Spanyolország az első EU-s ország, ahol kötelező lesz kamerákat telepíteni a vágóhidakra annak érdekében, hogy az állatoknak ne okozzanak felesleges szenvedést a leölésük előtt, jelentette be augusztus végén a kormány.
Még hétfőn tett közzé egy jelentést az amerikai-izraeli kiberbiztonsági cég, a Check Point Software Technologies csapata, amely szerint egy kriptobányász
Szeptember elsejével 1237 km gyorsforgalmi út üzemeltetését és fenntartását veszi át a Magyar Közúttól a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Játékos nyárbúcsúztató programon kapta meg egy osztálynyi gyermek az idei célként kitűzött 2000 tanszercsomag utolsó darabjait az Ökumenikus Segélyszervezet és az E.ON támogatásávalA nyári szünidő zárásaként különleges élményprogramra invitált rászoruló gyerekeket a Campona bevásárlóközpontban található Kockaparkba az Ökumenikus Segélyszervezet és
Közzétette a KSH a második negyedéves GDP adatok részletes bontását. A GDP negyedéves összehasonlításban 1 százalékkal, éves szinten pedig 6,5 százalékkal nőtt az idei év április-júniusában.
Az oroszok egyre nehezebben tudják figyelmen kívül hagyni, hogy Irán az egyetlen jelentős és erőforrásokkal bőven ellátott állam a Közel-Keleten, amely feltétel nélkül hajlandó Moszkva oldalára állni a Nyugattal szemben. Ezzel összehasonlítva az izraelieknek egyre nehezebb egyensúlyba hozniuk orosz és nyugati érdekeiket. Káncz Csaba jegyzete.
Nagyon szerethetővé tesz egy otthont, ha tele rakjuk növényekkel és valóságos dzsungelt hozunk benne létre. Lassan a kerti időszak is lemegy és a lakáson belül kell élhető környezetet kialakítani a harmonikus élethez.
A 2002 óta működő Babaszoba.hu Magyarország leglátogatottabb gyerekneveléssel kapcsolatos site-ja, jubileumi születésnapját márkaátalakítással ünnepelte. A korábbi site a gyermekvállalás időszakától egészen kisiskolás korig kísérte a szülőket, a Gyerekszoba.hu azonban kiterjesztett célközönségével és megújult tartalmi kínálatával egészen a gyermek
Többek között a megugrott áramárak miatt nőttek az állami vasúttársaság terhei - írja a VG, amely nem megerősített értesülései szerint a MÁV a szakminisztérium segítségét kérte az együtt akár 200 milliárd forintot is elérő idei és 2023-as többletkiadása forrásának előteremtéséhez.
A szakmát és a hozzá vezető tanulási lehetőségeket népszerűsíti a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szakmai támogatásával induló Nagy Diák Agrárteszt 2 – mezőgazdálkodj okosan! vetélkedő.
Immár nyolcadik alkalommal győzött a Legjobb Árupiaci Alap kategóriában az OTP Föld Kincsei Alap. Ez adta az apropót ahhoz, hogy beszélgessünk az alap kezelőjével, Hosszú Ferenccel, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatójával a már a háború kirobbanása előtt is, de azután csak még inkább fókuszba került nyersanyagpiacokról.
A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2022 II. negyedévében 6,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez mérten 1,0, az előző év azonos időszakához képest 6,5 százalékkal emelkedett. 2022 I. félév
Az első negyedéves kiugróan magas Aktivitás-Kezdést mérséklődés követte a második negyedévben a hazai építőiparban. Április és június között körülbelül 800 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezések – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.
120 repülőgépének utasterét alakítja át az Emirates 2 milliárd dolláros (800 milliárd forintos) fejlesztési programja részeként. A munkálatok novemberben kezdődnek, és egy gép belső átalakítása átlagosan 16 napig tart majd. Beépítik az új, prémium turistaosztály székeit, és teljesen megújítják a Business és First Class utaskabinjait is. A program
Valószínűleg nem csak az számít az augusztus utáni gázszámláknál, hogy ki mennyi gázt fogyaszt, hanem hogy a szolgáltatók szerint milyen felhasználásra kötött szerződést. Csak ezt az MVM elfelejtette elmondani.
Kifakadt Érsekcsanád polgármester, komoly megszorítások jönnek, még az is kérdéses, lesz-e a településen közvilágítás. Nyitvatartási idben a településen minden épületükben maximum húsz fok lehet, nyitvatartási idn kívül pedig csak 16 fok, hogy az épület ne hljön ki teljesen, de lezárják a Szabadidpark mosdóját is.
Németország a jövő héten megkezdheti a koronavírus omikron változatához igazított oltóanyagok alkalmazását, mivel azok megkapták az uniós használatra való engedélyt - ismertette Karl Lauterbach egészségügyi miniszter a Reuters szerint.
Mi történik, ha a megrendelt terméket késve venné át a megrendelő? Mit kell ilyenkor tennie a vállalkozónak? Mire számíthat a megrendelő? A kérdésekre dr. Kocsis Ildikó ügyvéd válaszol.
A Covid alatt megtört ellátási láncok még helyre sem álltak, amikor a háború újabb súlyos csapást mért az alapanyagok és mindenekelőtt az energetika piacára. Az Európai Unió valamennyi tagjának elsődleges prioritása most az ellátásbiztonság, de a vállalatoknak is minden erejükkel a hatékonyságnövelésre és a fogyasztáscsökkentésre kell koncentrálniu
3200 munkahely leépítését tervezi Zürichben a Credit Suisse a bank költségcsökkentési akciójának részeként - jelentette csütörtökön a svájci Blick című lap egy meg nem nevezett vállalati forrásra hivatkozva a Reuters szerint.
Az Amerikai Egyesült Államok fővárosa, Washington DC adófizetési kötelességek elmulasztásával vádolja a MicroStrategy létrehozóját, Michael Saylort és cégét. A vádak
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (Efsa) tudományos kutatásokon alapuló ajánlást tett közzé a sertések tartásának állatjóléttel kapcsolatos fejlesztésével kapcsolatosan. Ez az első ajánláscsomag, amit az EU Termőföldtől az asztalig stratégiájához kapcsolódik, és amelyet a közeljövőben más állatfajokra kidolgozott ajánlások követnek.
Az iskolaév kezdetével új albérleti szezon is indul azoknak, akiknek új diák költözik a lakásába, vagy most adja ki az ingatlanát ilyen célra. Az ebből származó bevétel után adózni kell, aminek összefoglaltuk a szabályait.
Emelkedett és ismét meghaladta a literenkénti 2 eurós (800 forint) határt az üzemanyagok ára Németországban csütörtökön, a nyári hónapokra biztosított állami kedvezmény megszüntetése után.
Úgy tűnik, a kínai gazdaságot még az ág is húzza. A zéró Covid-politikához való ragaszkodás okozta növekedési lassulás, illetve a jelzálogbojkottal súlyosbodó ingatlanpiaci válság mellett az utóbbi hetekben az is sújtotta a világ második legnagyobb gazdaságát, hogy a hatvan éve nem látott aszály miatt visszaeső vízerőművi termelés következtében ára
A K&H az év mind a 365 napján egyre többet tesz a fenntarthatóságért, és mindennapi működése során kiemelten kezeli a fenntarthatóság ügyét, mind saját működésében, mind pedig segíti ügyfelei ezen irányú tevékenységét; a szeptember hónapot pedig kiemelten is ennek a témának szenteli. Erre az időszakra módosítja logóját is, amelynek középpontjába a
Összeállt az egész napos Private Health Forum szakmai programja. Az érdeklődők már reggel 9 óra előtt elkezdhetik követni a magánegészségügyi szolgáltatók legnagyobb éves eseményét és egészen délután 5 óráig lekötjük a figyelmüket. Cikkünkben felvillantjuk, mire számíthatnak a résztvevők. Még nem késő regisztrálni az eseményre, az utolsó helyek még
A Baranya Megyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat 15 személlyel szemben, akik 2,5 milliárd forintnyi uniós és hazai vissza nem térítendő támogatást tettek zsebre jogosulatlanul csirkefarmok korszerűsítésével.
Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön azt közölte, hogy az euróövezet 19 országában átlagosan 6,6 százalék volt a munkanélküliségi ráta júliusban, alacsonyabb a júniusi 6,7 százaléknál és a tavaly júliusi 7,7 százaléknál.
A Covid alatt megtört ellátási láncok még helyre sem álltak, amikor a háború újabb súlyos csapást mért az alapanyagok és mindenekelőtt az energetika piacára. Az Európai Unió valamennyi tagjának elsődleges prioritása most az ellátásbiztonság, de a vállalatoknak is minden erejükkel a hatékonyságnövelésre és a fogyasztáscsökkentésre kell koncentrálniu
Az uniós jogalkotás további ösztönzést adhat a befektetők számára, hogy azok gyakrabban részesítsék előnyben a transzparensen, fenntartható elvek szerint működő vállalatokat, üzletágakat. Egy befektetés értékállóságának megőrzése érdekében a tranzakció előtt célszerű megfelelő szakmai háttér bevonásával áttekinteni, hogy a céltársaság mennyire tran