A Ferencváros értékesítette Olekszandr Zubkov játékjogát, az ukrán szélső hazatér, és a Sahtar Doneck csapatában folytatja pályafutását – értesült az Index, amely szerint a zöld-fehér együttes tetemes profitot tudhat magáénak az üzletből.
A Molnál egy forgalmival egy nap csak egyszer lehet ársapkásan tankolni, függetlenül a mennyiségtől, tudta meg Bujdos Esztertől, a holtankoljak.hu ügyvezető igazgatójától a 24.hu.
A Molnál egy forgalmival egy nap csak egyszer lehet ársapkásan tankolni, függetlenül a mennyiségtől, tudta meg Bujdos Esztertől, a holtankoljak.hu ügyvezető igazgatójától a 24.hu.
A WWF Magyarország nem csak természetvédelmi, de az erdőgazdálkodás fenntarthatósága szempontjából is súlyosan aggályosnak látja az augusztus 5-én hatályba lépő kormányrendeletet, amely katasztrófavédelmi szempontokra hivatkozva eltörli a fakitermelés szinte minden korlátozását. Ilyen döntésre évtizedek óta nem volt példa hazánkban.
A MOL-csoport ma közzétette 2022 második negyedéves és 2022 első féléves pénzügyi eredményeit. Az év első hat hónapját a MOL-csoport 2.179 milliárd dollár (755,4 milliárd forint) EBIDTA-val zárta, míg a 2. negyedévben 1.347 milliárd dollár (483,7 milliárd forint) EBITDA-t ért el.
Az UniCredit Bank és a SteiGen közös kutatása azt vizsgálta, hogy mennyire vannak tisztában az emberek az ESG fogalmával Magyarországon, illetve mit várnak a nagyvállalatoktól a fenntarthatóság területén. A válaszok meglepő eredményt hoztak: a megkérdezettek többsége szinte még mindig csak a környezetvédelmet társítja elvárásként a vállalatok felé
Az utóbbi időszakban elkezdtek csökkenni a korábban csúcsokat döntő élelmiszer-alapanyag árak a világpiacon. Egyrészt az ENSZ közvetítésével Kijev és Moszkva között létrejött egyezménynek köszönhetően, mely zöld utat ad az ukrán gabonaszállítás újraindításának, másrészt a recessziós félelmek és az ugrásszerű oroszországi betakarítás miatt. Szakértő
Sokan tudják, hogy az évi 8,1%-os kamatozó babakötvény és a 6,6%-os PMÁP a két legmagasabb kamatozású (előző évi inflációt követő) lakossági állampapír. Ha pedig az idei infláció mondjuk 11% lesz, akkor a most megvásárolható babakötvény a jövő évi kamatforduló után már 14%-os, a PMÁP 12,5%-os kamattal fog futni. Az ennél „türelmetlenebb” lakossági
A Proxima Centauriról, a Naphoz legközelebbi csillagról az Étienne Klein francia tudós által vasárnap megosztott fotóról kiderült, hogy a felvétel egy szelet kolbászról készült.
A Magyar Nemzeti Bank ingatlankezelő cége, az MNB-Ingatlan Kft. tulajdonába került az egykori Burg Hotel épülete a jegybank egyik alapítványától, a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványtól (PADME); az új tulajdonos megkezdte az épület rekonstrukcióját, amelyből konferenciaközpontot alakítanak ki - közölte a jegybank honlapján.
Az úgynevezett nem-antimikrobás, azaz nem a mikroorganizmusok ellen alkalmazott növényvédő szerek eddig rejtett baktérium- és/vagy gombaölő hatásával egyre többet foglalkozik a tudomány.
A Habitat for Humanity Magyarország arra szólítja fel a kormányt és a döntéshozókat, hogy mielőbb lépjen a téli szociális tüzelőanyag-támogatások biztosítása érdekében.
Alapvetően jó volt a hangulat a magyar tőzsdén, a blue chipek közül az OTP, a Magyar Telekom és a Richter árfolyama emelkedett, miközben csak a Mol árfolyama esett.
A Blue Frontier légkondicionálói akár 90 százalékkal kevesebb áramot fogyasztanak a többi klímához képest, ami a jelenlegi energiaválság mellett nem elhanyagolható szempont.
A sisakos sáska (Acrida ungarica) a szubtrópusi elterjedésű Acrida fajok egyik Európában is előforduló képviselője, a Kárpát-medencében éri el elterjedésének északi határát. Az akár 10 centimétert is elérő testhosszúságú egyedek a talajfelszínhez lapulva nyerik a mozgásukhoz szükséges energiát. Kifejlődésük nagy átlagos éves hőösszeget igényel.
Gartner tavasszal megjelent elemzése azt mutatta, hogy idén 5,1 százalékos növekedés várható a globális IT piacon, ami így akár a 4454,4 milliárd dollárt is elérheti. Ez a növekedés főként a pandémia hatására felgyorsult digitalizációnak, és a hibrid munkavégzéshez szükséges beruházásoknak köszönhető. Ezt az előrejelzést azonban némiképp árnyalja a
Ahogy egyre csak növekednek az árak, az infláció, úgy merülhet fel bennünk a gondolat, hogy biztos jó ötlet-e most vállalkozni, és egyáltalán hogyan védhetjük meg az induló vállalkozásunkat a gazdasági válságtól. Egy vállalat sikeressége, akármekkora is üzletünk több dolgon múlhat, viszont a sikeres marketing az, ami még válság esetén is erőssé teh
A Volánbusz Közlekedési Zrt. a 4iG ajánlatát hirdette ki nyertesnek a Helyközi közösségi közlekedési információs rendszer (HKIR) járműfedélzeti eszközök üzemeltetésére kiírt nyílt közbeszerzési eljáráson - közölte a 4iG a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Az ügyfelek április végén búcsút mondhattak a Budapest Banknak, és hamarosan az alapkezelői piacról is eltűnik a Budapest név. Ahogyan a bankból, ebből is MKB Alapkezelő lesz.
Az Európai Unión belül a csehek isszák magasan a legtöbb sört. Mi magyarok a középmezőnyben helyezkedünk el. Nézze meg egy ábrán a sörfogyasztási szokásokat.
Álhíreket szeretne eloszlatni a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME): több a fehér gólya a szokásosnál az országban, és kérik, ne etessük, ne itassuk őket a fészkük alatt!
Nem csak természetvédelmi, de az erdőgazdálkodás fenntarthatósága szempontjából is súlyosan aggályosnak látja a WWF Magyarország a ma hatályba lépő, fakiteremelésre vonatkozó kormányrendeletet, amely katasztrófavédelmi szempontokra hivatkozva eltörli a fakitermelés szinte minden korlátozását. Ilyen döntésre évtizedek óta nem volt példa hazánkban.
Péküzemet és kishajókat is lefoglaltak a pénzügyőrök annak a nyugat-dunántúli számlagyárnak az ügyében, amelyben reklám- és marketingcégek hálójában tüntettek el 860 millió forint áfát - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága az MTI-t.
A gyakran utazó, rutinos okostelefon-használók egy mobiltelefon segítségével elintézhetnek mindent, ami a tökéletes nyaraláshoz szükséges: szállást foglalnak, repülőgép- vagy vonatjegyet vásárolnak vagy sorban állás nélkül szerzik be belépőjegyüket múzeumba, kiállításra, sporteseményre, színházba vagy a strandra.Itt van pár tipp ahhoz, hogy minél j