Bár az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat kevesebb mint egy perc alatt kitölthető, ezt elmulasztva mégis évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek, pedig ezek a pénzek is az öngondoskodást szolgáló számláikat gyarapíthatnák.
Befejeződött a rijekai finomító tervezett nagyleállása, így ismét teljes kapacitással gyártja az üzemanyagot – jelentette be az INA horvát olajipari vállalat.
Az orosz határőrség 492 kilogramm latin-amerikai eredetű kokaint foglalt le Szmolenszk megyében, az orosz-fehérorosz határon - közölte csütörtökön az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Az új partneri modell lehetőséget teremt a kistelepülések lakossága számára, hogy a postai szolgáltatásokat továbbra is helyben, a korábbinál akár hosszabb nyitvatartási időben, több szolgáltatással egyidejűleg vegye igénybe. Mintegy két hónappal a program meghirdetése után a Magyar Posta vezetése 2023. május 10-én aláírta az első partneri megállap
A Magna kanadai autóalkatrész-beszállító üzemet épít Vecsésen, a nagyjából 19 milliárd forint értékű beruházással 300 új munkahely jön létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.
A mai Kormányinfón a kancelláriaminiszter bejelentette, hogy a kamatstop addig marad érvényben, amíg a pénzpiaci kamat (Bubor) 10 százalék alá nem megy. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közleményben viszont azt jelezte: a kormány elvi döntése szerint a kamatstopok kivezetésére csak akkor adódik lehetőség, ha a jegybanki irányadó kamat egysz
A Silicon Valley Bank összeomlását követő betétkivonások 30 szuperregionális intézményben koncentrálódtak, állapították meg a New York-i Fed kutatói egy most közzétett tanulmányukban, írja a Reuters.
A balestek számának csökkentése érdekében továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak az egyenruhások Fejér vármegye közútjain a szabálytalankodók forgalomból történő kiszűrésére. Az ellenőrzést ezúttal egy drón is segítette. A Fejér Vármegyei
Az orosz-ukrán front mindennapjaiból döbbenetes jelenet került fel a Twitterre. A hónapok óta ostromlott Bahmutnál, az orosz vonalak fölött felderítést végző ukrán drónnak kézmozdulatokkal jelez egy orosz katona, hogy ne
A 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Had- és Rendészettudományi Szekciója legutóbbi rendezvényén ismertették az idei verseny eredményeit. A tűzvédelem és mentésirányítás terén második helyen végzett Holczer Kristóf Gyula győri tűzoltó
Milliárdokat hagynak veszni a pénztártagok, pedig kis odafigyeléssel megkaphatnák a személyi jövedelem adójukból (szja) a 150-280 ezer forintos visszatérítést – hívta fel a figyelmet az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében a május 22-ei szja-bevallási határidő közeledtével.
Tagadta bűnösségét csütörtökön a montenegrói bíróság előtt a Terraform blokklánccég dél-koreai alapítója, a kriptokirályként is ismert Do Kvon, valamint társa, a cég pénzügyeiért felelős Hon Csang Dzsun - közölte a montenegrói közszolgálati televízió.
A bennszülött történetmesélés az egekbe emelkedik Közép-Ausztráliában. A legmodernebb dróntechnológiával május 10-én indult el az a program, amely új élményt nyújt a látogatók számára Uluruban. Az Ayers Rock, más néven
Az olaj piacán már megint a medvéké volt a főszerep. Az hét második felében már merőben más szentimentet látunk a piacon, az olaj árfolyama újra délnek fordult. Az autósok örülhetnek, hiszen kissé veszélyesnek mutatkozott a hét elején látott erő. Az akkori tendencia hosszabb távú fennmaradása újra beindíthatta volna a benzin és a gázolaj drágulását
A balatonrendesi összekötő szakasz elkészültével immár teljes szakaszon használható a Balatoni Bringakör. Az elmúlt években bruttó 6,1 milliárd forint értékben újult meg a 205 kilométeres kerékpárút több mint fele.
Csaknem 700 tételre, köztük Kondor Béla Várvédők című, 65 millió forintos kikiáltási árú festményére lehet licitálni május 23-án és 24-én a BÁV 81. művészeti árverésén, melynek műtárgyai szombattól tekinthetők meg az aukciósház bemutatótermében.
Megemelte azt a jövedelemhatárt az MNB elnöke, amely alatt kisebb maximális törlesztőrészletet engedhetnek meg a bankok az ügyfeleknek a személyi kölcsönök és lakáshitelek esetén. A kis összegű hiteleknél viszont már 450 ezer forintig nem kell alkalmazni a júliustól a JTM-et.
Csaknem kétmilliárd forintból újult meg az egri vár, melynek múzeuma értékes magánadománnyal gyarapodott - közölte az intézmény sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
Országos automata defibrillátor-hálózatot alakítanak ki Romániában, amelynek keretében 376 életmentő készüléket helyeznek el forgalmas közterületeken - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár.
Tagadta bűnösségét csütörtökön a montenegrói bíróság előtt a Terraform blokklánccég dél-koreai alapítója, a kriptokirályként is ismert Do Kvon, valamint társa, a cég pénzügyeiért felelős Hon Csang Dzsun – közölte a montenegrói közszolgálati televízió.