2023. május 7. vasárnap

máj. 7
7:48
Kimeríthetetlen áramforrásként robotolnak az úszó szélturbinák (vg.hu)
A technológia folyamatosan fejlődik, a sorozatgyártással pedig a költségek is leszoríthatók.
máj. 7
7:48
Ennél nagypolgáribb program nincs most Budapesten (Forbes)
A novemberi tesztüzem után új műsorral debütál a Matild Cabaret. Fényesebb és csiszoltabb lett a végeredmény.
máj. 7
7:54
A bérek növelése erősebb versenyhelyzetet okozhat a munkáltatóknak (Márkamonitor)
A tavalyi évben végül a tervezettnél nagyobb béremelésre szánták rá magukat a cégek, a munkavállalók viszont általában ennél magasabb összegre számítottak. A munkaerő megtartás érdekében a cégek gyakran kétszer vagy nem ritkán háromszor is hozzányúltak a bérekhez, juttatásokhoz 2022-ben. Hogyan érdemes a munkavállalói elköteleződést javítani a jele
máj. 7
7:54
Növekedési pályán a magyar vidék (Agrofórum)
Magyarország kormányának jövőképe az, hogy a gazdálkodás és az élelmiszeripari termelés hosszú távon is jövedelmező és társadalmilag elismert foglalkozás legyen - mondta Nagy István agrárminiszter a Cpac Hungary - második európai Konzervatív Politikai Akció Konferencián.
máj. 7
7:54
Szabadúszók figyelem: Ez a platform teljesen átformálhatja a munkakeresés világát 2023-ban (business2community)
Jelentős változások mennek végbe a gig economy-ban, ahogy a távmunka kezd egyre inkább elterjedté válni. A gig economy,
máj. 7
7:54
Amit tudnod kell, ha szociálpedagógia szakra mennél (UNIside)
Szívesen segítenél nehéz helyzetben lévő családokon, időseken vagy hajléktalanokon, érdekelnek a társadalmi kihívások? Foglalkoznál olyan gyerekekkel, akik tanulási, szociális és mentális nehézségekkel küzdenek? Íme, összegyűjtöttünk neked minden lényeges információt, amit a szociálpedagógia alapképzési szakról érdemes tudnod!
máj. 7
8:03
Abban biztos lehet, hogy ma nem nő tovább a Fidesz előnye (Menedzsment Fórum)
Időközi polgármester- és képviselőválasztást tartanak a Pest vármegyei Törtelen.
máj. 7
8:03
Sorsdöntő nap virradt Orbán Viktor kedvenc nyári úticélpontjára (Privátbankár)
Kisebbségi önkormányzati választások kezdődtek Horvátországban.
máj. 7
8:12
Kocsmák, könyvek, kávé, dizájn – összegyűjtöttük Kolozsvár legérdekesebb helyeit (Forbes)
Kocsmák, könyvek, dizájn: a májusi Forbesban összegyűjtöttük Kolozsvár belvárosának legérdekesebb helyeit.
máj. 7
8:12
Riasztó mértékben nőhet a nyugdíjkassza hiánya – véli maga a kormány (Telex)
A nyugdíjkassza GDP-arányos bevételei nem nőnek, de az öregedő társadalmunkban a kiadások ütemesen emelkednek.
máj. 7
8:18
Duplájára nőtt a magyar gyógyszeripar teljesítménye (ProfitLine)
A kormányzat továbbra is mindent megtesz a magyar gyógyszeripar nemzetközi versenyképességének biztosítása érdekében, aminek egyik eredménye, hogy a szektor teljesítménye tíz év alatt kétszeresére nőtt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
máj. 7
8:18
Isten éltesse az édesanyákat! (Agroinform)
Nagyon boldog anyák napját kívánunk!
máj. 7
8:24
TV2: Két új sorozat és egy régi klasszikus a képernyőn (Márkamonitor)
Két új török sorozat kezdődik a Tv2 Csoport csatornáin és visszatér egy régi klasszikus. A városi doktor május 8-án a Super Tv2 műsorán, Az apa pedig az Izaurán indul május 9-én.   Országos tévépremier lesz május 8-án hétfőn 19 órakor a Super Tv2 műsorán: A városi doktor című sorozat egyik főhőse a tehetséges Ömer, aki
máj. 7
8:24
Megijedtek a Google-nél a nyílt forráskódú LLM megoldásoktól (BitcoinBázis)
A nagy nyelvi modellek (LLM – large language modell) világában a hangsúly sokáig az olyan cégek saját technológiáin volt, mint
máj. 7
8:30
A kirótt bírság értéke meghaladta a 63 millió Ft-ot (Agrárágazat)
Az Agrárminisztérium koordinálásával az erdőgazdaságok által gyűjtött adatok is elemzésre kerültek a jelentésben.
máj. 7
8:30
Repce, szója, napraforgó: várható mennyiségek az Eu-ban (Mezőhír)
Az Usda korai becslése a termény- és inputárakra, a vetési adatokra és szándékokra, illetve az időjárásra alapoz.
máj. 7
8:30
Nuhn Lagoon Crawler – Távirányítással keveri a trágyalét (GépMax)
Az új generációs Lagoon Crawler hidraulikus rendszerét áttervezték, így 18%-kal nagyobb nyomatékot ad a kerékhajtásoknak.
máj. 7
8:30
Automatizált gyógyszeripari raktárlogisztikai megoldások (Transpack)
A Sanicare nagy teljesítményű raktárlogisztikai rendszerekkel korszerűsített – a komissiózás több mint fele automatikus.
máj. 7
8:30
NIO: A Wall Street szakértői belőtték a részvény árait (business2community)
A Nio (NYSE: NIO), a Tesla (NASDAQ: TSLA), a Rivian (NASDAQ: RIVN) és más EV gyártók versenyhelyzete egyre
máj. 7
8:33
Újabb szörnyű tragédia történt a tengerentúlon (Privátbankár)
Legkevesebb nyolc embert lelőtt egy ámokfutó Texasban.
máj. 7
8:36
Rendhagyó kormányinfó lesz nemsokára (Portfolio)
Gyermeknap lesz hazánkban május 28-án, ennek apropóján immár második alkalommal tartja meg a kormány a Kormányinfó Pluszt, ahol a kabinet tagjai a gyermekek által feltett kérdésekre fognak válaszolni.
máj. 7
8:36
Az Allee-be került a GLS ezredik automatája (vg.hu)
.
máj. 7
8:48
Forró szombat Ukrajnában, ötven összecsapásról számolt be Kijev (vg.hu)
Bahmutban sem látszódik a város feladása.
máj. 7
8:51
Izgalmas napok elé nézünk (Piac és Profit)
A jövő héten jelenik meg a márciusi ipari termelésről szóló részletes statisztika, a márciusi külkereskedelmi forgalom és az infláció áprilisi adatai.
máj. 7
8:54
Neked is problémát okoz a munkaerőhiány? Itt megtalálhatod a szükséges munkaerőt (Agroinform)
Gyümölcstermesztési munkák, szántás, drónos permetezés, rönkhasítás, bozótirtás, tereprendezés, körmölés, lisztőrlés, aratás... – ha segítségre van szükséged, nézz körül az Agroinform.hu Piacterén!
máj. 7
8:54
Bőrápolási szakértők várják az érdeklődőket az ország 40 patikájában májusban (Márkamonitor)
Idén is megrendezik a tavaly nagy sikert aratott Dermo Roadshow-t, amelynek középpontjában az ember legnagyobb és védekezésben legelső szerve, a bőr és annak állapota, megóvása és tudományos alapokon nyugvó gyógyítása áll. A május 2-től május 31-ig tartó programban az ország több patikája részt vesz.   Az egyedi szakmai programban részt vevő patiká
máj. 7
8:54
Enyhén csökkentették a francia búza termésbesorolását (Agrofórum)
A francia búza állapota a május 1-je előtti héten romlott, míg a kukorica vetése továbbra is jóval elmarad az átlagtól - közölte a FranceAgriMer mezőgazdasági hivatal pénteken.
máj. 7
8:54
Felfedezték az első beporzó békafajt (Magyar Mezőgazdaság)
A Brazíliában honos kétéltű imádja a nektárt, így virágról virágra jár, akár a méhek. A tudósok azt feltételezik, hogy eközben pollent is közvetít, ezzel pedig az első olyan kétéltűfaj lehet, melyről bebizonyosodik, hogy beporzó.
máj. 7
8:54
2023. évi 7. növényvédelmi felhívás (Agrotrend)
Az előző hetekben is esett, esegetett. A kórokozó gombák terjedéséhez ez a nedvesség épp elég, volt továbbra is veszélyt jelentenek. A virágfertőző monília tünetei már jól látszódnak, le kell vágni ezeket a száradó virágokkal teli ágakat.
máj. 7
8:57
Példátlan cselekedetet hajtottak végre az ukránok az oroszokkal szemben (Menedzsment Fórum)
Az ukrán légierő orosz hiperszonikus rakétát lőtt le Kijev felett az újonnan beszerzett amerikai Patriot védelmi rendszerekkel.
máj. 7
9:00
Ijesztő csontpajzsos halra bukkantak a Hévízi-tóban (Agrotrend)
Már két éve figyelik a Brazíliában és Bolíviában őshonos párducmintás vértesharcsa megjelenését a Hévízi-tóban.
máj. 7
9:18
Magyarország veszi át a Novartis klinikai vizsgálatainak koordinációját a világ mintegy tucatnyi országában (ProfitLine)
Új fejezetet nyit magyarországi tevékenységében a világ egyik vezető, bázeli központú gyógyszeripari vállalata, a Novartis. Az innovatív gyógyszerek fejlesztésével, gyártásával és forgalmazásával foglalkozó svájci világcég évtizedek óta a hazai klinikai kutatások meghatározó szereplője, egyik legjelentősebb befektetője. A döntést, hogy Magyarország
máj. 7
9:18
Növekedési pályán a magyar vidék - heti hírösszefoglaló (Agrotrend)
Merre tart az agrárium, Magyarország Legszebb Birtoka: elindult a jelölés, a kormány stratégiai ágazatként tekint a mezőgazdaságra. Heti hírösszefoglaló.
máj. 7
9:24
Álönkéntesek terveznek szabotázsakciót a párizsi olimpia ellen, így borítanák Macron tervét (vg.hu)
Káoszba fulladhat a párizsi olimpia.
máj. 7
9:24
Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter átadta a Minaro Hotel MGallery szállodát (Márkamonitor)
Csütörtökön Tokajban hivatalosan is átadták az ötcsillagos Minaro Hotel Mgallery szállodát, a Dreamland Holding fejlesztését. Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter az eseményen elmondta: az ötcsillagos szálloda a térség számára olyan befektetés, amely bizonyítja, hogy vidéken nemcsak élni, hanem befektetni is érdemes. Az új hotel tovább b
máj. 7
9:24
Kijevet rakétával támadta Oroszország, az amerikai Patriottal védték meg a várost (Növekedés)
.
máj. 7
9:24
Május 31-ig nyújthatják be az élelmiszerlánc-szereplők az idei bevallásukat a felügyeleti díjról (Magyar Mezőgazdaság)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arra hívja fel a figyelmet, hogy a felügyeleti díj bevallásának határideje május 31., a bevallási felület a Nébih ügyfélprofil rendszerében érhető el - közölte az MTI-vel a hivatal.
máj. 7
9:30
Marad a felhős, esős idő a jövő héten (Agrotrend)
A nappali órákban már 15 és 22 fok is lesz, hajnalonként 5 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet. Az északkeleti, keleti szél több helyen is megélénkülhet, eső, zápor, néhol zivatar is előfordulhat.
máj. 7
9:30
Megtartották az idei kapitalista Woodstockot: Warren Buffett, a 92 éves milliárdos és 99 éves helyettese óriási műsort adott (Telex)
Warren Buffett és cége, a Berkshire Hathaway történéseit hatalmas figyelem övezi az Egyesült Államokban. A Covid alatt csak virtuális szeánszokat tartott az „omahai bölcs”, de az idén ismét órákon át lehetett kérdezni a cég közgyűlésén.
máj. 7
9:33
Elképesztőek a lakásbiztosítási díjkülönbségek a banki THM-mutatókban (Piac és Profit)
Májustól immár a lakásbiztosítások díját is tartalmaznia kell a jelzáloghitelek teljes hiteldíj mutatójának (THM). A BiztosDöntés.hu felmérése szerint a példaszámításokban teljesen eltérő fedezeti összegekkel és díjakkal számolnak a bankok. Ugyanakkor a biztosítási díjak THM-be emelése extrém magas fedezet esetén sem akadályozza a hitelnyújtást.
máj. 7
9:51
Nagyon is jól tette, ha mostanáig várt az euróváltással! (Menedzsment Fórum)
A forint ugyanis némi elgyengülés után ismét erősödött.
máj. 7
9:54
Egy magyar cég közel 7 millió forintért vette saját részvényeit (Portfolio)
A PannErgy a BÉT oldalán tájékoztatta a tőkepiaci szereplőket, hogy a vonatkozó közgyűlési határozattal összhangban, a részvény-visszavásárlási program keretén belül a társaság a Concorde, mint befektetési szolgáltató igénybevételével vásárolt PannErgy törzsrészvényt a Budapesti Értéktőzsdén.
máj. 7
9:54
Olaj nélkül is tovább nő a szaúdi gazdaság (vg.hu)
Az első negyedévben 3,9 százalékkal nőtt a szaúdi GDP.
máj. 7
10:00
Tudod, hogy én tudom, hogy Te tudod…​? (BitcoinBázis)
A lenti sorok szerzője Sziller (sziller.eu), Bitcoin és Bitcoin Lightning szoftverfejlesztő, tanácsadó, vendégszerző:  Felsős lehettem, általánosban. Hatodik óra után minden
máj. 7
10:06
A nitrifikáló baktériumok irányított alkalmazása többlettermést eredményezhet (Agroinform)
Forradalmi változást hozhat a világ élelmiszer-ellátásának javításában.
máj. 7
10:06
Beismerte tettét a szerb ámokfutó lövöldöző (vg.hu)
Összesen nyolc embert ölt meg.
máj. 7
10:09
Újabb sokkoló adatra ébredhetünk a jövő héten? (Menedzsment Fórum)
Szerdán teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal az áprilisi inflációs adatokat.
máj. 7
10:18
Már most pedzegetik: nevetségesen alacsony nyugdíjemelés jöhet 2024-ben? (Pénzcentrum)
A kormány úgy számol, hogy 2024-ben már csak 6 százalék lesz az éves infláció, szóval ekkora emelésre számíthatnak a nyugdíjasok január elsejével. Ami aggasztóbb, hogy a nyugdíjkassza hiánya a kormányzati számítások szerint évről évre nőni fog.
máj. 7
10:18
A Kárpátok gyűrűjében parázslik el a magyar életmód és vele a gazdasági növekedés (Portfolio)
Az anyagszükséglet folyamatos növekedése miatt Magyarország annak a kockázatnak van kitéve, hogy fontos környezetvédelmi célok elmaradnak, és elszalasztja a gazdaság versenyképességének és ellenálló képességének erősítésére szolgáló lehetőségeket - szól az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfontosabb megállapítása a körforg
máj. 7
10:18
Az orosz–ukrán háború 438. napja – friss hírek (vg.hu)
A háború vasárnapi napjának legfontosabb hírei.

Keresés