2023. május 26. péntek

máj. 26
9:27
A kkv-k továbbra is számítanak az uniós forrásokra (Magyar Mezőgazdaság)
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H az MTI-vel a magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
máj. 26
9:29
Több százmilliárd dollár ömlik egy befektetésbe Amerikában (Portfolio)
A magas hozamok, illetve a bankcsődök eredményeképp az utóbbi hónapokban több százmilliárd dollárnyi friss pénz áramlott amerikai pénzpiaci alapokba, az általuk kezelt vagyon megközelítette az 5400 milliárd dollárt – számol be a hírről a Financial Times.
máj. 26
9:33
Túlteljesíti az ALDI a kormány előírásait (Piac és Profit)
Az ALDI újabb, több terméket érintő és nagyobb mértékű akciókkal segíti a magyar fogyasztókat hétköznapjaik során. A vállalat június elejétől az előírt 20 helyett 22 termékkategóriában összesen 24 termékre érvényesít az árengedményt. A vállalat havonta mintegy 300 terméket hirdet meg akcióban. Új áruház nyitásakor, illetve meglévő áruház felújítás
máj. 26
9:33
Irányt keres a BUX a hét utolsó tőzsdenapján (vg.hu)
.
máj. 26
9:33
Tudják, hol van Suhajda, de kicsi az esélye annak, hogy élve találják (Forbes)
Hajnalban keresőcsapat indul a hegymászóért.
máj. 26
9:35
Teljesen meglepő módon elkezdtek takarékoskodni az amerikai fiatalok (vg.hu)
Az amerikai munkavállalók egyre nagyobb összeget küldtek a nyugdíj-takarékossági számlákra, és a munkáltatók is nagyvonalúbbak voltak.
máj. 26
9:39
A Mol megvásárolja a Szarvasi Biogázüzemet (Portfolio)
A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással.
máj. 26
9:39
Kisgyerekesek, figyelem: hiány van a népszerű vakcinából – de már nem sokáig (Forbes)
Május végére helyreállhat az Encepur Junior-hiány.
máj. 26
9:45
Kéz a kézben nőtt a férfi és női munkanélküliek száma – grafikon (Infostart)
Áprilisban a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 710 ezer volt, 29 ezerrel több, mint egy éve. A munkanélküliek száma 190 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,9 százalék volt.
máj. 26
9:45
K&H;: a dolgozó huszonévesek 73 százaléka bízik a magasabb bérben (Adózóna)
Nőtt a fizetésemelésre számító dolgozó fiatalok aránya az elmúlt egy évben – derül ki a K&H ifjúsági indexből. A reprezentatív kutatás eredményei szerint az idei első negyedévben az állásban lévő 19-29 évesek 73 százaléka számít béremelésre, szemben az egy évvel korábbi 66 százalékkal. A fiatalok 14 százaléka az inflációt meghaladó, 59 százalékuk a
máj. 26
9:45
Törvényt sértett az RTL Celeb vagyok, ments ki innen! műsora (ProfitLine)
A Fővárosi Törvényszék szerint is törvénysértő volt az RTL Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorszámának október 18-ai adása - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel. Jelezték: a Médiatanács egy rádióra bírságot szabott ki, a Viasat 6 egyik műsorszáma miatt pedig a holland hatóságh
máj. 26
9:45
Növeli hitelkeretét a Mol csoport (vg.hu)
.
máj. 26
9:45
A kormány megvédte a munkahelyeket (Demokrata)
2023 áprilisában a munkavállalók állománya 4 millió 710 ezer főre növekedett – értékelte a legfrissebb statisztikai adatokat a GFM.
máj. 26
9:51
Nemet mond a kormány a nyugdíjemelésre, aggódhatnak az idősek? (Portfolio)
Nem valószínű, hogy az évközi nyugdíjemelés megvalósul, de a valós inflációhoz igazított, novemberi korrekcióval növelhetik az idősek ellátását - közölte Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának elnöke a Népszavával.
máj. 26
9:51
Fontos változás jön a magyar boltokban: minden vásárlót érint, sokan fognak örülni (Pénzcentrum)
Havi két alkalommal legfeljebb összesen 40 ezer forint készpénz felvételére nyílhat lehetőség a boltokban - derült ki a tervezetből.
máj. 26
9:51
Csak az idősebbek körében csökkent a munkanélküliség (Azenpenzem)
Az idén februártól áprilisig a 15–74 éves munkanélküliek száma 27 ezer fővel, 197 ezer főre, míg a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal, 4 százalékra nőtt – tette közzé a KSH. A számokat – mint a részletes adatokból kidül – az idősebbek erőteljesebb alkalmazása szépítette.
máj. 26
9:51
Újabb szankciókat vezet be Japán Oroszország ellen (vg.hu)
Több új szankciót vet ki Japán Oroszországgal szemben az ukrajnai háború miatt. A szigetország jelezte, hogy kitart Ukrajna támogatása mellett humanitárius és katonai segélyek útján.
máj. 26
9:57
Nagy Mártonék szerint minden jó: megvédték a magyar munkahelyeket (Menedzsment Fórum)
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium kommentálta a friss munkaerőpiaci statisztikát.
máj. 26
9:57
Egyre több nagyvállalat megy csődbe Amerikában a magas kamatok miatt (Portfolio)
Megugrott az eladósodott vállalatok csődeljárásainak száma az USA-ban – számolt be a Financial Times.
máj. 26
9:57
Kemény bejelentés jött: kivonulhat a ChatGPT Európából, túl szigorúak a szabályok (Pénzcentrum)
Kivonulhat az OpenAI és a hozzájuk tartozó alkalmazások, köztük a ChatGPT Európából. A vállalat vezetője szerint az európai uniós szabályozás túl szigorúnak ígérkezik, mivel eszerint a ChatGPT, valamint a GPT-4 nyelvi modellek is magas kockázatúnak számítanak.
máj. 26
9:57
KSH: Áprilisban több mint 4,5 millió volt a foglalkoztatottak száma (hirado.hu)
A február-áprilisi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak létszáma az egy évvel korábbinál 14 ezerrel több, 4 millió 698 ezer volt.
máj. 26
9:57
Bauer Öntözős Piknik (Agrofórum)
A Bauer Hungária Kft. 2023. 05. 11-én rendezte meg az Öntözős Pikniknet, melynek keretében bemutatták saját fejlesztéseiket és a velük együttműködő cégek öntözési megoldásait, a tervezéstől, a kivitelezésen, a monitorozáson át a víz minél nagyobb hatékonysággal történő felhasználásáig.
máj. 26
9:57
30%-ot kér az Apple az AI-innovációból – milliókat fizet az OpenAI (BitcoinBázis)
Bár közvetlenül továbbra sem ért áttörő előrelépéseket az AI-technológiában, az Apple így is busásan keres az ágazatnak köszönhetően. Logójához híven
máj. 26
9:59
Közel lehet az idegőrlő amerikai hercehurca vége, de a megoldás csak átmeneti lesz (Portfolio)
Az ügyre rálátó személyek szerint a republikánusok és a Fehér Ház tárgyalói egyre közelebb kerülnek egy olyan megállapodáshoz, amely az adósságplafon emeléséről és a szövetségi kiadások két évre történő korlátozásáról szól, mivel egyre kevesebb az idő egy katasztrofális amerikai fizetésképtelenség elkerülésére – írja a Bloomberg.
máj. 26
9:59
KSH: Áprilisban 3,9 százalék volt a munkanélküliségi ráta (hirado.hu)
A munkakeresés átlagos időtartama 9,4 hónap volt, a munkanélküliek 33,8 százaléka legalább egy éve keresett állást.
máj. 26
10:01
GFM: A kormány megvédte a munkahelyeket, 29 ezerrel emelkedett a foglalkoztatottak száma (hirado.hu)
A munkanélküliek száma áprilisban 190 ezer fő volt, azaz egy hónap alatt közel 5 ezer fővel csökkent.
máj. 26
10:03
Hatalmas hullámokat vetett az év nagy sztorija a tőzsdéken (Portfolio)
A világszerte párhuzamosan folyó mesterséges intelligencia fejlesztések miatt olyan brutális megrendeléseket lát maga előtt a világ egyik vezető félvezetőgyártójának, az Nvidiának a menedzsmentje, hogy több mint 50 százalékkal megemelték a bevételvárakozásukat. Ez alaposan megmozgatta a tőzsdéket, nemcsak az Nvidia, de hardver- és szoftvergyártók á
máj. 26
10:03
Mentorprogrammal segítik a magyar e-kereskedőket (MMonline)
Több, mint százezer euró összértékű, cégekre szabott, egyedülálló szakmai programmal segíti az érett, nemzetközi terjeszkedést tervező magyar e-kereskedő cégeket a Digitális Kereskedelmi Szövetség. A program célja, hogy a bekerülő cégek sikeres hazai szakértők segítségével lépjenek a következő szintre és sikertörténeteikkel egyre több kereskedőnek
máj. 26
10:03
Számla nélkül elszámolható üzemanyagárak júniusban (Üzletem)
2023. júniusban a 95-ös benzin literje 583, a gázolajé 573 forinton számolható el számla nélkül – tájékoztatott a NAV.
máj. 26
10:09
Hadházy Ákos titkos hangfelvételt közölt Schadl ügyben (Piac és Profit)
Különös hangfelvételt hozott nyilvánosságra Hadházy Ákos független képviselő, aki azt jósolja, nem sok minden változik a magyar végrehajtás korrupt gyakorlatában.
máj. 26
10:09
Betiltják a marihuánát Amszterdam piros lámpás negyedében (vg.hu)
Hollandiában a szex- és drogturizmust áthelyeznék a fővárosból, de egyetlen település sem akarja befogadni a külföldi turistákat.
máj. 26
10:15
Új szuperbaktérium-ölő antibiotikumot fedeztek fel (ProfitLine)
Új szuperbaktérium-ölő antibiotikumot fedeztek fel a mesterséges intelligencia segítségével - írta a BBC online kiadása csütörtökön.
máj. 26
10:21
Elérkezett az idő – Heti PénzPiac – 2023. 21. hét (Adózóna)
A Global Tax-Office Kft. heti pénzpiaci összefoglalója az elmúlt hét fontosabb pénzpiaci- és gazdasági eseményeit tartalmazza, melyek hatással lehetnek a hazai vállalkozások életére.
máj. 26
10:21
Pánikhangulat uralkodott el a gazdálkodókon (Agroinform)
Sok fejtörést okoz az e-permetezési napló.
máj. 26
10:21
Letarolja a dömping a magyar boltokat (Portfolio)
Úgy tűnik, hogy a kiskereskedelmi üzletek többszörösen túlteljesítik a kormányzat által elrendelt kötelező akciózást, ugyanis az első fecskék nem 10%-os, hanem 30-50%-os leárazásokat hirdettek. Ez nem is meglepő, hiszen az FMCG-szektorban a vásárló a füle botját sem mozdítja meg egy 10%-os akcióért. Ugyanakkor az is könnyen elképzelhető, hogy az üz
máj. 26
10:21
Az üzletek egymásra licitálnak az akciókkal, az Aldi akár 60 százalékos leértékelést is ígért (vg.hu)
Mindig lehet nagyobbat mondani, ha akciózásról van szó.
máj. 26
10:21
Batallon – az új generációs biostimulátor (Agrárágazat)
Felgyorsítja az érést, így olyan időszakban biztosít nagyobb terméshányadot az agrártermelőnek, mikor magasabbak az árak.
máj. 26
10:27
Nagy pofon vár a magyarokra a húspultoknál (Portfolio)
Az első negyedévben az élelmiszeripar belföldi és az exportértékesítés volumenindexe is egyaránt 10 százalékot meghaladó mértékben esett vissza. Mentőövet az jelenthet, ha az infláció lassulásával visszatérnek a fogyasztók, így nőhet a kereslet belföldön és külföldön is. Viszont a sertéshúsoknál további drágulásra van kilátás.
máj. 26
10:27
Támadásba lendült a peronoszpóra, terjednek a gombás betegségek (Agroinform)
Veszélyben a szőlő és a csonthéjasok!
máj. 26
10:27
Az Egyesült Arab Emírségek és Kína szívesen fogadja az orosz aranyszállítmányokat (vg.hu)
Európai cégek közel-keleti leányvállalatai is érintettek az üzletben.
máj. 26
10:27
CSOK, babaváró: vigyázz, több határidő is változott! (Forbes)
Kedvezőbb helyzetbe kerültek az otthonteremtési támogatásokkal élő családok, nemrég többféle enyhítés is életbe lépett a határidőkkel kapcsolatban.
máj. 26
10:27
Mikrozöld termelőket ellenőriztek a Szupermenta programban (Magyar Mezőgazdaság)
A Szupermenta program legújabb tesztjén mikrozöldeket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A borsó és retek mikrozöldeket – helyszíni ellenőrzéssel egybekötve – 11 termőhelyről gyűjtötték be a hatósági felügyelők.
máj. 26
10:33
Megszólalt az OpenAI vezérigazgatója: nem tervezik elhagyni Európát (Portfolio)
Tegnap arról jelentek meg hírek, hogy a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI kivonulhat Európából, összefüggésben a mesterséges intelligenciával kapcsolatos uniós szabályozással. A nagyvállalat vezérigazgatója ma cáfolta az értesüléseket.
máj. 26
10:35
25 százalékos drágulással szembesülnek majd a Horvátországban autózók (Portfolio)
Jelentősen drágul az elektromos autók töltése a szezonban Horvátországban. A horvát töltőállomások mintegy harmadát - köztük az autópályák mellett lévőket is - tulajdonló Elen nevű szolgáltató jelentett be egy 25 százalékos díjemelést június 1-től - írja a Total Croatia News.
máj. 26
10:39
Az USA is beszáll az akkumulátorgyár bizniszbe (Piac és Profit)
Két dél-koreai cég, a Hyundai Motor Co. és az LG Energy Solutions közös vállalatot hozott létre egy 4,3 milliárd dolláros akkumulátorgyártó üzem felépítésére az Egyesült Államokban – áll a két cég közös sajtóközleményében.
máj. 26
10:39
Franciaország már a kacsákat is beoltaná (vg.hu)
Egyre nagyobb gondot okoz a madárinfluenza, ezért merült fel a szárnyasok beoltása.
máj. 26
10:39
Rekord a filmvásáron Cannes-ban (MMonline)
Rekordrészvétel volt a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál idején tartott filmvásáron, amely szerda este ért véget. A fesztiválpalota alagsorában rendezett találkozón és vetítéseken több mint 14 ezer akkreditált filmes szakember, producerek, forgalmazók, moziüzemeltetők és alkotók fordultak meg. Az 1959-ben létrehozott cannes-i filmvásár a feszti
máj. 26
10:39
Ezzel sokan kiegyeznénk: négynapos munkahét jöhet az egész EU-ban (Forbes)
Konszenzus még nincs, de már Európa legnagyobb gazdasága, Németország is erősen a négynapos munkahét felé tekint.
máj. 26
10:45
Mire számíthatnak pénteken a befektetők? (ProfitLine)
Iránykereséssel indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 835,32 pontos, 1,80 százalékos emelkedéssel, 47 138,99 ponton zárt csütörtökön.
máj. 26
10:45
Lecsapott a hatóság: érintett lehet az Aldi, a Coop, a CBA és a Tesco is (Portfolio)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) alapos gyanúja szerint a lengyel Maspex-csoport magyarországi üdítőgyártó leányvállalata valószínűleg több viszonteladó partnerével, így nagy élelmiszerláncokkal – többek között az Aldival, a CBA-val, egyes COOP partnerekkel és a Tescoval – együttműködve rögzítette egyes termékeinek minimális fogyasztói árait. A Mas

Keresés