Antony Blinken amerikai külügyminiszter dél-afrikai látogatása során hétfőn kijelentette: ha hagynánk, hogy Oroszország megfélemlítse Ukrajnát, hogy megszállja az országot, és ellenállás nélkül területeket csatoljon el, az a globális „vadászidény” megnyitásával lenne egyenértékű.
Több tucatnyi világsztár köszönt már be az RTL Klub nézőinek Európa egyik legnagyobb könnyűzenei és kulturális rendezvényéről, a Sziget Fesztiválról. 1993 óta rengeteg extrém sztárkérésnek, olykor megdöbbentő, vicces és megható pillanatnak lehettünk a tanúi. A Fókusz most ezek közül gyűjtötte össze a legmeghatározóbbakat.
Két motoros is életét vesztette az utakon vasárnap. Egyikük Kópházánál egy autónak, majd hídkorlátnak csapódott és patakba zuhant, a másik a Nyírségben egy őzzel ütközött, aztán pedig egy autónak vágódott. Hétfőn rosszullétek miatt kötött ki több jármű az árokban, Nyíregyházánál egy kamionsofőrt újra kellett éleszteni.
Már 17 unión kívüli országból vár vendégmunkásokat a kormány. Többek között a brazilok, a kolumbiaiak és az oroszok magyarországi foglalkoztatását könnyítették meg, miután az első negyedévben majdnem rekordot döntött, 87 ezerre duzzadt a betöltetlen állások száma. A munkáltatók néhány tízezer külföldi dolgozót remélnek a friss döntéstől, úgy számol
Hajas Imelda mindig is rajongott a vezetésért. A modell autós karrierje még egyetemistaként kezdődött, amikor jelentkezett egy autós magazinhoz, onnantól kezdve pedig nem volt megállás. Imelda autós videói ma már annyira sikeresek, hogy még a világ leghíresebb vlogerre is elhívta Dubajba, ahol egy méregdrága járgányt is kipróbálhatott.
Magukat határvédőnek kiadva, apa és fia rabolhatott ki menekülteket a román-magyar határ közelében. Gázriasztó fegyvert és gázsprayt fogtak rájuk, majd pénzt és a telefonjukat követelték. Miután elszedtek tőlük mindent, hívták a rendőröket. Az elfogott menekültek kihallgatásakor derült ki, hogy kirabolták őket. Apát és fiát letartóztatta a bíróság.
Határozatképtelen volt a parlament hétfői, ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülése, és érdektelenségbe fulladt a Momentum ülés utánra hirdetett demonstrációja. Az ellenzéki pártok egyebek mellett a katatörvény visszavonására és a rezsicsökkentés korlátozásának visszavonására vonatkozó javaslatokat tárgyaltak volna, de a kormánypárti képvisel
Egy milliárdos üzletember és egy híres énekesnő gyermekének lenni egyáltalán nem jelent garanciát a könnyű és felhőtlen életre, sőt. Klapka Dennis már egészen fiatalon alkohol- és drogproblémákkal küzdött, de többször is felállt már a gödörből. Most is új életet akart kezdeni barátnője halála után.
Silótartályba esett és súlyosan megsérült egy munkás vasárnap a Zala megyei Kerkafalva állattartó telepén. Az üres tartályt akarta belülről megtisztítani, de elveszítette az egyensúlyát, és hét méter magasból lezuhant. A tűzoltók csak úgy tudták kiemelni a sérült férfit, hogy nyílást vágtak a szerkezet alján.
300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot kapott a Ryanair légitársaság, amiért áthárította utasaira az úgynevezett extraprofitadót. Ezt Varga Judit igazságügyi miniszter közölte Facebook oldalán. A légitársaság az RTL Híradó kérdésére azt írta, fellebbeznek, és mivel szerintük az extraprofitadó uniós törvénybe ütközik, ha kell, uniós bíróságho
A Palóznaki Jazz Piknik látogatóit szó szerint földön-vízen-levegőben elkápráztatták, nem beszélve azokról a világsztár fellépőkről, akik miatt évről évre rengetegen kíváncsiak a fesztiválra.
Kidobott pénz az idén kivágott fával fűteni – figyelmeztetnek szakértők. Az ilyen fából többet kell eltüzelni, ráadásul olyan nagy a nedvességtartalma, hogy nem is ad elég meleget. A nedves fával fűtés emellett szennyezi a környezetet, kátrány is lecsapódhat a kéményekben, ami tüzet okozhat. A kormány ennek ellenére utasította az állami erdőgazdasá
Győrffy Ákos a Kalifa Alpin Csapat tagjaként gyors, nem mély akklimatizációval augusztus 7-én reggel 5 körül indult fel a Kirgizisztán és Tádzsikisztán határán magasodó, korábban Lenin-csúcs néven ismert Ibn Szína-csúcsra (7134 m) - közölte hétfőn az expedíció.
Egy hete kavarta fel az inárcsiakat a hír, hogy eltűnt egy kétgyerekes anya. Az asszony múlt hétfőn indult munkába, és azóta nem tért haza. A Fókusz a nő egyik barátnőjét kérdezte, aki szerint Mária rettegett kisebbik lányának az apjától, aki régen szőnyegbe csavarta, de mentálisan is bántalmazta az asszonyt. Hogy mit mondott az asszony idősebbik l
Országszerte egyre több helyen, már nemcsak a Balatonnál, hanem Budapesten és nagyvárosokban is azzal szembesülnek az autósok, hogy nem tudnak tankolni, vagy legalábbis nem akkor és nem annyit, amennyire szükségük lenne.
A UPS bejelentette, hogy felvásárolja a Bomi Groupot, mely egyike a világ vezető, multinacionális egészségügyi logisztika szolgáltatóinak. A tranzakció révén 14 országban található hőmérséklet-szabályozott létesítményekkel és a Bomi Group közel 3000 magasan képzett munkatársával bővül a UPS Healthcare hálózata Európában és Latin-Amerikában.
Az Disney híres klasszikusának animációs és élőszereplős vegyesfilmjében a Grammy- és Oscar-díjas énekest és dalszerzőt, H.E.R-t választották, hogy eljátssza Belle-t.
Scott Ritter, az amerikai tengerészgyalogság egykori hírszerző tisztje szerint a Nyugat még mindig azzal küzd, hogy felfogja, mekkora kudarcot vallott: először abban, hogy elrettentse Oroszországot az ukrajnai inváziótól, majd abban, hogy az invázió után rákényszerítse Oroszországot az irányváltoztatásra.
Október elsején a megváltozott piaci viszonyokra reagálva egyesül a Random Capital Zrt. az Erste Befektetési Zrt.-vel. Az egyesülés eredményeként a Budapesti Értéktőzsde legnagyobb forgalmú hazai brókercége jön létre, így biztosítva a hatékony működést és az ügyfelek legjobb kiszolgálását. Az Erste mindezzel párhuzamosan, a Randomtól érkező kollegá
Júniusban az euróban számolt export 13 százalékkal, az import viszont 24 százalékkal nőtt éves szinten. A külkereskedelmi mérleg így 1 milliárd euróval romlott. A következő időszakban több tényező javíthatja a szaldót.
Július 17. az emoji világnapja. A kis hangulatjelet 2014 óta ünnepeljük, pedig már évtizedek óta ismerjük és használjuk. Az emoji színesíti elektronikus üzeneteinket és érzelmekkel ruházza fel, vagy akár egymagában helyettesítheti is a „mondanivalónkat”.
Kíváncsiak ezrei keresik fel Izland új turisztikai attrakcióját. A Fagradalsfjall izlandi vulkán kitörése sok utazó életre szóló vágyát váltja valóra, hogy közelről láthassa a hatalmas jelenséget.
Bár különböző okokból, rövidebb, vagy hosszabb ideig, de sokan dolgoznak részmunkaidőben. Gondoljunk csak arra például, hogy olyan munkajogi lehetőségek is választhatók a kisgyermekes szülők által, hogy átmenetileg részmunkaidőben dolgozzanak a kisgyermekre tekintettel.
Egy tanulmány szerint a lidokain érzéstelenítő szer intravénás beadása segíthet enyhíteni a fájdalmat a nehezen kezelhető krónikus migrénben szenvedő betegek esetében. A kórházi kezelés során intravénás lidokaint kapó krónikus migrénes betegek közel 88 százalékánál csökkent a fájdalom intenzitása az elbocsátáskor.
Egyértelmű társadalmi, gazdasági és környezeti előnyöket jelent, ha 2050-re Európa áttér a kibocsátásmentes lakások építésére – állapítja meg a Cambridge Econometrics új tanulmánya. Ez nemcsak a lakástulajdonosok fűtési költségeit csökkenti, de jelentős haszonnal jár az ukrajnai háború által súlyosan érintett európai gazdaságok – így a magyar – szá
A Kos most remek ötletet kaphat a külsősöktől, szóval ne meneküljön el magányos farkasként, míg a Szűz nyugodtan keressen szokatlan megoldásokat a problémákra.
Már kilenc nap telt el azóta, hogy a Pest megyei Inárcson élő Bozsik Máriának rejtélyes körülmények között nyoma veszett. A kétgyermekes édesanya munkába indult Budapestre hajnalban, de oda már nem érkezett meg és vélhetően a buszra sem szállt fel. A kutatócsapatok a közeli erdőben is keresik az asszony holttestét, és ugyan egyre több jel utal arra
A körtét évszázadok óta előszeretettel fogyasztják nagyszerű íze és állítólagos egészségügyi előnyei miatt. Az egyik legsokoldalúbban felhasználható gyümölcs, amely sós vagy édes receptek része lehet. Ahhoz, hogy a körte minden egészségügyi előnyét élvezhessük, mindenképpen együk meg az egész gyümölcsöt, mivel a magas antioxidáns mennyisége a színe
Ugyan a koronavírus-járvány nehezén remélhetőleg már túl vagyunk, minden jel arra utal, hogy a home office egy darabig még velünk marad. Hibrid munkavégzés esetén a munkáltatónak nem minden esetben kell számítógépet biztosítani a munkavállalói számára, pedig az kölcsönösen előnyös mindkét fél számára. Tóth Roland, a Furbify munkatársa arról beszélt
Kipróbálásra kölcsön kaptuk az AGON by AOC GK500 billentyűzetet a gyártótól. A GK500 mechanikus 104 gombos billentyűzete első látásra megnyerte a tetszésünket: semmi sallang, teljes billentyűzetként is csak a lehető legkisebb helyet foglalja el az asztalon. Sarkai lekerekítettek, elegáns alumínium csík fut körbe a billentyűzeten. A gyártó logója az
A teaivás és az almafogyasztás, illetve bármely flavonoidokban gazdag élelmiszer megvédheti az embereket a rák és a szívbetegségek kialakulásától. Azok az emberek, akik naponta 500 mg flavonoidot fogyasztanak, nagyobb valószínűséggel élnek tovább és egészségesebben.
Az IT-szektor munkaerő-piaci problémái mindenki számára ismertek, a szakemberhiány mögött álló okok azonban talán kevésbé. A probléma háttere rendkívül komplex, miként a fennálló gondok megoldása is igen összetett feladatnak tűnik. A tisztánlátás érdekében a saját tapasztalataink mentén kicsit körbejárjuk a témát, és – felelős IT-vállalatként – fel
A Spitzbergákon mindenkinek kötelező a fegyverviselés, aki elhagyja a lakott területet, mert fel kell készülni a jegesmedvékkel való véletlen találkozásokra.
A görög adatvédelmi hatóság júliusban 20 millió eurós bírságot szabott ki az amerikai Clearview AI Inc. nevű társaságra, megtiltotta a Görögországban élő érintettek személyes adatainak gyűjtését és kezelését a cég arcfelismerő szolgáltatásai keretében, és ezzel együtt ezek törlését is elrendelte. Fontos, hogy a Clearview AI Inc.-nek nemcsak a görög
Lesz is, meg nem is csapadék a következő napokban, ugyanis helyi záporok, zivatarok szinte bárhol előfordulhatnak, de nagy területet érintő áztató esőnek kicsi az esélye. Hőség viszont nem lesz, mérsékelten meleg időre számíthatunk.
Messzi földről származó különleges betegségek terjedhetnek el Németországban az éghajlatváltozás miatt, amire fel kell készíteni az orvosokat - hangsúlyozta egy hétfőn ismertetett nyilatkozatában az országos közegészségügyi intézet (RKI) vezetője.