Tegnap volt négy éve, hogy legyőzte a gyilkos kór Székhelyi József szervezetét. A 72 éves korában elhunyt színészre most jó barátja, Balázsovits Lajos emlékezett. A két színész egészen fiatalon ismerkedett meg egymással a Madách Színházban. Bár csak néhányszor volt alkalmuk egy színpadon állni, mégis életre szóló barátságot ápoltak.
München – Minden jó, ha a vége jó. Különösen igaz ez a mondás a müncheni multisport-Európa-bajnokság 100 méteres gátfutás számának ezüstérmese, Kozák Luca esetére.
Ezen a hétvégén zajlott a XIII. Bujtor István Filmfesztivál Balatonszemesen. Vasárnap este egy ünnepélyes díjátadón vehették át a Bujtor István-díjat a fesztivál versenyfilmes programjának legjobbjai.
Az MVM csoport lakossági ügyfelei augusztus 23-a után kapják meg az augusztus 1-jétől érvényben lévő szabályok szerint készült számlákat - közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. hétfőn az MTI-vel.
A SailGp harmadik évadának negyedik állomása rengeteg változást hozott a korábbi eseményekhez képest. Nem mindegyiknek lehetett örülni. A szervezők a menetrend megkavarásával kezdték, az eddig szokásos szombat-vasárnap helyett péntek-szombaton mérkőztek meg egymással a csapatok. Illetve mérkőztek volna, de pénteken ez több okból sem jött össze. Egy
Az Uniomedia Csoport ismét sikereket ért el a Gold Stevie Award nemzetközi megmérettetésen.Idén egy arany, egy ezüst és két bronz díjat érdemeltek ki kampányaikkal. 2017 óta összesen 29 díjat nyertek el ezen a versenyen, melyből 6 arany, 10 ezüst, 13 pedig bronz fokozatú díj.Így mutatják be a kampányokat az Uniomedia Csoport szakemberei:Megbízó: Ma
Kanada megvizsgálja annak lehetőségét, hogy keleti partvidéki kikötőiből közvetlenül Európába exportáljon cseppfolyósított földgázt (LNG) - jelentette ki Justin Trudeau kanadai miniszterelnök Olaf Scholz német kancellárral közös montreáli sajtótájékoztatóján.
Az átkelőn egy dán állampolgárságú férfi jelentkezett kilépésre augusztus 21-én este egy dán honosságú Mercedes-Benz GLE típusú személygépjármű sofőrjeként. Az adattári ellenőrzés során a határrendészek megállapították, hogy a személyautóautó szerepel a körözési rendszerben, azt a dán hatóságok keresik. A Makói Rendőrkapitányság nyomozói a 15 mill
Teljes mellszélességgel és hatalmas pénztárcával ugrik bele az HBO legújabb sikervárományos sorozatába, a Sárkányok házába. Megnéztük, mire lesz elég az új Trónok harca-spinoff.
Augusztusban született íróink között garantáltan van olyan, akinek egy-két művét kifejezetten ebben a hónapban olvassák, például azok a nebulók, akiknek kötelező szeptemberre megismerni az Egri csillagokat. De ha már túl is vagyunk ezen néhány éve, akkor is tartogatnak néhány érdekességet az augusztusban született magyar írók alkotásai! Olvasásra f
Szentendre – Hétfőn jött el a nagy nap a háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok úszó, Hosszú Katinka számára: örök hűséget fogadott szerelmének, edzőjének, Gelencsér Máténak.
A kolozsvári szurkolók magyarellenes molinói és magyarellenes rigmusai miatt tíz percre félbe kellett szakítani hétfőn a házigazda Universitatea Cluj és a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK bajnoki labdarúgó-mérkőzését.
Joggal aggódik a vendéglátóipar, vajon mit hoz az ősz a vállalkozások számára. Gondban vannak az éttermek és a szállodák, hiszen a növekvő infláció és az elszálló közműárak bombája a szezon végeztével bizonyosan berobbantja a válságot.
Sajnos a magyar nyelvvel nem sok mindenre megyünk Európában (és a világban). Ha azonban tudunk angolul, akkor van néhány opció, ahol az Egyesült Királyság mellett más európai országban is megértethetjük magunkat, amíg meg nem tanuljuk az adott ország nyelvét.
Sokakat érint a rezsi változása, magánembereket és cégeket egyaránt. Akár még csak tervekben, akár már konkrét tettekben, de megindult a felkészülés arra, hogy az energiafelhasználással amennyire csak lehet, spóroljunk. Az irodában jelentős megtakarításokat érhetünk el azzal, ha a régi, korszerűtlen berendezéseket, modern változatra cseréljük, külö
Díjmentes szervizakció keretében frissíti a ŠKODA AUTO már kiszállított ENYAQ iV modelljeit legújabb szoftverével. Az ME3 verzió – amellyel az ENYAQ iV család mostantól kiszállított példányai természetesen már eleve rendelkeznek – számos optimalizációt tartalmaz. A fejlettebb akkumulátormenedzsment nagyobb hatótávot tesz lehetővé valós menetkörülmé
A WRC2-ben Stéphane Lefebvre szerezte meg a győzelmet az Ypres Rallyn Andreas Mikkelsen előtt, azonban a vb címvédő norvég versenyző óvást nyújtott be a verseny után, mivel a francia versenyző levágott egy kanyart. Stéphane Lefebvre a Belga Rally Bajnokság állandó résztvevője 18.1 másodperc előnnyel nyerte az Ypres Rally WRC2-es kategóriáját, azonb
A windsori királyi birtokra költözik Vilmos brit herceg a családjával az iskolaév idejére, hogy gyermekei hétköznapi életet élhessenek – közölte hétfőn a Kensington-palota.
Azonnali hatállyal távozik a posztjáról az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnöke és a szervezet szakmai elnökhelyettese - közölte hétfőn a Technológiai és Ipari Minisztérium.
A Megasztárban híressé vált énekes ügyében újabb döntés született. Fekete Dávidot 23 bűntény elkövetésével vádolják, többek között csalással és 320 millió forint elsikkasztásával. A Győri Törvényszék végre meghozta a döntését a házi őrizetbe helyezést illetően.
San Sebastián – Első Barcelona-mezben szerzett találataival ünnepelte 34. születésnapját Robert Lewandowski. A spanyol labdarúgó-bajnokság második fordulójában a gránátvörös-kékek 4-1-re győztek a Real Sociedad otthonában, a lengyel klasszis pedig két góllal és egy assziszttal vette ki a részét a sikerből.
Ezúttal sem lesz hiány drámából a Sztárban Sztár leszek! új évadában. Majka és Tóth Gabi ugyanis durván egymásnak esnek, amely jelenetet a TV2 osztotta meg legújabb promóvideójában. A két előadó valószínűleg nem érthetett egyet valamiben a forgatások során, s mindketten megmakacsolták magukat. Kemény mondatok hagyták el a szájukat.
Friss felmérés készült az egyes generációk legmagasabbra értékelt állásairól. A Glassdoor, ahol a jelenlegi és korábbi alkalmazottak névtelenül értékelik a cégeket, jelentése elsősorban a Z generáció munkaköri elégedettségét mutatta be, de kitért másokra is. Az értékelések egy ötös skálán történtek, ahol az 1-es a legkevésbé elégedett.A je
Szeptember 5-től érkezik a TV2-re a Séfek Séfe 4. évada, a hétköznap esténként jelentkező gasztro-tehetségkutatóban ismét amatőr és profi szakácsok igyekeznek meggyőzni a műsor 3 profi séfjét, Vomberg Frigyest, Krausz Gábort és Wolf Andrást. A 4. évad újítása az ún. aranykés, amelyről egyelőre csak annyit, hogy birtokában a séfek egy különleges leh
A nyári idegenforgalmi szezonban is fokozott figyelmet fordít a rendőrség az ittas járművezetők kiszűrésére. Ezért a rendőrök az egyik hazai sörgyártó cég együttműködésével 2022. augusztus 19-én a Veszprémi, a Balatonalmádi, a Balatonfüredi és a Tapolcai Rendőrkapitányság illetékességi területein hívták fel a közlekedők figyelmét az ittas járműveze
Azonnali hatállyal kirúgták az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnökét, Radics Kornáliát és helyettesét, Horváth Gyulát – jelentette be közleményben a Technológiai és Ipari Minisztérium.