2022. augusztus 9. kedd

aug. 9
16:06
Drága hajón szállítani az olajat (vg.hu)
A tankerekért legalább huszonöt éve nem kellett ennyit fizetniük a vásárlóknak.
aug. 9
16:06
Brutálisan sok pénzt veszít Németország a háború miatt (Demokrata)
Az ország több mint negyedbillió euró hozzáadott értéket veszíthet az ukrajnai háború és a magas energiaárak miatt – áll egy tanulmányban.
aug. 9
16:09
Kína ezért támogatja az óriási ország felvételét a BRICS-be (Privátbankár)
Kína számára a BRICS bővítésének célja, hogy enyhítse az amerikai nyomást, miközben akadályozza India mély beágyazódását az amerikai táborba. Argentína számára a BRICS-csatlakozás azonban nem lesz zökkenőmentes folyamat most, amikor gazdasága mélyponton van. Káncz Csaba jegyzete.
aug. 9
16:12
AutoWallis kulcsmenedzserek kaptak részvényt a Munkavállalói Résztulajdonosi Program keretében (ProfitLine)
Teljesültek az AutoWallis 2019-ben indított, hároméves Munkavállalói Résztulajdonosi Programjában (MRP)meghatározott elvárások, így az abban részt vevő, többségében több mint 15 éve a csoportnál dolgozó 23 kulcsmenedzser összesen 3,3 millió részvényt kapott. A tőzsde autós vállalata évente indít hasonló struktúrájú javadalmazási politikát, ezzel is
aug. 9
16:12
Megjött a Pénzcentrum nagy iskolakezdési kutatása (Portfolio)
Pár héten belül elstartol a 2022/23-as tanév, a szülők pedig már javában szerzik be a tanévkezdéshez való felszereléseket. Rengeteg kérdés övezi az idei iskolakezdést, nem csoda, ha sok szülő aggodalommal tekint a naptárra. A Pénzcentrum kutatást készít, hogy kiderítsük, hogyan készülnek a magyarok az idei tanévkezdésre.
aug. 9
16:12
Zöld lakáshitellel erősít a K (MMonline)
Az energiahordozók drágulása egyre inkább a kisebb fogyasztású lakások irányába tolja el az ingatlanpiacot. A K&H elsőként a piacon, új, zöld lakáshitel termékkel jelentkezik az energiafelhasználásukat csökkenteni kívánó ügyfeleik számára. Egyedi megoldásként ugyanabban a szerződésben hitelezhető az ingatlan megvásárlása és felújítása is.Nem elég a
aug. 9
16:18
Amerikában is rossz a hangulat, esnek a tőzsdék (Portfolio)
Az igencsak pesszimista nemzetközi hangulatnak megfelelően mínuszban nyitottak a vezető amerikai részvényindexek, a nyitás utáni percekben nem látni fordulat jelét.
aug. 9
16:18
Alig változik az almatermés az EU-ban (Magyar Mezőgazdaság)
Mindössze egy százalékkal emelkedik az európai almatermés a 2022-23-as idényben, állapították meg az augusztus elején Belgrádban rendezett Prognosfruit tanácskozáson. Körtéből ötödével többet takarítanak be, mint tavaly.
aug. 9
16:24
Jól keres Szerbia az oroszok elleni szankciókon (vg.hu)
Belgrád és Moszkva kereskedelmi kapcsolatain nem hagy nyomot a brüsszeli szigor.
aug. 9
16:24
Úgy kell a vetőmagot a talajba juttatnunk, mintha a vetőgép ott se járt volna! (Mezőhír)
Harmadik alkalommal mutatták be Bugacon a vetéstechnológia legfrissebb megoldásait.
aug. 9
16:30
Pedzegeti visszavonulását Ferenc pápa, készülnek a forgatókönyvek (vg.hu)
Ha Ferenc pápa nyugdíjba megy, akkor van rá esély, hogy három élő pápája legyen a római katolikus egyháznak.
aug. 9
16:30
Történelmi csúcson a a kriptovaluta ATM-ek száma (BitcoinBázis)
Talán kevesebb szó esik róla, de a kriptok elfogadásának terjedésével az új kripto ATM-ek üzembe helyezése is növekvő tendenciát mutat.
aug. 9
16:36
Magánszálláshelyet létesítene? – Segít az ingyen letölthető „kisokos” (Üzletem)
A Magyar Turisztikai Ügynökség MAGÁNSZÁLLÁSHELY KISOKOS címmel kiadványt állított össze, amelynek célja, hogy segítséget nyújtson új magánszálláshely létesítéséhez. A füzet a kezdeti lépések bemutatása mellett a teljes körű tájékozódásban és a körültekintő döntéshozatalban is támogatja az új és leendő magánszálláshely-szolgáltatókat.
aug. 9
16:42
Egyre többen kérnek már háromhavi kauciót az albérlőktől Budapesten (rtl.hu)
A rezsiemelésből eredő kockázatokat akarják elkerülni a lakástulajdonosok.
aug. 9
16:48
Hivatalos: csaknem 60 százalékkal drágult a kenyér egy év alatt! (Adózóna)
2022. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 13,7 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett a leginkább – közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
aug. 9
16:48
Itt a cégek digitális forradalma: elképesztően megnőtt az innováció, már mindenki erre hajt rá (Pénzcentrum)
A rövid távú innovációk kerültek fókuszba a magyar vállalkozások körében, míg a hosszabb távra szóló fejlesztések háttérbe szorultak. A járvány következtében bevezetett home office miatt a vállalatok legnagyobb része, 37 százaléka az elmúlt két évben a legtöbb fejlesztést annak érdekében végezte, hogy az informatikai rendszereket felkészítsék a biz
aug. 9
16:48
Van fa bőven – nyugtat a Klímapolitikai Intézet (vg.hu)
A kivágás célja az árspekuláció letörése és az ellátás biztosítása.
aug. 9
16:50
Hitelmoratórium, előrehozott biztosítási kifizetések: megjelentek az új aszálykár-rendeletek (Adózóna)
Kettő kormányrendelet, kettő miniszteri rendelet és kettő kormányhatározat jelent meg a Magyar Közlöny 133. számában, amelyek rendelkeznek az agrárgazdálkodók számára bevezetendő hiteltörlesztési moratóriumról, az aszálykárok csökkentését szolgáló gyorsított biztosítói kifizetésre vonatkozó szabályokról, valamint a bajba jutott ágazatot segítő álla
aug. 9
16:51
Tényleg bezárnák ezt a fontos kiskaput az oroszok előtt (Menedzsment Fórum)
Nem lesz több nyugati utazgatás, ha a finneken és az észteken múlik.
aug. 9
16:52
A hatékony távmunka a cél, háttérbe szorult a mesterséges intelligencia a vállalati fejlesztésekben (Adózóna)
A rövid távú innovációk kerültek fókuszba a magyar vállalkozások körében, míg a hosszabb távra szóló fejlesztések háttérbe szorultak – derült ki a K&H innovációs indexből. A kutatás keretében 360, a magyar magánszektor 32 ezer vállalatát reprezentáló, 300 millió forintot meghaladó árbevételű cég nyilatkozott az innovációs, digitális lépéseikről és
aug. 9
16:54
Újabb traktoros tüntetés, a problémák nem oldódnak meg (Agroinform)
A kormány nem teljesíti a követeléseket, további útlezárások jöhetnek.
aug. 9
16:54
Kisgyermekes munkavállalók munkaidőbeosztása: így alakíthatja a munkáltató (Adózóna)
Kisgyermekes munkavállaló jelezte a munkáltatójának, hogy részmunkaidőben szeretne visszamenni dolgozni. Milyen keretek között alakíthatja szabadon a munkaidejét a munkáltató? Olvasói kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária szakértőnk válaszolt.
aug. 9
16:56
Kisokos segíti a magánszálláshelyek létesítését (Adózóna)
Magánszálláshely kisokos címmel kiadványt állított össze a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), hogy segítséget nyújtson új magánszálláshelyek létesítéséhez.
aug. 9
16:57
Nem jön az orosz olaj, de a Molnak vannak tartalékai (Privátbankár)
Vannak tartalékok, de dolgoznak a probléma megoldásán is.
aug. 9
16:57
Ne tegyék politikai játszma tárgyává a katás vállalkozókat! (Piac és Profit)
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a gazdasági kamarákról szóló törvényben rögzített felhatalmazásánál fogva kéri a pártokat, ne tegyék politikai játszma tárgyává a katás vállalkozókat. A kata törvény módosításának tagadása, mindenféle javaslat nélkül, amit megfelelő elemzések előztek volna meg, csak a hangulat felkorbácsolására alkalmas
aug. 9
16:58
Hivatásos gépjárművezetők: szeptembertől angol és orosz nyelvű tesztlapon is lehet vizsgázni (Adózóna)
Tolmács igénybevétele nélkül, angol és orosz nyelvű tesztlapokon is teljesíthetik a hivatásos járművezetők szeptember 1-jétől az alap- és továbbképzési Gépjárművezetői Képesítési Igazolvány (GKI) elméleti vizsgákat – közölte ma a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft.
aug. 9
17:00
Elzárták a Barátság vezeték déli szárnyát, nem szállít olajat Magyarországra (Adózóna)
Leállította az Ukrtransznafta a kőolaj tranzitját a Barátság olajvezetékrendszer déli ágán keresztül Magyarország, Csehország és Szlovákia irányába – közölte Igor Gyomin, az orosz Transznyefty gázszállítmányozási vállalat szóvivője.
aug. 9
17:00
Negyedével zsugorodott a divatóriás nyeresége (vg.hu)
Az erős európai és ázsiai keresletnek köszönhetően tovább növelte árbevételét a Ralph Lauren, az árnyomással azonban egyelőre nem tud lépést tartani.
aug. 9
17:00
Katatörvény: kisebb változtatásra készül a Pénzügyminisztérium (rtl.hu)
Tisztázzák, hogy mi legyen azokkal, akik főállásúból mellékállású katázóvá válnak.
aug. 9
17:06
1901 óta a legszárazabb 7 hónapon vagyunk túl: az átlagos csapadékmennyiség csaknem fele hiányzik (Alternatív Energia)
Januártól július végéig csaknem 50 százalékos csapadékhiány halmozódott fel hazánkban, és a nagy folyóink vízgyűjtőin is jóval kevesebb eső esett az átlagosnál.
aug. 9
17:06
Bajban a gazdák! Súlyos komplikációk a lengyel gabonabetakarításban (Agroinform)
Számítottak rá, mégse tudják megakadályozni.
aug. 9
17:06
Telefonon egyeztetett Putyin az izraeli elnökkel (vg.hu)
Az orosz igazságügyi minisztérium felszámoltatná a Zsidó Ügynökség helyi szervezetét.
aug. 9
17:12
A kibocsátásmentes lakások jelenthetik a valódi rezsicsökkentést (ProfitLine)
Egyértelmű társadalmi, gazdasági és környezeti előnyöket jelent, ha 2050-re Európa áttér a kibocsátásmentes lakások építésére – állapítja meg a Cambridge Econometrics új tanulmánya. Ez nemcsak a lakástulajdonosok fűtési költségeit csökkenti, de jelentős haszonnal jár az ukrajnai háború által súlyosan érintett európai gazdaságok – így a magyar – szá
aug. 9
17:12
A bankszövetség az agrárhitel-moratórium kockázataira figyelmeztet (vg.hu)
A kormány 2022 szeptemberétől 2023. végéig rendelt el moratóriumot a mezőgazdasági vállalkozások hiteleinek visszafizetésére.
aug. 9
17:18
Újabb rendkívüli nyugdíjemelésre lenne szükség már szeptemberben (Portfolio)
A nyugdíjemelési korrekció békeidőszakra tervezett eljárása nem megfelelő a jelenlegi veszélyhelyzetben - ezért a nyugdíjak vásárlóértéke a megnyugtatónak szánt kormányzati kommunikáció dacára hónapról-hónapra romlik.
aug. 9
17:18
Időjárás: Frissítő lesz az éjszaka! (Agroinform)
A szélcsendes, hidegre érzékeny helyeken 13 fok alá is hűlhet a reggel.
aug. 9
17:18
A sok egyszeri tétel fájni fog az OTP befektetőinek (vg.hu)
Az elmúlt évekhez képest szerényebb eredményre számíthatnak a bank részvényesei.
aug. 9
17:24
Két hete pusztít erdőtűz egy németországi nemzeti parkban (Alternatív Energia)
Két hete pusztít erődtűz Németország keleti részén egy nemzeti parkban, a hatóságok hétfői adatai szerint még legalább egy hétig tart a védekezés.
aug. 9
17:24
Szeptemberben van a legtöbb hazánkban előforduló madárfaj az országban (Magyar Mezőgazdaság)
A madárvonulás kialakulását a legutóbbi jégkorszakot követő időszakra teszik a szakemberek, amikor a felmelegedés következtében a jégtakaró visszahúzódásával lehetővé vált a fajok elterjedési területének északi és déli irányba való eltolódása.
aug. 9
17:27
Új zsarolóvírus vette célkeresztbe a magyar kkv-kat (Menedzsment Fórum)
Gyorsan terjedő, újfajta zsarolóvírus jelent meg a magyar vállalatok rendszereiben.
aug. 9
17:27
Elkezdtek bekeményíteni a bérbeadók: már három havi kauciót kérnek (Piac és Profit)
Alig hirdette ki a kormány az energia-veszélyhelyzetet július közepén, a rezsiárak emelkedése néhány hét alatt is érezhető hatással volt a budapesti albérletpiacra – derül ki a Rentingo.com legfrissebb elemzéséből.
aug. 9
17:30
Kifizetné a Mol és a Slovnaft az ukránoknak a tranzitdíjat, hogy jöhessen az orosz kőolaj (Portfolio)
„A Slovnaft és a Mol felvette a kapcsolatot az orosz és az ukrán féllel is annak érdekében, hogy a Mol, illetve a Slovnaft fizethesse ki a tranzitdíjat, ezáltal helyreállhatna a szállítás. Várjuk a választ. Ha mindkét fél részéről pozitív lesz a fogadtatás, néhány napon belül helyreállhat a szállítás” – jelentette ki Anton Molnár, a Slovnaft szóviv
aug. 9
17:32
Összeolvadt az MKB Bank két leányvállalata (Portfolio)
Az MKB Bank közlése szerint a cégbíróság bejegyezte két leányvállalatának az Euro-Immat Kft.-nek és az MKB Digital Zrt.-nek az összeolvadását - olvasható a BÉT honlapján.
aug. 9
17:36
Kilőtt az elektromos autók iránti kereslet Magyarországon (Portfolio)
Több, mint 20 százalékkal nőtt a kereslet a villanyautók iránt egy hét alatt – számolt be róla az rtl.hu
aug. 9
17:36
Osztrákok és németek fejezhetik be az erdélyi autópályát (vg.hu)
A Kolozsvár és Marosvásárhely közötti sztrádának több mint a fele hiányzik, mivel csődbe ment az azt építő román cég.
aug. 9
17:36
Digitális média trendek 2022-ben: Elegendő csak a streaming videó? (Üzletem)
A Z generáció és a millenniál generáció digitális szórakozása egyre inkább előtérbe kerül világszerte. Ma már a videós streaming szolgáltatásokkal fej-fej mellett versenyez a közösségi média és a gaming a fogyasztók figyelméért
aug. 9
17:38
Még három jel, ami alapján súlyos a helyzet a magyar benzinkutakon (Portfolio)
A hatósági árra jogosultak körének csökkentése nem oldotta meg az ellátás kérdését, emellett új gondok jelentek meg. A kisbenzinkutasok két jelentős problémáról számoltak be: a kutak 30%-a kevesebb áruhoz jut, mint eddig; az elmúlt hónapokban pedig nem kapták meg a veszteségtermelés miatt járó kompenzációt. A mezőgazdasági szereplők szerint káosz u
aug. 9
17:40
Holnap kezdődik a Sziget fesztivál - Ezekből az országokból érkeztek a legtöbben (Portfolio)
Holnap kezdődik a Sziget fesztivál, a szervezők tájékoztatása szerint az első napra kiadható belépők több mint 95%-a már gazdára talált, de a pénteki és a szombati nap is közel áll a telt házhoz. A magyarok után, holland és brit vendégekből lesz a legtöbb, de az idei statisztika szerint vásároltak jegyet Dominikáról és a Salvadori Köztársaságból is
aug. 9
17:42
Jelentős esésben zárt az OTP és a Mol (Portfolio)
Mind a 4 hazai blue chip esésben zárt.
aug. 9
17:48
Az autóvásárlók 60%-a gondolkodik elektromos járművekben (Alternatív Energia)
Az elektromobilitás a nehéz gazdasági helyzet és a globálisan akadozó ellátási láncok ellenére is virágzik a Roland Berger friss elemzése szerint.

Keresés