Délben érkezett ma a bejelentés, hogy az éveken át tartó találgatás után a világ legnagyobb akkumulátorgyártója Debrecenben fog létrehozni egy új üzemet. A 7,34 milliárd eurós beruházás a legnagyobb Magyarország történetében, ráadásul nem kis mértékben, több mint négyszer akkora, mint a szintén akkumulátorokat gyártó SK Innovation iváncsai fejleszt
Több olyan növény is van, amit így nyár vége felé vetve - rövid tenyészidejének köszönhetően - még idén betakaríthatunk. Érdemes az ilyen másodvetésekbe belekezdeni, mert a terület jobb kihasználtsága mellet ősszel is számíthatunk friss zöldségekre így a konyhakertből.
Az MVM kérdezz-felelek oldala és a Portfolio háttérinformációi alapján röviden összefoglaljuk, hogy melyek a gázpiaci rezsicsökkentés augusztustól életbe lépett új szabályai, azok mit jelentenek a gyakorlatban és így mire kell számítani a gázszámlák terén a következő egy évben. Azt persze még nem lehet tudni, hogy jövő januártól milyen gázárral kel
Magyarország történetének eddigi legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben, ahol a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL), a világ legnagyobb akkumulátorgyártója hozza létre második európai üzemét mintegy 3 ezer milliárd forint értékben – nyilatkozta a közmédiának Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM)parla
Az Ankr egy, az ismertebb Web3 infrastruktúra szolgáltatók közül. Terméke fejlesztőknek szól, de röviden egy olyan háttérben futó protokollról van szó, ami összekapcsolja a decentralizált alkalmazásokat, tárcákat, valamint a kripto alapú játékokat azokkal a blokkláncokkal, amelyekre azoknak szükségük van. A friss hírek szerint az Ankr befektetést k
Garantált szórakozást kínál augusztustól is a Sport TV a nézőknek, hiszen négy Bajnokok Ligája-sorozat (férfi és női kézilabda, labdarúgás és jégkorong) mellett többek között a Serie A sztárcsapatai, a darts bajnokai, az NBA, a UFC és az MLB ászai is mind feltűnnek majd a Sport1-en és a Sport2-n.Serie A – augusztus 13-tólAugusztus 13-án, a Serie
A vezető kriptopénz kaszinó Winz.io, amely magával ragadó játékmenetet nullás megforgatási bónuszokkal kombinálja, egy újabb lépést tett a fejlődés útján.
A júliusi első időszakban összesen 2338 ellenőrzésre került sor. 284 esetben élelmiszer-előállító helyen, 884 esetben az élelmiszer-forgalmazásban és 1170 esetben vendéglátóhelyen vizsgálódtak a szakemberek. A feltárt szabálytalanságok miatt 36 alkalommal figyelmeztetést, 196 esetben bírság kiszabását alkalmazták szankcióként, utóbbit összesen 13 4
Akkor indítja újra a közelmúltban üzemszünetre küldött öt benzinkútját a Shell, ha megszűnnek az üzemszünetet kiváltó okok, vagy jelentősen csökkennek azok hatásai.
Európai bank bonyolíthatja tovább a tranzitdíj-átutalásokat a Barátság kőolajvezeték szállításai fejében, így elhárulhat az akadály a Magyarországra, Szlovákiába és a Cseh Köztársaságba irányuló orosz olajexport folytatása elől.
Változatlan menedzsmenttel folytatja működését az Equilor Befektetési Zrt., miután a Gránit Bank Zrt. 50 százalék plusz egy szavazatnyi részesedést szerez a több mint 30 éves magyar befektetési szolgáltatóban. Az Equilor 49,9 százalékos tulajdonosa továbbra is a társaság jelenlegi elnöke és vezérigazgatója marad. A tranzakció zárásához a Magyar Ne
A fizetések elektronikus irányba billenése már korábban is tapasztalható volt, hiszen a korszellemnek megfelelően gyors, kényelmes és biztonságos fizetési lehetőséget biztosít. A koronavírus-járvány ezt az átállást exponenciálisan felgyorsította. Egy több ezer éves evolúciónak lehet most az az eredménye, hogy megszabadulunk a materiális értelemben
A héten nagy kilengéseket mutatott a forint, hogy végül péntek reggelt ugyanott kezdje, ahol a hétfőt. Ma jelentős erősödés látszik, 392 alá esett a jegyzés az euróval szemben.
Az orosz földgázszállítások erőteljes visszafogása ellenére megközelítette a szeptemberre előírt 75 százalékot a gáztározók töltöttsége Németországban a közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) pénteki adatai szerint.
A BlackRock, ami 10 billió dolláros kezelt állományával a világ legnagyobb vagyonkezelője, elindította az első működő Bitcoin bizalmi vagyonalapját. A vállalat honlapján csütörtökön megjelent blogposzt szerint a bizalmi alap, amely először az amerikai székhelyű intézményi ügyfelek számára lesz elérhető, „a bitcoin teljesítményét igyekszik követni,
A medvepiaccal egyetemben a metaverzum körüli hájp és az NFT-k kereskedési volumene is csökkent, viszont világszerte a különböző brandek, vállalatok, vagy hírességek még mindig özönlenek a piacra, hogy levédessék készülő virtuális termékeiket. Ezúttal az európai- és spanyol futball két gigásza, az FC Barcelona és a Real Madrid közös kriptopénz és m
A Független Benzinkutak Szövetségéhez tartozó és azt támogató benzinkutak augusztus 19-20-án az üzemanyagkiszolgálást szüneteltetni kényszerülnek - olvasható a szövetség lapunkhoz eljuttatott közleményében.
A személyre szabhatóság és a fenntarthatóság is megjelenik a legfontosabb döntési szempontok között a magyaroknál a szállás kiválasztása során – derül ki a Schneider Electric online felméréséből. A legtöbben energiatakarékos izzók, illetve napelemek telepítésével tennék még zöldebbé a szálláshelyeket, de sokan vannak, akik a hatékonyabb energiafelh
Az orosz földgázszállítások erőteljes visszafogása ellenére megközelítette a szeptemberre előírt 75 százalékot a gáztározók töltöttsége Németországban a közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) pénteki adatai szerint.
Ugyan továbbra is Magyarország Európa legnagyobb csemegekukorica-termelője, de az idei termésátlagok az aszály miatt, különösen az öntözetlen területeken jelentősen csökkennek, ami az emelkedő költségekkel rontja az ágazat profitabilitását - hangzott el a vetőmagvakat előállító és növényvédőszer-forgalmazó Syngenta hajdúszoboszlói szakmai rendezvén
Mind 3 vezető részvényindex folytatja az emelkedést a hét utolsó kereskedési napján, ezzel pedig az elmúlt időszak egyik legjobb hetét zárhatják az amerikai tőzsdék.
„Az idei vegetációban alig 154 milliméter csapadék hullott. Az idősebb ültetvények is megsínylik, a fiatalok pedig egyre nehezebben bírják” - hangzott el Mogyoródon, A szőlő növényvédelme című tanácskozáson. A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Pest megyei Szervezete 25 éve töretlen sikerrel szervezi az eseményt, s a résztvevők nagy s
A viharos idő nehezíti meg az ukrajnai Odesszából tizenötezer tonna kukoricával érkezett teherhajó kikötését, amely a nyílt tengeren várakozik, és a délutáni órákban köthet ki Ravennában – közölte az olasz monopólium és vámhivatal (Adm) pénteken.
Az ukrajnai háborút követő benzin árstop után alakult meg a Független Benzinkutasok Szövetsége. A szervezet elsősorban a piacon dolgozó kisvállalkozókat tömöríti. Most közleményt küldtek, hogy két napra bezárnak.
Az idén 128 éves Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) 2022. szeptember 22–23-án Szegeden, a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában szervezi meg a 60. Közgazdász-vándorgyűlést.
Az előző havi megtorpanás után júniusban ismét gyorsult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése: a felvásárlási árak a májusi 45,4 százalék után júniusban átlagosan 48,3 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint.
A Johnson's babapúdert közel 130 éve kapni, és a vállalattal szimbólumává vált azóta a termék. A babapúder sokféleképp használható fel: pelenkakiütés ellen, kozmetikai célokra, többek között száraz samponként is. Most viszont véget és a babapúder karrierje – írja a 444.hu.
Tóth Máté energiajogász Facebook-oldalán az energiaválság kapcsán a nyékpusztai gázkitermelés fokozásáról írt, mely munkálatok már januárban elindulhatnak, így a következő fűtési szezonra már jelentős mennyiséggel járulhat hozzá a békési kitermelés a hazai fogyasztás fedezéséhez.
Több mint kézezer embert vesztett az ukrán fegyveres erők 14. gépesített dandárja Szoledar térségében az orosz és a Donyec-medencei szakadár szövetséges erők támadása következtében - jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a pénteki hadijelentést ismertetve.