A Semmelweis Egyetem idén újraválasztott rektorának – akit meglepően merész kritikával illette kihívója januárban, a vezetői kampányok idején -, fő tevékenysége mellett több céggel is rendelkezik, melyek 2022-ben vegyesen muzsikáltak. Azért persze így sincs baj, sőt.
Az elmúlt években számos új technológia jelent meg a pénzügyi szektorban, amelyek forradalmasíthatják a fizetési ökoszisztémát. Az AFR 2.0 és a szupertárcák a legújabb innovációknak tekinthetők ezen a területen, amelyek azt ígérik, hogy alapjaiban változtatják meg a fizetés jövőjét. Segítségükkel az ügyfelek egységes és kényelmes fizetési élményben
A DIGIMobil és DIGINet Aktív 50 ügyfelei is a csaknem országos lefedettségű Vodafone hálózatot használják 2023. június 1-től. Bár a sim-kártyákat nem kell lecserélni, lesz teendője az ügyfeleknek - derül ki a cég közleményéből.
Róma lehet az idei sláger a repülővel utazó magyarok körében a Kiwi.com foglalási adatai alapján. Egyre hosszabb időre utazunk; tízből hét honfitársunk négy napnál többet tölt választott úticélján. Továbbra is a kontinensen belül repülünk leginkább, de Ázsia egyre népszerűbb.
Ma éjfélig kell benyújtani a cégeknek a 2022. évre vonatkozó társasági adóbevallást és megfizetni azt. Fontos változás, hogy ebben az adóbevallásban már szerepeltetni kell a transzferár dokumentációra köteles vállalkozásoknak a kapcsolt felek közötti tranzakciók legfontosabb adatait (ATP-01 és ATP-KV nevű lapokon). Amennyiben ezt a határidőt elmula
Összesen mintegy 23 millió euró (hozzávetőleg 8,7 milliárd forint) értékben fejleszti gyártási, illetve logisztikai kapacitásait a Coca-Cola Dunaharasztiban.
Mintegy 550 millió forintot fordíthat növekedésére a Greenstic Europe Kft. (Greenstic) az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures befektetésének köszönhetően.
Minden eredményszinten nyereséges évet zárt 2022-ben a Budapest Airport, miután folytatódik a koronavírus-járvány utáni felépülés a globális légiközlekedésben. Ugyanakkor a cég vezetője hozzátette, hogy a magyarországi reptér kilábalása lassabb az európai repülőterekhez képest, ami a magas inflációnak, a volatilis devizaárfolyamnak és az ágazatot s
Részben újra elindította a termelést szerdán Románia legnagyobb műtrágyaüzeme, a Marosvásárhely határában található Azomures, mely 2021 decemberében állította le a gyártást a magas energiaárak miatt - írta szerdán a Economedia.ro román gazdasági portál.
Orbán Viktor 60 éves, amiből 17 évet töltött országvezetőként. Vajon jól jártunk vele, előbbre jutott a nemzet? A fideszesek által csak főnöknek nevezett politikus portréja a gazdaság felől.
Induló egyéni, vagy mikrovállalkozásnak minősülő társas vállalkozások igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást legfeljebb 4,5 millió forint értékben. A Vállalkozó Start II. program segítségével több mint ezer vállalkozás jöhet létre.
Kilencvenmilliárd forint feletti negyedéves nyereséggel zárt az MBH Bank, nagyot nőttek a kamatbevételek, de ezzel együtt nem kis összegű extraprofitadót is fizetnie kell a pénzintézetnek.
Az MVM csoport a nemzeti és vállalati fenntarthatósági célok elérése érdekében végrehajtandó beruházásai finanszírozásához zöld finanszírozási keretrendszert dolgozott ki - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az elmúlt hónapokban – a globális tényezőket is figyelembe véve – széles kitekintésben és részletesen is értékelte az ágazat helyzetét, fejlődési lehetőségeit, és a hatékonyságot, versenyképességet javító konkrét javaslatokat fogalmazott meg.
A szolgáltatások euróban számított exportja 12,6, importja 5,9 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Az aktívum 2,375 milliárd euró volt, 538 millió euróval több az egy évvel korábbinál - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A felcsúti milliárdos érdekeltségébe tartozó Hunguest szállodaláncnak tavaly az áremelések miatt is szépen megugrottak a bevételei, ellenben a rezsi és az infláció a kiadási oldalt nagyon megdobta. A Balatoni kempingek viszont remekül muzsikáltak.
A forint szerdán az euróhoz és a dollárhoz képest is gyengül, főként utóbbival szemben vesztett az árfolyamából. Ma a német infláció mozgathatja a piacot, de este érkezik a Bézs könyv is az USA-ból. A török líra is esik a dollárhoz képest.
A kínai növekedési kilátások romlása és az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos viták miatt esnek elsősorban az indexek. A BUX még tartja magát, a Mol és az OTP mozgása kioltja egymást. A forint tovább ostromolja a 370-et. Egy cég átlépte az egybillió dolláros méretet, egy gazdaságilag óriás állam termelése pedig nagy csalódást okozott.
Minden évben, így idén is áttekintjük a nyári szabadságolásokat megelőzően a szabadságok kiadásának alapvető szabályait. Ezen szabályok figyelmen kívül hagyásának ugyanis komoly jogi következményei is lehetnek. Cikkünkben a legfontosabb szabályokat gyakorlati szempontból ismertetjük.
Az okosotthon megoldások az elmúlt néhány évben hosszú utat tettek meg, új trendek és technológiák léptek színre a hatékonyság, a kényelem és a biztonság érdekében.
A Cofidis megvásárolta a Magyar Cetelem Bankot, az erről szóló bejelentés ma érkezett meg - írja a Portfolio. A Cofidis SA május 24-én megállapodást írt alá a BNPP PF Group magyarországi leányvállalatának megvásárlásáról A megállapodás értelmében a Magyar Cetelem Bank részvényei a Cofidis SA tulajdonába kerülnek közölte a Cofidis.