2023. május 17. szerda

máj. 17
16:30
Súlyos jelentés érkezett: 2008 óta nem volt ilyen Magyarországon, erre még az idei év is rámehet (Pénzcentrum)
Elkészült a Magyar Lízingszövetség idei első jelentése, amely bár 2008 óta nem látott, rekordnak számító eredményekről számol be, arról is árulkodik, hogy az elmúlt év kedvezőtlen piaci folyamatai még erre az évre is elkerülhetetlenül rányomják bélyegüket.
máj. 17
16:30
Feszült figyelemmel követik az európai gazdák: elbukhat az Eu zöldstratégiája? (Agroinform)
Az EU intézményei az EP-választások közeledtével vissza akarják szerezni a gazdák bizalmát.
máj. 17
16:30
A mesterséges intelligenciára fogad az SAP is (Portfolio)
Az üzleti megoldásokba épített mesterséges intelligenciával, a vállalati externáliák méréséhez szükséges karbonlábnyom-könyvelési rendszerrel, valamint az ellátási lánc tűrőképességét és rugalmasságát erősítő iparág-specifikus hálózati megoldásokkal erősít az SAP – jelentette be a vállalat.
máj. 17
16:36
Kivonulhat a világ egyik legnagyobb autógyártója az Egyesült Királyságból (Portfolio)
A világ egyik legnagyobb autógyártójának számító Stellantis vezetői szerdán tárgyaltak az Egyesült Királyság minisztereivel, mivel a Brexit utáni kereskedelmi megállapodások komoly veszélyt jelentenek a cég tevékenységére az országban - írja a CNBC.
máj. 17
16:39
14. havi nyugdíjat, díjmentes állami autópályákat tervez a lengyel kormány (Adózóna)
Díjmentessé tenné a lengyel kormány a lengyelországi autópályáknak az Országos Közúti és Autópálya Főigazgatóság által felügyelt szakaszait július 1-jétől – jelentették be a szerdai rendkívüli kormányülést követő, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök és Andrzej Adamczyk infrastrukturális miniszter részvételével tartott sajtóértekezleten.
máj. 17
16:42
Japán mélyen a zsebébe nyúl, hogy a szegény országokat segítse a klímaváltozás elleni harcban (Portfolio)
A gazdagabb országoknak meg kell emelniük a szegényebb államoknak nyújtott pénzügyi támogatást, ezzel is segítve őket a klímaváltozás elleni küzdelemben - idézte a Reuters a japán környezetvédelmi minisztérium egy magas rangú tisztviselőjét.
máj. 17
16:48
Jelentősen nőtt az eladott új autók száma az Európai Unióban (ProfitLine)
Áprilisban jelentősen nőtt a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban - az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az Acea honlapjára szerdán felkerült adatok szerint.
máj. 17
16:48
Menekül a tőzsdéről a sztárbefektető, de bemutatott két váratlan húzást (Portfolio)
Amerikai államcsőd, a pénzügyi rendszer összeomlása, bankválságok - finoman szólva sincs könnyű dolga a mai bizonytalan makrogazdasági környezetben a befektetőknek, egy ilyen helyzetben értékelődik talán fel leginkább a "nagy öregek" tapasztalata, ilyenkor egyre nagyobb figyelem fordul a több válságot is megélt, veterán befektetési guruk tőzsdei lé
máj. 17
16:48
Speciális erdőtűzoltó járműveket vásárol a katasztrófavédelem (Tiszta Jövő)
Erdőtűzoltó járműveket vásárol a katasztrófavédelem - közölte az MTI-vel kedden a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
máj. 17
16:48
Az Európai Bizottság jóváhagyja, hogy a Mol felvásárolja az OMV Sloveniját (Növekedés)
Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete alapján feltételekhez kötve jóváhagyta, hogy a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. felvásárolja az OMV Slovenija szlovén olajipari vállalatot - tájékoztatott az uniós bizottság.
máj. 17
16:51
Külföldön terjeszkedik a Mol (Piac és Profit)
Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete alapján feltételekhez kötve jóváhagyta, hogy a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. felvásárolja az OMV Slovenija szlovén olajipari vállalatot.
máj. 17
16:54
Nyáron érkezik az egészségügyi szakdolgozók béremelése (Azenpenzem)
A kormány korábbi ígéretének megfelelően 18 százalékkal emelik az ápolók és az egészségügyi intézmények nem gyógyítással foglalkozó dolgozói bérét. A Magyar Közlönyben részletes bértáblákat is közzétettek.
máj. 17
16:54
Elsőként Magyarországon indulnak a hibrid ügyfélszolgálatok (Növekedés)
Az MBH Bank ügyfelei találkozhatnak először azokkal a hazai fejlesztésű, univerzális ügyfélkiszolgáló pontokkal, amelyekben személyes emberi közreműködés nélkül, biztonságosan és kényelmesen lehet ügyet intézni. A magyar FaceKom által fejlesztett, első körben 10 darab digitális banki kioszkot magyarországi egyetemeken telepítik. Miskolcon debütált
máj. 17
17:00
Zöld utat kapott a Mol az Európai Bizottságtól, felvásárolhatja az OMV Sloveniját (Portfolio)
Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete alapján feltételekhez kötve jóváhagyta, hogy a Mol felvásárolja az OMV Slovenija szlovén olajipari vállalatot - tájékoztatott az uniós bizottság szerdán. A brüsszeli közlemény szerint a jóváhagyás feltétele, hogy a Mol csoport elad a szlovén vállalat birtokában levő töltőállomásokból 39-
máj. 17
17:00
Ismerd meg a sertések védelmére vonatkozó minimumkövetelményeket! (Agroinform)
A Jogszabályban Foglalt Gazdálkodási Követelményeket részletezte a NAK.
máj. 17
17:09
EP: nem pikkelünk Magyarországra – Budapesten nyomoztak az uniós pénzek után (Privátbankár)
Az EP Magyarországon járt delegációja lát pozitív jeleket, de addig nem támogatja az uniós pénzcsapok megnyitását, amíg a magyar kormány nem teljesít maradéktalanul minden feltételt. Szerintük nem szálltak rá Magyarországra, csak szeretnék betartatni a jogállamisági normákat.
máj. 17
17:12
Hatalmas a verseny! Közel 1000 borból választják ki a legjobbat (Agroinform)
Május 17-én és 18-án rendezik meg a 42. Országos Borversenyt.
máj. 17
17:18
Ezek a tényezők hátráltathatják a mesterséges intelligencia fejlesztéseket (ProfitLine)
Az indokolatlanul szigorú előírások és magas megfelelési terhek hátráltathatják a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztéseket, amelyek az új uniós szabályozás (AI Act) életbe lépése idézhet elő - ismertette az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (Ivsz) az MTI-vel szerdán.
máj. 17
17:18
Erdogan bemondta: sikerült meghosszabbítani a gabonaegyezményt (Portfolio)
A világsajtó az elmúlt napokban attól volt hangos, hogy vajon meghosszabbításra fog-e kerülni az Oroszország és Ukrajna között létrejött gabonaegyezmény. Ugyanakkor a korábbi esetek alapján szinte biztosra vehető volt, hogy a május 18-án lejáró megállapodás kiterjesztésére a határidő előtti órákban sor fog kerülni. A Bloomberg beszámolója szerint e
máj. 17
17:18
A Budapest Airport 300 ezer tonnára növeli éves légi áruforgalmi kapacitását (Növekedés)
A Budapest Airport a jelenlegi 250 ezer tonnáról 300 ezer tonnára növeli éves légi áruforgalmi kapacitását a Bud Cargo City bővítésével - mondta René Droese, a Budapest Airport fejlesztési vezérigazgató-helyettese szerdán, a Cargo City Handling épülete bővítésének bokrétaünnepségén.
máj. 17
17:21
Az EP nem akarja büntetni az országot, de résen van (Menedzsment Fórum)
Ezt ígérte a most Budapesten tárgyalt EP-küldöttség vezetője.
máj. 17
17:21
Történelmi mélypontra zuhantak az amerikai-izraeli kapcsolatok (Privátbankár)
Az autokratikus dinamika és az izraeli szélsőjobb térnyerésével az amerikai-izraeli kapcsolatok alapjaiban változnak meg. A demokrata szavazók már inkább támogatják a palesztinok ügyét, mint Izraelt. Káncz Csaba jegyzete
máj. 17
17:21
Mégis hogyan lehet most spórolni? Kevesebbet tudnak félretenni a magyarok, mint korábban (Piac és Profit)
Noha a takarékoskodás általánossá vált, a magyarok mégis kevesebbet tudnak félretenni és egyre inkább a rugalmas, azonnal hozzáférhető megtakarítási megoldásokat keresik az OTP Bank kutatása szerint. A hitelintézet sajtóháttérbeszélgetésén a szakértők arról nyilatkoztak, a terület legnagyobb kihívása, hogy leszámoljanak a hiedelemmel, miszerint kis
máj. 17
17:24
A nagy visszatérő: megjelent az önerő nélküli lakáshitel (Portfolio)
Futótűzként terjed a Skipton nevű lakás-takarékpénztár (building society) által meghirdetett jelzáloghitel, melynek segítségével akár önerő nélkül is lehet lakást venni – írja a FT Adviser.
máj. 17
17:24
Időjárás: Villámárvizek, jégesőre is számítani kell! (Agroinform)
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14 fok között alakul.
máj. 17
17:24
A lengyel kormány júliustól díjmentessé tenné az állami autópályákat (Növekedés)
Díjmentessé tenné a lengyel kormány a lengyelországi autópályáknak az Országos Közúti és Autópálya Főigazgatóság által felügyelt szakaszait július 1-jétől - jelentették be a rendkívüli kormányülést követő, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök és Andrzej Adamczyk infrastrukturális miniszter részvételével tartott sajtóértekezleten.
máj. 17
17:24
“Furcsa hangokat hallottunk”: felvételek érkeztek a sztratoszférából (BitcoinBázis)
Zúgások, suttogások és fura szaggatott jelek: a tudósok megpróbálják megérteni, honnan származnak a sztratoszférában észlelt zajok. A kísérletet új bolygók
máj. 17
17:27
További felkészülési idő az online számla rendszernél az új ERROR-üzenetre (Adózóna)
A korábban tervezett 2023. május 15. helyett szeptember 18-án élesíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az online számla rendszer új, blokkoló ERROR-üzenetét („INVALID_LINE_OPERATION”). Ettől az időponttól a nem megfelelő adatszolgáltatás már nem lesz sikeres a rendszerben, ezért mielőbb gondoskodni kell az elvárt adatszolgáltatás kialakításáról –
máj. 17
17:30
Egy ábrában a hazai megtakarítások alakulása 16 év alatt (Növekedés)
A gazdasági nehézségek hatására növekszik a lakosság megtakarítási hajlandósága, emelkedett a havonta rendszeresen megtakarítók száma, ugyanakkor csökkent az átlagos megtakarítási összeg, az ügyfelek egyre inkább a rugalmas megtakarítási megoldásokat keresik - mondta Takács Domokos, az OTP Bank Daily Banking területének vezetője egy sajtóbeszélgeté
máj. 17
17:36
Ivóvíz cserebere pont indul Ukrajnába (MMonline)
A Hulladékmentes Tisza programot a Tiszai PET Kupa, az Országos Vízügyi Főigazgatóság hozta létre a The Coca-Cola Foundation – a The Coca-Cola Company globális alapítványának támogatásával 2019-ben a folyó műanyaghulladéktól való megtisztításának céljával. A projekt legújabb eredménye Budapesten is megtekinthető lesz júniusban: a víztisztító és köz
máj. 17
17:36
A szilícium műtrágya növeli a búza hozamát (Magyar Mezőgazdaság)
A szilikátos műtrágyázás jelentősen növelheti a búzatermést, miközben növeli a talaj szén- és víztartalmát. Ez annak a tanulmánynak az eredménye, amelyet Dr. Jörg Schaller kutató irányításával végeztek, a Leibnizi Mezőgazdasági Tájkutató Központban (Zalf).
máj. 17
17:42
Most már igazán komolyan kellene venni a globális felmelegedést! (Agroinform)
Az emberek élete múlik rajta.
máj. 17
17:48
1,2 milliárd forintos beruházással újabb 48 értelmi fogyatékosnak biztosítanak lakhatást (ProfitLine)
Több mint egymilliárd forintos beruházás vette ma kezdetét, az év végére az Irmák Közhasznú Nonprofit Kft. 48 új, támogatott lakhatás férőhelyet alakít ki esztergomi központjában. Ezzel 2023. decemberére már több mint 300 értelmi fogyatékos személy lakhatása és társadalmi integrációja valósulhat meg az Irmák-ban.
máj. 17
17:48
Régi, bedarált slágertermék tért vissza a bankokba: tényleg ennyire megéri ebbe fektetni? (Pénzcentrum)
Három pénzügyi szolgáltató kínálatában érhető el újra a lakástakarék, amely számos új lehetőséget biztosít a tudatosan megtakarítani vágyók számára. Akár lakásvásárlás, akár felújítás, bővítés vagy hitelkiváltás a cél, az LTP-ben félretett összeg és a rendszeres megtakarításért járó bónusz jóváírás kiváló kiindulási alap. Szakértők most összeszedté
máj. 17
17:48
Alig mozdult a BUX (Portfolio)
Az elmúlt napokban leginkább csak oldalaztak a tőzsdék, nem igazán alakult ki határozott irány a nemzetközi piacokon, és ez valójában a mai nap folyamán is igaz volt, hiszen leginkább csak iránykereséssel telt a kereskedés. A nemzetközi képbe a BUX is beleillett ma, a hazai részvényindex értéke stagnált ma.
máj. 17
17:50
50 millió autó tűnt el nyomtalanul - Mi történt itt? (Portfolio)
Az elmúlt évek egymást követő válsághelyzetei nagyon érzékeny ponton kapták el az autóipart. Az elektromos hajtásra való átállással gyökeresen megváltozik a szektor helyzete, és a komoly kihívást jelentő technológiai váltás mellé jött még a Covid-válság az ellátási láncok akadozásával és a chiphiánnyal, majd később a háború és az energiaválság, a g
máj. 17
18:06
Uniós támogatással épít új raktárat a Florin Zrt. Szegeden (Üzletem)
Uniós támogatással, mintegy 1,6 milliárd forintos beruházással fejleszti logisztikai rendszerét, új automatizált raktárat épít a fertőtlenítő- és tisztítószereket, valamint kozmetikai termékeket gyártó Florin Zrt.
máj. 17
18:08
Lízingszövetség: erős kezdés, felemás eredmények 2023 első negyedévében (Üzletem)
A Magyar Lízingszövetség idei első jelentése 2008 óta nem látott, rekordnak számító eredményekről számol be, de arról is árulkodik, hogy az elmúlt év kedvezőtlen piaci folyamatai még erre az évre is elkerülhetetlenül rányomják bélyegüket.
máj. 17
18:09
Megállapodott a Mol a horvátországi olajszállításokról (Infostart)
Pont került a több hónapja zajló, az uniós nyilvánosságot is megjáró vita végére.
máj. 17
18:09
Szinte befagyott ma a BUX-index (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,18 pontos, 0,02 százalékos emelkedéssel, 45 859,30 ponton zárt szerdán.
máj. 17
18:12
Újabb kínai akkumulátorgyár jelezte, hogy Magyarországra jönne (444.hu)
Egymásnak adják a kilincset a legnagyobb cégek.
máj. 17
18:12
Az árfigyelő rendszer segíti az infláció egyszámjegyűre csökkentését (Demokrata)
A kisebb boltok, üzletek önkéntesen csatlakozhatnak az online árfigyelő rendszerhez. Nagy Márton a kormány inflációcsökkentő intézkedéseiről beszélt.
máj. 17
18:30
Borítékolható a feszültség: jönnek a "hatósági áras" fizetések? (Portfolio)
Szinte beláthatatlanok a következményei az EU átlátható bérezést erőltető jogszabálytervezetének. Jókora munkahelyi konfliktusok, tisztázatlan jogi helyzetek, GDPR-problémák várhatók. A cél nemes, de a valóság és a munkaerőpiac ennél sokkal bonyolultabb.
máj. 17
18:33
Óriási üzletet üthet nyélbe a Mol, megvan az Európai Bizottság engedélye (Infostart)
Legnagyobb benzinkutas versenytársát vásárolhatja meg a magyar vállalatcsoport Szlovéniában, de néhány töltőállomást el kell adnia.
máj. 17
18:42
Dollárkötvényt bocsátott ki az OTP (Portfolio)
Idén a második tőkepiaci kötvénykibocsátást hajtotta végre az OTP Bank.
máj. 17
18:42
A sütőtök egészségügyi előnyei: az immunrendszer támogatásától a szem védelméig (Magyar Mezőgazdaság)
Az egyre felgyorsuló világban nem csak az életkörülményeink változnak, hanem az életmódunk is, az általános egészségünk megőrzése érdekében pedig elengedhetetlen, hogy egyre több egészséges ételt fogyasszunk, például tökmagot. Íme, néhány előnye ennek a szuperélelmiszernek.
máj. 17
18:45
Holnap nem tud olyan jól eurót venni, mint ma (Privátbankár)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
máj. 17
18:51
Elfogyott a forint lendülete estére (Menedzsment Fórum)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
máj. 17
18:54
10 millió dollárt kínál az FBI az őrült orosz hacker megtalálásért (BitcoinBázis)
Az amerikai infrastruktúrát célba vevő elkövető 400 millió dolláros követeléseket is szabott, ennek körülbelül a felét sikerült is bezsebelnie.
máj. 17
19:00
Bólintott brüsszel, zöld az út a Mol óriási üzlete előtt: ilyen még nemigen volt Magyarországon (Pénzcentrum)
Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete alapján feltételekhez kötve jóváhagyta, hogy a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. felvásárolja az OMV Slovenija szlovén olajipari vállalatot - tájékoztatott az uniós bizottság szerdán.

Keresés