A balesetben a személygépkocsi 35 éves utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, a jármű 36 éves sofőrje is megsérült, őt a mentők kórházba vitték. Az eset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Az inkontinencia-ellátás mellett rövid távon a sztómaterápiában és a mozgássérült-ellátásban várhatók súlyosabb gondok, de a kötszer- és a diabéteszellátás is komoly nehézségekkel szembesülhet hamarosan – véli az Orvostechnikai Szövetség főtitkára.
El Balísban, a 29er osztály világbajnokságán a Kis-Szölgyémi Soma, Juhász Sámuel páros világbajnok, Fehér Boróka és Fehér Szonja bronzérmes lett az U17-es kategóriában. Augusztus első napjaiban 26 nemzet 245 hajója mérte össze tudását, hat csoportra bontva – először selejtező, majd helyosztó futamokban. Kis-Szölgyémi Soma és Juhász Sámuel, valamit
James Baldwin regényei halála után is aktuálisak. Olyannyira, hogy a New York Times olvasói Baldwin öt regényét is az elmúlt 125 év legjobb kötetei közé sorolták, sőt Nádasdy Ádám egy vele készített korábbi interjúnkban azt mondta, bárcsak ő írta volna a Giovanni szobája című regényét. Magyarul még a Ha a Beale utca mesélni tudna című kötete olvash
A járványban leginkább megtépázott szektor volt a turizmus-vendéglátás, amely úgy tűnt, hogy hamar talpra tud majd állni. 2022-ben bebizonyosodott, hogy mégsem lesz olyan könnyű az újjáépülés, mint azt reméltük, gondoljunk…
Az augusztus ebben az évben nemcsak a nyár utolsó hónapját jelenti, hanem az első olyan hónapot, amikor az átlag feletti áram- és gázfogyasztásért már többet kell fizetni az eddig megszokott rezsicsökkentett árnál.
Az ellenőrzés helyszínei közé tartoznak a rakétakilövő bázisok, valamint azok a légi és haditengerészeti támaszpontok, ahová korábban nukleáris rakétákat telepítettek.
A Mecsek Rallyn a Forma 1 magyar televíziós kommentátora, Wéber Gábor, a kamion Európa-bajnok Kiss Norberttel és Szauer Gergővel egy-egy Toyota GR Yarist vezethetett az éles mezőny előtt. A pécsi hétvége pedig visszahozta Gábor számára a régi, pályaversenyzős érzéseket. Wéber Gábor korábban pályaversenyző volt, így hegyiversenyeken már indult Baran
Kaotikus a helyzet a péntek óta égő kubai olajtárolónál. Éjjel újabb hatalmas robbanás rázta meg a komplexumot, a közösségi oldalakon elterjedt, hogy a már lángoló két tartály után összeomlott egy harmadik is. A kubai elnöki hivatal ezt még az éjjel sietve cáfolta. A katasztrófa súlyos üzemanyaghiány és energiaválság közepette érte Kubát. Egyelőre
A felcsúti üzletember új cége, a Sunhill Bistro várhatóan Gianni Annoni májusban bezárt naphegyi éttermét éleszti újra. Vidéken több éttermet és vendéglátó egységet is működtet már a volt gázszerelő.
Az elmúlt hetekben több folyón és tavon is megdőlt a negatív rekord a súlyos aszály miatt: soha nem mértek alacsonyabb vízszintet többek között a Tiszán, a Szamoson, a Sajón, a Körösökön és az Ipolyon is. Kisebb patakok és tavak teljesen kiszáradtak, a Velencei-tó vízmércéje Agárdnál hétfő délelőtt 58 centit mutatott – ez szintén történelmi mélypon
Szombaton Donald Trump korábbi amerikai elnök beszédével véget ért az Amerikai Konzervatív Unió nagyszabású nyári konferenciája, a CPAC. A beszédről és annak politikai üzeneteiről a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos munkatársát kérdeztük.
Az energiaválságról, az adózásról és a kibontakozó gazdasági krízisről tartott rendkívüli vitanapot az Országgyűlés. Az ülésen azonban csak az ellenzéki képviselők jelentek meg, mivel a kormánypártok szerint a kezdeményezés hiteltelen, és ezért nem is vettek részt a vitában.
Minden idők legjobb Európában futott idejével, 51.68 másodperccel nyerte a női 400 méter gátat a világcsúcstartó, olimpiai és világbajnok amerikai Sydney McLaughlin, Molnár Janka ötödik lett.
Egy szimbolikus és szerteágazó történettel mesél a gyászról, a transzgenerációs traumákról, a szerelemről és a klímaváltozásról Elif Shafak új regénye, amely Ciprus történelmének egyik legvéresebb időszakát dolgozza fel. A szigetet 1974-ben szállták meg a törökök, a hadsereg több tízezer embert űzött el az otthonából, sokakat pedig megöltek, megkín
Az énekesnő szerint semmit nem változott az értékrendje, hiszen már 2012-ben is Orbán Viktor beszéde előtt énekelte a Nemzeti Dalt, de akkor az senkinek nem tűnt fel.
A jegybank statisztikáit a piaci adatokkal összevetve úgy látszik, hogy már az átlagadósok kisebb kamaton vehetnek fel lakáshitelt, mint a legjobb adósoknak meghirdetett standard kamat. Az egyre fogyó számú ügyfelekéért folyó versenyben ugyanis a bankok egyedi kamatkedvezményekkel segítik azt, hogy olyan törlesztőrészlet jöjjön ki, ami mellett még
A magyar animáció egyik legnagyobb alakja, a tavaly elhunyt Jankovics Marcell előtt tisztelegve, az ő születésnapjához igazítva, október 20-án kerül a hazai mozikba utolsó alkotása, az egészestés Toldi. Az animációs film a Magyar népmesék sorozatot is jegyző Kecskemétfilm 80 alkotója több mint háromévnyi munkájának eredménye. A látványos alkotás sz
„Tudom, ha már haza tudott volna jönni, akkor biztos hazajött volna” – mondta a Fókusznak a 22 éves Meggie, aki egy hete egyedül gondoskodik 14 éves húgáról. A nővérek édesanyja múlt hét hétfőn elment dolgozni, és azóta még nem tért haza. Hogy pontosan mi állhat a háttérben, arról még csak mindenki találgat. Meggie szerint kizárt, hogy anyja magátó
Peking bejelentette, hogy folytatja azt a nagyszabású hadgyakorlatot, amelyet a múlt héten rendelt el az amerikai képviselőház elnökének tajpeji látogatása miatt. A kínai hadsereg azóta gyakorlatilag blokád alá vette a szigetet, amelynek partjait rendszeresen megközelítik hadihajói és repülői.
Dunavirágzás a Sajón. Egy autó fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy a folyó egyik hídját megszállták a rovarok. A csupán néhány óráig élő kérészek rajzása a napokban kezdődött. Ellentétben a tiszavirágokkal, ezek a rovarok éjszaka aktívak és jóval kisebbek náluk, az RTL Híradó által megkérdezett szakember szerint azonban veszélyben van a szaporodás
A Cityrocks, a legvegyesebb és egyben legnagyobb rockzenekar nem csak Magyarországon, hanem Közép-Európában is. Hétvégén 150 zenész (7 évestől a 74 évesig) gyűlt össze Dunaújvárosban egy gigantikus színpadon, hogy fergeteges nagykoncertet adjanak, a rocktörténelem legnagyobb slágereivel.
Moszkva hétfőn bejelentette, hogy felfüggeszti az új START-szerződés által lehetővé tett amerikai ellenőrzéseket az oroszországi katonai helyszíneken. A 2010-ben aláírt, kulcsfontosságú orosz-amerikai megállapodás kölcsönösen lehetővé tette a két fél számára a másik ország katonai helyszíneinek rendszeres ellenőrzését.
Michael Mann 1995-ös Szemtől szemben (Heat) című filmje Al Pacino és Robert De Niro főszereplésével máig műfajának egyik kiemelkedő klasszikusa. A rendező nem mindennapi formátumot választott a folytatáshoz: a Szemtől szemben 2. (Heat 2) augusztus 18-án regény formájában kerül az amerikai polcokra.
Részeg sofőr ütközött az előtte haladó furgonba az M0-ás autóúton. A sokkoló videót a Magyar közút egyik kamerája rögzítette a napokban. Azért hozták nyilvánosságra, hogy felhívják az ittas vezetés veszélyeire a figyelmet. Csak a szerencsének köszönhető, hogy a balesetben senki sem sérült meg. A vétkes sofőr az alkoholszonda alapján legalább fél li
Miközben Európában hőség tombol, Afrika déli részén – ahol most tél van – egyre többen mennek síelni. A koronavírus-járvány miatti kényszerszünet után, minden korábbinál népszerűbb a kontinens déli részének egyetlen síparadicsoma, amely egy aprócska királyságban található.
Teljesen letarolta a Déli pályaudvar alagútja melletti domboldalról a növényzetet egy építész – erről a Blikk írt elsőként. Úgy tudjuk, a férfi gyümölcsfákat akart ültetni a MÁV tulajdonában lévő rézsűre. A vasúttársaság a bírósághoz fordul az ügyben. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szerint a pusztítás katasztrófahelyzetet okozhat, ezér