Az iskolakezdés átlagosan 20-30 ezer forintba kerül gyermekenként, amennyiben a tanulónak új iskolatáskára is szüksége van, akkor akár meg is duplázódhat ez az összeg a REGIO JÁTÉK friss felmérése alapján. A tanszer-beszerzés augusztusban tetőzik, ilyenkor a vállalat online 7 százalék, míg hagyományos vásárlás esetén 10 százalék kosárérték-növekedé
Szerdától a benzin és a gázolaj piaci ára is emelkedik. A benzin esetében ez bruttó 3 forintot jelent literenként, a gázolajért pedig 8 forinttal kell majd többet fizetni a piaci áron tankolóknak.
Az Axiál Kft. vezetősége úgy döntött, hogy a növekvő energiaárak és infláció miatt rendkívüli támogatásban részesíti munkavállalóit. A családi tulajdonban lévő magyar vállalkozás a fejenként nettó 200.000 forintos összeget július végén folyósította a dolgozóknak.
Bár előfordul, hogy a napelemek a magyarországi termelés több mint felét biztosítják, minden hétköznap, este felé ennél is sokkal nagyobb arányt ér el az import.
26,6 milliárd forint értékben valósít meg komplex villamos-hálózati beruházásokat az Opus Titász – jelentette be a társaság. A napelemes rendszerek integrációját biztosító hálózatbővítés költségeinek 50 százalékát a társaság biztosítja, a további 50 százaléknak megfelelő 13,3 milliárd forintot pályázati forrásból finanszírozza.
Airfryerek, telefonok és robotporszívók – ezek a legnagyobb fejlődést mutató termékkategóriák 2021 és 2022 júniusa között a magyar tulajdonban lévő Euronics Műszaki Áruházlánc éves kimutatása alapján. A tavaly márciusi boltzár után a vásárlók lelkesen tértek vissza az üzletekbe, a vállalat árbevétele végül közel ötödével, rekordszintre nőtt. Bár dr
Az egyik reaktor egy hónapos karbantartása zajlik, egy másikat is javítanak, így az esti órákban jelentős behozatalra szorul a hazai villamosenergia-hálózat.
Egyre kevesebb hazai nagyvállalat számít az orosz-ukrán katonai konfliktus idei befejezésére, holott a nemzetközi helyzet igencsak meghatározó számukra a pénzügyi és beruházási terveiket illetően – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési indexből. Emellett az árfolyammozgás is egyre nagyobb kihívást jelent számukra, ráadásul a cégek több mint kétha
A világ legtöbbet követett indexe, az S&P 500 3,25%-ot emelkedett a múlt héten, ami zsinórban a negyedik pozitív hetet jelentette. Ez utoljára 2021-ben sikerült az indexnek. A tech cégeket tömörítő Nasdaq (+3,08%) szintén a negyedik egymást követő héten emelkedett, és a Dow is zöld hetet zárt, 2,9%-os nyereséggel. Az amerikai piacokon uralkodó jó h
Kapom sorozatban a kérdéseket a negyedik oltásról és arról írnak többen, hogy vannak orvosok, akik lebeszélik az idős embereket erről – kezdi friss Facebook-bejegyzését Dobson Szabolcs. A szakgyógyszerész ezért úgy döntött, ismét megosztja az EMA és az ECDC ajánlásait, amelyek szerint egyelőre csak a 60 év felettiek és a veszélyeztetett csoportok s
A jegybanki elvárásokkal összhangban egyre több bank kínál hitelkonstrukciókat az ingatlanok energetikai korszerűsítésére; a pénzintézeteknek az MTI kérdésére küldött válaszaiból kiderül, hogy az OTP Banknak és az UniCredit Banknak van már ilyen célú hitele, a CIB Bank fontolgatja a termékpaletta bővítését ebbe az irányba, a K&H pedig augusztus ele
A Revolut megkapta a ciprusi szabályozó hatóságtól a kriptoszolgáltatások nyújtására vonatkozó engedélyt. Az engedély lehetővé teszi a Revolut számára, hogy
Az amerikai S&P 500 index vállalatainak második negyedéves teljesítménye a várakozásoknál jobb volt, a kedvező hírekre közel 10 százalékot emelkedett a részvénykosár. Mindez a medvepiac végére utalhat, azonban az Equilor Alapkezelő várakozása szerint sötét felhők árnyékolhatják be a vállalati teljesítményeket a következő negyedévekben. A legjobb er
A 392 közeli stabil kezdés után ütni kezdték a forintot az euróval szemben és már délelőtt 398 fölé ugrott az árfolyam. Mindez azután történt, hogy péntek este a Standard & Poor’s negatívra rontotta a magyar adósosztályzat kilátását, ami egy esetleges későbbi leminősítés előszele lehet, illetve a hétvégén kiszivárgott egy magyar bírósági irat, ami
Az OPPO globális online stream eseményen mutatja be az Android 13-ra épülő mobil operációs rendszerének legfrissebb verzióját. A 67 nyelven elérhető és globálisan több mint 500 millió havi aktív felhasználóval rendelkező ColorOS 13 vadonatúj dizájnt kapott, valamint számos intelligens és kényelmi funkciót is tartalmaz.Az OPPO globális okoseszköz vá
Új illetéket építenek be Németországban a földgáz árába az orosz szállítások visszafogása miatt rendkívüli költségekkel küzdő szolgáltatók támogatására, a szabály októberben lép életbe, az illeték egyelőre kilowattóránként 2,419 eurócent (9,6 forint) lesz - jelentették be hétfőn.
Határozottan tagadta Teherán érintettségét a Salman Rushdie író elleni támadásban az iráni külügyi szóvivő hétfőn, magát a szerzőt téve felelőssé az atrocitásért.
Koszovó energiaelosztó vállalata, a KEDS közölte, hogy hétfő reggel 8 órától időzített áramkimaradások lesznek a hazai energiatermelés csökkenése és az importból beszerzett üzemanyag magas ára miatt – tette közzé az MTI.
Délután 5 órától lesz meghallgatható a Checklist, a Portfolio munkanapokon megjelenő podcastjének hétfői adása. A mai műsor első részében a Standard & Poor’s pénteki jelentésével foglalkozunk, mivel a hitelminősítő stabil kilátásúról negatívra rontotta Magyarország adósságbesorolását. Az adás második részében pedig Kardos József, a két év Covid-szü
Tehetős magyarok pénzét kezeli a miniszterelnöki vő bankja által bekebelezett Equilor csoport. Cikkünk korábbi állításával szemben a Gránit Bank nem lett szerezte meg az Equilor Alapkezelő ellenőrzését.
Az idei év eddig elsősorban az orosz-ukrán háborúról, a világszerte megugró inflációról és a jegybankok sorozatos kamatemeléseiről szól, mindez pedig annyi minden más mellett alaposan betett a tőzsdéknek is. Ez hatványozottan igaz azokra az iparágakra, amiket a növekedési potenciáljaik alapján értékelnek a befektetők, erre egy remek példa a kannabi
Mivel a napokban sok forrásból lehetett a nyugat-nílusi lázról különféle információkat, Kemenesi Gábor is készített egy gyorstalpalót. A virológus úgy véli, a cikkek rendkívül túlzó, tudománytalan és sokszor félelemkeltő stílust ütöttek, írásával a félreértéseket is szeretné tisztázni.
A májusi csökkenés után júniusban a korábbi hónapok szintjére, 806 millió euróra nőtt a folyó fizetési mérleg havi hiánya a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn megjelent előzetes adatai szerint.
Lezárult az idei nyári szezonális élelmiszerlánc ellenőrzés első időszaka, melyet a megyei kormányhivatalok járási hivatalainak szakemberei és a Nébih munkatársai végeznek országosan összehangolva, a teljes élelmiszerláncra kiterjedően a Nébih irányításával. A júliusi első időszakban összesen 2 338 ellenőrzésre került sor. 284 esetben élelmiszer-el
A tömegrendezvények megfelelő mobilellátása rendszeresen izgalmas feladatot ad a mobilszolgáltatóknak. A felhasználói szokások évről évre változnak, ráadásul minden esemény más adottságokkal rendelkezik, így nem lehet egy, jól bevált megoldással készülni az ilyenkor szükséges időszakos kapacitásbővítésekre. Az 5G-felhasználói kör bővülésével a Yett
Eger egyik nagy eseménye 2022 évben, Gárdonyi Géza halálának 100 éves évfordulója, melynek méltó megünneplésében a város és intézményei, valamint civil szervezetek is részt vesznek. Az Egri Bikavér alapanyagait már összegyűjtötték, az egri remete tiszteletére készült Egri Csillagot augusztus 13-án, a Gárdonyi Kóstoló Gálán ízlelhették meg először a
A 2019-ben előbb vég-, majd felszámolási eljárás alá került NHB Növekedési Hitelbank felszámolója ugyan arról tájékoztatott, hogy a hitelintézetnél beragadt befektetési jegyeik után végre fizetnek, ám abban nincs sok köszönet. A pórul járt befektetők ugyanis összesen alig valamivel több mint 48 millió forintot kapnak, miközben a bank bukása előtt j
Új illetéket építenek be Németországban a földgáz árába az orosz szállítások visszafogása miatt rendkívüli költségekkel küzdő szolgáltatók támogatására, a szabály októberben lép életbe, az illeték egyelőre kilowattóránként 2,419 eurócent (9,6 forint) lesz - jelentették be hétfőn.
Mind az ötezer tojótyúkot leölték abban a holland tojástermelő gazdaságban, ahol a reggeli órákban azonosítottak madárinfluenza-fertőzést, a közelben található hét másik gazdaság baromfiállományát is megsemmisítették - közölte a holland mezőgazdasági minisztérium.