821 különböző városba repültek a magyarok az év első 11 hónapjában a Kiwi.com-on keresztül, és közel 168 millió km-t tettek meg így. Országok közül Olaszország, városok közül pedig London volt a kedvenc. Magyarország sem panaszkodhat: szerepel az európai összesített top20-as listán, sőt, a spanyolok 3. legnépszerűbb úticélja Budapest volt. A legtöb
Január 1-én a Híradó után, január 2-tól minden hétköznap a Fókusz után lesz látható az RTL csatornán Kalamár Tamás showrunner legújabb sorozata …a szomszéd tehene. A történet szerint két kis család él a szép Aranyfészek Lakóparkban. A sorozat két főszereplője, Laci, az eladósodott, de nagy lábon élő konditerem-tulaj és Béla, egy háromtagú könyvelői
A budapesti piacok ünnepi kínálattal készülnek és december 18-tól minden nap nyitva lesznek december 24-ig, az utóbbi napon általában 12-13 óráig - közölte a Budapest Vásárcsarnokai Kft.
Tavaly alig több mint egymilliárd forint árbevétele származott a Magyar Postának a hírlapok árusításából, ezért az idén inkább felhagytak vele. A Digitalstand év végén lehúzza a rolót, kiszállnak az évi 300-400 millió forintosra tehető digitális lapterjesztési piacról. Egy egész jó kereső található a Lapker weboldalán, ahol megnézhetjük, hogy a köz
A változatos erdőtársulásokban élő tölgyek hazánkban a legfontosabb erdészeti fafajok közé tartoznak. A négy őshonos (kocsányos, kocsánytalan, molyhos és a csertölgy) faj mellett az amerikai származású vörös tölgy a legelterjedtebb. 2018-as adatok szerint a magyarországi erdőterületből (1 939 175 ha) a tölgyek összesen 32,2% -ot, 624 414 ha-t fogla
Közelednek az év utolsó napjai, ez pedig egy rendhagyó ünnepi műsort jelent a Paramount csatornák nézői számára. A Comedy Central humoradója a több éves hagyományt folytatva a legjobb hazai nevettetőkkel várja a nézőket szilveszterkor és 2024 első napján. A Paramount Network pedig egész decemberben karácsonyi filmekkel és újévi vígjátékmaratonnal k
Vizsgálatot indított az EU az X (lánykori nevét Twitter) ellen, mivel a gyanú szerint megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló törvényben foglalt kötelezettségeket. E az első ilyen vizsgálat, hogy bevezették a digitális szolgáltatásokról szóló törvényt (DSA), a fókuszában a kötelezettségek feltételezett megsértése áll – írja a Reuters. A tav
Tisztújító közgyűlést tartott a markertingszakma egyik legfontosabb hazai szervezete, a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ). Az összegyűlt ügynökségi vezetők egybehangzóan újraválasztották Blaskó Nikolett korábbi elnököt, akinek elnöksége alatt a szövetség az egyik legerősebb periódusát zárta, valamint Mező Lászó és Varga Gáb
A válságokkal teli időszak ellenére az idei esztendőre 200 fölé emelkedett az üzleti szolgáltatóközpontok száma Magyarországon, a szektor által foglalkoztatottak száma pedig 5 év alatt megduplázódott és már meghaladja a 100 ezer főt – hangzott el a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség által szervezett "Business Services Hungary 2023" című konferenciá
A Magyar Telekom bejelentette, hogy megállapodott a társaságnál működő érdekképviseletekkel a társaságot érintő, 2024-re vonatkozó bérfejlesztés, egyéb juttatások valamint hatékonyság javulás mértékéről.
Erről, valamint arról is beszélt az LMP frakcióvezető-helyettese, hogy a kormány családpolitikája kudarcos, és a külföldön dolgozó fiatalok hazacsábítása nélkül nem lehet demográfiai fordulatot elérni.
Kötelező környezetvédelmi felelősségbiztosítás meglétét írja elő a magyar vállalkozásoknak egy januártól hatályos kormányrendelet. A rendelet a hazai vállalkozások széles körére vonatkozik, a biztosítás hiánya pedig büntetést von maga után - írja a GRANTIS közleményében.
Magyar vonatkozású anyagot jelentetett meg a Spotify-on elérhető podcastján az UNESCO által is támogatott Tough Laugh (Keserű Kacaj). A műsorban megszólalt Magyarország egyik leghíresebb karikaturistája, Pápai Gábor is.
Az Európai Unió országainak vezetői azon gondolkodnak, hogyan lépjenek fel azzal szemben, hogy az egész blokkon belül sokszor egyedüliként vétózza meg a közös uniós döntéseket Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Emiatt újra leporolták a jelenleg is zajló hetes cikkely szerinti eljárást, melynek végkifutása az is lehet, hogy elveszik Magyarország sz
A Trenkwalder idei mobilitási indexe szerint a munkavállalók 46 százaléka hajlandó jelenlegi lakóhelyéről elköltözni: közel azonos arányban gondolkodnak külföldi, illetve belföldi célpontban. Az alkalmazottak a jelenlegi helyzetükkel mérsékelten elégedettek: munka- és megélhetési körülményeiket bemutató elégedettségi index értéke országos átlagban
Bár több bank nem várta meg a Magyar Nemzeti Bank keddi kamatdöntését, ám a gyorsan lépőknek még szép, infláció feletti kamatok elérhetőek. A BiztosDöntés.hu összeállításából az is kiderül, milyen egyéb lehetőségek adódnak év végén pénzünk fialtatására.
Az utóbbi évtizedekben Kína látványos gazdasági fejlődésen ment keresztül, aminek egyik motorja az építőipar növekvő teljesítménye volt. Az elmúlt években azonban súlyos problémák merültek fel az ágazattal kapcsolatban, ami a vállalatok csődjével, a pénzügyi rendszer instabilitásával és az ingatlanbuborék kipukkadásával fenyeget. Ezek a folyamatok
Kedden idei utolsó ülését tartja a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, amely várhatóan újabb 75 bázisponttal vágja vissza az alapkamatot. A Világgazdaságnak nyilatkozó szakértők szerint a következő hónapokban maradhat a sorminta, majd tavasszal jöhet a lassítás, bár nemcsak a magyar jegybankon múlik a kamatcsökkentések tempója.
Hihetetlen teljesítményt produkált az a kriptokereskedő, akinek sikerült egyetlen hónap alatt 300 dollárból több mint 150 000 dollárra növelnie befektetéseit.
Az MNB 1,54 milliárd forint bírságot szabott ki a Falcon Kereskedőház Kft.-re, a Falcon Benefit Kft.-re és egy magánszemélyre jogosulatlan pénzügyi tevékenység – pénzeszközök engedély nélküli gyűjtése – miatt. Ők "vásárlási utalványaikra" és különféle megnevezésű "programszerződéseikre" irreálisan magas garantált hozamot ígértek több ezer ügyfélnek
Az uniós csúcs hozadékáról, a GDP háztartásokat érintő témáiról is beszélt Rácz Gergő a Trend FM hétfő reggeli adásában. Kollégánk kivesézte a költségvetési és a jegybanki politika ellenérdekeltségét, és igyekezett az "eldobhatóként" minősített 2023-as évet követően pozitív képet vázolni 2024-re, amikor a növekedésből táplálkozó
Lengyelország is bejelentette a maga rezsicsökkentését. Ugyanakkor azt, hogy ezt a gáz-, fűtés- és áramárakat érintő intézkedést a nagy olajmulti Orlennek kellene visszamenőleges adókból finanszíroznia, érthető módon sem a cég, sem a befektetők nem vették jó néven.
A Magyar Telekom megállapodott a társaságnál működő érdekképviseletekkel a 2024. évi bérfejlesztésről, az egyéb juttatásokról, valamint a hatékonyságjavulás mértékéről -
Az UniCredit vezérigazgatója, Andrea Orcel megerősítette: az olasz bankcsoport érdeklődik az akvizíciós lehetőségek iránt, különösen Közép- és Kelet-Európában, de továbbra is fegyelmezett megközelítést fog alkalmazni - írja a Reuters.
A bolgár parlament jóváhagyta azt az intézkedést, amely felgyorsítja az ország orosz olajról való leválását, és amely márciustól kezdve tilalmat rendel el az orosz olajimportra. A lépés megszünteti Bulgária mentességét az orosz nyersolaj behozatalára vonatkozó uniós szintű tilalom alól, amelyet eredetileg 2024 végéig adtak meg. A Lukoil, amely Délk
Az Allianz Hungáriánál a kifejezetten téli sportokra kötött utasbiztosítások száma idén januárban közel 60 százalékkal emelkedett az előző évihez képest.
Mintegy 20–25 százalékkal drágulhatnak 2024-ben az áruszállítási és logisztikai díjak a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének előrejelzése (Mlkszksz) szerint. Az áremelkedés hátterében uniós jogharmonizációs intézkedések, környezetvédelmi költségek, illetve inflációs hatások állnak. A jövő év elejétől jelentősen emelkedő útd