Bár a legtöbb látogatója természetesen a müncheni Oktoberfestnek van – mindegyik rendezvényre több millió embert várnak –, a világ nagyon sok táján ünneplik Európán kívül is a sört, miközben kóstolgatják a melléjük járó klasszikus német harapnivalókat.
A digitális szektor hozzájárulása a gazdasági növekedéshez meghatározó volt az elmúlt öt évben a közép-európai régióban. Magyarországon a digitális gazdaság mérete mérsékeltnek mondható más európai országokkal összevetve, ugyanakkor a jövőben lehetőség van a digitális átalakulás folyamatának felgyorsítására, különösen a digitális kereskedelem terül
Kihúzták az Ötöslottó 37. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten nem született telitalálat, így a várható főnyeremény 970 millió forint lesz a 38. héten.
Óriási bajban vannak az önkormányzatok, alapvető közszolgáltatások kerülhetnek veszélybe - hívta fel a figyelmet a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, amely az RTL szerint Nemzeti Energiacsúcs összehívását kezdeményezte a kormánynál.
Annak ellenére, hogy az idei évben óriási volt az aszály nem tekinthető rendkívüli mértékűnek. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint ugyanis hasonló természeti jelenségek 20-50 évente előfordulnak Magyarországon.
Magyarország mára akkumulátorgyártó nagyhatalommá lépett elő, 2021-ben a világ harmadik legnagyobb akkumulátorgyártója volt, ami nagy eredmény, ha figyelembe vesszük az ország méretét és lakosságszámát - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára pénteken Biatorbágyon.
Támogatás vehető igénybe a tömegtakarmány szállítási költségei után, ennek részletes feltételeit agrárminiszter szeptember 17-én, a Magyar Közlöny 151. számában kihirdetett 28/2022. rendelete tartalmazza.
Mintegy kétszáz hazai település csatlakozott a mobilitási héthez, Európa legnagyobb közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi kampányához - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) pénteken az MTI-vel.