halálos áldozata és hat sebesültje van - közölte Pavlo Kirilenko megyei kormányzó csütörtökön a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.
A nagyvállalatok jobban ügyelnek a fenntarthatóságra, mint a kisebbek, de a tevékenység alapján is látszanak különbségek a környezettudatosságban – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. csütörtökön.
Csehország azt szeretné, ha Horvátország már idén tagja lehetne az áruk és az emberek szabad mozgását biztosító schengeni övezetnek - jelentette ki Petr Fiala cseh miniszterelnök csütörtökön Prágában, miután tárgyalásokat folytatott Andrej Plenkovic horvát miniszterelnökkel.
A belga KBC Bank pénzintézet, a KBC Group NV 100 százalékos leányvállalata lezárta a Raiffeisen Bank International AG (RBI) bolgár érdekeltsége, a Raiffeisenbank EAD 100 százaléka átvételét.
Kilencvenkét éves korában meghalt Berecz János, a Kádár-rendszer egykori vezető politikusa. Halálát fia, Berecz János Gábor jelentette be Facebook-oldalán csütörtökön.
Az Európai Parlament (EP) plenáris ülése csütörtökön állásfoglalást fogadott el, amelyben azt szorgalmazza, hogy az európai uniós tagországok repülőgépei és repülőterei nagyobb arányban használjanak fenntartható üzemanyagokat a légi közlekedésből származó kibocsátások csökkentése és Európa 2050-re tervezett klímasemlegessé válása érdekében.
Az MNB az egyhetes betéti kamat mai 200bp-os emelését követően bejelentette, hogy „a Monetáris Tanács júniusban meghatározott stratégiájával összhangban szükségesnek tartja, hogy az egyhetes betéti kamat emelkedése minél előbb beépüljön az alapkamat-emelési ciklusba is. Az alapkamat és az egyhetes betéti kamat gyors összezárása már a következő, júl
A mobilszolgáltatók folyamatosan kapcsolják le a 3G-s hálózatokat, ezzel pedig sok készülék válik lényegében használhatatlanná. Már eddig is lehetett támogatást kapni az okostelefonok vásárlásához azoknak, akik 2-, illetve 3G-s mobillal rendelkeznek, most viszont megduplázódik a készülékcseréhez nyújtott állami segítség összege, valamint a program
Ritkán látunk olyan gazdasági és piaci helyzet összefoglalót Orbán Viktor kormányfőtől, mint amivel csütörtök este jelentkezett a Facebook-oldalán, hiszen szó van benne az euró dollárral szembeni árfolyamáról, az olaj- és gázpiacról, a magyar ellátásbiztonságról, az ipari termelésről és az idei GDP-növekedési kilátásainkról, foglalkoztatásról, ille
Oroszországban igen jelentősen, 82 százalékkal, 27 ezer 761-re zuhant az új autók és haszongépjárművek eladása júniusban az egy évvel korábbi 154 ezer 553-ról – közölte az Oroszországban tevékenykedő európai vállalatokat tömörítő szervezet, az AEB autógyártó-bizottsága.
Elfogyott a mobilnetünk, lemerült a készülék vagy éppen a vízállósági teszten bukott el a mobilunk? Az okostelefonok korában már nem kérdés, hogy a mobilunk egyszerre az utazási irodánk, a beszállókártyánk, a fényképezőgépünk, a térképünk és a tudakozónk. Ezen funkciók hiánya akkor tűnik fel igazán, ha nyaralásunk során valami váratlan dolog történ
A Magyarországon megrendezett 19. FINA Világbajnokság ideje alatt látványosan emelkedett a külföldi vendégek száma a versenyszámokban érintett városokban, Budapesten 30 százalékkal, Szegeden 38 százalékkal, Debrecenben 37 százalékkal, Sopronban pedig 150 százalékkal június első két hetéhez képest. A fővárosban az angol, a német és az amerikai vendé
Az eurózóna egyes kamatdöntő testületi tagjai szerint az Európai Központi Banknak a tervezettnél agresszívabb kamatemelésre lehet szüksége – ez derül ki a múlt havi kamatdöntő ülésről szóló beszámolóból.
Miután bejelentette Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy négy területen konkrét engedményeket tett az Európai Bizottság felé a kormány a megegyezés érdekében, majd Orbán Viktor kormányfő közölte, hogy az összes technikai akadály elhárult a megegyezés útjából, megkereste a Portfolio az Európai Bizottság illetékes szóvivőit. Szám
Elindult a vállalat új üzletága, a Főtaxi Drive, amelynek keretében a cégek környezetkímélő elektromos autókat is bérelhetnek, emellett földrajzi terjeszkedését is folytatja a taxitársaság, így Budapest és Szombathely után már a Velencei-tó környékén is utazhatunk Főtaxival.
Korábban már volt szó arról, hogy az állam venné át az önkormányzatoktól a szakrendelők és a háziorvosi rendszer fenntartását, ugyanis az egészségügyi rendszer problémái, valamint az orvoshiány miatt jelenleg több száz településen nem elérhető az alapellátás. Takács Péter egészségügyi államtitkár most újabb reformtervekről beszélt egy interjúban: l