Az Európai Unióban és az Egyesült Királyságban pusztító erdő- és bozóttüzekből származó szén-dioxid-kibocsátás 2007 óta idén nyáron volt a legmagasabb - közölte jelentésében az Európai Bizottság kedden.
Szeretném még 40 éves korom előtt sikeresen megtapasztalni a cégalapítás-felfuttatás-exit teljes ciklusát – mondta az Üzletemnek Botos Andrej, a Bonus Kft. marketing menedzsere.
A kormány minden erőfeszítése, családbarát programja ellenére drámaian csökken a magyar nemzet létszáma. A Központ Statisztikai Hivatal (KSH) júliusban közölt adatai szerint az elmúlt 12 hónapban 90 737 gyermek jött világra, 1,6 százalékkal, 1456-tal kevesebb a megelőző 12 havinál.
Csehország le akarja venni az orosz gázárakra kivetendő ársapka kérdését az európai energiaügyi miniszterek pénteki rendkívüli tanácskozásának napirendjéről - mondta szerdán Jozef Síkela ipari miniszter, aki politikai eszköznek és nem megoldásnak nevezte azt.
A német-orosz kereskedelem zászlóhajója volt az Északi Áramlat nevű földgázcső-rendszer, amely élt 10 évet. 2012 óta üzemelt. Ötlete 1997-ben született meg. Megvalósulásáért sokat tett Gerhard Schröder kancellár (1998. október 27. – 2005. november 22.), aki bukását követően az üzemeltető Nord Stream cég felügyelőbizottságának elnöke lett.
Novembertől lesz elérhető a lakossági napelemes pályázat második üteme a tervezett tavaszi időpont helyett, a több mint 200 milliárd forint keretösszegű pályázati támogatás több tízezer, átlagjövedelem alatti családnak segíthet a rezsiterhek további csökkentésében - jelentette be Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért fe
A turizmus minden alágazatára kiterjedő, reprezentatív turizmus konjunktúra index (tki) augusztusban mínusz 13 ponton állt, a mínusz 100 és plusz 100 közötti skálán, ami azt jelenti, hogy az ágazat szereplői helyzetüket enyhén romlónak érzékelik. Júliushoz képest az index értéke 10 ponttal csökkent, a csökkenés elsősorban a szálláshely-szolgáltatás
Bár az európai tőzsdéken továbbra inkább esés látszik a szerdai kereskedésben, az BUX felülteljesítő a kontinensen, részbe az OTP és a Richter jó teljesítményének köszönhetően.
2022 júliusában a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, közösségi szálláshelyeken) 1,3 millió vendég 3,8 millió vendégéjszakát töltött el, a vendégek száma 17, a vendégéjszakáké 15 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.
Tengerre vágyók a magyarok, akik közül a legtöbben augusztusban és az egész nyáron Horvátországot választották a külföldi nyaralásuk helyszínéül. Átlagban 7732 forintot költöttek utasbiztosításra a külföldön pihenők, de voltak, akik százezernél is többet szántak erre a családi nyaralás idejére - derül ki a Bank360.hu adataiból.Augusztusban Horvátor
A járvány elleni korlátozások egy évvel ezelőtti fokozatos feloldása miatt emelkedő bázis hatására 14,6 százalékra esett vissza a vendégéjszakák növekedése az előző havi 58 százalékról, azonban így is folytatódott a szektor Covid utáni határozott helyreállása. Ezen belül a belföldiek vendégéjszakái 10 százalékkal, mivel jóval többen választhatták a
Az ipar teljesítménye összességében 7,6 százalékkal múlja felül a járványhelyzet előtti, 2020. januári értéket. A KSH júliusi előzetes adatai szerint az idei év első hét hónapjában a megelőző év azonos időszakához képest kimutatható növekedés közel 5 százalékos - hívta fel a figyelmet szerdai Facebook-bejegyzésében a Technológiai és Ipari Minisztér
Utoljára távozott miniszterelnökként a brit kormányfők hivatalaként és rezidenciájaként szolgáló Downing Street 10-ből kedden Boris Johnson. A híres 10-es számú ajtó előtt elmondott utolsó beszédében Johnson kérte a kormányzó Konzervatív Párt politikusait, hogy egy emberként támogassák utódját, Liz Truss eddigi külügyminisztert.
Oroszország hosszabb és mélyebb gazdasági recesszióval nézhet szembe az amerikai és európai szankciók miatt, és veszélybe kerülhetnek azok az iparágak, amelyekre az ország gazdasága évek óta támaszkodik - közölte a Bloomberg hírügynökség az orosz kormány belső jelentésére hivatkozva, amelyet a Kommerszant orosz gazdasági lap idézett.
Csehország le akarja venni az orosz gázárakra kivetendő ársapka kérdését az európai energiaügyi miniszterek pénteki rendkívüli tanácskozásának napirendjéről - mondta szerdán Jozef Síkela ipari miniszter, aki politikai eszköznek és nem megoldásnak nevezte azt.
Oroszországban jelentősen, 62,4 százalékkal, 41 ezer 698-ra esett az új autók és haszongépjárművek eladása augusztusban az egy évvel korábbiról - közölte az Oroszországban tevékenykedő európai vállalatokat tömörítő szervezet, az AEB autógyártó-bizottsága.
Az utóbbi időben számos kihívással szembesült a járműipar: a technológiaváltás és a COVID-járvány következtében akadozó ellátási láncok egyaránt nehezítették a terepet, a legutóbbi csapás pedig a benzin és gázolaj árának jelentős növekedése volt. Hogyan hat mindez az autószektorra és a lakossági gépjárműhasználati szokásokra?
Az idén is szeptember 15-ig kell megfizetni minden autótulajdonosnak és üzembentartónak a gépjárműadó második részletét, azonban, ha ezt elmulasztják, akkor a jegybanki alapkamat emelése miatt a késedelmi pótlék díja is hatalmasat ugorhat.
Az európaiak többsége szerint az európai gazdaság helyzete rossz, és legtöbbjük aggódik az energiaellátás helyzetével kapcsolatban - derült ki az Európai Bizottság által kedden közzétett Eurobarométer-felmérésből.
A Goldman Sachs amerikai befektetési bank elemzői egy friss elemzésükben az 1970-es éveknél is mélyebb energiaválságot jósolnak az idei télre, és előrejelzésük szerint 2023 elején a lakossági energiaszámlák az európai gazdaságok éves bruttó kibocsátásának (GDP) 15 százalékát is elérhetik.
A 2020-ban megkezdett földértékesítési program mintegy folytatásaként összesen több ezer darab, 10 hektárnál kisebb területű állami földet hirdet meg eladásra a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) szeptember elején – jelentette be szerdai közleményében az Agrárminisztérium.
A magas banki hitelkamatok miatt többen fordulhatnak akár sokmillió forintos magánkölcsönért rokonokhoz, ismerősökhöz a következő időszakban a Magyar Országos Közjegyzői Kamara tapasztalatai szerint. Felmérések azt mutatják, hogy az ilyen tartozások majdnem felét egyáltalán nem, vagy csak részben fizetik vissza, emiatt pedig régi, tartós kapcsolato
Liz Truss, az Egyesült Királyság új miniszterelnöke a Boris Johnson kormány leginkább háborúpárti tagja volt. Kampányában kijelentette, készen áll arra, hogy szükség esetén megnyomja a nukleáris rakétákat indító gombot, még akkor is, ha ez globális pusztítást eredményezne.
2022 júliusában az ipari termelés volumene 4,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 6,6 százalékkal emelkedett. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2022 júniusához mérten 1,1 százalékkal nőtt.
A várakozásokat meghaladva 4 százalékkal nőtt az ipari termelés júliusban, míg munkanaphatással megtisztítva a termelés 6,6 százalékkal növekedett, mivel júliusban egy munkanappal kevesebb volt. Az első hét hónapban 4,7 százalékkal nőtt az ipari termelés.
Ársapka az orosz gázra és a nem fosszilis alapú áramra, kötelező áramfogyasztás csökkenés havi alapon és napon belül a csúcsidőszakokban, extraprofit elvonása az olaj-, illetve gázcégektől, továbbá likviditási segítség a bajba jutott energiaszolgáltatóknak – ezeket javasolja az Európai Bizottság az elszálló energiaárak letörése és a kialakult helyz
Bár az egész évet nézve még jól áll a szektor, de a legfrissebb havi adatok szerint a termelés már csökken, és magasban a felszámolási és végrehajtási számok is.
Kutyaharapást szőrével orvosolna a BKV: a végtelenségig túlórázatná egyébként is kimerült járművezetőit, hogy így ellensúlyozza a cégnél mostanra kritikussá vált létszámhiányt. Azoknak, akik „hozzájárulnak a kialakult helyzet kezeléséhez" a cég havonta bruttó 15 ezer forint ösztönző pénzt ajánlott fel. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet méltatla
A korábbi előrejelzésnek megfelelően tovább nyílt az árolló augusztusban a budapesti albérletpiacon – derül ki a Rentingo.com legfrissebb albérletpiaci elemzéséből. A lakást keresők lehetőségei látványosan elszakadtak az elvárásokról: miközben átlagosan 192 ezer forintot kértek a bérbeadók, a bérlők mindössze 157 ezerért kerestek lakást. A drasztik
Lassult az euróövezet és az Európai Unió gazdasági növekedése a második negyedévben éves szinten, míg az idei első negyedévhez képest az euróövezetben gyorsult a bővülés, az EU egészében azonban lassult az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán ismertetett adatai szerint.
Minden szempontból izzasztó nyár után mozgalmas szeptember elé nézünk. A kataváltozásokkal kapcsolatos kihívások, az ekho módosítása és az egyéb, a veszélyhelyzettel indokolt jogszabályváltozások sokaknak okoznak fejtörést.
A horvát kormány az energia- és élelmiszerárak drágulása miatt átfogó intézkedéscsomagot dolgozott ki, amellyel segíteni kívánja a háztartásokat és a vállalkozókat - mondta Nina Obuljen Korzinek kulturális miniszter szerdán a horvát közszolgálati rádiónak adott interjújában, jelezve, hogy korlátozni fogják egyes élelmiszerek árát a családok védelme
A Roszatom azt tervezi, hogy 2023 őszén kezdik el a betonozást a magyarországi Paks-2 atomerőműhöz - közölte Alekszej Lihacsov, az orosz állami atomvállalat vezérigazgatója a Keleti Gazdasági Fórum alkalmával a Reuters tudósítása szerint.
Az egyre emelkedő energiaárak miatt az osztrák főváros színházainak is jelentősen csökkenteniük kell az energiafelhasználásukat, ha talpon akarnak maradni. A Stadthalle a nézők által leadott hőt használná fűtésre, a Volksoper és a Vereinigte Bühnen Wien napelemben gondolkodnak, de csökkentik az épületek díszkivilágításának időtartamát is. Karácsony
Nincs értelme korlátozni az orosz gáz árát az uniós országok számára, mert akkor máshová fogják eladni - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórum szerdai plenáris ülésén.
A horvát kormány az energia- és élelmiszerárak drágulása miatt átfogó intézkedéscsomagot dolgozott ki, amellyel segíteni kívánja a háztartásokat és a vállalkozókat - mondta Nina Obuljen Korzinek kulturális miniszter a horvát közszolgálati rádiónak adott interjújában, jelezve, hogy korlátozni fogják egyes élelmiszerek árát a családok védelme érdekéb
A Roszatom azt tervezi, hogy 2023 őszén kezdik el a betonozási munkálatokat Paks 2-nél - közölte Alekszej Lihacsov, az orosz állami atomvállalat vezérigazgatója a Keleti Gazdasági Fórum alkalmával a Reuters tudósítása szerint.