2023. május 5. péntek

máj. 5
0:15
Dmitrij Peszkov: az amerikaiak meg akarták ölni Vlagyimir Putyint (Infostart)
A Kreml szóvivője szerint valójában az USA áll moszkvai dróntámadás mögött.
máj. 5
0:18
Ukrajna szerint az OTP a terrorizmus nemzetközi támogatója (Telex)
A bank próbálta eladni oroszországi részét, de azt rendeletben tiltották meg.
máj. 5
0:19
Yuval Harari: a tömegesen gyártott intimitás az MI legnagyobb fegyvere az ember ellen (Infostart)
A mesterséges intelligenciát fejlesztő cégeknek a gyógyszervállalatokhoz hasonlóan csak hosszú tesztelés és hatósági jóváhagyás után lenne szabad kiadniuk új termékeiket – érvel Yuval Harari történész, a Sapiens című bestseller szerzője. Harari még azelőtt írta ezt, hogy lemondott volna a „Mesterséges Intelligencia keresztapjának” tartott fejlesztő
máj. 5
0:22
Elfogtak egy 18 éves fiatalt Boszniában, aki a belgrádihoz hasonló tömegmészárlással fenyegetőzött (Telex)
Azt írta, hogy a kilenc embert meggyilkoló, további hetet pedig megsebesítő belgrádi hetedikes diák „a legnagyobb király”.
máj. 5
0:23
Titkolózásával borzolja a kedélyeket Harry herceg (Infostart)
Elvileg pénteken érkezik Londonba édesapja, III. Károly király koronázására Harry herceg, de egyelőre semmilyen információval nem hajlandó szolgálni utazási terveit illetően.
máj. 5
0:26
Szombaton koronázzák III. Károlyt, de egyre többen szeretnének szavazást a királyság jövőjéről (Telex)
A YouGov felmérése szerint II. Erzsébet halála óta nő a népszavazást támogatók aránya.
máj. 5
0:27
„Terroristának nézhetik a királyellenes tiltakozókat” – Londonban biztosra mennek (Infostart)
Londonban végső fázisba léptek a hétvégi királyi koronázás előkészületei. A Buckingham-palotában a királyi pár szerda délután partit tartott a meghívott vendégeknek. Közben figyelmeztették a tiltakozókat: tartsák észben, hogy esetleg terroristának nézhetik őket.
máj. 5
0:30
Elítélték a Capitolium ostromát összeesküvésként szervező Proud Boys négy tagját (Telex)
A csapat tagjai a háború, a forradalom és árulókat kivégző osztagok szükségességéről chateltek egymás között.
máj. 5
0:31
Kilenc nyugati ország az uniós vétó eltörléséért alakított kezdeményezést (Infostart)
Franciaország, Németország és Olaszország is benne van a frissen létrehozott a Baráti Csoportban.
máj. 5
0:34
Erdoğan behozta lemaradását, a kampányhajrára lett nagyon szoros a török elnökválasztás (Telex)
Közelebb került Erdoğan és kihívója, Kılıçdaroğlu a május 14-re kiírt török elnökválasztás kampányában. Ez az ellenzék történelmi esélye, de lehet, hogy az első fordulóban éppen az egyik dezertőr politikusuk miatt nem nyerhetnek – az eredmény ugyanis egy harmadik jelölt szereplésén múlhat.
máj. 5
0:35
A „román luxusvádlottak menekülőhelyén” bujkálhat a frissen elítélt exminiszter is (Infostart)
Hat év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a román legfelsőbb bíróság Darius Valcov volt pénzügyminisztert, a Szociáldemokrata Párt egykori gazdasági stratégáját, akit egy korábbi tisztségében elkövetett befolyással való üzérkedésben és pénzmosásban találtak vétkesnek. A részletekről Pászkán Zsoltot, a Külügyi és Külgazdasági Intézet külső munkatá
máj. 5
0:39
Az amerikai republikánusok vesztegetéssel gyanúsítják Joe Biden elnököt (Infostart)
A Fehér Ház viszont politikai indíttatású támadásnak minősítette azt, hogy a republikánusok az FBI-hoz fordultak az üggyel.
máj. 5
0:43
Feltették a kérdést a briteknek, jó király lesz-e Károly (Infostart)
Biztató közvélemény-kutatási adatok jelentek meg az angol király hétvégi koronázása előtt. De nem minden brit médium gondolja úgy, hogy tényleg a monarchia reneszánszát élik.
máj. 5
0:45
Barack Obama Berlinben: popsztárként ünnepelték, de olyan a gázsija is (Infostart)
A volt amerikai elnök németországi népszerűségét jelezte, hogy sokan egyhavi fizetéssel felérő összeget sem sajnáltak egy közös szelfiért.
máj. 5
0:47
Az ukránok szerint "nemzetközi háborús szponzor" az OTP (Infostart)
Az ukrán nemzeti korrupciómegelőzési ügynökség (NAZK) azért minősítette így magyar OTP Bank Groupot ", mert továbbra is együttműködik Oroszországgal
máj. 5
0:51
Újabb orosz dróncsapás érte Kijevet (Infostart)
Több detonáció hallatszott Kijevben csütörtök este, a főváros központja felett drónok jelentek meg.
máj. 5
4:30
Kinyitották a fagyasztót, ezután derült fény a lakótárs rémes tettére (hirado.hu)
Két éven át tartotta fagyasztóban lakótársa holttestét egy férfi Angliában, közben folyamatosan használta a bankkártyáját.
máj. 5
5:33
Fehér Ház: az oroszok hazudnak, Washingtonnak semmi köze a Kreml elleni dróntámadához (Infostart)
Hazugságnak minősítette a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője csütörtökön a Kreml állítását az Egyesült Államok érintettségéről az orosz elnöki hivatal ellen dróntámadásban.
máj. 5
5:36
Óriási a készültség Londonban, a Buckingham-palotánál már most gyülekeznek a rajongók a szombati koronázásra (ATV)
Koronázási lázban ég a brit főváros. III. Károly már tavaly szeptemberben király lett, miután édesanyja, II. Erzsébet meghalt, de hivatalosan csak szombaton koronázzák meg. A 74 éves Károly lesz a legidősebb, akit valaha is a monarchia fejévé avatnak. Az ünneplés három napig tart majd. Hétfőre ugyanis munkaszüneti napot hirdettek a szigetországban.
máj. 5
6:00
Dróntámadás: már a moszkvai nappalikba is behallatszik a háború zaja (ATV)
Első pillantásra meglepő és sokkoló, ám leginkább elgondolkodtató támadás érte a Kremlt. A keddi támadás óta azonban csak a kérdések szaporodnak, a válaszok annál kevésbé. Ki követte el a támadást? Hogyan volt erre képes Moszkva szívében, a világ egyik legjobban őrzött területén végrehajtani egy ilyen támadást? Valóban hamis zászlós művelet volt? D
máj. 5
6:12
A járvány nyomán tovább romlott az amerikai iskolások történelemtudása (hirado.hu)
Az amerikai Országos Oktatásstatisztikai Központ (National Center for Education Statistics) által rendszeresen elvégzett kutatás alapján a diákok tudásszintje 2014 óta fokozatosan csökken.
máj. 5
6:42
Schmidt Mária liblingje irányítja a nácivá lett Kanye West újabb elnöki kampányát (Telex)
Milo Yiannnopoulos lesz Kanye West választási kampányának a politikai vezetője.
máj. 5
6:57
Cáfol a Fehér Ház: „Washington nem érintett a Kreml elleni dróntámadásban” (Blikk)
Hazugságnak minősítette a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője csütörtökön a Kreml állítását az Egyesült Államok érintettségéről az orosz elnöki hivatal ellen dróntámadásban.
máj. 5
7:21
Fehér Ház: ''hazugság'' az orosz állítás Washington érintettségéről a Kreml elleni dróntámadásban (HírTV)
Hazugságnak minősítette a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője csütörtökön a Kreml állítását az Egyesült Államok érintettségéről az orosz elnöki hivatal ellen dróntámadásban.
máj. 5
7:30
Fülöp-szigeteki elnök: A szigetország új támaszpontjairól nem indíthatnak támadást Kína ellen (hirado.hu)
A Fülöp-szigeteken létesített, az amerikai katonák által is használható újabb támaszpontokat az Egyesült Államok nem fogja Kína vagy bármely más ország elleni támadásra igénybe venni – szögezte le csütörtökön a Fülöp-szigeteki elnök az Egyesült Államokban.
máj. 5
7:30
Videón, ahogy dulakodásba kezdett az ankarai csúcstalálkozón az orosz és az ukrán küldöttség két tagja (ATV)
Az Ankarában megtartott Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés (BSEC) közgyűlése alatt kisebbfajta dulakodás alakult ki az orosz és az ukrán küldöttség tagjai között – írja a Meduza.
máj. 5
7:32
Az amerikai külügyminiszter szerint előrelépést értek el az azeri–örmény megbeszélések során (hirado.hu)
Jelentős előrelépés történt az azeri-örmény megbeszélések során – jelentette be csütörtökön Antony Blinken amerikai külügyminiszter, aki a héten Washingtonban egyeztetett Ararat Mirzoján örmény és Ceyhun Bayramov azeri hivatali partnerével Hegyi-Karabah térség ügyében.
máj. 5
7:36
A Covid-bírságok visszafizetésével népszerűsítené magát a szlovén kormány (444.hu)
Már a parlament előtt az erről szóló javaslat.
máj. 5
7:42
Justin Trudeau kanadai kormányfő megígérte, hogy indul a következő választáson (hirado.hu)
Trudeau az öt év után először személyes részvétellel megrendezett kongresszuson szólt a mintegy 3500 liberális küldötthöz.
máj. 5
7:45
Az amerikai külügyminiszter szerint előrelépést értek el az azeri-örmény megbeszélések során (HírTV)
Jelentős előrelépés történt az azeri-örmény megbeszélések során – jelentette be csütörtökön Antony Blinken amerikai külügyminiszter, aki a héten Washingtonban egyeztetett Ararat Mirzoján örmény és Ceyhun Bayramov azeri hivatali partnerével Hegyi-Karabah térség ügyében.
máj. 5
7:57
Ládaszámra veszik a sört Károly király koronása miatt (Blikk)
A britek színe-java és rengeteg turista készül lázasan a világ egyik legnagyobb történelmi eseményére. III. Károly királlyá koronázása miatt brit zászlók és a király arcképe lóg valamennyi utcában és családi ház falán szerte Londonban, a boltokat pedig királyi témájú szuvenírek lepték el. A Blikk helyszíni fotókkal mutatja, hogyan készülnek a brite
máj. 5
8:00
Prigozsin orosz katonák holttesteivel a háttérben küldött kemény üzenetet az orosz katonai vezetésnek (ATV)
Jevgenyij Prigozsin videóüzenetet rögzített az orosz katonai vezetés számára, a háttérben orosz katonák holttesteivel – írja az Insider.
máj. 5
8:06
Újabb lövöldözés Szerbiában (Demokrata)
Legalább nyolc halottja és tizenhárom sebesültje van egy szerbiai lövöldözésnek.
máj. 5
8:12
Bejelentette indulását Justin Trudeau a következő kanadai választáson (Telex)
Hét éve vezeti az országot, 2025-ben újra indul.
máj. 5
8:15
FT: az FSZB csempészhálózatával játssza ki az embargót Oroszország (Infostart)
Oroszország egy kémhálózat révén és a szankciókat kijátszva, érzékeny EU-s technológiát tud becsempészni, még azután is, hogy a nyugatiak lecsaptak a titkos csempészhálózatra – állítja nyomozásában a Financial Times.
máj. 5
8:24
Tovább romlott az amerikai diákok történelemtudása és állampolgársági jártassága (ATV)
Romlott a 8. osztályos amerikai diákok tudásszintje történelem és állampolgársági ismeret tantárgyakból – derül az amerikai országos tanulmányi felmérés 2022-es adataiból.
máj. 5
8:30
Az amerikai haditengerészet transzvesztitával toboroz fiatalokat (hirado.hu)
Az új toborzókampány célja, hogy nagy számban szólítsák meg a katonai szolgálattól vonakodó fiatalokat.
máj. 5
8:36
Ezt viszi ajándékba a koronázásra Novák Katalin (ATV)
Novák Katalin férje, Veres István társaságában utazik ma Londonba, hogy Magyarországot képviselve részt vegyen a koronázási ceremónián – írja a Blikk.
máj. 5
8:42
Kínai külügyminiszter: Peking továbbra is kész előmozdítani az ukrajnai rendezést (hirado.hu)
Kína áprilisban tette közzé saját béketervét az Ukrajna elleni háború megoldására.
máj. 5
8:42
Túrabakancsot is visz Novák Katalin a brit királyi párnak ajándékba (Telex)
Szombaton koronázzák meg III. Károlyt, aki Erdélyben használhatja a bakancsot.
máj. 5
8:45
Saját drónját lőtte le Kijev fölött Ukrajna (Infostart)
Elvesztették fölötte az irányítást.
máj. 5
8:48
Justin Trudeau kanadai kormányfő ígérete szerint indul a következő választáson (ATV)
Justin Trudeau kanadai kormányfő a Liberális Párt csütörtöki pártkongresszusán ígéretet tett rá, hogy indul a két év múlva esedékes következő választásokon.
máj. 5
8:48
Ezt találták az iskolai lövöldözőnél: itt van minden, amit még nem tudtál az ügyről (Ripost)
Ezt lehet eddig tudni a belgrádi lövöldözésről.
máj. 5
8:48
Kínai külügyér: Peking továbbra is kész előmozdítani az ukrajnai rendezést (Demokrata)
Peking továbbra is kész előmozdítani az ukrajnai háború lezárására irányuló békemegbeszéléseket.
máj. 5
8:54
Tagadja a Fehér Ház Amerika érintettségét a Kreml elleni dróntámadásban (Demokrata)
Hazugságnak minősítette a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője a Kreml állítását.
máj. 5
8:54
Bejelentette a Wagner-vezér: elhagyja katonáival a hónapok óta hiába ostromlott Bahmutot (Telex)
Napi hírfolyamunk az ukrán-orosz háborúról.
máj. 5
9:00
Justin Trudeau ígéretet tett: folytatja (Demokrata)
Justin Trudeau kanadai kormányfő megígérte, hogy indul a következő választáson.
máj. 5
9:15
Peking kész egyeztetni és együttműködni Moszkvával (Infostart)
Peking továbbra is kész előmozdítani az ukrajnai háború lezárására irányuló békemegbeszéléseket, illetve az indiai-kínai kapcsolatok helyreállítására törekszik a kínai külügyi tárca pénteki közleménye szerint.
máj. 5
9:24
Országjáráson volt az amerikai nagykövet, akit Orbán már nem présemberez le (Telex)
A Veszprémben állomásozó amerikai katonáknál és az ukrán határnál is járt David Pressman amerikai nagykövet, aki találkozott ukrán menekülteket segítő fideszes helyi vezetőkkel is. Az amerikai diplomata nem érti, miért növeli még jobban az orosz energiafüggését a függetlenségére büszke Magyarország. Pressman szerint Putyin tévedett, mert azt hitte,
máj. 5
9:30
Nigériában több tucat szélsőségessel végeztek a kormányerők (hirado.hu)
Musa Danmadami arról tájékoztatott, hogy a katonák kiszabadítottak 131 embert is, akiket a terroristák elhurcoltak.

Keresés