A Coca-Cola az EU-s határidőhöz képest több mint egy évvel korábban bevezette a rögzített kupakokat üdítős flakonjain, melyek a cég szerint környezetvédelmi szempontból hasznosak.
A Fehér Ház és az Élysée-palota mintájára hamarosan a Köztársasági Elnöki Hivatalt is - ezek mintájára - hivatalosan is a Sándor-palota névre keresztelik át, felvéve az épület nevét; erre utal egy törvénymódosítás, amely jogosítványt ad erre az államfő kezébe.
A falusi kisboltok infrastrukturális fejlesztésére ötvenmilliárd, működtetési támogatásukra további nyolcmilliárd forintot biztosított a kormány a Magyar falu programban - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Ivánbattyánban.
A vendéglátóipar és a turizmus mellett az utasbiztosítások piacát is felforgatta a koronavírus-járvány: az utazási forgalom még 2022-ben is messze elmaradt a 2019-es szinttől, de remélhetően a 2023-as év már hasonló lehet a pandémia előtti utolsó “békeévhez”. A K&H-nál tavaly közel ötvenezer egyéni utasbiztosítást kötöttek, ami több mint duplája az
Heteken belül döntés születhet a lakáshitelek június végén lejáró kamatstopjáról. Nagy Márton miniszter ezzel kapcsolatos nyilatkozata alapján nem lenne meglepő az újabb meghosszabítása. Az érintett adósok számára a Bank360.hu számításai szerint több tízezer forint a döntés tétje havonta.
Több mint 5 milliárd forint pluszkiadást jelent a költségvetésnek a két hete bejelentett kormányzati döntés, miszerint ingyenessé teszi idén a gazdáknak a kormány a mezőgazdasági öntözést, részben enyhítve ezzel a termelők tavalyi aszály okozta kárait is.
Kreditpontokat szerezhetnek az elítéltek a jövőben, hogy új kategóriájú elhelyezést kaphassanak a börtönben. Az erről - és több mint harminc másik igazságügyi témáról - szóló törvénymódosítás parlamenti vitáját foglaljuk össze.
A mesterséges intelligenciát fejlesztő cégeknek a gyógyszervállalatokhoz hasonlóan csak hosszú tesztelés és hatósági jóváhagyás után lenne szabad kiadniuk új termékeiket – érvel Yuval Harari történész, a Sapiens című bestseller szerzője. Harari még azelőtt írta ezt, hogy lemondott volna a „Mesterséges Intelligencia keresztapjának” tartott fejlesztő
A háromszoros olimpiai bajnok kardvívó bronzéremmel kezdte a párizsi kvalifikációs időszakot a szöuli Grand Prix-n, az elődöntőben nagyon simán kapott ki a hazai közönségkedvenctől.
2023 áprilisában, országosan 6787 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 42 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott – derül ki a Duna House adataiból.2023 áprilisában a húsvéti és tavaszi szünet időszaka átmeneti visszaesést okozott a hazai ingatlanpiacon, így az előző hónaphoz képest ezerrel kevesebb tranzakci
Hónapok óta ment az ügyek tologatása, most egy nap alatt a Moksz nem csak Vardanjan Gurgennek mondott fel, de értesítést küldött a módszereket eddig kifogásoló szülőknek, hogy kérésükre mégis fegyelmit indít Sebestyén Júlia ellen.
Betiltott neonáci szervezetek tagjait is várják a European Fight Night nevű bulira. A helyszín titkos, fényképezni tilos. A német hatóságok igyekeznek fellépni a rendezvény ellen, a magyar rendőrség hallgat.
Elvileg pénteken érkezik Londonba édesapja, III. Károly király koronázására Harry herceg, de egyelőre semmilyen információval nem hajlandó szolgálni utazási terveit illetően.
Majdnem minden második autós számára zavaró vagy stresszes volt a tavaly decemberben kialakult országos üzemanyaghiány, és a járművezetők negyedét anyagilag rendkívül rosszul érintette a hatósági ár eltörlése, derül ki a Wagner Solar Hungária Kft. és Expleo friss felméréséből. Minden harmadik megkérdezett újabb üzemanyaghiánytól tart, a válaszadók