2023. december 19. kedd

dec. 19
20:30
Wi-Fi 6E: A jövő hálózata már elérhető a Magyar Telekomnál (Digital Hungary)
A technológia rohamos fejlődése az utóbbi években mintha még nagyobb lendületet kapott volna. Ezt a Wi-Fi jelenlegi helyzete is bizonyítja: 1997-ben vezették be, ma pedig ott tartunk, hogy felhasználói élmény szempontjából lakáson, irodán belül a Wi-Fi szinte teljesen tudja helyettesíteni a vezetékes kapcsolatot. A fejlődés legújabb szintjét, a leg
dec. 19
20:33
Év végi kellemetlen meglepetés több ezer vállalkozásnak: kötelező lesz ez a biztosítás is januártól (Adózóna)
Kötelező környezetvédelmi felelősségbiztosítás meglétét írja elő a magyar vállalkozásoknak egy januártól hatályos kormányrendelet. A rendelet a hazai vállalkozások széles körére vonatkozik, a biztosítás hiánya pedig büntetést von maga után – figyelmeztet a GRANTIS.
dec. 19
20:42
Pluszban zártak a nyugat-európai tőzsdék (ProfitLine)
Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
dec. 19
20:44
10,75%-ra csökkent a magyar jegybanki alapkamat (ProfitLine)
A Monetáris Tanács mai ülésén a várakozásoknak megfelelően 75 bázisponttal 10,75%-ra csökkentette az alapkamatot, emellett 75 bázisponttal 9,75%-ra hozta le az O/N betéti kamatot, valamint 11,75%-ra mérsékelte az O/N fedezett hitel kamatát.
dec. 19
20:48
Hankó Balázs: Előzetes hallgatói jogviszonnyal díjaznák a szakképzés legjobbjait (Szakmát Szerzek)
Akár előzetes hallgatói jogviszonyt is kaphatnak a szakképzés ötödik évében kiváló eredményt elérő diákok attól a felsőoktatási intézménytől, amelyikkel képzési együttműködésük van – mondta Hankó Balázs a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum (Bgszc
dec. 19
21:12
Felmérés: jól teszi az a cég, amely cafeteriával él (Infostart)
A vállalatok béren kívüli juttatásai jelentős szerepet játszanak a munkahellyel való elégedettségben, az évi nettó 300 ezer forintos cafetéria az a lélektani határ, amellyel "markánsan elégedettebbek" a munkavállalók - közölte az OTP Bank kedden.
dec. 19
21:12
Van még a piacon jó laptop 100.000 Ft alatt? (ProfitLine)
Ebben a cikkben annak járunk utána, hogy van-e még a piacon jó laptop 100.000 Ft alatt, vagy mindenképp nagyobb összeget kell rászánni egy kiváló hordozható számítógépre? Lássuk!
dec. 19
21:18
Mandula, áfonya és kardamom – a bejgliben?! (Magyar Mezőgazdaság)
Idén negyedik alkalommal hirdette meg a Magyar Cukrász Ipartestület az Év Bejglije versenyt, melyre cukrászdák, vendéglátóhelyek és kézműves pékségek nevezhettek "Hagyományos diós", "Hagyományos mákos" és "Ínyenc" kategóriában.
dec. 19
21:24
Fontos döntést hoztak a lengyelek - Ez a forintnak is segíthet! (Portfolio)
Lengyelország bejelentette, hogy további fél évig nem emelik a lakosság rezsijét. Az energiaárak befagyasztásával vélhetően a lengyel jegybank is később kezdi majd el a kamatcsökkentést, ami a forintra is kedvező hatással lehet - írja a vg.hu
dec. 19
21:42
Vegyesen változott a forint árfolyama (ProfitLine)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
dec. 19
21:42
Rendkívüli devizaswaptendert tart csütörtökön az MNB (Portfolio)
A kamatdöntés mellett az FX-swap piac alakulását is kiemelten tárgyalta ma a Monetáris Tanács, az év végi piaci körülmények miatt most csütörtökön egy rendkívüli swaptendert iktat be a jegybank – közölte ma Virág Barnabás, az MNB alelnöke. A jegybank honlapján ismertette a tender részleteit.
dec. 19
21:48
Időjárás: 18 vármegyére adtak ki riasztást! (Portfolio)
A ködös időjárás miatt az Országos Meterológiai Szolgálat 18 vármegyére adott ki figyelmeztetést.
dec. 19
22:00
Európa ellátási rendszere is veszélybe kerülhet a vörös-tengeri támadások miatt (Infostart)
A vörös-tengeri támadások miatt továbbra is kerülőúton közlekednek a nagy konténerhajók. A globális kereskedelem egyik legforgalmasabb útvonalát érintő biztonsági kihívásoknak hosszú távon súlyos logisztikai következményei lehetnek.
dec. 19
22:06
Kilőtt az Affirm árfolyama a tőzsdén, miután újabb együttműködést kötött a Walmarttal (Portfolio)
Az Affirm nevű amerikai BNPL-szolgáltató részvényei több mint 16%-ot emelkedtek kedden, miután a cég váratlanul bejelentette: kiterjeszti "buy now, pay later" szolgáltatásait a Walmart több mint 4500 áruházának önkiszolgáló pénztáraira is - számolt be a CNBC.
dec. 19
22:12
A céges cafetéria juttatás jelentős szerepet játszik a munkahellyel való elégedettségben (ProfitLine)
A vállalatok béren kívüli juttatásai jelentős szerepet játszanak a munkahellyel való elégedettségben, az évi nettó 300 ezer forintos cafetéria az a lélektani határ, amellyel "markánsan elégedettebbek" a munkavállalók - tájékoztatta az MTI-t az OTP Bank kedden.
dec. 19
22:42
Folytatta a kamatvágást az MNB (ProfitLine)
Ismét 75 bázisponttal csökkent a hazai kamatszint. A piac egyöntetűen ezt a döntést várta, ezzel az alapkamat 10,75 százalékra, az overnight jegybanki betét kamatszintje 9,75 százalékra, az overnight fedezett hitel kamata pedig 11,75 százalékra csökkent.
dec. 19
23:12
Magyar megoldások a legsúlyosabb globális válságra (ProfitLine)
Az elmúlt évek tapasztalatai rámutattak arra, hogy Magyarország exportképes tudásával és megfizethető, fenntartható ivóvíz- és szennyvíztisztítási technológiáival gyorsan és eredményesen képes hozzájárulni a fejlődő országok életkörülményeinek javításához. Mindez jelentősen elősegítheti az évről-évre nagy léptékkel növekedő afrikai migráció csökken

Keresés