2022. szeptember 20. kedd

szept. 20
0:06
Kihirdette a kormány a gázkorlátozást! Így lesz 18 fok az állami épületekben (Portfolio)
A hétfő este kihirdetett és október elsején hatályba lépő kormánydöntés részletesen szabályozza, hogy a gázkrízis miatt hogyan korlátozza az állami intézmények energiafogyasztását a kormány, a hőmérsékletek központi szabályozásán keresztül. Egyúttal megjelent egy másik rendelet arról, hogy egyes intézmények milyen mennyiségben használhatnak földgáz
szept. 20
0:12
Lombik programban résztvevők jogai a munkaviszonyukban (Adózóna)
Milyen munkajogi védelem illeti meg az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelésben résztvevő nőket, illetve párokat? Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.
szept. 20
0:12
Útdíj-matrica: örömhírt kaptak a személyautósok és hidegzuhanyt a teherautósok (Portfolio)
Mégsem inflációkövető mértékben, hanem mindössze 5%-kal emelkedik jövőre az autókra, motorokra, buszokra és utánfutókra szóló éves és megyei e-matricák ára – jelentette be hétfő éjjeli közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) azzal párhuzamosan, hogy megjelent az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben.
szept. 20
0:12
Most ide hozzák a pénzüket a megtakarítók (Azenpenzem)
Augusztusban 164 milliárd forint friss megtakarítást hoztak a befektetési alapokba a megtakarítók, az itt kezelt vagyon pedig a hozamokkal együtt 200 milliárd forinttal nőtt. A pénzpiaci és a kötvényalapok vonzották a legtöbb pénzt.
szept. 20
0:12
Csák János: a kormányzati döntések mögött az emberek alapvető szükségletei állnak (Növekedés)
A magyar kormány intézkedései mögött egy összetett gondolkodásmód húzódik meg, amely figyelembe veszi az emberek alapvető szükségleteit, így például a valahová tartozás, a törődés és a biztonság iránti igényt; mindez magyarázatot ad arra, hogy a kormány mit miért tesz - mondta Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter a Budapest Euráz
szept. 20
0:16
Mobiltelefonokkal kereskedtek, de áfát nem fizettek (Adózóna)
A költségvetésnek több mint négymilliárd forint kárt okozó, közösségi áfacsalásra szakosodott, mobiltelefonokkal kereskedő bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy többnapos nemzetközi akció keretében – tájékoztatta a szervezet dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-t.
szept. 20
0:16
Véget vetnének a bankok a kamatstopnak (Azenpenzem)
A kamatstop meghosszabbítása mintegy 70 milliárd forint veszteséget jelent a bankszektornak, ráadásul az extra adóval együtt már 500 milliárdos pluszteher hárul a pénzintézetekre. A gazdasági növekedéshez szükséges hitelezés fenntartásához a Magyar Bankszövetség a kamatstop fokozatos kivezetését tartja szükségesnek.
szept. 20
0:16
Nyáron durván lecsökkent a buszsofőrök száma - Most lassult az elvándorlás (Növekedés)
A BKV-nál ugyan van létszámhiány, de az nem éri el azt a mértéket, hogy bármiféle szolgáltatás korlátozására szükség lenne, a társaság energiaköltsége a tavalyihoz képest a duplájára nőtt, jövőre pedig meg is háromszorozódhat, a 3-as metró teljes vonalán 2023 második negyedévében indulhat majd meg a forgalom - mondta el a BKV vezérigazgatója háttér
szept. 20
0:20
Szeptember második felétől kapják a mikrovállalkozások az új, rezsicsökentett számlákat (Adózóna)
Szeptember második felétől küldi az új rezsicsökkentési szabályok szerinti számlákat az MVM a mikrovállalkozásoknak.
szept. 20
0:20
Elindult a digitális euró fejlesztése - Öt céget választottak ki (Növekedés)
Az Európai Központi Bank (EKB) - 54 pályázó közül - öt vállalatot választott ki, amelyekkel együttműködik a digitális euró felhasználói felületeinek fejlesztésében - írta a FinTech Futures című lap.
szept. 20
0:24
Megjelent! Speciális kérdések a számvitelben 2. (Adózóna)
Immáron második kiadványunkat szenteljük a számvitel speciális eseteinek. Nem véletlenül, hiszen egy vállalkozás mindennapjait nem mindig könnyű a számvitel nyelvére lefordítani. Nemcsak és nem elsősorban a mérleg elkészítése jelenti a problémát, hanem a részletesen nem szabályozott esetek, amelyek azonban egy vállalkozás számára kiemelten fontosak
szept. 20
0:24
A börtön elől a parlamentbe menne több mint 100 olasz képviselőjelölt (Növekedés)
Pontosan 101 olyan képviselőjelölt indul az olasz előrehozott választásokon, akiknek már meggyűlt a bajuk a törvénnyel. Többségüket már elítélték, vád alá helyezték vagy vádalkut kötöttek, sokan pedig rendőrségi vizsgálat alatt állnak. A legtöbb kétes jelölt Lombardiában és Szicíliában indul a szeptember 25-i választásokon. Az olasz képviselői fize
szept. 20
0:28
NAV: nem működik az online számlázó mobilalkalmazás iOS 16 operációs rendszer mellett (Adózóna)
Az iOS 16 operációs rendszerrel működő mobiltelefonokon nem használható az online számlázó mobilalkalmazás, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
szept. 20
0:28
A bankszövetség bírálja a kormányintézkedést (Növekedés)
A magyar gazdaság növekedése érdekében a Magyar Bankszövetség a kamatstop féléves hosszabbítása helyett - amelyet piactorzító megoldásnak tartanak - annak fokozatos kivezetését tartja az egyedüli, megfelelő szakmai megoldásnak.
szept. 20
0:32
Érdemes élni az energiahatékonysági beruházásra kapható adókedvezménnyel (Adózóna)
Jelen piaci környezetben nemcsak a családok, hanem a vállalatok életében is előtérbe kerül az energiahatékonyság. 2022 őszére mindennapi életünk része lett, hogy szorosan nyomon követjük a rezsiköltségeink alakulását. A körülöttünk lévő energiaválság nem csak magánszemélyént érint minket, a vállalatok életébe is begyűrűzik. Mivel alapvető termelési
szept. 20
0:32
A Wizz Air 75 új repülőgépet vesz (Növekedés)
A Wizz Air 75 darab új A321neo repülőgép megvásárlásáról tárgyalt az Airbus-szal, a gépek többsége várhatóan 2028-29-ben kerül a légitársaság birtokába - közölte a társaság
szept. 20
0:36
Már csak két megyére vonatkozik a tűzgyújtási tilalom (Adózóna)
A hűvös, csapadékos időjárásnak köszönhetően két megye kivételével megszűnik a tűzgyújtási tilalom 2022. szeptember 20-tól. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, Magyarországon ugyanis az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza.
szept. 20
0:36
Ön szerint hol él a legtöbb gazdag ember a világon? (Növekedés)
Több gazdag ember él New Yorkban, mint a világ bármely más városában - áll a Henley & Partnes konzultációs cég összegzésében, amelyet a CNBC idézett.
szept. 20
0:40
A vállalatok gazdálkodási kihívásai a jelenlegi adózási környezetben (Adózóna)
Vajon képesek-e eredményesen gazdálkodni a cégek a jelenlegi adózási környezetben? Lambert Zoltán adószakértő, a WTS Klient ügyvezető partnere szerint ez a kérdés elsősorban nem az adózási környezet megváltozásához kapcsolódó vállalati döntésekről szól, sokkal inkább arról, hogy a megváltozott makrogazdasági környezetben (magas energiaárak, száguld
szept. 20
0:40
Energiatakarékossági felelős lesz minden a Kulturális és Innovációs Minisztérium alá tartozó intézménynél (Növekedés)
Energiamegtakarítási tervet készít a családok és a munkahelyek védelmében a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM), valamint minden alá tartozó költségvetési szerv és gazdasági társaság.
szept. 20
0:42
A vállalatok gazdálkodási kihívásai a jelenlegi adózási környezetben (ProfitLine)
Vajon képesek-e eredményesen gazdálkodni a cégek a jelenlegi adózási környezetben? Lambert Zoltán adószakértő, a WTS Klient ügyvezető partnere szerint ez a kérdés elsősorban nem az adózási környezet megváltozásához kapcsolódó vállalati döntésekről szól, sokkal inkább arról, hogy a megváltozott makrogazdasági környezetben (magas energiaárak, száguld
szept. 20
0:42
KTK: Október 1-től 18 fok lesz az állami intézményekben (444.hu)
Az általános iskolákban és óvodákban 20 fok lehet.
szept. 20
0:44
Cigarettát szagoltak ki a szolgálati kutyák (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai szolgálati kutyák, Becky és Ella segítségével csaknem hatszázezer forintot érő dohányterméket találtak Lónyánál egy autóban, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
szept. 20
0:44
Dinamikusan bővült az e-kereskedelmi forgalom Magyarországon (Növekedés)
Dinamikusan fejlődik az e-kereskedelmi piac Magyarországon, 2021-ben a forgalom több mint 1200 milliárd forint volt, 32 százalékponttal nőtt az elmúlt egy évben - derült ki a Mastercard által támogatott reprezentatív Fizetési Élmény Riportból, amelyről hétfőn közleményben tájékoztatták az MTI-t.
szept. 20
0:48
Az Országgyűlés előtt van az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (Adózóna)
Az Európai Bizottsággal folytatott egyeztetések után benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a feltételességi eljáráshoz kapcsolódó jogszabály-módosítások első csomagját hétfőn.
szept. 20
0:48
Végső búcsút vettek II. Erzsébet királynőtől - Félmillióan rótták le tiszteletüket a koporsónál (Növekedés)
Végső búcsút vettek hétfő este egykori rezidenciája, az ősi windsori kastély Szent György-kápolnájában II. Erzsébet királynőtől.
szept. 20
0:54
Autópálya-matrica: örömhírt is kaptak a személyautósok, a teherautósok pedig hidegzuhanyt (Portfolio)
Mégsem inflációkövető mértékben, hanem mindössze 5%-kal emelkedik jövőre az autókra, motorokra, buszokra és utánfutókra szóló éves és megyei e-matricák ára – jelentette be hétfő éjjeli közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) azzal párhuzamosan, hogy megjelent az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben. A személyautókra megv
szept. 20
1:12
Új kőzetgyapot-gyártó üzem létesítését tervezi a Masterplast (ProfitLine)
Új kőzetgyapot-gyártó üzem létesítését tervezi a Masterplast Nyrt. leányvállalata, a Masterwool MW-1 d.o.o. a vajdasági Szávaszentdemeteren, a projekt értéke nagyságrendileg 20 millió euró - közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
szept. 20
1:42
Folytatódik a Magyar falu program (ProfitLine)
Folytatódik a Magyar falu program, jelentős források állnak rendelkezésre - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn a Pest megyei Szigetcsépen.
szept. 20
2:12
Energiamegtakarítási tervet készít a Kulturális és Innovációs Minisztérium (ProfitLine)
Energiamegtakarítási tervet készít a családok és a munkahelyek védelmében a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM), valamint minden alá tartozó költségvetési szerv és gazdasági társaság.
szept. 20
2:42
Jelentősen drágultak a vetőmagok is (ProfitLine)
Több éves növekedés után a jelentős áremelkedés miatt visszaeshet a kalászos vetőmagok forgalma, ennek ellenére idén ősszel esetenként hiány lehet a kínálatban - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján közzétett jelentésben.
szept. 20
3:12
A Wizz Air 75 új Airbus A321neo repülőgéppel bővül (ProfitLine)
A Wizz Air 75 darab új A321neo repülőgép megvásárlásáról tárgyalt az Airbus-szal, a gépek többsége várhatóan 2028-29-ben kerül a légitársaság birtokába - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
szept. 20
3:42
New Yorkban él a legtöbb milliomos a világon (ProfitLine)
Több gazdag ember él New Yorkban, mint a világ bármely más városában - áll a Henley & Partnes konzultációs cég összegzésében, amelyet a Cnbc idézett.
szept. 20
4:12
Bizonyítani kell, hogy életben van-e a nyugdíjas - ha nem bizonyítja, nincs nyugdíj! (ProfitLine)
Miért fizessen olyan ember után a nyugdíjfolyósító aki már nincs is az élők sorában? - teheti fel a jogos kérdést bármelyik ország intézménye. De kinek kell bizonyítania, hogy él a nyugdíjas? Neki magának vagy a nyugdíjfolyósítónak? Egy izgalmas kérdés után jártunk most.
szept. 20
4:18
Érték és Minőség díjas a Florin (KKV Magazin)
Érték és Minőség Nagydíjjal tüntették ki a Florin Zrt. piacvezető, Brado kéz- és bőrfertőtlenítő termékcsaládját. Az elismerést a vállalat vezetője csütörtökön vehette át az Országház Felsőházi termében a Gazdaság Ünnepén. A szegedi kozmetikai és háztartásvegyipari cég is tagja azoknak az idén kitüntetett társaságoknak, amelyek bizonyították termék
szept. 20
4:18
Hazánk legnagyobb e-busz-depójának töltését a Siemens biztosítja (okosipar.hu)
Nagyteljesítményű töltőberendezésekkel támogatja a kibocsátásmentes közösségi közlekedést a technológiai vállalat. A Siemens Zrt. negyven darab SICHARGE UC100 töltőt szállított le a cég eddigi történetének egyik legnagyobb e-töltő-megrendelése keretében. A berendezések a HUMDA Zrt. által koordinált Zöld Busz Program keretében a Volánbusz által vásá
szept. 20
4:18
A gyomszabályozás lehetőségei (Magyar Mezőgazdaság)
A szőlőültetvények gyomirtása a hagyományos termesztésben sem egyszerű kérdés, még úgy sem, hogy általános a gyomirtó szerek használata. A fenntartható termesztésben nem megengedettek a kemikáliák, csak mechanikai módszerek vagy alternatív megoldások lehetségesek.
szept. 20
4:24
Az ALTEO és a Shell közös használt sütőolaj-begyűjtési programba kezd Magyarországon (NRGreport)
Példaértékű együttműködése veszi kezdetét az ALTEO, a Shell Hungary Zrt. és a Biotrans Kft. országos lakossági használt sütőolaj visszagyűjtési programjával. A 2022 végéig összesen 120 Shell töltőállomásra kikerülő gyűjtőkonténerbe bárki bedobhatja az otthonában keletkező sütőolajat, egy lezárt edényben vagy PET palackban. A használt olajból vagy z
szept. 20
4:48
Minden nyolcadik óvodapedagógus hiányzik Budapesten, hiába egészítik ki a havi bért akár 170 ezerrel az önkormányzatok (G7)
Sokszor az önkormányzatnak kell kipótolnia a béreket, a pályakezdő diplomások jövedelme pedig Budapesten a megélhetéshez sem elég.
szept. 20
4:48
Miért sárgulnak és barnulnak a fiatal szivarfa levelei? (Agrofórum)
Fiatal szivarfám levelei, amint az a csatolt képen is látható, erősen sárgulnak, a levelek szélei barnulnak is. Hogyan menthetem meg?
szept. 20
4:48
Legyen sokoldalúbb és csökkentse költségeit a Seco X-Head gyorsan cserélhető marófejrendszerével (New Technology)
A gyártók sokoldalúságának és további hozzáadott értékének biztosítása érdekében a Seco piacra dobta új X-Head gyorsan cserélhető marófejrendszerét. A rendszer segítségével a felhasználók gyorsan és egyszerűen válthatnak a különböző tömör keményfém marási geometriák és típusok között, hogy optimalizálják a marási műveleteket, miközben csökkentik a
szept. 20
5:12
Időjárás: Az eső mellett zivatar és jégeső is lecsaphat (Agroinform)
Nagy valószínűséggel a következő 3 nap se maradunk csapadék nélkül.
szept. 20
5:18
Ezzel a módszerrel tud hatékonyan fával tüzelni (Alternatív Energia)
Így tüzeljen hatékonyan fával.
szept. 20
5:18
Az informatikusok kedvencei lehetnek a magyarországi munkahelyek (KKV Magazin)
A nemzetközi recessziós félelmek felborították a technológiai szektor munkaerőpiacát. Az Usa-ban idén már több mint 40 ezer informatikust bocsátottak el, ami érzékenyen érinti az eddig Kata-val beszámlázó magyar szakembereket is. A 100 százalékig magyar tulajdonú ingatlan.com úgy döntött, hogy évközi béremelést nyújt valamennyi alkalmazottjának, ak
szept. 20
5:18
A világ legnagyobb teleszkópjai (okosipar.hu)
A világszínvonalú teleszkópok évtizedes innovatív tervezést képviselnek, hatékonyan kialakítva és lenyűgöző szoftveres megoldásokkal kiegészítve, és céljuk az univerzum kérdéseire választ adni. A modern távcsövek ugyanazt a folyamatos technológiai fejlődést produkálják, amelyet a hétköznapjainkban is tapasztalhatunk az okostelefonok kamerája esetéb
szept. 20
5:18
Jövőre piacra dobják a GMO lila paradicsomot (Magyar Mezőgazdaság)
Már most is számtalan színű paradicsom-változat kapható, beleértve a hagyományos pirosat is, de létezik citrom- és narancssárga, zöld, sőt, burgundi színű is. Most azonban egy újabb színváltozat is felkerül a palettára, a lila.
szept. 20
5:42
Komáromi Zoltán: „Lényeges információkat tart vissza a kormány” (Menedzsment Fórum)
Nyáron felröppentek a hírek, hogy egyes beruházásokat felülvizsgálja a kormány a válság miatt. A felfüggesztendő építkezések vagy fejlesztések között szerepelt a Dél-budai Centrumkórház építésének elhalasztása is, ám most úgy tűnik, ez mégsem bizonyult igaznak. Komáromi Zoltán, a Demokratikus Koalíció friss árnyékkormányának egészségügyi minisztere
szept. 20
5:42
Drága Magyarországon a gáz ára (Piac és Profit)
A napokban hatalmas meglepetés érte Hajdúszoboszló önkormányzatát. Gázt szeretnének vásárolni, ezért a törvényeknek megfelelően közbeszerzési eljárást indítottak. Egyetlen cég jelentkezett, jelesül az állami MVM Next Zrt. Ajánlatuk az eddigi ár tizenhétszerese.
szept. 20
5:42
A turizmus is pörgeti a magyar elektronikus fizetési piacot (ProfitLine)
Negyedévről negyedévre 16 százalékkal, 2021 azonos időszakával összehasonlítva pedig 29 százalékkal nőtt április és július között a hazai kibocsátású fizetési kártyákkal belföldön lebonyolított tranzakciók száma. A Magyar Nemzeti Bank 2022. második negyedévére vonatkozó statisztikái alapján a közel 364 millió belföldi kártyás vásárlás értéke átlépt
szept. 20
5:48
Utoléri-e az inflációt a magyarok kedvenc állampapírja? (Privátbankár)
Prémium, Bónusz államkötvényt venne? Akkor ezt feltétlenül el kell olvasnia, mert kiderül, eddig mennyire követték, utolérték-e az inflációt ezek az értékpapírok. A kép vegyes, de a tendencia nem túl szívderítő. A kérdés, mit hoz a jövő, tetőzik-e az infláció, és elindul-e lefelé, mert olyankor a legjobb a változó kamatozású államkötvény.

Keresés