A digitális vagyon jelentőségének növekedésével egyre égetőbb kérdés, mi lesz azok sorsa a halálunk után. Átfogó és részletes jogi szabályozás híján egyelőre elsősorban az örökhagyóra hárul a feladat, hogy még életében elrendezze azok sorsát – hangzott el a 34. alkalommal megrendezett Közép-Európai Közjegyzői Kollokviumon.
Már lassan három éve magunk mögött hagytuk a jól ismert rózsaszín táppénzes papírt, helyette egységes tartalmú, de kevésbé kötött formátumú orvosi igazolást alkalmaznak az orvosok. De milyen információval bír a táppénzes papír a foglalkoztatónak, mire kell figyelnie, mikor nem fogadhatja azt be?
A fenntarthatósági jelentések és célkitűzések egyik fontos eleme a vállalatoknál, hogy azokról - beleértve a már ténylegesen elért eredményeket - tájékoztassák is az ügyfeleiket, befektetőkiket, partnereiket. Ezáltal válik követhetővé, hogy valóban megfelel-e egy cég a korábban tett vállalásainak. Az elmúlt egy hónapban számos Magyarországon is akt
A Yokohama Off-Highway Tires első alkalommal mutatta be az új Alliance Agriflex+ 373 gumiabroncsot az Agritechnica kiállításon. Ez egy innovatív gumiabroncs, amelyet kifejezetten úgy fejlesztettek ki, hogy terepen és közúton egyaránt használható legyen szállításra.
A várakozásoknak megfelelően a KSH nem változtatott a III. negyedéves GDP-adaton. Éves alapon 0,4 százalékkal zsugorodott a bruttó hazai termék volumene, miközben negyedéves bázison már javult a gazdaság teljesítménye, méghozzá 0,9 százalékkal. Szokás szerint a hazai elemzők véleményéből szemezgettünk
Az intézkedés eddig mintegy 80-85 milliárd forintos megtakarítást jelentett a kkv-k számára, így az sikerrel védett meg az utóbbi időszakban is mintegy 30 ezer hazai vállalkozást.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a K&H Alapkezelő írását olvashatják:
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a OTP Alapkezelő írását olvashatják:
Globális hatása is lehet annak a kötelezettségvállalásnak, aminek végrehajtását a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) írta elő a TikTok számára. Az Egyesült Államokban bejegyzett, kínai tulajdonú videómegosztó-szolgáltató a magyar nemzeti versenyhatóság vizsgálatának következtében egy sor olyan intézkedés végrehajtását volt kénytelen vállalni, amik bizt
Csütörtöktől látható a mozikban a Semmelweis című film; a 19. századi orvos, Semmelweis Ignác, "az anyák megmentője" történetét feldolgozó, Koltai Lajos rendezésében készült alkotás főszerepeit Vecsei H. Miklós és Nagy Katica játssza.
A harmadik negyedévi GDP-adatok alapján az osztrák gazdaság technikai recesszióba esett az osztrák statisztikai hivatal, a Statistik Austria pénteki jelentése alapján.
Egyiptom a széles szakmai közmegegyezés szerint árfolyamválságban van, pedig a januári leértékelődés óta hosszú ideje stabil a fizetőeszköz árfolyama. A sérülékeny, több sokktól szenvedő gazdaság szemszögéből nézve azonban elkerülhetetlennek látszik a további leértékelődés, és mivel ezzel sokat késlekedett a gazdaságpolitika, egyre kétségesebb, hog
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Diófa Alapkezelő írását olvashatják:
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Equilor Alapkezelő írását olvashatják:
Biztonságosabb lett a kerékpáros közlekedés a Margit híd és a Nyugati pályaudvar között a Szent István körúton, körbeért a nagykörúti kerékpáros útvonal a Margit híd budai hídfője és Újbuda-központ között - közölte kedden az MTI-vel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A harmadik negyedévi GDP-adatok alapján az osztrák gazdaság technikai recesszióba esett az osztrák statisztikai hivatal, a Statistik Austria jelentése alapján.
Új Ipoly-hidat adtak át Magyarország és Szlovákia között, az egyik oldalon Őrhalomnál, a másikon pedig Ipolyvarbónál, ami megkönnyíti a határ menti közösségek életét, s a gazdaságfejlesztés szempontjából is fontos, jelentette be Szijjártó Péter.
November 29-én a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) évkönyvbemutató rendezvényén debütált a Logisztikai Évkönyv 2024. A kiadvány a hagyományokhoz híven egy szakmai tanulmánygyűjtemény, amelyet a Falk1 Rendezvényközpontban tartott bemutató rendezvényén szerzői előadásokkal színesítve ismerhetett meg a közönség.
Felfüggeszti az 5 éves kamatperiódusú és a végig fix kamatozású lakáshiteleinek értékesítését a Raiffeisen Bank – hívta fel a figyelmünket a Bankmonitor.
Uniós támogatással 1,09 milliárd forintos beruházással fejlesztették a hulladékgazdálkodás rendszerét Hódmezővásárhelyen - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
Megújult, kiegészült az ár- és belvízvédelmi infrastruktúra a Tisza-völgyben a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) pályázatán nyert 5,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból - közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) hétfői közleményében az MTI-vel.
Az új visszaváltási rendszerrel a mostani 40 százalék körüli szintről 90 százalék fölé nőhet az egyszer használatos italos palackok visszagyűjtési aránya - mondta a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója kedden Budapesten.
Átmeneti szárazabb időszak után kedden ismét csapadékosabbra fordult időjárásunk, és november utolsó napjaiban az igazi tél is beköszöntött már. Az Alföld déli és keleti tájain egyre nő a belvízzel elöntött területek nagysága, ami nem tesz jót az őszi vetéseknek.
Az egyik kezével 721 milliárd forint támogatást nyújtott a kormány az állami energiacégnek, az MVM-nek az adófizetők pénzéből a rezsicsökkentés miatti veszteségek ellentételezésére, a másikkal most visszavesz 309 milliárdot osztalék formájában. Teheti, mert az MVM jól keresett az átlag feletti mennyiséget fogyasztó lakosságnak kitalált piaci gázáro
Az Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. pénzügyi vezérigazgató-helyettesi pozícióját 2024. január 9-től Csépai Orsolya tölti be - közölte a biztosító. A szakember az NN Biztosítótól érkezett az Alfa felsővezetésébe.
Az Eurostat adatai alapján Románia nem előzte meg Magyarországot a 2022-es vásárlóerő-paritáson számolt gazdasági növekedés (GDP) alapján a Nézőpont Intézet számításai szerint, amelyről pénteken tájékoztatta az MTI-t.
Fontos beszédet tartott a magyar miniszterelnök a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének rendezvényén. Bejelentette, hogy lefaragják a cégek számára az energiaárakat.
Átadták a Junior Prima Díjakat a magyar tudomány kategóriában a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) épületében - tájékoztatta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) hétfőn az MTI-t.
Az MNB vizsgálata nyomán összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések állománykezelésével összefüggő, egyes élet- és nem-életbiztosítási termékek biztosítási feltételeihez kapcsolódó informatikai biztonsági, illetve a vállalatirányítási területet érint