A belga csokoládégyárban észlelt szalmonellafertőzés a Vandamme cég komáromi gyárából származó szójalecitin teherautóra rakodásakor következhetett be - közölte a gyártó az MTI-vel.
A nagy íróink, költőink közül Petőfi Sándor alakja az egyik legismertebb. Forradalmár, nemzeti hős, sokaknak a nagybetűs költő. Életrajza és költészete szinte az általános műveltség része. Kevesen tudják azonban, hogy Petőfi mindössze 26 évet élt, ezalatt közel ezer verset írt, amiből körülbelül nyolcszázötven maradt az utókorra. Azt viszont még ke
Egy hónap alatt eltűnt egy közepes méretű patak a Bükkben, ahová sok állat járt inni. De országszerte csökkent a tavak, folyók vízállása. Szolnoknál például még nem volt olyan alacsony a Tisza, mint most. A Magyar Tudományos Akadémiánál azt mondják, már 20 éve előrejelezték, hogy egyre több lesz az aszály sújtotta év – számolt be az RTL.
Egyre sűrűbben, egyre inkább szerteágazó területeken és egyre nagyobb mértékben következnek be klímaváltozásból adódó katasztrófák. 2021-ben a globális szinten biztosított katasztrófakárok jóval meghaladták a 100 milliárd dollárt. Az extrém események már az e tekintetben eddig csendesebb Európát sem kímélik: a tavaly júliusi kontinensszintű áradás
Elon Musk, a Tesla vezére pénteken azt közölte, hogy felmondja a Twitter megvásárlását célzó milliárd dolláros üzletét. Döntését azzal indokolta, hogy a közösségi médiavállalat nem szolgáltatott információt a platformon lévő hamis fiókokról.
2022. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 11,7 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,5 százalékkal nőttek – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján.
Több mint száz év után megszűnik a szegedi 1-es vonalon a villamosközlekedés. Az utasokat a jövőben az 1-es jelzésű tram-train – a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasútvillamos – szállítja a rókusi vasútállomás és a nagyállomás között – tájékoztatta a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) az MTI-t.
A Kúria nemrégiben közzétett eseti döntésében azt vizsgálta, hogy meddig terjed az egészségügyi szolgáltató felelőssége, ha a páciens a szolgáltató felróható mulasztása folytán életét veszti. A döntés (BH2022.154.) részleteit az alábbiakban mutatjuk be.
Magyarországon számos szakmai érdekképviselet működik, melyek gyakran jogszabályi felhatalmazással rendelkeznek arra, hogy ajánlásokat tegyenek a tagjaik által alkalmazott díjak mértékére. Fontos azonban, hogy ezek valóban szigorúan csak ajánlások lehetnek, vagyis tilos korlátozniuk a szakma gyakorlóinak szabad árképzési jogát. A Gazdasági Versenyh
Idén nem a szokásos módon és jogcímeken zajlott a támogatás igénylése, így probléma esetén figyelni kell a megfelelő felületen történő bejelentésre is. Cikkünkben a Magyar Államkincstár által közzétett tájékoztató tartalmát ismertetjük.
Főszabály szerint egy tenyésznyúl után csak a tenyésztésbe állítást követő első támogatási kérelem benyújtási időszakban és csak egy alkalommal igényelhető támogatás. Az állattartó a támogatási kérelmet a tárgyév január 1-je és január 31-e között, valamint július 1-je és július 31-e között postai úton nyújthatja be a Magyar Államkincstárhoz – tette
Minél később sikerül megfordítani az infláció trendjét, nem árbefagyasztásokkal, hanem organikusan, annál nagyobb ára lesz, növekedésben, foglalkoztatásban, jövedelemben és reálkeresetben is – figyelmeztet Surányi György egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi kétszeres elnöke a HVG-nek június 30-án adott interjúban.
Állami tőkeinjekciót kaphatnak a hirtelen drágulás miatt megrendülő energiacégek Németországban egy törvénymódosítás szerint, amelyet az Oroszországból érkező földgázszállítások visszafogása miatt rohamtempóban tárgyalt meg a parlament (Bundestag), és csütörtökön késő este fogadott el – közölte az MTI.
Egyre szélesebb körben terjed az a – nyilvánvalóan minden tudományos alapot nélkülöző – tévhit, mely szerint az országos jégkármérséklő rendszer tehető felelőssé a Kelet-Magyarországon kialakult súlyos aszályért. A helyzet mára odáig fajult, hogy több generátorkezelő is halálos fenyegetést kapott. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) a legfonto
Az elmúlt 10 évben csak minimálisan csökkent a készpénzben, folyószámlákon vagy lekötött betétben álló vagyonhányad Magyarországon, és ennek most az infláció kárán sokan megihatják a levét. Minden eddiginél fontosabb diverzifikálni, azaz többféle pénzügyi termékben tartani pénzünket a 420 forint közeli euróárfolyam, az elszálló infláció és a folyam
A Rába erős, nagy, sárga, hangos és persze örök. Népszerűsége töretlen, és szerencsére olyanok is akadnak, akik a rajongás mellett teljesen fel is újítanak egy ilyen erőgépet.
A járványügyi korlátozások enyhítésével idén nyáron érezhetően nőtt a nyaralás és az utazások iránti kedv. Ugyan már 2021-ben is sokan vakációztak idehaza és külföldön, az igazi szezon most érezhetően intenzívebben indult. Az OVB Magyarország tapasztalatai szerint egyre többen tervezik meg felelősen a jól megérdemelt kikapcsolódást és kötnek utasbi
Hazánkban napjainkban (a Központi Statisztikai Hivatal számai alapján) 2.029.000 jogosult un. saját jogú nyugdíjas él, akik minden naptári hónapban várják az állami nyugdíjuk érkezését. A rutinosabb nyugdíjasok jó előre tudják már az adott évi kifizetési naptárat, azaz azokat az időpontokat, hogy melyik hónapban melyik napon érkezik a nyugdíjuk. A
Az eladott elektromos autók száma meghaladta a félmilliót az Egyesült Királyságban egy újabb elemzés szerint. Mindez úgy történt meg, hogy a világjárvány és a háborús helyzet következtében számos problémába ütköztek az ellátási láncok. A berlini elemző, Matthias Schmidt mondta el, hogy az Egyesült Királyság júniusban érte el ezt a mérföldkövet és v
Jelentős eltérések vannak a balatoni nyaralótérségben eladásra kínálat nyaralók és lakóingatlanok között. A Balaton-parti és a tó környékén lévő települések eladó ingatlanai közül a legdrágább egy 2,2 milliárd forintos monoszlói kastély, de a milliárdos kategóriában szerepelnek még siófoki, gyenesdiási és balatonendrédi ingatlanok is. A legolcsóbb
Beékelődve a nyugati határszélbe, Szentpéterfát három oldalról Ausztria határolja. Az első trianoni döntést követően oda is csatolták, ám 1923. március 9-én a falu visszaszavazta magát. Az ezerfős település ugyanakkor máig megőrizte horvátságát nyelvében, az emberek mentalitásában és a gasztronómiájában is.
Az újrahasznosított PET-palackokból kinyert poliésztert tartalmazó Continental abroncsok mostantól minden európai kereskedő számára elérhetőek. A Continental 2022 áprilisában kezdte meg az úgynevezett ContiRe.Tex technológiával készült abroncsok sorozatgyártását, amely teljes mértékben helyettesíti a hagyományos poliésztert az abroncsok vázában. A
Az amerikai pénzügyminisztérium pénteken közölte, hogy felmondja a Magyarországgal kötött 1979-es adóegyezményt, miután Budapest úgy döntött, hogy megakadályozza az Európai Unió új, 15 százalékos globális minimumadójának bevezetését – számol be a hvg.hu a Reuters híre alapján.
A lakáshitel kamatok folyamatos emelkedése miatt felértékelődtek a banki kamatkedvezmények, ám ezek összegyűjtése, összehasonlítása embert próbáló feladat – hívják fel a figyelmet a money.hu szakértői. Az új hiteligénylők mellett a kamatfordulóhoz érkező meglévő hitellel rendelkezőknek is érdemes körbenézniük.
A fizetésről beszélni még napjainkban is tabu téma, így információ hiányában rengeteg munkaadónak és álláskeresőnek okoz dilemmát az interjú során tett ajánlat, mely kritikus pontját jelenti a toborzási folyamatnak. Az Enloyd 2022-es bérfelmérése pontosan az ilyen bizonytalan helyzetek elkerülését segíti.
A Red Bull Advanced Technologies bejelentett néhány új információt a készülő RB17-es hiperautóról, aminek látványterve és részletes műszaki leírása ugyan továbbra sincs, de legalább jó drága lesz. Adrian Newey technológiai igazgató nemrég közölte, hogy a kétszemélyes utcai versenyautót az angliai Milton Keynesben található Red Bull Technology Campu
Az orosz-ukrán háború felerősítette Magyarország energiaproblémáit, illetve rávilágított arra, hogy a földgáz felülsúlyozása nem feltétlen volt jó stratégia. Erről az energiahordozóról azonban nem könnyű váltani, így a hazai politikusok a saját forrásokról beszélnek egyre többet. De mennyire valósak ezek az alternatívák?
Mivel az Európai Unióban a biohulladék megfelelő begyűjtésének mértéke és minősége még mindig nem megfelelő, ezért az EU úgy döntött, hogy 2023 végéig minden tagállam számára kötelezővé teszi a biohulladékok begyűjtését. Milánó pedig utat mutat a többi ország, köztük Magyarország számára is. „A Humusz Szövetségnél fontosnak tartjuk, hogy az olasz
Hetek óta szedik az országban a levendulát a látogatók, minden nyitott kertben hegyekben állnak a kirándulók és levendulaimádók, de mit lehet kezdeni otthon ennyi levendulával?
Az elmúlt 10 évben csak minimálisan csökkent a készpénzben, folyószámlákon vagy lekötött betétben álló vagyonhányad Magyarországon, és ennek most az infláció kárán sokan megihatják a levét. Minden eddiginél fontosabb diverzifikálni, azaz többféle pénzügyi termékben tartani pénzünket a 420 forint közeli euróárfolyam, az elszálló infláció és a folyam
A köszvény az ízületi gyulladás fájdalmas formája, és az abban szenvedők mindent megtesznek, hogy elkerüljék a fellángolásokat. A köszvény súlyosságának csökkentésére az egyik legjobb módszer a szervezet húgysavszintjének csökkentése. Ez gyógyszeres kezeléssel, valamint az étrend és az életmód megváltoztatásával érhető el, különösen a magas purin t