Az elmúlt három hét alatt tizenöt százalékkal estek a jegyzések – a megingás azonban csak átmeneti, decemberre 95, jövő áprilisra 100 dollár lehet a fekete arany ára.
Tízből hét pénzintézeti dolgozó nyitott a váltásra a Grafton Recruitment friss kutatása szerint. A felmérés alapján fokozódik a verseny, amelynek eredményeképpen a legtöbb vállalat további, jelentős béremelést tervez idén. Azok kerülhetnek nagyon nehéz helyzetbe, akik csak kis mértékben emelik a béreket és nem engedélyezik a hibrid munkavégzést - d
Amikor puskával a fegyverszekrényemben és vadászjeggyel a zsebemben a lakásomban ültem, mérlegeltem, milyen lehetőségeim vannak, ha vadászni szeretnék. Ez persze egyéni helyzet és lehetőségek kérdése is, függ az egzisztenciális stabilitástól, a szabadidő mértékétől és bizonyos értelemben a távolságtól is, hiszen nem mindenki áldoz több órás utazást
Az adatközpontúvá válás nagyban segíti az emberközpontúságot – állítják a KPMG szakértői. Az adatalapú HR a nagy adatmennyiséggel dolgozó és kellően nyitott cégek számára tartogat hatalmas lehetőségeket.
Rossz hangulatban nyitottak az amerikai tőzsdék, a Dow Jones 1,2 százalékkal került lejjebb, a S&P 500 0,6 százalékos mínuszban van, míg a Nasdaq 0,1 százalékot esett.
Magyarország egyik legnagyobb naperőműparkja kezdheti meg nyáron a termelést Kiskunhalas mellett, miután rövidesen befejeződnek a napelemparkhoz csatlakozó alállomás és a kapcsolódó infrastruktúra kivitelezési munkálatai – derült ki a projekt közleményéből. A 48 MW teljesítményű napelempark éves szinten mintegy 30 ezer háztartás ellátáshoz szüksége
2023. december 31-ig meghosszabbította a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020, az MFB Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogram 2020 és az MFB TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram 2020 igénybevételi lehetőségét - közölte a bank.
Technológiai modernizáció zajlik a hazai mezőgazdaságban, amit mutat, hogy 2022-ben a gazdálkodók 686,2 milliárd forintot költöttek fejlesztésekre, 6,6 százalékkal többet, mint 2021-ben - mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön Gödöllőn.
Míg jó ideje kórházi osztályokat zárnak be és pácienseket irányítanak át más nagyvárosok egészségügyi intézményeibe, addig a honvédség egészségügyi ellátását bővíti a kormány. Már nemcsak Budapesten, hanem Hódmezővásárhelyen is kórházi feltételekkel várják majd őket. A kiemelt beruházás tervezésére már meg is találták a nyertes pályázót is, igaz, e
A jövő évi költségvetésről tárgyalt Varga Mihály pénzügyminiszter a legfontosabb állami szervek vezetőivel - jelentette be csütörtöki Facebook-bejegyzésében a tárcavezető.
Az angol nyelvű írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi csütörtökön. Az Oktatási Hivatal (OH) délelőtt közölt adatai alapján középszinten 1135 helyszínen 45 864, emelt szinten 219 helyszínen 18 848 vizsgázó tett érettségit ebből a tantárgyból.
Leállt a vasúti forgalom Hegyeshalom és Ausztria között csütörtök délután, mert a vasúti pálya mellett ég az avar. Jelenleg az osztrák-magyar határ mindkét oldalán várakoznak a vonatok.
Áprilisban 12,7 százalékra csökkent az éves szintű infláció Csehországban a márciusi 15,0 százalékról - jelentette a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában.
Sokat buknak a kisbefektetők, mert cizellált adatfeldolgozás híján nem látják a nagy megbízásokat. Pedig az elszámolóház szinte ajándékba adja az infót.
A Mol a Budapest Airporttal, a Wizz Airrel és a Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló Kft.-vel együttműködve megkezdte a fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) kereskedelmi tesztelését. Az együttműködés célja a teljes légiközlekedési ágazat szén-dioxid-kibocsátásának csökkentése és a Budapest Airport üzemanyag-ellátórendszerének felkészítése a 2025-ben é
Friss adatokat osztott meg a Gazdaságfejlesztési Minisztérium a kamatstopban lévőkről és az általuk elért megtakarítás összegéről. A közlemény alapján 2023 közepéig 220-225 milliárd forintot mozgat át az intézkedés a bankoktól a hiteladósok zsebébe, ezt a második félévben pedig további 100-105 (a Portfolio becslése alapján is legalább 70) milliárd
Az euróövezeti fogyasztók márciusban ősz óta először emelték inflációs várakozásaikat, még akkor is, amikor az árak növekedési üteme csökkent, és az Európai Központi Bank tovább emelte a kamatokat - derült ki az EKB csütörtökön közzétett felméréséből.
Agrárium 2023 néven mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírást végez a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A 2023. május 15. és július 15. között zajló összeírás célja, hogy jó minőségű statisztikai adatokkal valósághű képet szolgáltasson a magyar mezőgazdaság helyzetéről, az agrárszektorban bekövetkezett változásokról – hangzott el a KSH székház
Egy héten keresztül a Budapesten közlekedők is megismerhetik a világ egyik legmodernebb, kifejezetten a nagyvárosi közlekedésre tervezett elektromos buszát: május 11-étől május 18-áig a fővárosban közlekedik a Mercedes-Benz eCitaro legújabb generációs akkumulátoros hajtású járműve, olvasható a BKK honlapján. A szinte zajtalanul, károsanyag-kibocsát
A kormány arról döntött, hogy a lakossági jelzáloghitelekre, valamint a kis- és közepes vállalkozások (kkv) hiteleire vonatkozó kamatstop intézményét meghosszabbítja - tájékoztat a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Norvégia ma vette át Oroszországtól az Északi-sarkvidéki Tanács elnöki tisztségét - számolt be a Reuters. Az eltelt hónapokban Oroszország Ukrajna elleni inváziója miatt befagyott az együttműködés a szervezet többi tagja és Moszkva között a regionális testületben.
Kifejezetten pesszimisták voltak a gazdasági kilátásokkal kapcsolatban a székesfehérvári vállalatok vezetői. Egy csütörtöki üzleti fórum kerekasztalbeszélgetésében szóba került, hogy miért nincsenek magyar munkások, miért kell helyettük például a Fülöp-szigetekről toborozni, emellett volt olyan cégvezető, aki arról beszélt, hogy a kormány különutas
Az európai integráció legfőbb vívmánya a béke - mondta a területfejlesztési miniszter csütörtökön Budapesten, a Ludovika Fesztivál szabadegyetemi programján tartott előadásában. Az uniós forrásokról pedig azt mondta: próbálják afelé "terelni" az Európai Bizottságot, hogy elfogyjanak a kifogásai.
Egyetlen lépésben a felével bővülhet az elhagyott városi iparterületek újraélesztését szolgáló program, miután a kormány újabb három rozsdaövezeti akcióterület kijelölését vette fontolóra. A kedvezményes fejlesztések, bár sok új lakást is teremthetnek, az OTP Ingatlanpont szakértője szerint nem befolyásolják érdemben a piaci folyamatokat, ugyanakko
Új korszak kezdődik a magyar energia- és hidrogéngazdaság történetében és fejlesztésében, "új világot teremtettünk" - fogalmazott Lantos Csaba energiaügyi miniszter kedden a Békés vármegyei Kardoskúton, ahol átadták Magyarország első hidrogénelőállító üzemét.
Az Európai Parlament (EP) képviselői szakbizottsági szinten elfogadták a mesterséges intelligenciáról szóló törvényjavaslatot, amely többek közt kiterjed az arc- és érzelemfelismerésre, az etikus fejlődés biztosítására is. Az EP sajtóközleménye emlékeztet, hogy a szabályozás végső elfogadása világszinten is egyedülálló lehet.
Erőteljesen megváltozott a befektetési környezet az elmúlt időszakban, míg 2022 a zuhanás éve volt, idén jöhet a fordulat, de kockázatokkal is számolni kell – hangzott el a K&H befektetői klubjában.
A nyúlhúst – sok más alapanyaggal együtt – elfelejtették a magyar háziasszonyok, pedig táplálkozásszakértők szerint a XXI. század fehérjeforrása lehet. Magas (17-20 százalék) a fehérjetartalma, de alacsony (mindössze 6,5-8 százalék) a zsírtartalma és könnyen emészthető. Nem véletlen, hogy már három hónapos kortól fogyasztható, a hazai termelés 30 s