Megnyílt a felújított Cholnoky Jenő Gyermek- és Ifjúsági Kikötő, Diáktábor Révfülöpön - tudatta a Mathias Corvinus Collegium (MCC) vasárnap az MTI-vel.
A forint csütörtöki óriási - napon belüli - fordulata és a pénteki erősebb szinteken hullámzása után most nyilván az áll a befektetők fókuszában, hogy merre tovább. Ennek kapcsán szedtünk most össze néhány támpontot.
Rendkívül veszélyes időszakban vagyunk amiatt, mert miközben a 480 forintos ársapka miatt az üzemanyagimport leállt Magyarországra, aközben növekszik a hazai fogyasztás, és a Mol százhalombattai finomítója is leáll augusztusban karbantartás miatt, ezért kérni kell az állami stratégiai készlet felszabadítását – jelezte az ATV Heti Napló című vasárna
Rendkívül veszélyes időszakban vagyunk amiatt, mert miközben a 480 forintos ársapka miatt az üzemanyagimport leállt Magyarországra, és az OMV schwechati finomítójában is gondok vannak, aközben növekszik a hazai fogyasztás, és a Mol százhalombattai finomítója is csak keveset termel augusztusban karbantartás miatt, ezért kérni kell az állami stratégi
Magyarországon a leggyakoribb rosszindulatú bőrrák típus a basalioma, ami a melanomához hasonlóan az UV-sugárzás negatív következményeiként alakul ki. Mi az a basalioma, mennyire veszélyes a basalioma nevű bőrrák? Mekkorák a basalioma áttétek esélye, milyen korosztályra és bőrtípusra jellemző a basalioma?
Melegszik az idő a következő napokban: a hét második felében néhol már 35 Celsius-fokot is mérhetnek. Emellett sok napsütésre kell készülni, jelentős mennyiségű csapadék nem várható
A Volánbusz is elérhetővé tette menetrendi adatbázisát a fejlesztők számára - jelentette be a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szombaton közösségi oldalán.
A mai napig iparági titok, hogy Szaúd-Arábia mennyi olajat képes valójában kiszivattyúzni. Már mindenki szkeptikus, hogy a szaúdi királyság tényleg az „olaj központi bankja" lenne.
A belga csokoládégyárban észlelt szalmonellafertőzés a Vandamme cég komáromi gyárából származó szójalecitin teherautóra rakodásakor következhetett be - közölte a gyártó az MTI-vel pénteken.
Cikkünk címe bár elég figyelemfelhívó, de célunk nem más, minthogy felhívjuk a Kedves Olvasóink figyelmét arra, hogy még most is elérhető a 0%-os kamatozású, akár 10 millió Ft összegű Babaváró Hitel, mely a fiatal házasok számára komoly lehetőséget jelent a családi életkezdéshez. Mivel a Babaváró Hitel szabad felhasználású hitel, így az összeg szab
Az energetikai szakmában manapság rengeteg beszélgetés, írás, tanulmány forog a hidrogénes projektek körül. Pedig az üzemanyag cellák egykori nagy ígérete manapság kicsit távolibbnak, fakóbbnak tűnik. De milyen friss trendek és technológiák vannak feljövőben, ami miatt a zöld hidrogén, azaz a megújuló energiából előállított hidrogén újra a figyelem
Ahhoz, hogy egyszer tényleg elérkezzen az elektromos „légitaxik” kora, megfelelő infrastruktúrára is szükség lesz, hiszen ezek az eszközök – bármennyire biztató technológiákkal készülnek – igényelni fognak ún. vertiportokat. A helikopterleszállóknál valamivel nagyobb, de mindenképpen bonyolultabb építmények fejlesztése fontos mérföldkőhöz érkezett:
A fotoszintézist, a létfontosságú folyamatot, amivel a növények vízből, szén-dioxidból és a Nap energiájából biomasszát állítanak elő, több millió éven át finomította az evolúció, és az általunk, emberek által fogyasztott összes táplálék ezen alapul. Csakhogy a fotoszintézis nem túl hatékony: a napsugárzás energiájának mindössze 1 százalékát haszno
Az Európai Unió idei búzatermése kisebb lehet a vártnál, mivel az aszály és a szélsőséges hőség miatt egyes régiókban csökken a terméshozam, ellensúlyozva a másutt tapasztalható kedvezőbb kilátásokat az esőzések után.
Ha nem járunk el diplomatikusan egy ingatlan megtekintésekor, akkor szélsőséges esetben akár a teljes ügylet is meghiúsulhat, hívta fel rá a figyelmet Gadanecz Zoltán, a Gdn Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa. A szakember azt javasolja a lakásvásárlóknak, soha ne véleményezzék vagy minősítsék az adott ingatlant első ránézésre, mert azzal sokat árt
Sokféleképpen fejezhető be ez a mondat, ám a legtöbben a hatékony működéssel, a profittermeléssel és a sikerességgel folytatnák. A Skyline-Computer Kft. egyedi szoftverek fejlesztésével és IT infrastruktúra-megoldásokkal foglalkozik, aminek köszönhetően az ipar 4.0, a digitalizáció, a vállalati intelligencia és a folyamatoptimalizálás kerül előtérb
Elképzelhető, hogy az év vége felé az európai országokban különböző mértékben ugyan, de korlátozni kell a gázfogyasztást. Jelenleg az Oroszországgal leszerződött gázmennyiség 88-89 százaléka érkezik meg, ami még mindig jónak mondható – nyilatkozta a Növekedés.hunak Kerekes György, a Makronóm Intézet szakmai vezetője.
Jó tanácsok 400–420 közötti euróárfolyam, kétszámjegyű infláció és folyamatosan emelkedő kamatok mellett. Az elmúlt tíz évben csak minimálisan csökkent a készpénzben, folyószámlákon vagy lekötött betétben álló vagyonhányad Magyarországon, és ennek most az infláció kárán sokan megihatják a levét. Minden eddiginél fontosabb diverzifikálni, azaz többf
Amikor a bitcoin és a többi kriptovaluta ára leesik, mindig többen vannak, akik a halálukat vizionálják. Amikor felmennek, akkor pedig a híveik tábora hangosabb. Megint csak a szokásos forgatókönyvet látjuk? Mikor jöhet el az újabb fellendülés?
● Az idei első félévben 10 százalékkal nőtt az eladásra kínálat magyar lakóingatlanok iránti külföldi érdeklődők száma, ami betudható a forint euróval szembeni gyengülésének is. A külföldi vevőjelöltek elsősorban a budapesti ingatlanok iránt érdeklődnek, a fővárosban csapódik le a kereslet több mint 50 százaléka.
Zsikla Gábor két évtized szervezetfejlesztés után a Jókenyérhez igazolt. A betanulás során maga is beállt a pult mögé, most pedig növekedési pályára állítaná a Jókenyeret a stagnáló covid-évek után. A kézműves pékségektől mindenesetre nem tart. Interjú.
A mozik nyár elejére visszaálltak a járvány előtti szintre, a filmforgalmazás magához tért, és az infláció egyelőre nem érződik. Filmes toplista-győztes idén a Doktor Strange, az utóbbi két év legnagyobb sikere pedig még mindig a Pókember.
Először találtak mikroműanyag-szennyezést marha- és sertéshúsban, tejben, valamint tehenek és sertések vérében - írta egy holland kutatás alapján a The Guardian pénteken.
A Shell a napokban közölte, hogy megkezdi egy megújuló hidrogénüzem építését Hollandiában, amely az energiavállalat szerint 2025-ös üzemebe helyezését követően Európa legnagyobbja lesz.
Egy tízmilliós lakáshitelt, 10 éves futamidővel 7,5-9 százalékos THM-mel és 120 ezer forint körüli havi törlesztővel vehetünk fel. Ha a banknak túl fiatalok vagy idősek vagyunk, érdemes több helyen körül néznünk.
Az európai kontinens fizetési piacának autonómnak és a külső fenyegetésekkel szemben ellenállónak kell lennie a gazdasági és pénzügyi szuverenitás támogatása érdekében – nyilvánította ki a közelmúltban kiadott stratégiájában az Európai Bizottság. Magától érthetődő elvárásnak is kezelhetnénk ezt, de ezzel párhuzamosan biztosítani kell a fizetési ren
Megváltozott munkaképesség alapján rehabilitációs ellátást, illetve rokkantsági ellátást kaphatnak az arra jogosult személyek. Cikkünkben áttekintjük, hogy ezek összege kategóriánként 2022-ben mekkora lehet, mi számít átlagjövedelemnek, illetve mekkora lehet szintén kategóriánként a kivételes méltányosságból megállapított rokkantsági ellátás összeg
Antal Éva, ahogy a legtöbben ismerik, a Vászonzsákoslány közel 30 ezer követőt gyűjtött eddig Instagramján fenntartható és környezetkímélő életvezetésről szóló posztjaival. Megfontolt, tudatos és tájékozott, úgy mesél a legfrissebb kutatásokról, a környezetszennyezés ok-okozati összefüggéseiről és a tudományosan megalapozott megoldásokról, mintha c
A kripto piac az elmúlt hónapokban szinte teljesen lekövette az amerikai tőzsdék mozgását. Az együttállás miatt ezúttal is fontos eseménynek ígérkezik az USA friss inflációs adatainak közzététele, melyre szerdán 14:30-kor fog sor kerülni. Az egy hónappal ezelőtt publikált mutató 8.6%-os pénzromlást mutatott az előző évhez képest. Egy ennél kedvezőb
Eddig mintegy 300 ezer hektárnyi kukorica és 200 ezer hektárnyi napraforgó ment tönkre a súlyos aszály miatt annyira, hogy ezeken a területeken semmiféle termés nem takarítható be. A régóta nem látott aszály ráadásul egy olyan évben viszi el a termés jelentős részét, amikor rendkívül magas árak vannak, vagyis a gazdák – normál körülmények között –
Tizenegy jelölt közölte hivatalosan hétfőig, hogy pályázik a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségére. A párt alsóházi frakciójának illetékes szakpolitikai bizottsága hétfőn ismerteti a várhatóan őszig tartó vezetőválasztási folyamat menetrendjét.
Orosz katonák erővel kényszerítették a zaporizzsjai atomerőmű ukrán vezetését, hogy engedjen be egy ismert orosz propagandista bloggert szigorúan ellenőrzött területre a nukleáris létesítményben - közölte vasárnap az ukrajnai atomerőműveket működtető Enerhoatom állami vállalat.
A 480 forintos ársapka mellett nem jön be import üzemanyag Magyarországra, azt adják el, amit itthon megtermelnek - Hernádi Zsolt szerint már messze túl vagyunk azon a ponton, ameddig tartható a 480 forintos ár.
A harmincnapos türelmi időszak lejártával június 26-án Oroszország hivatalosan is fizetésképtelenné vált devizakötvényeivel, amelyre több mint száz éve, az 1918-as bolsevik forradalom óta nem volt példa (nem számítva a ’98-as rubelválság alatti csődöt a hazai devizában denominált kötvényeire). Egyedülálló helyzet ez, hiszen Oroszország tudna fizetn
Az eddigi tapasztalatok szerint a lakosság utazási kedve annyira megnőtt, hogy a külföldi utazások száma a pandémia előtti utolsó év, a 2019-es számait is meghaladja majd. A Posta Biztosító arra hívja fel a figyelmet, hogy utasbiztosítás nélkül semmiképp ne induljunk útnak. A reptérkáosz okozta kellemtelenségek enyhítésére pedig a kiegészítő biztos
Július első hetének eleje még az árcsökkenés jegyében telt, de csütörtökön és főleg pénteken hirtelen fordulat jött, egyelőre még bizonytalan miért történt.