Még nem dőlt el, hogy a Wise mit fog lépni szeptemberben, amikortól a kormány a külföldi szolgáltatók által végrehajtott tranzakciókra is illetéket vet ki. "Ez a fajta tranzakciós adó viszonylag szokatlan, de persze nekünk megoldást kell találnunk arra, hogy mit kezdünk ezzel az adóval" – mondja lapunknak Kristo Käärmann, a nemzetközi pénzküldésben
Tovább bővíti zöld portfólióját a MET Csoport, és belép a lengyel piacra is. A svájci központú energiavállalat 100 százalékos részesedést szerzett egy 60 MWp beépített kapacitású zöldmezős naperőműprojektben, a német határhoz közeli Nyugat-Lengyelországban.
A mezővédő fásítások, a földhasználatváltás, és a fenntartható erdőgazdálkodási gyakorlatok ösztönzésére az Agrárminisztérium a 2023-tól induló új agrártámogatási időszakra több új és még hatékonyabb eszközt kínál a mezőgazdasági termelők és erdőgazdálkodók számára. A felkészülés és tervezés érdekében bemutatjuk a legfontosabb támogatási lehetősége
Sorrendben harmadik hónap volt a július, amikor az országos lakbérek több mint 20 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Pontosan 23 százalékkal voltak magasabbak, a fővárosban pedig 25 százalékkal emelkedtek.
Július végén megjelent a HUN-VE néven futó vizsgálatsorozat harmadik része, amely a Magyarországon használt koronavírus-vakcinák hatékonyságát méri fel szisztematikusan. A HUN-VE 3 a tavaly őszi járványhullám alatti vakcinahatékonyságot vizsgálta az akkor domináns delta variáns ellen, és arra jutott, hogy bár az oltás beadása után idővel minden vak
Újra 412 felett kezdi a hetet a forint az euróval szemben, a héten elsősorban az MNB kamatdöntésére figyelhetnek a befektetők. A magyar deviza kedvezőtlen hírek esetén ismét a történelmi mélypontját veheti célba, júliusban 417 közelében volt az euróárfolyam csúcsa.
Csehországban az idén 7,8 millió tonna gabonát és 1,16 millió tonna repcét takarítottak be, ami valamivel kevesebb, mint a tavalyi termés - jelentette be Zdenek Nekula cseh mezőgazdasági miniszter Ceské Budejovicében az országos mezőgazdasági napon.
Az LG Electronics (LG) csatlakozott a Home Connectivity Alliance (HCA) nevű szövetség igazgatótanácsához, amely nyitott együttműködések és innovációk révén törekszik magasabb szintű okosotthon-élményt nyújtani a felhasználóknak.A 2022-ben alapított, számos intelligens otthoni megoldásokat gyártó céget tömörítő szövetség célja, hogy biztonságos és e
A mezővédő fásítások, a földhasználatváltás, és a fenntartható erdőgazdálkodási gyakorlatok ösztönzésére az Agrárminisztérium a 2023-tól induló új agrártámogatási időszakra több új és még hatékonyabb eszközt kínál a mezőgazdasági termelők és erdőgazdálkodók számára.
Egy százalék körüli mínuszban indítottak hétfőn a főbb európai tőzsdemutatók a pénteki záróértékükhöz képest. A londoni börze bankszünnap miatt hétfőn zárva van.
A tartósan magas infláció miatt az év első három hónapja után a második negyedévben is csökkentek a reálbérek Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) hétfőn közölt adatai szerint.
A MET lengyelországi terjeszkedéssel bővíti tovább zöld portfólióját. A svájci székhelyű energetikai vállalat 100%-os részesedést szerzett egy német határhoz közeli lengyelországi zöldmezős naperőmű-projektben, amelynek várható beépített kapacitása 60 MWp.
Egy százalék körüli mínuszban indítottak hétfőn a főbb európai tőzsdemutatók a pénteki záróértékükhöz képest. A londoni börze bankszünnap miatt hétfőn zárva van.
Óriási szerencséje volt annak a biciklisnek, aki a minap éjjel, lámpa nélkül az M4-es autópályán tekert végig. Csak az arra közlekedők szemfülességén múlt, hogy nem történt tragédia.
Több vezető kinevezését is bejelentette az Indamedia-csoport, így kiderült, hogy Bittó Ákos lesz szeptembertől a Totalcar új főszerkesztője. Létrehoztak egy új, cégcsoport marketingigazgatói pozíciót is, amit Sümegi Zsuzsanna tölt be. Az Indamedia-csoport tíznél is több vállalatot és ezek márkáit foglalja magában. Ezek a cégek és márkák kommunikáci
Az omikron BA 4 és BA 5 alvariánsa által okozott koronavírus-hullámban is kicsit másfajta betegséget okoz a koronavírus a jelek szerint, szakértők mondták el tapasztalataikat ezzel kapcsolatban.
Ki kellett várni, de csak elindult végre az új Széchenyi kölcsönök közül a Mikrohitel MAX is. Ez a jelenlegi piaci kamatok mellett már szinte ingyenesnek számít a fix 1 százalékos kamatával.
A svájci központú MET csoport megvásárolt egy 60 megawattos zöldmezős naperőműprojektet a német határhoz közeli Nyugat-Lengyelországban. A csoport földrajzilag diverzifikált zöldportfólió kiépítésén dolgozik.
2022 augusztusában 4,9 ponttal, mínusz 14,3 pontra esett a GKI konjunktúraindexe, és már negyedik hónapja tart az üzleti és fogyasztói várakozások folyamatos romlása.
Karl Nehammer osztrák kancellár azt javasolta vasárnap, hogy az Európai Unió „válassza le az elektromos áram árát a gáz áráról”, és vezessen be ársapkát az áramdíjakra.
Bár éves szinten még mindig erőteljes és gyorsuló drágulás látható az országos albérletpiacon, havi szinten már a lassulás jelei láthatóak – áll a KSH-Ingatlan.com legújabb – júliusi változásokat bemutató – lakbérindexéhez készült elemzésben.
Rendhagyó módon keres új arcokat Magyarország legnépszerűbb online gasztromagazinjának videós csapatához a Nosalty. A szeptember 25-ig meghirdetett SHOWSZÓRÓ elnevezésű kampányukba olyan jelentkezőket várnak, akik önazonosak, tehetségesek és nem riadnak vissza a kamerától, na és persze újat tudnak mutatni a konyhában, hozzáállásukkal, stílusukkal é
A mai naptól elérhető a mikro- és kisvállalkozások részére nyújtott támogatás, a Széchenyi Kártya Program MAX legújabb eleme, a Széchenyi Mikrohitel MAX. – jelentette be Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója. A hitelösszeg maximum 50 millió forint, teljes futamideje 120 hónap, amit kezdő vállalkozások
Egyetértek, hogy a kapzsiság kultúrája terjedt el itthon, ugyanakkor vannak bőven nagyon pozitív tapasztalataink – árulta el a Portfolio-nak adott interjújában Kövesdi Gábor. A nemrég indult magyar Kisckstarter, azaz a Brancs alapítójával a platform debütálásáról, az első sikeres projektekről, a jelenlegi gazdasági helyzet, különösen az infláció cr
Újra 412 felett kezdi a hetet a forint az euróval szemben, a héten elsősorban az MNB kamatdöntésére figyelhetnek a befektetők. A magyar deviza kedvezőtlen hírek esetén ismét a történelmi mélypontját veheti célba, júliusban 417 közelében volt az euróárfolyam csúcsa.
Rendkívüli állapotot hirdetett Mississippi állam kormányzója a súlyosbodó árvízhelyzet miatt, az állam fővárosa, Jackson lakosságának egy részét otthona elhagyására szólították fel, illetve, hogy készüljenek egy evakuálásra.
Egyesül az E.ON Hungária Csoporthoz tartozó három villamosenergia- és földgázkereskedelmi vállalat, 2022. szeptember 30-án az ELMŰ-ÉMÁSZ Energiakereskedő és az ELMŰ-ÉMÁSZ Energiaszolgáltató jogutódlással beolvad az E.ON Energiamegoldások-ba. 2022. október 1-jétől az érintett versenypiaci ügyfelek energiakereskedője az E.ON Energiamegoldások lesz. A
Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke a pénteki Jackson Hole-i konferencián arról számolt be, hogy az infláció visszaszorításának érdekében marad a szigorú monetáris politika. Powell szavai után meredek esésbe kapcsoltak a piacok.
Az energiaárak emelkedése mély recessziót okozhat az Egyesült Királyságban, súlyosbítja a megélhetési válságot, és a lakosok több mint negyedét arra kényszeríti, hogy ne fűtsön a télen.
Az eladás volt a nagyobb volumenű a Kötvény/Rövid kötvény alapokkategória esetében. A Pénzpiaci/Egyéb pénzpiaci kategóriában viszont a vevők voltak túlsúlyban.
Az Orbán-kormány mostani megszorításainak mértékét egyesek a névadó által 1995 márciusában beterjesztett Bokros-csomagéhoz hasonlíthatják. A Horn-kormány pénzügyi tárcáját vezetett közgazdász, egyetemi tanár Bokros Lajostól ugyanakkor egyebek mellett azt is megtudakoljuk, mi történhet, ha nem kapjuk meg az Európai Uniótól a helyreállítási alapból M