A Republikánus Párt elnöki jelölésére és végső soron az amerikai elnöki székre pályázó Ron DeSantis elmondta, hogy saját magát a kriptopénzek pártfogójának tartja. „A jelenlegi rezsim nyilvánvalóan ki van akadva a Bitcoinra” – mondta DeSantis az Elon Muskkal közösen tartott Twitter-space eseményen, ahol hivatalosan is bejelentette az amerikai elnök
A választási törvény értelmében 18 óráig az összes sajtóorgánumban tilos lesz a választásra, valamint annak eredményére vonatkozó mindennemű hír, találgatás és megjegyzés közzététele.
A Lufthansa légitársaság új szolgáltatást vezetett be a külföldi útvonalakon: az utasok még leszállás előtt megvásárolhatják az el nem adott ételeket, amelyeket magukkal vihetnek - sokkal olcsóbban.
Első kereskedelmi repülésére vasárnap felszállt Kína első saját fejlesztésű nagy, 170-190 férőhelyes utasszállító repülőgépe, a Comac C919-es, amely már több mint ezer megrendelést kapott.
Jelentős változásokkal fognak találkozni a jövőben az ALDI vásárlói az áruházak tejtermékhűtőinél. A vállalat az ALDI SÜD csoport többi tagvállalatához hasonlóan a „MILFINA” helyett a jövőben egységesített márkanév, a „MILSANI” alatt forgalmazza a tejtermékeket, így megújul majd az árucikkek csomagolása is. A kizárólag magyar beszerzésből, magyar a
Áprilisban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 710 ezer volt, 29 ezerrel több, mint egy éve. A február-áprilisi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak létszáma az egy évvel korábbinál 14 ezerrel több, 4 millió 698 ezer volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 2,12 százalékos, 985,96 pontos emelkedéssel 47 573,35 ponton fejezte be a hetet.
A paradicsom alakja fontosabb, mint azt sokan gondolnánk. Míg egyes nemesítési módszerek a betegségekkel szembeni ellenálló képességre, a nagyobb terméshozamra vagy a szárazságtűrésre összpontosítanak, Esther van der Knaap, a Georgiai Egyetem növénygenetikusa a kutatócsoportjával egy lépéssel közelebb került a paradicsom termésének alakját szabályo
Elkészült a B+N Referencia Zrt. saját fejlesztésű, mesterséges intelligenciát (MI) is alkalmazó UV-C fertőtlenítő robot prototípusa; a szükséges tesztek után még idén elindulhat a gyártás, a fejlesztés iránt már külföldről is érdeklődnek - közölte a létesítményüzemeltetéssel és kutatás-fejlesztéssel foglalkozó vállalat az MTI-vel.
A versenyt idén rendezték meg először, egyben Magyarország első bonbon versenye is volt. A verseny célja a hungarikum magyar pálinka mint nemzeti ital, és a minőségi csokoládék közös kulináris élvezeti értékeinek népszerűsítése; továbbá a hazai kézműves csokoládés műhelyek, és a minőségi gyümölcspálinkákat gyártó cégek szakmai együttműködésének elő
Thaiföldön egymillió kínai turista fordult meg idén január elseje és május 18-a között - számolt be egy kormánytisztviselő vasárnap, miután Kína a koronavírus-járvány miatti korlátozások után újra megnyitotta határait.
Badacsony, Magyarország egyik legkedveltebb és legismertebb borvidéke, igazodva az erősödő olvasói online jelenléthez, elindította online magazinját, mely szervesen kapcsolódik a Badacsonyi Turisztikai és Borút Egyesület, badacsony.com weboldalához.
Vasárnap rendezik a török elnökválasztás második fordulóját, ahol az első forduló két legtöbb szavazatot szerzett jelöltje, a hivatalban levő Recep Tayyip Erdoğan és ellenzéki kihívója, Kemal Kılıçdaroğlu száll ringbe. Az első részeredmények késő este várhatók.
Különleges gépindításokkal, gőzgépben készült finomságokkal és közönségprogrammal ünnepelte megnyitásának ötödik évfordulóját a balatonboglári Gép- és Dutramúzeum.
Tavaly a teljes magyarországi kávépiac értéke meghaladta a 77 milliárd forintot, ezen belül a kapszulás kávékra 19 milliárd forintot költöttek a vásárlók, ami 9 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A koffeinmentes kávék forgalma értékben 2 százalék volt, volumenben pedig egy százalékát adják a teljes kávépiacnak, mégis elmondható, hogy a kávéf
Első kereskedelmi repülésére vasárnap felszállt Kína első saját fejlesztésű nagy, 170-190 férőhelyes utasszállító repülőgépe, a Comac C919-es, amely már több mint ezer megrendelést kapott.
Rutinellenőrzésen csaknem 800 doboz, több mint 1,6 millió forint értékű magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy bolgár kisbuszban az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán - közölte a NAV vasárnap az MTI-vel.
A francia fővárosban nagyobb valószínűséggel halnak meg a magas hőmérséklet következtében, mint 854 másik európai városban. Egy tudományos kutatás szerint a párizsi lakosok más európai városokhoz képest a legnagyobb kockázatnak vannak kitéve a hőség okozta halálozásra.
Első kereskedelmi repülésére vasárnap felszállt Kína első saját fejlesztésű nagy, 170-190 férőhelyes utasszállító repülőgépe. A Comac C919-es, amely már több mint ezer megrendelést kapott. Az esemény fordulópontot jelent a kínai légiközlekedési ágazatban, amely már régóta versenyezni akar a nyugati versenytársakkal. A CCTV állami televíziós csatorn
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. Az euró árfolyama a reggel fél hétkor jegyzett 372,76 forintról 370,96 forintra gyengült 18.15 órára, napközben 370,51 forint és 373,23 forint között mozgott. A frank jegyzése a reggeli 384,15 forintról 382,20 forintra, a dolláré 347,10 forintr
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 2,12 százalékos, 985,96 pontos emelkedéssel 47 573,35 ponton fejezte be a hetet. A részvénypiac forgalma a múlt heti 32,078 milliárd forintról 37,376 milliárd forintra nőtt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek. A BUX enyhe csökkenéssel kezdte a hetet, de a nyu
Az energiapolitika alakítását nem lehet ideológiai alapon megközelíteni, ahhoz gazdasági, környezetvédelmi és politikai tényezők összefüggéseit kell figyelembe venni - mondta Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke kedden Győrben, középiskolásoknak tartott előadásán.
Angol kifejezések és munkaköri megnevezések, amelyek meghonosodtak a vállalati, különösen a multinacionális nyelvezetben. De mit jelent és milyen feladatokat takar az assistant? Ki partner? És miért érdemes árnyalni a director magyarul igazgató megnevezést?
Akkumulátorgyárat épít Angliában a Jaguar Land Rover (JLR) járműgyártó csoport tulajdonosa, a Tata Motors. A BBC brit közszolgálati médiatársaság szerdán ismertetett értesülése szerint a több milliárd font értékű beruházásról a Tata elnöke a jövő héten írja alá a hivatalos megállapodást Londonban a brit kormánnyal.
A klímaváltozás negatív hatásaival nap mint nap szembesülnek a mezőgazdaság szereplői. Az elmúlt évek aszályos időjárása, a nagymértékű vízhiány nem kedvezett a hazai szántóföldi növénytermesztésnek és a kutatások azt jelzik, hogy az emelkedő átlaghőmérséklet a gyomnövények további terjedésének és pollenszórásának is utat engedhet.
A Bitmex egy egészen jelentős forgalmat bonyolító kriptotőzsde és származtatott termékes kereskedelmi platform. És mint ilyen, érdemes odafigyelni, hogy hogyan
Bár a lakáshitel-felvételnél jellemzően kötelező 20 százalék saját erővel rendelkezni, abban az esetben erre nem feltétlenül van szükség, ha egy másik ingatlant pótfedezetként von be az igénylő, és az egyébként meglévő önrészt pedig magas, két számjegyű hozamot nyújtó állampapírba fekteti. Egy ilyen megoldással jelentősen csökkenthető a lakáshitel