2023. május 7. vasárnap

máj. 7
6:06
Éjszakai vonatozás Európa körül - Alternatív utazási tippek (ATV)
Az elmúlt években egyre inkább reneszánszát éli a vonatos utazás. Az igény a kiruccanni vágyók részéről egyre csak nő, az úti célok listája pedig folyamatosan bővül. A karbonkibocsátás visszaszorítása mellett a kényelem is hozzájárult ahhoz, hogy ma már Európa-szerte – de jóformán azon kívül is – szinte bárhová eljuthatunk vasúttal.
máj. 7
7:00
Korona került III. Károly fejére, ám az ünnepséget monarchia-ellenes tüntetők százai próbálták megzavarni (ATV)
Londonra figyelt szombaton a világ, ahol nagyszabású, a több száz éves hagyományoknak megfelelő szertartáson ünnepélyesen megkoronázták III. Károlyt. A brit uralkodó már tavaly szeptemberben trónra lépett, amikor elhunyt édesanyja, II. Erzsébet. Ezt pecsételte most meg a koronázási ceremónia, amelyen több száz hazai és külföldi méltóság is részt ve
máj. 7
7:18
Több ló is elpusztult a Kentucky Derby előtt (Demokrata)
Az egyik ló olyan szerencsétlenül sérült meg, hogy a versenypályán el kellett altatni.
máj. 7
7:48
Kisebbségi önkormányzati választások kezdődtek Horvátországban (hirado.hu)
Tizenkilenc nemzeti kisebbség 339 kisebbségi tanácsot és 106 kisebbségi képviselőt választ meg vasárnap Horvátországban.
máj. 7
8:06
Válságban van az amerikai felsőoktatás (Demokrata)
Az amerikai szuperhatalom sziklaszilárd alapja hosszú időn keresztül az amerikai felsőoktatás volt, ám az elmúlt években a csillaga leáldozóban van.
máj. 7
8:15
Tárgyalóasztalhoz ültek a szembenálló felek (HírTV)
Amerikai és szaúdi közvetítéssel szombaton a szaúd-arábiai Dzsiddában tárgyalóasztalhoz ültek a szudáni konfliktusban szembenálló felek - számolt be róla az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia egy közös nyilatkozatban.
máj. 7
8:30
Legkevesebb nyolc embert lelőtt egy ámokfutó Texasban (Demokrata)
Greg Abbot texasi kormányzó „elmondhatatlan tragédiának” nevezte a lövöldözést.
máj. 7
8:33
Legkevesebb nyolc embert agyonlőtt egy ámokfutó Texasban (HírTV)
Nyolc embert lelőtt, legkevesebb hét másikat pedig megsebesített egy fegyveres szombat este egy forgalmas bevásárlóközpontban Dallastól északra - közölte a rendőrség.
máj. 7
8:42
Hidegvérrel lőtt agyon nyolc embert egy fegyveres ámokfutó Texasban (hirado.hu)
A sebesültek 5 és 61 év közöttiek, többük állapota válságos.
máj. 7
8:48
Véres ámokfutás Texasban, nyolc emberrel végzett, többeket súlyosan megsebesített egy fegyveres támadó (ATV)
Nyolc embert agyonlőtt, legkevesebb hét másikat pedig megsebesített egy fegyveres szombat este egy forgalmas bevásárlóközpontban Dallastól északra - közölte a rendőrség.
máj. 7
8:54
Államtitkár: Az uniós források folyósításának vitája nem a jogállamiságról szól, hanem a nyomásgyakorlásról, a politikai zsarolásról (hirado.hu)
Az uniós források folyósításáról való vita nem a jogállamiságról szól, hanem a nyomásgyakorlásról, a politikai zsarolásról – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
máj. 7
8:57
Ámokfutó ölt meg több embert egy bevásárlóközpontban az USA-ban - drámai videók (Infostart)
A sebesültek között 5 éves gyermek is van.
máj. 7
9:15
Tragédia: 8 embert mészárolt le egy fegyveres ámokfutó Texasban (Blikk)
Nyolc embert agyonlőtt, legkevesebb hét másikat pedig megsebesített egy fegyveres szombat este egy forgalmas bevásárlóközpontban Dallastól északra – közölte a rendőrség.
máj. 7
9:18
A TikTokon dicsekedett az év üzletével a szemfüles fiú (Ripost)
Nem akármilyen üzleti érzékkel rendelkezik a fiú.
máj. 7
9:30
Járőröző lengyel gépet zavartak meg az oroszok a Fekete-tenger felett (444.hu)
Végül a lengyeleknek sikerült leszállniuk Romániában.
máj. 7
9:30
Sérülés, betegség, baleset – durva balszerencse-sorozat sújtja a Kentucky Derbyn induló lovakat (SzMo)
A legnagyobb presztízsű amerikai lóverseny toronymagas favoritját is törölték. Az egyik felvezető futamban szereplő egyik ló olyan szerencsétlenül sérült meg, hogy a versenypályán el kellett altatni.
máj. 7
9:33
Egy történész azt állítja, megtalálta a rejtélyes „Mona Lisa-hidat” (Blikk)
Leonardo Da Vinci "Mona Lisa" című festménye a világ egyik legismertebb műalkotása, amely szépségéről, valamint a modell kilétét és a mögé festett helyszínt övező rejtélyről is híres.
máj. 7
9:33
Így fogadta a világ III. Károly trónra lépését (Infostart)
A BBC összeállítást készített a koronázás nemzetközi visszhangjáról.
máj. 7
9:48
Beismerte tettét a csütörtök esti szerbiai lövöldözés elkövetője (ATV)
Beismerő vallomást tett az a 20 éves férfi, aki csütörtök késő este gépkarabéllyal lőtt le nyolc embert, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén - közölte az illetékes ügyészség.
máj. 7
9:48
Beismerő vallomást tett a szerbiai utcai lövöldözés elkövetője (Demokrata)
Azt vallotta, a lövöldözéssel a településeken élőket akarta megfélemlíteni.
máj. 7
9:51
Először beszélt nyilvánosan a leukémiával küzdő Silvio Berlusconi (Blikk)
86 éves Silvio Berlusconi április elején került a San Raffaele-i kórház, intenzív osztályára. A leukémiában szenvedő korábbi elnök, még mindig az intézményben tartózkodik, azonban ez nem állította meg abban, hogy nyilvános beszédet tartson pártja kongresszusán: stúdiót alakítottak ki számára az épületben, hogy videóban üzenhessen közönségének.
máj. 7
9:54
Veszélyes manőverekkel tartóztatott fel egy Nato-repülőt egy orosz vadászgép a Fekete-tenger felett (SzMo)
Az incidens miatt a Román Légierő két harci gépét, valamint a Spanyol Légierő két légrendészeti repülőjét is készenlétbe helyezték.
máj. 7
9:57
A kórházból üzent pártjának és a világnak Silvio Berlusconi (Infostart)
Egy hónapja került kórházba, az intenzív osztályra, azóta először szólalt meg nyilvánosan.
máj. 7
9:57
Beismerő vallomást tett a szerbiai utcai lövöldözés 20 éves elkövetője (HírTV)
Beismerő vallomást tett az a 20 éves férfi, aki csütörtök késő este gépkarabéllyal lőtt le nyolc embert.
máj. 7
10:00
Beismerte tettét a szerbiai fegyveres ámokfutó (hirado.hu)
A 20 éves elkövető csütörtök késő este gépkarabéllyal lőtt le nyolc embert, és további tizennégyet megsebesített.
máj. 7
10:06
A csecsenek veszik át a Wagner helyét Bahmutban (444.hu)
A tervek szerint Prigozsin zsoldosai szerdán vonulnak ki.
máj. 7
10:06
Most érkezett: Elkezdték evakuálni a zaporizzsjai atomerőmű közeléből a lakosságot (ATV)
Az atomerőmű kezelő személyzetét azonban nem evakuálják, ők továbbra is a helyszínen maradnak.
máj. 7
10:24
A Wagner-vezér sikerrel zsarolta Moszkvát plusz lőszerért, folytatják Bahmut ostromát (Telex)
Vasárnapi hírfolyamunk az orosz-ukrán háborúról.
máj. 7
10:27
Véres mészárlás egy bevásárlóközpontban, 8 embert lőttek agyon (Metropol)
Nyolc embert agyonlőtt, legkevesebb hét másikat pedig megsebesített egy fegyveres szombat este egy forgalmas bevásárlóközpontban Dallastól északra.
máj. 7
10:30
Veszélyhelyzetet hirdettek az erdőtüzek miatt (Demokrata)
Mintegy 25 ezer ember volt kénytelen elhagyni az otthonát.
máj. 7
10:36
Brutális erdőtüzek pusztítanak Kanadában, több mint 25 ezer lakost kellett kitelepíteni (ATV)
Veszélyhelyzetet hirdetettek ki a kanadai Alberta tartományban, miután több mint száz erdőtűz keletkezett az elmúlt napokban, és mintegy 25 ezer lakos kénytelen volt elhagyni az otthonát.
máj. 7
10:39
Sok ezer kutyát és macskát mentettek meg a halál torkából az önkéntesek (Blikk)
Mintegy 10 ezer kutyát és macskát mentettek meg eddig az önkéntesek Ukrajnában. A háború és a bombázások miatt számos család kényszerült elhagyni lakhelyét, mivel az ellenséges tüzek a földdel tették egyenlővé otthonaikat. A legtöbben nem tudták magukkal vinni kedvenceiket.
máj. 7
10:42
Veszélyhelyzetet hirdettek ki Kanadában az erdőtüzek miatt (hirado.hu)
Alberta tartományban az elmúlt napokban több mint száz erdőtűz keletkezett.
máj. 7
10:42
Hatalmas tapsot kapott a pilóta, miután zseniálisan reagált egy türelmetlen utasra (SzMo)
Egy nyolc órás repülőút végén az egyik utas úgy gondolta, hogy neki joga van mindenkinél gyorsabban elhagyni a gépet. A kapitány ezt nem tudta szó nélkül hagyni és szépen megleckéztette a türelmetlen nőt.
máj. 7
11:00
Lajos herceg ellopta a show-t III. Károly a koronázásán (ATV)
Az uralkodó unokája most sem hazudtolta meg önmagát, mindenki ráfigyelt a nagyapja nagy napján.
máj. 7
11:00
A faluban élőket akarta megfélemlíteni a szerbiai utcai lövöldöző (Telex)
A házkutatás során a férfinél számos fegyvert és lőszert is találtak.
máj. 7
11:03
Vallomás - elmondta, mit akart elérni a szerbiai utcai lövöldözés elkövetője (Infostart)
Beismerő vallomást tett az a 20 éves férfi, aki csütörtök késő este gépkarabéllyal lőtt le nyolc embert, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén - közölte az illetékes ügyészség.
máj. 7
11:18
Mi történhetett? Hatalmas lángokban áll több puskaporos raktár Ukrajnában (ATV)
A tűz a szverdlovszki régióban található Pervomajszkij faluban keletkezett.
máj. 7
11:36
Kórházba kerülése óta először szólalt meg Orbán Viktor szövetségese (ATV)
Silvio Berlusconi Olaszország korábbi minisztere egy hónappal ezelőtt került kórházba.
máj. 7
11:36
A NAÜ főigazgatója veszélyesnek tartja a zaporizzsjai atomerőmű környékén folyó kitelepítéseket (hirado.hu)
A bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója „potenciális veszélyhelyzetnek” nevezte a Zaporizzsja megye egyes települései lakóinak kitelepítését.
máj. 7
11:39
Olyanok voltak a rendőrök, mintha Moszkvában és nem Londonban lettek volna - állítják a tüntetők (Infostart)
A londoni rendőrség 52 embert tartóztatott le III. Károly koronázása alatt a közrend és a nyugalom megzavarása miatt.
máj. 7
11:48
Pánikszerű evakuálás kezdődött a zaporizzsjai atomerőműnél a küszöbön álló ukrán ellentámadás miatt (SzMo)
Az evakuációról szóló parancs miatt öt órás várakozási idő alakult ki az oroszok által megszállt Krím ellenőrzőpontjánál. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vezetője potenciálisan veszélyesnek nevezte a kialakult helyzetet.
máj. 7
12:00
Általános bankválság kapujában áll a nyugati gazdaság (hirado.hu)
Globális pénzügyi válság kapujában vagyunk – figyelmeztet Philip Pilkington brit közgazdász.
máj. 7
12:00
„Potenciális veszélyhelyzet” az erőmű körüli kitelepítés (Demokrata)
„Aggódom a tényleges nukleáris biztonság és a létesítményre leselkedő biztonsági kockázatok miatt.”
máj. 7
12:09
Veszélyhelyzetet hirdettek az erdőtüzek miatt (Blikk)
Veszélyhelyzetet hirdetettek ki a kanadai Alberta tartományban, miután több mint száz erdőtűz keletkezett az elmúlt napokban, és mintegy 25 ezer lakos kénytelen volt elhagyni az otthonát.
máj. 7
12:12
Hihetetlen, de az Applenek köszönhetően kapták el egy rabló testvérpárt, akik kirámoltak egy pénzszállító autót (ATV)
A rablók fivérek voltak.
máj. 7
12:12
Lemondott a szlovák miniszterelnök (444.hu)
Eduard Heger december óta csak ügyvezető volt, de most ezt is feladta.
máj. 7
12:18
Felmentését kérte az államfőtől a szlovák miniszterelnök (Demokrata)
Eduard Heger tavaly december óta ügyvezető kormányfőként látta el feladatait.
máj. 7
12:18
Felmentését kérte a szlovák miniszterelnök (Telex)
Északi szomszédunknál évek óta permanens politikai válság van. Szeptemberben lesznek előrehozott választások.
máj. 7
12:27
Három embert késeltek halálra Londonban Károly király koronázása előtt (Blikk)
Három embert szúrtak halálra Londonban kevesebb mint nyolc óra leforgása alatt pénteken, a nagy ünnepi hétvége kezdetén, III. Károly brit király koronázása előtt.

Keresés