A jelenlegi globális viszonyok között a párbeszéd jelenti a megújulás és a fejlődés útját, a széles körű együttműködés a fenntartható gazdasági növekedés "titkos receptje" - erről beszélt Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Budapest Eurázsia Fórum 2022 című rendezvényen hétfőn Budapesten.
Szeptember eleje óta folyamatos csökkenést lehetett tapasztalni itthon a piaci üzemanyagárakban, szerdától azonban ez a tendencia megtörik, ugyanis a benzin drágulni fog. A gázolaj ára ezzel szemben tovább csökken, vagyis a két üzemanyagtípus közti, rekordközeli különbség jelentősen csökkenni fog.
Az egyik nagyolvasztó hetekkel ezelőtti leállítása után, múlt pénteken a Dunaferr arra kényszerült, hogy leállítsa a másik nagyolvasztóját is, mert a termeléshez szükséges koksz beszállítását évtizedek óta végző partner, a Donau Brennstoffkontor GmbH (DBK) váratlanul megtagadta a szállítást – közölte a társaság a honlapján. A közlemény szerint a ko
A kormány szombaton jelentette be, hogy az év végéig meghosszabbítják az üzemanyagár-stopot. A döntés következményeiről már megszólaltattuk a Független Benzinkutak Szövetségének elnökét, most Pletser Tamást, az Erste olaj- és gázipari elemzőjét kérdeztük elsősorban a Mol kilátásaival kapcsolatban. A szakember a döntés olajcégre gyakorolt hatásáról,
Ha az egészségükről van szó, a közösségi média és az egyéb internetes források sem törték meg a magyarok orvosokba vetett bizalmát, az influencerek szavára pedig csak 3 százalékuk ad – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) megbízásából végzett kutatásból. Fej-fej mellett áll azok aránya, akik elsősorban szakembertől tájékozódn
Magyarországon megtalálható minden olyan energiaforrás, például a szél és a geotermia, amelyek az energetikai átalakítás során lehetővé teszik, hogy függetlenné és zölddé váljunk – jelentette ki Palkovics László technológiai és ipari miniszter hétfőn Brüsszelben az MTI-nek adott nyilatkozatában. A miniszter Brüsszelben bilaterális egyeztetéseket fo
Speciális állatállomással bővült a MATE Kaposvári Campusán működő Embrió-átültető Központ. A fejlesztés a napi kezeléshez és az embrió-átültetés előkészítéséhez biztosít nagy biztonságú, stresszmentes, elkülönített környezetet. Mindez nélkülözhetetlen az ott tartott magas genetikai értékű donorállatok csúcsgenetikai képességeinek továbbörökítéséhez
Az MNB 11,5 millió forint bírságot szabott ki a Fundamenta-Lakáskassza Zrt.-re, többek közt vállalatirányítási, hitelkockázati, IT-biztonsági, valamint betétbiztosítási hiányosságok miatt. A feltárt hibák nem hordoznak rendszerkockázatot és a felügyeleti intézkedések nem érintik az intézmény megbízható működését.
A kormány szombaton elfogadta az energiaintenzv kis- és közepes vállalkozások mentőprogramját, melynek részleteiről a Gazdaságfejlesztési Minisztérium részéről Lóga Máté államtitkár és Gerlaki Bence helyettes államtitkár mondott részleteket egy hétfői háttérbeszélgetésen. A célzott állami programon az elmúlt hetekben intenzíven dolgoztak a tárcánál
Az Európai Faiskolák Szövetsége (ENA) kezdeményezte a Több zöld várost Európának hároméves népszerűsítő programot, melyhez hazánk 2021-ben kapcsolódott. Ezzel több európai ország között Magyarország is lehetőséget kapott arra, hogy együttműködjön és támogassa a szakmán belüli párbeszédet a zöldfelület szerepének fontosságáról. A program hazai felvá
Egyedi Ethereum címek estek egy nagyszabású hackertámadás áldozatává, amely során 3,3 millió dollárt sikerült eltulajdonítania a tolvajnak. A személyre szabott
Hamarosan meghallgatható lesz a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének hétfői adása. A mai műsorban a kormány és az Európai Bizottság hétvégi bejelentéseit értékeljük a Portfolio makroelemzőivel.
A házhoz szállítási feladatok teljesítésének szinte minden költségeleme jelentősen nőtt az elmúlt időszakban: az üzemanyagár-sapka módosítása nyomán a tankolás költségei több mint 60 százalékkal lettek magasabbak, az egyszerűsített adózás lehetőségének szűkítése miatt pedig számos vállalkozás esetén a futárok foglalkoztatása is a korábbinál jóval t
Az MNB 11,5 millió forint bírságot szabott ki a Fundamenta-Lakáskassza Zrt.-re, többek közt vállalatirányítási, hitelkockázati, IT-biztonsági, valamint betétbiztosítási hiányosságok miatt.
Külföldi előadók, nagy bejelentések és a Corporate Explorer című könyv bemutatója Magyarországon – ez a program várta a vendégeket a Cherrisk negyedik születésnapi sajtóeseményén. 2018-ban indult útjára az első hazai insurtech, amely az Y és Z generáció igényeire szabva ötvözi a biztosítási termékeket az innovációval. A startup azóta is szárnyal, i
Világszinten rohamosan nő a perifériás érbetegségben, vagyis érszűkületben szenvedők száma: az elmúlt tíz évben több mint negyedével, 200 millióról 250 millióra emelkedett a betegek aránya. Hazánkban a középkorúak egy százalékát érinti a végtagamputációk hátterében leggyakrabban álló kórkép, a 65 év felettiek körében azonban már minden ötödik ember
Az euróban kibocsátott magyar államkötvények árfolyama új történelmi mélypoontra esett ma, azaz a hozamok új csúcsra ugrottak. Ez kihat az államadósság finanszírozásának költségére is, így amennyiben devizakötvényt bocsátana ki a magyar állam, azt a korábbiaknál jóval drágábban tehetné meg egy egyébként is emelkedő nemzetközi kamatkörnyezet mellett
Külföldi előadók, nagy bejelentések és a Corporate Explorer című könyv bemutatója Magyarországon – ez a program várta a vendégeket a Cherrisk negyedik születésnapi sajtóeseményén. 2018-ban indult útjára az első hazai insurtech, amely az Y és Z generáció igényeire szabva ötvözi a biztosítási termékeket az innovációval. A startup azóta is szárnyal, i
A klímaváltozás ma már nem kérdés, hanem tény, ami feladatok sokasága elé állítja a gazdasági szereplőket. A vállalatok működésére és teljesítményére már jelenleg is, de a jövőben még inkább hatással lesz az éghajlatváltozás. A vállalkozások átállását a zöld gazdaságra már nem csupán a piaci elvárások, hanem jogszabályi előírások is sürgetik, a gyo
Az euróövezetben 0,3 százalékkal nőtt az építőipari termelés júliusban az előző hónaphoz képest, amikor 1,2 százalékos csökkenést jegyeztek fel. Éves viszonylatban az építőipari termelés 1,5 százalékkal nőtt júliusban - közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn.
A Daimler Truck haszongépjármű-gyártó vállalat vezérigazgatója szerint a beszállítói láncok problémái nélkül sokkal magasabbak lehettek volna a tavalyi és az idei eladások, a kereslet töretlen és nem tapasztalhatók a lassulás jelei.
A bevándorlásellenes párt az előjelek szerint a kormányon kívül, a konzervatívokkal kötött hivatalos szerződés révén fogja kifejteni befolyását. Sok más európai radikális párttal ellentétben a Svéd Demokraták nem NATO-ellenesek, és támogatták Svédország tagsági kérelmét. Káncz Csaba jegyzete
Többlettámogatásban részesülnek a kis- és közepes termelők 2023-tól - jelentette be Nagy István agrárminiszter a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének tisztújító közgyűlésén - írja a vg.hu.
Tavaly sokkal többen rendeltek sört az eMAG-nál, idén viszont tízből hét vásárló bort rendel a szeszes italok közül: az online borvásárlók elsősorban hazai pincészetek borait részesítik előnyben, és idén a csomagautomatás átvételt preferálják. Ezzel párhuzamosan egyre többen rendelnek borászati kellékeket is az eMAG.hu-ról a cefréshordótól kezdve a
Oroszországból érkeznek további kulcsfontosságú reaktorberendezések Franciaországba az új technológiával tiszta energiát ígérő nemzetközi kísérleti atomprojekthez.
A Disney+ ősszel is sorozatpremierekkel és izgalmas tartalmakkal lendít át az egyre rövidülő nappalok és a korábban érkező esték időszakán.A hónap elejétől már elérhető A mackó (The Bear) című kritikus- és közönségkedvenc dráma összes epizódja. A sorozat Jeremy Allen White főszereplésével egy chicagói konyha mindennapjait mutatja be. Ugyanakkor érk
Fel kell gyorsítani a zöld átmenetet és a digitális átállást, továbbá "a tudás, a tehetség és a technológia fúziójára" kell fektetni a hangsúlyt a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint.
Dinamikusan fejlődik az e-kereskedelmi piac Magyarországon, 2021-ben a forgalom több mint 1200 milliárd forint volt, 32 százalékponttal nőtt az elmúlt egy évben - derült ki a Mastercard által támogatott reprezentatív Fizetési Élmény Riportból, amelyről hétfőn közleményben tájékoztatták az MTI-t.
Hamarosan meghallgatható lesz a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének hétfői adása. A mai műsorban a kormány és az Európai Bizottság hétvégi bejelentéseit értékeljük a Portfolio makroelemzőivel.
Hova tedd a megtakarításod 2023-ben, illetve miként védheted megtakarításod az infláció ellen? Mit csinálj, ha gazdasági válságtól, gazdasági visszaeséstőé hangos a sajtó?
Szeptember végén jönnek ki a pontos feltételei az új, 3 éves bónusz állampapírnak. Bár Gulyás Gergely legutóbb egy 11% induló kamatozású lakossági állampapírról beszélt, nagy kérdőjelek övezik a konstrukció kamatát, hiszen azt egy kamatbázis és egy kamatprémium alkotja majd. Ha a kamatprémiumot nem is, a kamatbázis mértékét most már ismerjük.
Az ásványgyapot hőszigetelő anyagok gyártására vonatkozó stratégiai döntését követően ma az első lehetséges gyártásfejlesztési beruházásának tervéről is közölt információkat a Masterplast. A hőszigetelőanyag gyártó Szerbiában építene kőzetgyapot gyárat, a 20 millió euró értékű beruházás megvalósításához állami támogatást igényelt.
Hét év elég idő ahhoz, hogy egy teljesen kezdő biztosítási tanácsdó a nullából felépítse magát és komoly szakmai sikereket érjen el. Ehhez persze kell céltudatosság és kitartás is, de az sem árt, ha tudunk fókuszálni.