Értékvezérelt, tudatos, keresztény életre buzdította a csíksomlyói hegynyeregben összegyűlt zarándokok százezreit és a szentmisét az élő közvetítés révén távolról követő híveit szombaton a pünkösdszombati fogadalmi búcsú ünnepi szónoka, Urbán Erik, az erdélyi ferences rendtartomány provinciálisa.
Az egész ország gyászolja Suhajda Szilárdot, de különösen nehéz azoknak, akik személyesen is ismerték. A hegymászó a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium diákja volt annak idején, így most az intézmény egy gyertyagyújtással szeretne méltó módon tisztelegni Suhajda Szilárd emléke előtt.
Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmje nyerte el szombat este a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát a 76. Nemzetközi Cannes-i Filmfesztiválon. Az elismerést Enyedi Ildikó zsűrielnök adta át rendezőnőnek.
Több évig a szakadék szélén táncolt a kispesti csapat, amely ezúttal már nem úszta meg, és felcsúti vereségének köszönhetően, története során másodszor (2003 után) az NB II-be zuhant.
Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmje nyerte el szombat este a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát a 76. Nemzetközi Cannes-i Filmfesztiválon. Az elismerést Enyedi Ildikó zsűrielnök adta át a rendezőnőnek a világ egyik legjelentősebb filmes seregszemléjének záróünnepségén.
Lelőttek egy 11 éves fekete bőrű fiút a rendőrök Mississippi államban. A gyermek azért tárcsázta a 911-et, mert az édesanyja megkérte rá, miután a volt párja megjelent az otthonuknál, és féltek, hogy bántani fogja őket.
Hatalmas sorok alakultak ki szombat délutánra a brit repülőtereken, miután egy központi szoftverhiba miatt működésképtelenné váltak az elektronikus beléptető kapuk.
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíj komoly izgalmakat hozó időmérő edzését szombaton, így az összetettben most is az élen álló holland rajtolhat majd az élről a vasárnapi futamon.
Mihail Galuzin orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek adott interjújában megnevezte Moszkva új békefeltételeit Kijev számára.
A legendás rock 'n' roll énekesnő, Tina Turner hosszú betegség után, május 24-én, 83 évesen elhunyt. Olyan ikonikus slágerekkel írta be magát a zenetörténelembe, mint a Proud Mary, a What's Love Got to Do With It, valamint a Private Dancer. Az ikon egyszeri és megismételhetetlen zenei sikerei jelentős értékű tulajdont hoztak számára, így a világszt
Forgalomkorlátozásokra kell számítani hétfőig az M3-as metrópótló busz útvonalán - tájékoztatta a BKV Zrt. szombaton az MTI-t, jelezve: ezekre a pótlás megszüntetése miatt van szükség, mivel megkezdődnek a bontási és helyreállítási munkálatok a metró felújítása után.
Századik születésnapját ünnepli szombaton Henry Kissinger diplomata, volt amerikai külügyminiszter és nemzetbiztonsági tanácsadó, aki meghatározója volt Egyesült Államok külpolitikájának az 1960-as és 1970-es években.
Már az Egy csodálatos elme című filmben is megállapították, hogy általában a legcsinosabb nő megy haza szomorúan egyedül, hiszen a férfiak pont őt nem merik megszólítani, mert a többségük szeret biztosra menni. A csinos nőről pedig az a sztereotípia, hogy nem könnyű elnyerni a kegyeit. Gondoltad volna, hogy ez a férfiaknál sincs másképp?
A Meló-Diák tapasztalatai szerint évről évre egyre többen vállalnak diákmunkát a nyári szünetben. A kínált állások között egyre népszerűbbek a szakmai pozíciók, de sokan helyezkednek el a vendéglátásban és a kereskedelemben is – mondta az InfoRádiónak a Viapan Group iskolaszövetkezetének igazgatója. Fuchs Bence szerint a munkavállaló diákok számára
Hét hónappal az Oroszországot a megszállt Krím félszigettel összekötő Kercsi-hídon történt robbanást követően az ukrán elhárítás vezetője, Vaszil Maljuk elismerte, hogy az általa vezetett szervezetnek köze volt a támadáshoz.
Nem sokkal a sorozatban 11. bajnoki cím megnyerése után a Bayern München labdarúgóklubja bejelentette, hogy menesztette Oliver Kahn vezérigazgatót és Hasan Salihamidzic sportigazgatót.
Sorozatunkban Ocskó Barbara asztrológus vezet be a téma rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin átlásd, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Legújabb cikkében a föld jegyek, azon belül is a Bika, a Bak és a Szűz karmikus feladatairól ír.
Felemelő érzés megélni a nemzet összetartozását - összegezte Novák Katalin a Csíksomlyói búcsún való részvétel élményét szombaton, miután több százezer zarándokkal együtt vett részt a Kis- és Nagysomlyó közti hegynyeregben celebrált pünkösdszombati szentmisén.
Az orosz erők elfogtak két nagy hatótávolságú Storm Shadow manőverező robotrepülőgépet, amelyeket Ukrajna Nagy-Britanniától kapott - közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium.