2022. szeptember 22. csütörtök

szept. 22
14:36
Uniós szabályokba ütközik egy magyar adatkezelési előírás (Adózóna)
Az uniós szabályok nem teszik lehetővé, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmek megvizsgálásáért felelős nemzeti hatóság az érintettek nemzetbiztonságra jelentett veszélyességére hivatkozva indoklás nélkül, csupán utólagosan és engedély alapján adjon betekintést a vonatkozó iratanyagba – közölte egy magyar vonatkozású ügyben hozott döntését az Eu
szept. 22
14:36
Kudarcba fulladtak a tárgyalások, leállították a T-Systems eladását (Portfolio)
A Deutsche Telekom leállította az IT-leányvállalatának, a T-Systems-nek az eladási folyamatát, tudta meg a Handelsblatt. A tranzakciót jól ismerő bennfentesek szerint a T-Systems megvásárlása iránt érdeklődő potenciális vevőkkel folytatott tárgyalások kudarcba fulladtak.
szept. 22
14:36
Háttérbe szorul a környezetvédelem és a biztonság – a brit kormány engedélyezi a palagáz-kitermelést (vg.hu)
Becslések szerint Európa alatt több palagáz található, mint Amerikában, azonban a kitermelése kockázatokat is rejt.
szept. 22
14:38
Több mint 200 millió forintért vett OTP részvényeket a Masped (Portfolio)
OTP részvényeket vásárolt a Masped Zrt., amely szoros kapcsolatban áll Nagy György igazgatósági taggal - áll a vállalat közleményében.
szept. 22
14:40
Virág Barnabás: a jövő héten kamatot emel az MNB, de elkezdi vizsgálni a ciklus lezárásának lehetőségét (Portfolio)
A hazai inflációban a jövő év elején jön a "lassú fordulat", a keresletszűkülés elkezdi érzékeltetni a hatását. A likviditásszűkítő intézkedések bejelentési hatása a vártnak megfelelően, kedvezően alakultak, az októbertől működő eszközök akár a korábban megfogalmazott célnál is hatékonyabbak lehetnek. A monetáris politika "nagyon szigorú" marad,  j
szept. 22
14:42
Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama (ProfitLine)
A meghirdetett mennyiségnél 34,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 77,5 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
szept. 22
14:42
Ezeket vállaltuk be az Eu-s pénzekért – lehet-e még több aggály? (Agroinform)
Varga Judit szerint előremutató tárgyalások zajlanak Brüsszelben. Navracsics Tibor szerint már nem jöhetnek újabb elvárások hazánkkal szemben az EU részéről. Elemzők szerint pedig a piac bizakodó.
szept. 22
14:42
Rengeteg magyar autóvásárlót vernek át így: jobb odafigyelni, különben drága lehet (Pénzcentrum)
A többi európai országhoz hasonlóan Magyarországon is alacsony a külföldről behozott autókkal  kapcsolatos bizalom. Az autóipari vállalkozások az átláthatóságért küzdenek, ma már sokat tehetünk azért, hogy ne csapjanak be minket.
szept. 22
14:42
Kreatív megoldás a Lightning node és a kulcsok biztonságos elkülönítésére (BitcoinBázis)
Nagyon kreatív megoldást mutatott be nemrégiben a kriptoinfluenszernek és szakértőnek számít Marty Bent hírlevele. A bemutatott megoldás tökéletesen alátámasztja azt
szept. 22
14:48
Hódítanak a kapszulás kávék Magyarországon is (vg.hu)
Csészében mérve ugyanannyi feketét iszunk, de az ehhez felhasznált kávé mennyisége csökken.
szept. 22
14:48
Válságban is megkerülhetetlen lesz a marketing (MMonline)
Exkluzív körülmények között, széleskörű programmal szervezték meg az idei Marketing Summitot a Várkert Bazárban, ahol soha ennyi szakember nem gyűlt még össze a rendezvény több mint 30 éves fennállása alatt. A nagyszabású üzleti és szakmai esemény lehetőséget teremtett arra, hogy a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) és a partnerei, valamint a teljes
szept. 22
15:00
Csányi Sándor: nagyon nagy szükségünk lenne az uniós forrásokra (Infostart)
A növekvő recessziós kockázatokról és az uniós megállapodás fontosságáról is beszélt a 60. Közgazdász vándorgyűlésen az OTP Bank elnök-vezérigazgatója.
szept. 22
15:00
Csányi Sándor: Nagy szükség lenne az európai uniós forrásokra (hirado.hu)
Nagy probléma lenne, ha a helyreállítási alap forrásairól év végéig nem sikerülne megállapodni.
szept. 22
15:00
Az energiaszankciók árnyékában: új agrár-szuperhatalom születik? (vg.hu)
Vajon milyen hatásai lettek ennek a már közel nyolc éve bevezetett orosz szankciónak? Egy impulzív reakcióról vagy egy hosszú távú stratégiai elképzelésről beszélhetünk az orosz fél intézkedéseivel kapcsolatban? Hogyan alakult az orosz mezőgazdaság teljesítménye, és mik lehetnek az orosz fél távlati céljai?
szept. 22
15:00
Mégsem zsarolható Európa, összeomlott az orosz gázimport (Forbes)
Megszűnhet az oroszok zsarolási potenciálja, idén télen akkor is elég lehet a gáz Európának, ha Putyin semmit nem küld. A rendszer azonban törékeny, a tavaszi fagyok még okozhatnak nehézségeket.
szept. 22
15:06
Hiába a háború, több mint 30 éves csúcsra szökött a foglalkoztatottak száma (Menedzsment Fórum)
A rendszerváltás óta először lépte át a 4,7 milliós szintet a foglalkoztatottak száma.
szept. 22
15:06
Nem alkalmazhatók tovább az orosz-ukrán háború miatt elrendelt szankciók alól mentesített szállításokra vonatkozó igazoláskódok (Adózóna)
Az orosz-ukrán háború miatti szankciók alól mentesített szállításokra vonatkozó átmeneti rendelkezések – az olajbehozatal kivételével – lejártak. Ezért a mentesített szállítások „Y” kezdetű igazoláskódjait már nem lehet alkalmazni a TARIC-ban – olvasható a NAV honlapján.
szept. 22
15:12
A magyar kávépiacon terjeszkedik a Coca-Cola (Piac és Profit)
Növelné magyarországi kávépiaci részesedését a Coca-Cola HBC, amely új kávémárka, a Caffé Vergnano forgalmazásába kezdett.
szept. 22
15:12
Mire alapozza Putyin a háborús stratégiáját?! Íme egy gazdasági elmélet! (ProfitLine)
"Fogjuk meg és vigyétek!" Ezzel címmel lehetne jellemezni az orosz, és valószínűleg bármely fejlettebb ország lakosságát, ha nem honvédő háborúról van szó! A modern ember félti a kényelmét. Óvatos a gyerekvállalással, idegen háborúba pedig végképp nem akar menni, s úgy általában szeret jól élni - olvashatjuk az Erste mai elemzői anyagában.
szept. 22
15:12
Tajvan megint Pekinggel ellentétesen lépett, most a kamatlábával (vg.hu)
Tajvan szigorít, Peking lazít, a gazdaság lassul.
szept. 22
15:12
Negyedével bővíti csapatát a Xylem (MMonline)
Idén a tervek szerint 90 fővel bővül a Xylem Water Systems Hungary Kft.-nél dolgozók száma, így az év végére közel 500 alkalmazottja lesz majd a vállalatcsoportnak Magyarországon. A különböző szivattyúkat készítő cég rekordévet zárt tavaly és idén további jelentős növekedést terveznek. A múlt évben 140 fővel bővült a Xylem magyarországi munkatársai
szept. 22
15:18
Lépéskényszerben a hazai áruházláncok a rezsiárak miatt (Infostart)
Alacsonyabb eladótéri hőmérséklet, LED világítás, lekapcsolt fényforrások, okos szellőztetés: csak néhány azok közül az intézkedések közül, amikkel a legnagyobb hazai áruházláncok készülnek a rezsiválságos időszakra.
szept. 22
15:18
Peszkov cáfolta, hogy egymillió főre növelnék a behívott tartalékosok számát (Privátbankár)
Putyin utasítására hitelkönnyítést kapnak a besorozott orosz tartalékosok.
szept. 22
15:18
Nemzeti konzultáció jöhet az energetikai szankciókról (Portfolio)
Felkérte a kormányt a Fidesz-KDNP, hogy tartson egy nemzeti konzultációt az Oroszország ellen irányuló nyugati szankciókról - jelezte a Telex alapján Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője egy sajtótájékoztatón, amelyen a párt kétnapos frakcióülésének témáit mutatta be.
szept. 22
15:18
Matolcsy György: Új gondolkodásmódra van szükség (hirado.hu)
Az MNB kutatócsoportjában úgy látják, hogy a modern gazdaság a kvantummechanika, a részecskefizika törvényeit követi – hangsúlyozta.
szept. 22
15:18
Glonczi László roma aktivista és az aHang kapta az idei Szabad-díjat (444.hu)
Glonczi a romatelepről szállt szembe a cigányok elkülönítésének felszámolására szánt uniós pénz állami eltérítésével, az aHang pedig a közéleti célú civil önkéntesség egy új szintjét jelenti.
szept. 22
15:18
Erdogan is távolodik Putyintól, Ankara ellenzi a népszavazásokat Ukrajna megszállt területein (vg.hu)
Ankara támogatja Ukrajna területi integritását, függetlenségét és szuverenitását.
szept. 22
15:18
Jöhet az újabb nemzeti konzultáció: összetett külpolitikai kérdést vinne a szavazók elé a Fidesz (Forbes)
Az orosz gázimport a friss adatok szerint összeomlott, de a Fidesz szerint Oroszország gazdagodik, az EU meg nem - úgyhogy konzultálni kellene erről.
szept. 22
15:18
Édeskés gyökérzöldség a salátabakszakáll (Magyar Mezőgazdaság)
Egész télen folyamatosan szedhetjük a feketegyökérhez hasonlító, könnyen termeszthető salátabakszakáll gyökereit. A kevéssé ismert kétéves zöldségnövény hajtása és virága is fogyasztható. A fehér húsú, roppanó, édeskés gyökerek sokféleképp elkészíthetők, de nyersen is elrágcsálhatjuk azokat.
szept. 22
15:24
Újabb majomhimlős eseteket találtak Magyarországon: ennyien kapták már el a betegséget (Pénzcentrum)
Újabb két embernél igazoltak majomhimlő-fertőzést Magyarországon: az új fertőzöttek - egy 25 és egy 38 éves férfi - otthonukban elkülönítve tartózkodnak, kórházi kezelés egyikük esetében sem szükséges.
szept. 22
15:24
TIM-államtitkár: Megkezdődtek az új bérmegállapodással kapcsolatos tárgyalások (hirado.hu)
A 2017-ben indult hatéves bérmegállapodás minden fél számára kedvező volt.
szept. 22
15:24
Nemzeti konzultációt tart a kormány az uniós szankciókról (vg.hu)
.
szept. 22
15:24
Hogyan befolyásolja az ESG a lényegesség elvét? (Üzletem)
Az ESG beépítése a lényegességi elemzésbe számos területen érintheti a vállalat működését. Új típusú adatok és tényezők hozzáadásával befolyásolhatja az elemzési és döntési folyamatokat, a meglévő folyamatok újratervezésével vagy teljesen újak létrehozásával – írja Konczér Zita, a PwC szakértője.
szept. 22
15:30
Fuvarozók: az évközi útdíjemelés miatt azonnali 3-5 százalékos áremelés lenne indokolt (Menedzsment Fórum)
Az eddigi gyakorlattal ellentétben nem egységesen, hanem rendkívül szélsőséges mértékben, 5 és 72 százalék között emelkednek az autópálya-matricák árai. A fuvarozók pedig hidegzuhanyként értékelik, hogy a kilométer-arányos útdíjakat már október 15-ével megemelik. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára emlékeztetett, a fuvarozók jellemzőe
szept. 22
15:30
Nincs jó állapotban a kultúrnövényzet, alacsonyabb terméshozamok várhatók egész Európában (Portfolio)
Az Európa nagy részét a nyáron jellemző rendkívüli szárazság és forró időjárás alapvetően határozza meg a várható terméshozamokat: kukoricából és napraforgóból is alacsonyabb terméshozamok várhatók - derül ki az Országos Meteorológia Szolgálat nemzetközi agrometeorológiai helyzetképéből.
szept. 22
15:30
Ki rúghat még bele a forintba? Putyin igen, a Fed talán már nem (vg.hu)
A bűvész kalapjában: Powell, Putyin, Von der Leyen, Matolcsy.
szept. 22
15:30
Latin fiesztára hív a Westend (MMonline)
Szeptember 23. és 25. között a Westend Tetőkertjén kulturális elemekkel bőven megspékelt latin-amerikai gasztrofesztivált rendeznek, a Fiesta en Westendet. Az ingyenesen látogatható rendezvényen négy dél-amerikai nagykövetség teszi tiszteletét, és a látogatók megismerkedhetnek a dél-amerikai konyhával is. Lesznek kulturális programok, koktélkészítő
szept. 22
15:36
Marketplace rajongóknak nagy hír, jönnek a decathlonos sportszerek (Piac és Profit)
Magyarország piacvezető sportszerkereskedője a sportszektorban elsőként marketplace-ként működteti tovább webshopját. A bővülő termékkínálattal a vásárlói elégedettséget szeretnék növelni, céljuk ezenfelül új vásárlók megszólítása és egy új értékesítési csatorna megnyitása.
szept. 22
15:42
Átadták a Living fejlesztésében épült Kassák Projekt második ütemét, a Kassák Passage-t (ProfitLine)
A Wing lakófejlesztésekre specializálódott ernyőmárkája, a Living fejlesztésében épülő Kassák Projekt újabb mérföldkőhöz érkezett. Második üteme, a Kassák Passage megkapta használatbavételi engedélyét, ezzel megtörtént a 263 lakásos projekt átadása. A Váci úti irodafolyosóhoz közeli lakófejlesztésben energia- és költséghatékony lakások, környezettu
szept. 22
15:42
Keményen harcol az igazáért Shakira – nem hajlandó adót fizetni a popsztár (vg.hu)
A kérdés az énekesnő ügyében az, hogy a vitatott években mennyi időt volt Spanyolországban.
szept. 22
15:48
Új módszerrel dolgoznak a csalók Magyarországon: ha ilyen e-mailt kaptál, ne nyisd meg! (Pénzcentrum)
Csalók élnek vissza a Semmelweis Egyetem nevével és arculati elemeivel, címerével: az elektronikus levelek mellékletének megnyitásával trójai típusú kód töltődhet le a felhasználó eszközére - figyelmeztetett a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete csütörtöki Facebook-bejegyzésében.
szept. 22
15:48
Bombasiker lehet a Porsche tőzsdei debütálása (Portfolio)
Egy héttel a Porsche AG első frankfurti kereskedési napja előtt az árjelzések máris arra utalnak, hogy a sportkocsigyártó, amely az elmúlt évtized legnagyobb európai tőzsdei bevezetését készül végrehajtani, erős debütálásra számíthat.
szept. 22
15:48
Piacteret nyit a Decathlon (Azenpenzem)
Internetes áruházát marketplace-ként működteti tovább a Decathlon – jelentette be a cég. Piacteres partnereik a regisztráció után nem automatikusan kerülnek be a rendszerbe. A sérült csomagolású vagy szépséghibás termékek csökkentett áron eladása is felkerül a palettára.
szept. 22
15:48
Pisztáciát Magyarországon? Ez vicc? (Agrofórum)
Nem kis meglepetésünkre azonban kiderült – nem az: a ,,művelet” tulajdonképpen kivitelezhető, bár, ahogy vállalkozó kedvű termelőnk említette: ,,még nem vagyunk a fának elég sivatagosak”... Ki tudja, lehet, hogy ez lesz a jövőnk egyik szelete a klímaváltozási hullámban?
szept. 22
15:48
Tárcsák szántóföldi bemutatója Bábolnán (Agrárágazat)
Melyik tárcsát válasszam? Szántóföldi gépbemutatón nézhették meg az érdeklődők a különböző gyártók gépeinek munkáját.
szept. 22
15:54
Így állnak most a hazai gáztárolók (Piac és Profit)
A magyarországi gáztárolók töltöttsége elérte a 70 százalékot, ezzel Magyarország a fogyasztásarányos töltöttséget tekintve európai összehasonlításban a harmadik legjobb helyen áll - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a szeptember 19-i adatok alapján.
szept. 22
15:54
Globális Tanácsadó Testületet hozott létre a Binance (Kripto Akadémia)
Ahogy a kripto közösség növekszik, úgy növekednek az ökoszisztémát körülvevő problémák is, amelyek egyre összetettebbek. A szabályozási, a politikai és a társadalmi kérdések gyakran akadályozzák a kripto adaptációt, lassítva a kriptoökoszisztémán belüli fejlődést. Azonban előbb vagy utóbb a kripto eszközök elfogadása és támogatása jelentős hatással
szept. 22
15:54
MEKH: ennyi földgáz van a hazai tárolókban (Portfolio)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szeptember 19-ei adatai szerint a hazai földgáztárolók töltöttsége átlépte az összkapacitás 70%-át. A fogyasztásarányos töltöttséget tekintve Magyarország a harmadik legjobb helyen áll európai összehasonlításban.
szept. 22
15:54
Hol, mennyiért, milyen tűzifát? Kérdések és válaszok mindenkinek (Agroinform)
Mire érdemes figyelni a tűzifa megvásárlása során?
szept. 22
15:54
Megérkezett Budapestre az első új Skoda-Solaris trolibusz (vg.hu)
Az új járművek legalább négy kilométert önjáró üzemmódban is képesek megtenni.

Keresés