A fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható, nagyobb eséllyel a Dunától keletre, elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Éjszaka a gomolyfelhők egy része összeesik, szétterül, majd hajnalra a fátyolfelhőzet is csökken. Kedden a sok napsütés mellett már kevesebb lesz a gomolyfelhő, csak néhol fordulhat elő záporeső, a déli megyékben e
A pünkösdi rózsa vagy bazsarózsa az egyik legismertebb évelő dísznövényünk, amit látványos virágzásának, finom illatának és nem utolsósorban könnyű nevelésének köszönhet. A nemzetségbe több mint harminc lágy szárú és cserjetermetű faj tartozik, a leggyakrabban azonban hárommal találkozhatunk közülük.
A héten Budapesten a Iii., a Iv., a Xi., a Xiv., a Xxi., a Xxii. és a Xxiii. kerületben, tizenhét Békés megyei településen és Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Mezőtúron végeznek a szakemberek szúnyoggyérítést
December 31-ig meghosszabbítják az ukrajnai menekültek ingyenes utazási lehetőségét a Bkk járatain - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (Bkk) hétfőn az Mti-vel.
Nőtt a késedelmesen fizető cégek aránya az elmúlt egy évben, a 2021 júliusi 64 százalékról 6 százalékponttal emelkedett – közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) hétfőn az MTI-vel.
Egyedül Berlinben stagnáltak 2021-ben az új építésű lakások árai, a többi fővárosban ismét drágultak a négyzetméterek a Deloitte Property Index 23 európai országra kiterjedő felmérése szerint. A legdrágább európai fővárosnak ismételten Párizs bizonyult.
2022. július 1-jétől Aleksandar Mlinar vette át a marketmenedzsment-igazgatóság vezetését, és azóta ő felel az Allianz Hungária digitális és marketing tevékenységeiért, valamint a vállalat direktértékesítési, illetve az ügyfélkapcsolati aktivitásaiért.
Egy merénylet, ahol még azt sem tudjuk, ki volt az igazi célpont. Akármelyik irányból indulunk el Darja Dugina merénylőit keresve, a kép nem áll teljesen össze.
A rekordmagas gázár óriási probléma, nemcsak Magyarországon, de mi vagyunk a legsérülékenyebb. Kiút van, biztos megoldás nincs. Pénteken nagyjából 1400 forint volt köbméterenkénti gázár decemberi jegyzésre a holland energiatőzsdén, miközben a magyar fogyasztók 102 forintot fizetnek a rezsicsökkentéssel, de az átlagfogyasztás felett is csak a piaci
Szeptember elején megérkezhetnek Németországba az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) uralkodó változata, az omikron ellen kifejlesztett oltás több millió adagból álló első szállítmányai – jelentette hétfőn a Der Spiegel hírportálján a szövetségi egészségügyi minisztérium adatai alapján.
Budapest lépése után 3 nappal Berlin bejelentette, hogy 120 millió euró értékű infrastrukturális projektet zárol le a boszniai szerb régióban az elszakadási politika miatti aggodalmak miatt. Szijjártó bejelentése után egy héttel pedig a Bundestag határozatot hozott arról, hogy katonákat küld Boszniába. Káncz Csaba jegyzete.
A Fed agresszív hangot ütött meg Jackson Hole-ban, ami sokkolta a piacokat. A fő amerikai indexek több hónapja legrosszabb kereskedésüket zárták, és rendre 3%-nál nagyobb veszteséggel fejezték be a pénteki napot, a Nasdaq mínusza majdnem elérte a négy százalékot is.
A kormány támogatást ígért a független benzinkutakat üzemeltetőknek, a támogatást azonban még mindig nem kapták meg, nyilatkozta a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke.
A nyaralóövezetek fokozatos elnéptelenedése jelentősen növeli mind a betöréses károk, mind a meghibásodások, illetve az elemi károk kockázatát. A károkra fedezetet kínáló nyaralóbiztosítások kötési folyamatát célszerű mielőbb megkezdeni, mivel a biztosítóknak 15 nap áll a rendelkezésükre, hogy eldöntsék
Több nyelviskola bezárhat, akár 40 százalékkal is drágulhatnak a nyelvtanfolyamok, a nyelviskolákat nemcsak a rezsiárak, hanem az infláció és a KATA-adózás eltörlése is sújtja - írja az ATV.
Egy debreceni szállodában fogta el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azt a magyar férfit, aki a Dubajból érkezett csempészcigi továbbszállítását koordinálta Európába. Az autóalkatrészek közé rejtett kétmilliárdos szállítmányt a debreceni repülőtéren szúrta ki a NAV. A bűnszervezet többi tagja ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben, olvasha
Hatvannégy magyarországi egyetemen kezdik el oktatni a hallgatók körében a biztonságos esések technikáját. Az erről szóló megállapodást Borhy László akadémikus, egyetemi tanár, a Magyar Rektori Konferencia elnöke
Az MKB Csoport korrigált adózás előtti eredménye 106,5 milliárd forint volt az első fél évben, ami 41,5 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - közölte a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett második negyedéves jelentésében hétfőn.
Két évig tartó munkálatokat követően augusztus 29-től fogad vendégeket a tőzsdén jegyzett Opus-hoz tartozó Hunguest Hotels bükfürdői wellness szállodájának 171 szobás keleti szárnya.
Több mint 4 százalékot emelkedett ma az olajár, a befektetők elkezdték árazni azt, hogy a világ nagy olajkitermelő országai hamarosan visszafogják a kitermelésüket.
Pert nyert az ügyészség egy közérdekű perben, amelyet egy évek óta át nem adott budapesti lakópark építtetője ellen indított a lakásvásárlók érdekében, mivel a cég az adásvételi szerződésekben tisztességtelen feltételeket alkalmazott
Végre elérhető a Széchenyi Mikrohitel MAX konstrukció üzletszabályzata. Ez a hitelfajta speciálisan a kis cégek fejlődését segítő Széchenyi Kártya konstrukció, feltételei remekül illeszkednek a mikrovállalkozások finanszírozási igényeihez.
A klímaváltozás hatására hazánkban is megjelent a Hyalomma kullancsfaj, amely képes hordozni és terjeszteni számos veszélyes kórokozót, többek között a Krími-Kongói vérzéses lázat okozó vírust is – adta hírül a ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ELKH ÖK) által elindított Kullancsfigyelő projekt.
A tárhelyre kiküldött gépjárműadó-fizetési kötelezettségről szóló levelekben szereplő befizetési linkek mögötti internetes fizetési szolgáltatás (VPOS) működésében hibák tapasztalhatók, hívja fel a figyelmet a szolgáltatás akadozására honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Thomas, a gőzmozdony, Lucas, a pók, Musi-musi és a gombácskák, Bébi bolondos dallamok és Batwheels – ezekkel a címekkel indul a magyar Cartoonito, írták a közleményben.
Az Mkb Csoport korrigált adózás előtti eredménye 106,5 milliárd forint volt az első fél évben, ami 41,5 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - közölte a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett második negyedéves jelentésében hétfőn.
Bár éves szinten még mindig erőteljes és gyorsuló drágulás látható az országos albérletpiacon, havi szinten már a lassulás jelei láthatóak - áll a Ksh-ingatlan.com legújabb - júliusi változásokat bemutató