2023. május 3. szerda

máj. 3
0:15
Várhelyi Olivér: Ukrajna számíthat az Európai Bizottság támogatására (Infostart)
A háború okozta károk, ahogy a szükségletek is, óriásiak Ukrajnában, ezért együtt kell dolgozni Kijevvel és más nemzetközi partnerekkel az ország újjáépítésén - jelentette ki Várhelyi Olivér szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztos Brüsszelben.
máj. 3
0:15
Megállapodás jött létre az ukrán gabona behozatalával kapcsolatban (Blikk)
Brüsszelben elfogadták azokat a kivételes – az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékekre vonatkozó – intézkedéseket, amelyeket például Magyarország is követelt.
máj. 3
0:18
Dúró Dóra is felkerült a feketelistára, ahol Ukrajna ellenségeit tartják számon (Telex)
Állítólag a politikus fenyegető üzeneteket is kapott a szélsőséges Mirotvorec oldal működtetőitől, akiknek az adatbázisában Szijjártó Péter és Orbán Viktor is szerepel.
máj. 3
0:19
Nem mindennapi felvételek készültek az Adrián - videó, képek (Infostart)
A méretes tengeri emlősöket a horvátországi Vis sziget közelében vették videóra.
máj. 3
0:19
Putyin hatalmas bajban: már Kína is elítéli az ukrajnai háborúját (Blikk)
Kína a háború kezdete óta most először ítélte el Oroszország Ukrajna elleni agresszióját. Szakértők szerint ez nem túl jó hír Vlagyimir Putyin számára.
máj. 3
0:22
Kontrollált robbantás volt a Buckingham-palotánál, egy férfit letartóztattak (Telex)
Egyelőre nem tudni pontosan, mi történt, a BBC szerint egy férfi sörétes töltényeket dobálhatott a palota területére.
máj. 3
0:23
15 év után újra sztrájkolnak a hollywoodi forgatókönyvírók (Infostart)
Nem sikerült megállapodniuk a bérekről a nagy stúdiókkal, tévés és filmes forgatókönyvírók kezdenek sztrájkba május második napján.
máj. 3
0:23
Sztrájkol Hollywood: keményen nekimentek a filmgyártóknak, a kaliforniai stúdiók előtt lázadnak az írók (Blikk)
Írók ezrei kezdenek tüntetésbe Hollywoodban, miután nem sikerült megegyezniük a nagy filmgyártókkal a fizetésemelésről.
máj. 3
0:26
Mesterséges intelligenciával készült képek miatt támadják az Amnesty Internationalt (Telex)
A szervezet szerint személyiségi jogokat akart védeni, a kritikusok szerint a hitelességét rontja, hogy nem valódi fotókat használt a közösségi médiában.
máj. 3
0:27
Háború - nagy terveik vannak a finneknek és az amerikaiaknak (Infostart)
Javában zajlanak a tárgyalások, a finn külügy elárult néhány részletet.
máj. 3
0:27
Dúró Dóra felkerült az Ukrajna ellenségeinek fenntartott feketelistára: „Összetörünk téged, Te söpredék” (Blikk)
A Mi Hazánk elnökhelyettese felkerült az Ukrajna ellenségeit rögzítő feketelistára, amelyen egy éve Orbán Viktor miniszterelnök neve is szerepel.
máj. 3
0:30
Európai Bizottság: megvan a megállapodás az ukrán gabona behozataláról (Telex)
Magyarországon és négy másik tagállamban nem hozható szabadon forgalomba az ukrán búza, a kukorica, a repcemag és a napraforgómag.
máj. 3
0:31
"Ez felháborító" - nagyon beolvasnak az oroszok a lengyeleknek (Infostart)
Bekérették kedden az orosz külügyminisztériumba az ideiglenes lengyel ügyvivőt, és jegyzékben tiltakoztak nála a varsói orosz középiskola épületének "lefoglalása" miatt - közölte az orosz tárca.
máj. 3
0:35
Egy medvétől rettegnek Felsővisnyó közelében, két embert már kórházba küldött (Infostart)
Egyre nagyobb problémát jelentenek az emberekre támadó medvék Szlovákiában. Az elmúlt két hónapban összesen négy alkalommal támadtak medvék emberre, és egyre gyakoribbá váltak azok az esetek is, amikor a veszélyes ragadozók megritkították a gazdák által tartott állatok állományát.
máj. 3
0:39
Megvan a rendkívüli gabonamegállapodás, Magyarországnak is lépnie kell (Infostart)
Az Európai Bizottság rendkívüli és ideiglenes megelőző intézkedéseket fogadott el az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek uniós behozatalára vonatkozóan azzal a céllal, hogy enyhítsék az ukrajnai gabonát érintő uniós importkorlátozás ideiglenes feloldása okozta nehézségeket - közölte a brüsszeli testület kedden.
máj. 3
0:43
Ursula von der Leyen még több lőszert gyártana (Infostart)
Az Európai Bizottság jogszabályjavaslatot terjeszt elő a lőszergyártás fejlesztéséről az Európai Unióban - jelentette ki Ursula von der Leyen, a brüsszeli bizottság elnöke Prágában sajtótájékoztatón, miután találkozott Petr Pavel cseh államfővel.
máj. 3
0:47
Ismét felrobbantottak egy vonatot Oroszországban a partizánok (Infostart)
Szabotázsakció következtében kisiklott egy tehervonat az oroszországi, Ukrajnával határos Brjanszki területen - jelentette be a terület kormányzója.
máj. 3
0:51
Berobban a kínai űrprogram: az évtized végére már lesz holdbázis is (Infostart)
Kína masszív űrkutatási ambíciókat jelentett be: 2050-re tervezi befejezni azt a háromlépcsős projektet, amellyel egy teljesen önálló holdbázissal űrnagyhatalommá kíván válni.
máj. 3
6:12
Josep Borrell: Szerbia és Koszovó megegyeztek a háborúban eltűnt személyek felkutatásának ügyében (hirado.hu)
Borrell elmondta: a Belgrád-Pristina párbeszéd során mindig is elsőbbséget élvezett a konfliktus során eltűnt személyek maradványainak felkutatása és azonosítása.
máj. 3
6:12
A hintóktól a koronáig: így zajlik majd a ceremónia, amit az egész világ figyel (ATV)
Emberek milliói készülnek az Egyesült Királyságban és azon kívül III. Károly király megkoronázásának megünneplésére. Ez tulajdonképpen egy szimbolikus szertartás, amely egy vallási részt - egy istentiszteletet - és egy díszszemlét egyesít.
máj. 3
6:12
Újabb azonosítatlan ballon tűnt fel az Egyesült Államok felett, az amerikai hadsereg követi (Telex)
A Pentagon szerint nem közelített meg stratégiailag fontos létesítményeket, de figyelemmel kísérik, merre halad.
máj. 3
6:14
Az izraeli hadsereg légicsapásokkal válaszolt a gázai rakétákra (hirado.hu)
A meg nem nevezett tisztviselők szerint noha Izraelnek nem érdeke a helyzet további elmérgesedése, úgy tűnik, hogy akár több napig is eltartó konfliktus küszöbén áll.
máj. 3
6:16
A veszélyhelyzet meghosszabbítására hatalmazhatja fel a kormányt a parlament (hirado.hu)
A képviselők 15 törvényjavaslatról tartanak zárószavazást.
máj. 3
6:18
Elfogták az öt szomszédja lemészárlásával gyanúsított mexikói férfit (hirado.hu)
A férfi megtalálására indított hajszában a hétvége óta a hatóságok 250 embere vett részt a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) irányításával.
máj. 3
6:24
Oregonban ezer dollárt is kaphatnak az utcalakók, akiket közterületről visznek el (hirado.hu)
A The New York Post szerint az északnyugati államban nőtt leginkább a hajléktalanok száma az USA-ban: az elmúlt három évben 18 ezerrel lettek többen az életvitelszerűen az utcán élők.
máj. 3
6:26
Kártérítést követelnek az egyetemisták, mert haszontalan volt a képzésük (hirado.hu)
Beperli az egyetemét egy csapat hallgató Ausztráliában, mert az intézmény nem akkreditálta a szakot, amit elvégeztek.
máj. 3
6:30
„Anya vagyok” - mosolygott Putyin háborús bűnökkel vádolt gyermekjogi biztosa, aki maga is hazavitt egy ukrán fiút (444.hu)
Borzongató interjút adott a Vice-nak Marija Lvova-Belova.
máj. 3
6:39
Fennforgás III. Károly koronázása előtt! Lőszereket dobált egy férfi a Buckingham-palota kertjébe (Metropol)
A hírek szerint a férfinél egy gyanús csomagot is találtak.
máj. 3
6:48
Kitört a pánik Londonban, lőszereket dobált a Buckingham-palota kertjébe egy férfi (ATV)
Őrizetbe vett a Scotland Yard kedd este egy férfit, aki valószínűleg vadászpuskához való lőszereket dobált a Buckingham-palota kertjébe.
máj. 3
6:51
Mi lehet ez? Újabb titokzatos ballon lebeg az Usa felett: fogalmuk sincs, honnan jöhetett (Blikk)
Az amerikai hadsereg nyomon követ egy rejtélyes ballont, amit az USA felett vettek észre. Egyelőre nem világos, pontosan mi az, illetve, hogy honnan érkezett.
máj. 3
6:53
Százakat vettek őrizetbe egy internetes bűnözők elleni összehangolt nemzetközi műveletben (Blikk)
Több száz letartóztatás, csaknem egy tonna kábítószer és fegyverek lefoglalása az eredménye annak az összehangolt nemzetközi rendőrségi műveletnek, amelyről kedden számolt be az amerikai igazságügy-miniszter.
máj. 3
7:00
Elfogták a texasi férfit, aki lemészárolta a szomszédait, miután rászóltak, hogy ne lövöldözzön a kertjében (Telex)
A férfi egy gardróbban, a szennyes alatt bujkált.
máj. 3
7:15
Elsőként tudósított egy kínai férfi Vuhanból a koronavírusról, 3 év börtön után most szabadult (Infostart)
Fang Pin az egyik olyan kínai civil újságíró volt, aki videókat osztott meg a pandémia kitörésének epicentrumából.
máj. 3
7:30
Közel negyven ausztrált menekítettek ki Szudánból (hirado.hu)
A konfliktus elől tízezrek kerestek menedéket a közeli országokban, és külföldi állampolgárok ezreit kellett evakuálni.
máj. 3
7:51
Bebörtönzött iráni újságírónők kapták az ENSZ sajtószabadság-díját (Infostart)
A fejkendő nem megfelelő viseletéért fogva tartott és meghalt nő esetéről tudósítottak.
máj. 3
8:03
Üzemanyagraktár lángol a krími híd közelében (Infostart)
A tüzet a legmagasabb fokozatba sorolták egy orosz illetékes szerint. A hasonló létesítmények ellen elkövetett ukrán támadásokat szakértők a készülő invázió előcsapásának tekintik.
máj. 3
8:06
Hatalmas kárt okozott a tini: ezt tette a múzeumban (Ripost)
A tini hatalmas kárt okozott tettével a múzeumnak.
máj. 3
8:12
Az amerikai kormány 1500 katonát vezényel a déli határra (Demokrata)
Az amerikai kormány 1500 katonát küld a mexikói határra az illegális határátlépések kezelésére.
máj. 3
8:24
Egy krokodilban találták meg az eltűnt ausztrál halász maradványait (Telex)
Két napig keresték eltűntként, egy krokodil gyomrában találták meg.
máj. 3
8:27
Tűzszünet Izraelben (Infostart)
Egyiptom, Katar és az ENSZ tisztségviselőinek közvetítésével kötötték meg a felek.
máj. 3
8:33
Itt a bejelentés: Izrael tűzszünetet kötött a gázai terrorcsoportokkal (Blikk)
Izrael hajnalban tűzszünetet léptetett életbe a Gázai övezetben működő iszlamista terrorcsoportokkal szemben a kedden kezdődött rakétaháború lezárására – jelentette a helyi média szerdán.
máj. 3
8:36
Izrael tűzszünetet kötött a gázai terrorcsoportokkal (Demokrata)
A megállapodást Egyiptom, Katar és az ENSZ tisztségviselőinek közvetítésével kötötték meg a felek.
máj. 3
8:48
Nem sokkal a robbanás előtt orosz hadihajók jártak az Északi Áramlat vezeték környékén (444.hu)
A Putyin árnyékháborúja című televíziós dokumentumfilm-sorozat legújabb adása az incidenst megelőző gyanús hajómozgásokra összpontosít.
máj. 3
8:51
Két nap után egy krokodilból került elő egy ausztrál horgász (Blikk)
Egy, horgászás közben eltűnt ausztrál férfi maradványaira két nap keresés után bukkantak rá a helyi hatóságok... egy krokodil gyomrában.
máj. 3
8:54
Három év után engedték ki a kínai férfit, aki elsők között adott hírt a Covid kitöréséről Vuhanból, majd eltűnt (444.hu)
Észrevette, hogy folyamatosan hullazsákokat cipelnek ki egy kórházból, amelyik tele van betegekkel.
máj. 3
8:54
Orosz hadihajókat szpottoltak az Északi Áramlatnál nem sokkal azelőtt, hogy felrobbantották volna a vezetékeket (Telex)
Hírfolyamunk az orosz-ukrán háborúról.
máj. 3
9:06
Josep Borrell: közös erőfeszítésekre van szükség (Demokrata)
Szerbia és Koszovó megegyeztek a háborúban eltűnt személyek felkutatásának ügyében.
máj. 3
9:12
Izrael tűzszünetet kötött a gázai terrorcsoportokkal (hirado.hu)
A tűzszünet kezdete után ismét megszólalt a légvédelmi sziréna a gázai határ melletti Nir Am nevű kibucban.
máj. 3
9:14
Az Úzvölgyi katonatemető ügyében hónapokig eltarthat a végleges bírósági ítélet végrehajtása (hirado.hu)
A végrehajtást megelőző jogi procedúra szerint jelenleg a bírósági határozat véglegesítésére várnak.
máj. 3
9:18
Több mint kétezer ellenzéki elítéltnek kegyelmezett meg a mianmari junta (hirado.hu)
A mianmari kormány korábban is többször hirdetett amnesztiát a nemzeti vagy buddhista ünnepek alkalmából.

Keresés