Az Agrárminisztérium megújította munkaszuret.hu mezőgazdasági álláslehetőségeket kínáló internetes oldalát, hogy segítse az ukrajnai menekültek számára az álláshoz jutást. Az online felületen a tárca összegyűjtötte azokat az idénymunkákat, melyek lehetőséget kínálnak a háborúból hazánkba menekülőknek.
Sokan úgy gondolják, az elektromos bicikli lehet a városi közlekedés jövője – ha ön is közéjük tartozik, érdemes okosan megfontolni, hogy milyen szempontok alapján választja ki a saját kerékpárját. Az e-kerékpárok alapvetően ugyanazokra a kategóriákra oszlanak, mint a hagyományos változatok: terepi és országúti az alapfelosztás, de vannak olyan spe
Tovább erősödött a dollár az euróval szemben, így már stabilan a paritás alatt jár a jegyzés. Ehhez képest a forint még viszonylag jól tartja magát, hétfőn megérintette a 410-et az euró jegyzése, de a történelmi mélypont egyelőre nem fenyegeti a magyar devizát. A dollárral szemben viszont nagyon közel került a történelmi mélypont.
Aki rezsicsökkentett áron veheti az áramot és a gázt, az kevesebbet fizet idén magáért az energiáért, mint tavaly. A rendszerhasználati díjat jelentősen megemelték idén.
Gázadagolási terv előkészítését szorgalmazta kedden Carlo Bonomi, a Confindustria olasz gyáriparos szövetség elnöke az energiaárak ugrásszerű emelkedése miatt, miután a kormány válságtervezetébe bekerült a legtöbbet fogyasztó iparágak gázellátásának felfüggesztése.
Ma sem erősebb a forint, mint tegnap, sőt reggel a 411-et is súrolta az euró. A részvénypiacok keresik az irányt, de már nem zuhannak úgy, mint az előző két napban. A gáz ára magas, és az olaj is erőre kapott. Egy nap alatt bő 40 százalékkal esett a kisbefektetők egyik kedvenc papírja.
Nagy-Britannia második legnagyobb repülőtere, Gatwick kedden közölte, hogy az EasyJet 26 bejövő és induló járatát törölték a repülőtérről az irányítótoronyban dolgozó személyzet távolléte miatt - írja a Reuters.
2022-ben ismét visszatért az utazások népszerűsége: van olyan utazási iroda, ahol hat hónap alatt több foglalás érkezett, mint a Covid előtt időszakban egy év alatt. Mint kiderült, változott a legnépszerűbb úti célok sorrendje is, idén Horvátországba utaznak a legtöbben. Továbbra is népszerű a pénzvisszafizetési garancia is, már az utazók 90%-a él
Júliusban közel 42 milliárd eurót váltottak vissza befektetési alapokban lévő eszközeikből az európai megtakarítók, főként a részvénypiacról kivonulva.
A munkaerő-kölcsönzés háromszereplős jogviszony. A kölcsönzött munkavállaló munkaviszonyt létesít a kölcsönbeadó munkáltatóval arra vonatkozóan, hogy a tényleges munkavégzés harmadik félnél, a kölcsönvevő munkáltatónál történik. Magyar munkaviszony alapján külföldön történő munkavégzés esetén kérdésként merülhet fel, hogy ha a munkavállaló külföldö
Az Agrárminisztérium megújította munkaszuret.hu mezőgazdasági álláslehetőségeket kínáló internetes oldalát, hogy segítse az ukrajnai menekültek számára az álláshoz jutást. Az online felületen a tárca összegyűjtötte azokat az idénymunkákat, melyek lehetőséget kínálnak a háborúból hazánkba menekülőknek.
Szeptember 1-jével lép hatályba a törvénymódosítás, ami lényegesen leszűkíti azok körét, akik jogosultak a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) alkalmazására. Az OTP Banknál jelentősen megugrott augusztusban az egyéni vállalkozói számlanyitások száma, ám sokan az érintettek közül feltehetőleg még mérlegelik lehetőségeiket. A határidő köze
Az energiafogyasztás csökkentése érdekében az üzletek kirakatainak világítását is kikapcsoltathatják éjszakára Németországban szeptembertől a kormány új terve szerint, amely azonban a kiskereskedelmi ágazat vezető érdekképviseletének keddi állásfoglalása szerint biztonsági kockázatokkal fenyeget.
Hét kutatócsoportot támogat összesen 76 millió forinttal a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) a 2021-ben új névvel és új tartalommal kiírt közoktatás-fejlesztési kutatási pályázatán.
Hidrogén üzemanyagcellás motorvonat beszerzéséhez szükséges piackutatást indított a MÁV-Start – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára a közösségi oldalán.
A magyar cégek többsége, 62 százaléka innovatívnak látja magát, a legpozitívabban pedig a kereskedelemben tevékenykedők értékelték a működésüket e szempontból. Lényegesen kisebb összeg ment azonban fejlesztésekre: átlagosan az árbevétel még tizedét sem költötték innovációra az idei félévet megelőző időszakban – derült ki a K&H innovációs indexből.
Malajzia legfelsőbb bírósága kedden elrendelte Najib Razak volt miniszterelnök 12 éves börtönbüntetésének megkezdését, miután helybenhagyta a korábbi ítéletet 1Malaysia Development Berhad (1MDB) állami alapnál kirobbant több milliárd dolláros korrupciós botránnyal kapcsolatos vádakban.
Ha egy jelentős technológiai fejlődést kell megemlíteni a 2000-es évekből, akkor az internetezésre is alkalmas okostelefonok megjelenése mindenképp ide sorolható. A telefonjainkat többé már nem csak hanghívásra és SMS küldésre használhattuk. A nagyméretű érintőképernyők lehetővé tették, hogy a nehézkes asztali gépektől, laptopoktól elszakadva élvez
Az Allianz tárgyalásokat folytat kínai bankokkal egy többségi tulajdonú vagyonkezelő létrehozásáról a világ második legnagyobb gazdaságában - közölte két, az ügyet közvetlenül ismerő személy a Reuters tudósítása szerint.
A magánegészségügyi szolgáltató-rendszernek egyre komolyabb szerepe van a hazai egészségügyben, ám ahhoz, hogy a betegek még jobb ellátásban részesülhessenek, az egész egészségügyi ökoszisztémát tovább kell fejleszteni és fokozni kell a szereplők közötti együttműködést. Az ehhez szükséges beruházásokok jelentős része rendkívül költségigényes, de lá
Az energiafogyasztás csökkentése érdekében az üzletek kirakatainak világítását is kikapcsoltathatják éjszakára Németországban szeptembertől a kormány új terve szerint, amely azonban a kiskereskedelmi ágazat vezető érdekképviseletének keddi állásfoglalása szerint biztonsági kockázatokkal fenyeget.
A Cardano alapítója, Charles Hoskinson továbbra is cáfolja azokat az állításokat, miszerint a Cardano tesztnetje “katasztrofálisan tönkrement” volna, utalva arra,
Magyar mentőkutya, Karma állhatott a dobogó legfelső fokára Olaszországban, az augusztus 16-21. között megrendezett I. Egyéni FCI Mentőkutya Világbajnokságon. A malinois (belga juhászkutya) fajtájú, hétéves mentőkutya gazdája a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományában dolgozó Leczki Sarolta címzetes tűzoltó főtörzszászlós.
Kormányinfót általában csütörtökön szoktak tartani, miután a kabinet rendre szerdán ülésezik. Most kiderül, miért tértek el az eredeti forgatókönyvtől.
A keddi kormányülés után - melyen Orbán Viktor miniszterelnök szabadsága miatt még nem vett részt - tartott Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Itt kiderült, hogy a kormány a rosszabb fűtőértékkel rendelkező gázfogyasztó háztartások érdekében módosította a legutóbbi rezsicsökkentési szabályokat, az erről szóló rendelet
A Citi közgazdásza szerint jobb, ha hozzászoknak a meredeken emelkedő árakhoz a brit fogyasztók, a vészjósló előrejelzés szerint a brit infláció 2023 első felében akár a 19 százalékot is megközelítheti.
Ülésezett a mai napon a kormány, melyet Semjén Zsolt vezetett, áttekintették az energetikai helyzetet. Mint kiderült, földgáz esetében a különböző helyekről beszerzett szállítmányok nem azonos minőségűek, a fűtőértékük változó. A kormány ezért most arról döntött, hogy függetlenül a fűtőértéktől, minden háztartás részesüljön a kedvezményes fogyasztá
Ukrajna mezőgazdasági exportja várhatóan mintegy 4 millió tonnára emelkedik augusztusban a júliusi 3 millió tonnáról, köszönhetően az Ensz közvetítésével létrejött megállapodásnak, amely feloldotta az ukrán tengeri kikötőket.
Az energiafogyasztás csökkentése érdekében az üzletek kirakatainak világítását is kikapcsoltathatják éjszakára Németországban szeptembertől a kormány új terve szerint, a kiskereskedelmi ágazat vezető érdekképviseletének ez nem tetszik.
Hidrogén üzemanyagcellás motorvonat beszerzéséhez szükséges piackutatást indított a MÁV-Start kedden - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára a közösségi oldalán.