A hírközlési hatóság bejelentése értelmében 2022. július 18-ától új feltételekkel folytatódik az állami 2G/3G mobilkészülék-csereprogram: a korább 20 ezer forint helyett már 40 ezer forint támogatást kérhetnek az igénylők, és eltörölték a támogatással vásárolható telefonok felső árkorlátját is - így az eMAG-Extreme Digital kínálatában több mint öts
Nem tevőlegesen tüntet az informatikusok szövetsége, de gyakorlatilag elutasítják a kormány tervét. Az informatikai szakemberek tömeges elvándorlásának megakadályozása érdekében az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) új adónemet javasol a KATA átalakítása kapcsán. A szervezet szerint az ország versenyképessége szempontjából kulcsfontosságú
Gyakorlatilag egyetlen nap leforgása alatt, az adóév kellős közepén, az érintett 450 ezer kisadózó számára alig két hónapos felkészülési időt hagyva írták át alapjaiban a kormánypárti képviselők a kormány javaslatára a kata-szabályokat. Az ellenzék egységesen elutasította az új kata-törvényt és számos kedvezőtlen következményre figyelmeztetnek, sza
Hétfőn érkezett a hír, hogy meghalt Claessens Peter, belga származású magyar üzletember, agrárvállalkozó, aki Somogy megyében kiemelkedő mezőgazdasági tevékenységet végzett és elsősorban a sertéstenyésztésről vált híressé. A hírek szerint a nagyvállalkozó üzleti és családi problémák miatt önkezével vetett véget az életének. Üzleti sikerei tragikus
Gyorsított eljárásban tárgyalta, majd 120 igen, 57 nem és egy tartózkodás mellett meg is szavazta a kormánypárti parlamenti többség a kata változtatását, amely lényegében kivégezte ezt az adózási formát. De mit gondolnak a vállalkozói érdekképviseletek?
Ruhák, edények, játékok, sportfelszerelés, műszaki cikkek, hangszerek – igazi kincsesbánya a bécsi köztisztaságiak, az MA48 használtcikk-kereskedése. Ráadásul annyira népszerű, hogy hét év után most újabb üzletet nyitottak.
A magyarok 78 százaléka tudott valamekkora összeget megtakarítani 2021-ben szemben a megelőző évi 67 százalékkal. Nőtt azok aránya is (10-ről 17 százalékra), akik számottevő, vagy kifejezetten jelentős összeget tudtak megspórolni.
A kata drasztikus szigorítása ellen tüntető, mintegy 1000 ember megbénította a forgalmat a Margit hídon 11 órakor. Fél 1-kor az Erzsébet híd is részleges blokád alá került, amit fél 3 után feloldottak.
Az eddiginél magasabb, 18 millió forintos bevételi értékhatárig alkalmazható a jövőben a kisadózó vállalkozók tételes adóját, vagyis a katát. A módosításról 120 igen szavazattal, 57 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett szavazott kedden a Ház, kivételes eljárásban.
Az államtitkár szerint az új törvény épp a feketegazdaság visszaszorítására lesz jó, és szerinte nem jó ötlet emiatt külföldre költözni, mert mindenhol máshol csak magasabb adókkal lehet találkozni.
A testület egyebek között azt indítványozza, hogy esetenként továbbra is lehessen cégeknek számlázni, illetve a katából kikerülőknek legyen egy új, egyszerűsített adóforma.
A tavalyi évhez hasonlóan ismét megvizsgálta a nyaralásról szóló online tartalmakat a netnográfia módszerével az Ynsight Research. A cég szakemberei kiderítették, hogy az előző évhez képest hogyan változott a nyaralásról szóló online diskurzus: vajon idén melyik a legnépszerűbb úticél, illetve milyen érzésekkel indulnak neki a netezők az idei vakác
Az Ethereum (ETH) blokkláncon működő legnagyobb decentralizált tőzsde (DEX), a Uniswap felhasználói egy adathalász támadás áldozatai lettek. A jelentések szerint több
A tisztességes kisvállalkozókat hozza nehéz és méltatlan helyzetbe a KATA adónem módosítója, amely elsietett és további tárgyalásokat igényel – adta hírül közleményben a VOSZ (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége). A BKIK szerint is észszerűbbé lehetne tenni az adónemet, ehhez konkrét javaslatokat is megfogalmaznak.
Elsietettnek, a kisadózókra nézve méltatlannak tartja a KATA módosításáról szóló törvényjavaslatot a VOSZ (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége), amely további egyeztetéseket javasol az érintettekkel. Akár az adónem kivezetésének eltolása, akár a magasabb adóteher is beleférhet, ha az végső soron nem veszélyezteti több százezer kisvállalk
A nemzeti versenyhatóság körülbelül 100 milliós bírságot szabott ki több hazai és egy szlovák hangszerkereskedőkre, amiért azok titokban egyeztették az áraikat. A vizsgálat során kiderült, hogy az egyik legismertebb hangszergyártó cég, a Yamaha is éveken keresztül meghatározta a viszonteladói felé a termékeik minimális árát.
Az OPEC első, 2023-ra vonatkozó olajpiaci előrejelzése szerint továbbra sem lélegezhetnek fel a fogyasztók, hiszen várhatóan jövőre sem fog tudni lépést tartani a kereslettel a kínálat.
Nő a covidosok száma Kínában, ami újabb lezárásokhoz vezethet, visszavetve az üzemanyag-keresletet a világ legnagyobb szénhidrogén-importőrénél. Joe Biden pedig Szaúd-Arábiába látogat.
Az infláció júniusi további emelkedése és az elhúzódó inflációs kockázatok a kamatemelések határozott folytatását teszik szükségessé - mondta Virág Barnabás, az MNB alelnöke a kamatdöntést követő online sajtótájékoztatón.
2022. augusztus elsején lépnek hatályba a nemzetközi elemet tartalmazó bontóperek új európai rendelkezései, amelyek segítenek eldönteni a gyermekelhelyezés, a szülői felügyelet és kapcsolattartás jogával kapcsolatos kérdéseket a vegyes házasságban élők jogvitái esetében. Dr. Havas-Sághy Gábor ügyvéd arról beszélt, az új rendeletben tisztázzák, hogy
Pár éve még irdatlan összegeket raktak a magyarok ingatlanalapokba, mostanra azonban a legnagyobb ingatlanalapok vagyona nem tud érdemi növekedést felmutatni, aminek elsődleges oka egy szabályozó oldali - és tegyük hozzá, érthető - beavatkozás. Pedig a hozamok meggyőzőek, az első félévben sok esetben többet lehetett keresni egy ingatlanalappal, mi
Trunk Tamás is szerepel Ausztria egyik vezető gazdasági lapjának, a Trend magazinnak a „30 sikeres fiatal 30 alatt, a holnap vezetői Ausztriában” elnevezésű listáján. A Trend Ausztria meghatározó gazdasági lapja, kategóriaalapító az országban. Listái nagy figyelmet váltanak ki a közvéleményben.Az elmúlt héten Tamás Grazban tartott teltházas előadás
Elkezdődtek a júliusra meghirdetett spanyoloroszági sztrájkok a Ryanairnél, ami tovább súlyosbíthatja az európai reptereken zajló káoszt. Ma több spanyol járatot volt kénytelen törölni a légitársaság, miután munkabeszüntetésbe kezdett a repülő személyzet. A sztrájkok olyan népszerű nyaralóvárosokat érintenek, mint Barcelona, Ibiza és Mallorca - írj
Bár óriási mértékben esett a legnépszerűbb kriptovaluta ára tavaly óta, sokan még mindig tartják a portfóliójukat. Ennek a szakértők szerint az az oka, hogy nagyon kis befektetéssel is be lehet szállni, bár a recesszió a kriptovalutáknak sem kedvez. Kiderült az is, hogy már régen nem csak a fiatalok és a gazdagok játszótere - igaz, az idősebbeknek
A damilos fűkasza kistestvére, ami jó szolgálatot tesz, hiszen a szegélyek nyírása enélkül nem egyszerű, de ha ott nem vágjuk méretre a füvet akkor elég igénytelen látványt képes nyújtani…
Az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács (Ecofin) brüsszeli ülésén elfogadta a még hiányzó jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik, hogy Horvátország huszadik országként csatlakozzon az euróövezethez január elsején - közölte az uniós tanács kedden.
Ott hagyta a csúcsot ugyan az euró ára, de a nap eleji szintre nem sikerült visszamenni. Vagyis az MNB kamatemelése, csak a szakadékba való száguldást tudta megakadályozni egyelőre, vagy fékezte le egy időre.
Az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács (Ecofin) brüsszeli ülésén elfogadta a még hiányzó jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik, hogy Horvátország huszadik országként csatlakozzon az euróövezethez január elsején - közölte az uniós tanács kedden.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tiltakozik a százezreket hátrányosan érintő, kisadózókra vonatkozó törvény elfogadása és bevezetése ellen, amelyet ismét bármiféle egyeztetés nélkül, kivételes tárgyalási folyamatban, elképesztő sebességgel fogadtatnak el a kormányzó többséggel - közölte a PDSZ.
A Lego határozatlan időre kivonul Oroszországból és elbocsátja 90 moszkvai alkalmazottját a háború miatt – közölte a dán játékgyártó a Reuters tudósítása szerint.
Egyre többen gondolják úgy, hogy tenniük is kell a pénzügyi nehézségektől mentes időskor és az egészségmegőrzés anyagi feltételeinek biztosításáért, derült ki az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) első negyedéves eredményeiből. Amellett, hogy mind a taglétszám és a pénztárakban kezelt vagyon is növekedett 2021 azonos időszakához képest,
Újfajta takarmány kifejlesztésére, ezzel spanyol típusú sonka előállítására nyert el csaknem 309 millió forint uniós támogatást a tiszafüredi Hegedűs-Hús Bt.