A szlovén hazai össztermék (GDP) 1,4 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a szlovén statisztikai hivatal szerdán. A negyedéves növekedés reálértéken 1,4 százalék, nominálisan 1,6 százalék volt.
A gazdaság éves szinten 2,4 százalékkal csökkent – derül ki a KSH második negyedéves GDP-re vonatkozó gyorsbecsléséből. Negyedéves alapon 0,3 százalékkal csökkent a GDP, ezzel NEM ért véget a tavalyi második félévben kezdődött technikai recesszió. 1996 óta most először fordul elő, hogy egymást követő négy negyedévben csökken a bruttó hazai termék.
Szeptember 19-én veszi kezdetét a Német Gyümölcs- és Zöldségkongresszus (Dogk), melynek keretében négy kategóriában adják át a Fruchthandel Magazin Retail Awards díját a fogyasztók által leginkább kedvelt kiskereskedelmi cégeknek.
Felemás hangulatban telt ma a kereskedés Ázsiában, az esést pedig ezúttal is a hongkongi tőzsde vezette. Ezt követően azonban Európában pluszban nyithatnak a vezető részvényindexek, és Amerikában is mérsékelt pozitív irányú elmozdulásra van kilátás. Gazdasági események szempontjából a hét csendesen indul, így ma elsősorban hangulat alapú kereskedé
Szingapúr 7 milliárd szingapúri dollár (tehát mintegy 5,2 milliárd dollár) összegű nyugdíjalap-emelést fog nyújtani az 50 éves és annál idősebb polgároknak – számol be a hírről a Bloomberg.
Olaf Scholz német kancellár, akinek kormánya a kannabisz ellenőrzött legalizásásának előkészítésén dolgozik, egy interjúban közölte, hogy soha életében nem füvezett.
A Citigroup vezérigazgatója, Jane Fraser a Financial Times értesülései szerint azt fontolgatja, hogy feldarabolja a bank legnagyobb részlegét, az Institutional Clients Groupot (ICG).
Repül az idő, mindjárt kezdődik az iskola, de vele együtt lesz még egy fontos dolog szeptember 1-jén. A Moody’s vizsgálja majd hazánk adósbesorolását. A közeljövőnél azonban jóval érdekesebb kérdés, hogy mit tartogat számunkra az elkövetkező egy-két év. Vajon az elmúlt egy év leminősítési hulláma átmeneti csupán, vagy egy új trend kezdete? – írja a
Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzshöz napközben beérkezett információk alapján elmondható, hogy a vasárnapi Szent István-napi rendezvények rendben zajlottak és említésre méltó fennakadás nélkül véget értek - írta a testület vezetője a Facebook-oldalán vasárnap késő este.
Ezt a növénysebészeti eljárást augusztus közepe és szeptember első fele között érdemes elvégezni, így ebben az esetben a rügyek már csak tavasszal fognak kihajtani.
Az MNB átfogó vizsgálata nyomán 87 millió forint bírságot szabott ki az MBH Bankra, egyebek közt vállalatirányítási, kockázatkezelési, IT-biztonsági, tőkemegfelelési és értékvesztésképzési, illetve adatszolgáltatási hiányosságok miatt. A banknál feltárt problémák nem veszélyeztetik annak megbízható működését, ugyanakkor a jegybank előírta a jogsért
Megállapodást készül kötni Ukrajna globális biztosítók egy csoportjával a gabonaszállító hajók háborús támadás elleni biztosítása és ezzel a kereskedelmi hajózás újraélesztése érdekében – írja a Financial Times.
A magyarországi használtautó-piacon 69 600 személygépkocsi cserélt gazdát júliusban, 2,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál, az első hét hónap forgalma azonban 3,7 százalékkal a tavalyi szint alatt alakult a DataHouse előzetes adatai szerint - ismertette hétfőn a JóAutók.hu.
Pénzügyőrök fogtak el több embercsempészt az M5-ös autópályán, Bács-Kiskun vármegyében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfő reggel az MTI-vel.
A múlt héten fokozatosan, kis lépésekkel tovább kapaszkodott a forint, így lassan a 380-as szintet támadhatja az euróval szemben. Hétfő reggel egyelőre enyhe gyengüléssel indul a nap az ismét emelkedő amerikai hosszú hozamok miatt, kérdés, hogy a héten további lendületet tud-e venni a forint.
Az MNB átfogó vizsgálata nyomán 87 millió forint bírságot szabott ki az MBH Bankra, egyebek közt vállalatirányítási, kockázatkezelési, IT-biztonsági, tőkemegfelelési és értékvesztésképzési, illetve adatszolgáltatási hiányosságok miatt. A banknál feltárt problémák nem veszélyeztetik annak megbízható működését, ugyanakkor a jegybank előírta a jogsért
Az idei első hét hónapban 4 százalékkal esett a külföldi működőtőke-befektetések (FDI) értéke Kínában éves összevetésben a hathavi 2,7 százalékos csökkenés után.
A térség 8 országa közül a hazai üzemanyagárak a harmadik legmagasabbak. A januári adóemelés sokat ronthat még a helyzeten. Összességében, a 41 európai állam között most a középmezőnyben vagyunk benzin- és gázolajárak tekintetében.
A magyarországi használtautó-piacon 69 600 személygépkocsi cserélt gazdát júliusban, 2,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál, az első hét hónap forgalma azonban 3,7 százalékkal a tavalyi szint alatt alakult a DataHouse előzetes adatai szerint - ismertette a JóAutók.hu.
Olvasónkban felmerült a kérdés, hogy munkába járásakor elszámolható-e az IC pótjegy, valamint a kerékpárjegy. Olvasói kérdésre Surányi Erzsébet okleveles közgazda válaszolt.
Felemás hangulatban telt ma a kereskedés Ázsiában, az esést pedig ezúttal is a hongkongi tőzsde vezette. Ezt követően Európában pluszban vannak a vezető részvényindexek, és Amerikában is mérsékelt pozitív irányú elmozdulásra van kilátás. Gazdasági események szempontjából a hét csendesen indul, így ma elsősorban hangulat alapú kereskedés látszik.
A DataHouse előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 69 600 személygépkocsi cserélt gazdát júliusban. Bár ez az érték 2,6 százalékkal haladja meg a tavaly júliusi szintet, az év eddigi forgalma közel négy százalékkal a tavalyi szint alatt alakult.
Folytatódik az emelkedés a magyar tőzsdén a hét első napján, a nyitást követően azonban felemás képet mutatnak a hazai blue chipek. Az OTP és a Richter pluszban van, a Magyar Telekom stagnál, a Mol papírjai pedig kisebb mínuszban vannak a reggeli nyitást követően.
A hétfő reggeli kereskedésben jelentős, 10% feletti ugrás látszik a vezető európai gáztőzsde szeptemberi kontraktusában 41 euró/MWh fölé, azzal együtt is, hogy amint pénteken megírtuk: szinte teljesen tele vannak már az európai gáztárolók, jóval megelőzve az EU-ban kitűzött célt. A hétfői árugrás fő oka az, hogy vasárnap bejelentette a legnagyobb a
Az Energiaügyi Minisztérium ígéretet tett a Világgazdaságnak, hogy a finomhangolás után végre elkészíti a napelemek új elszámolási rendjét. Egy ugyanis biztos, 2024. január 1-től változás lesz.
Tizennégy ember zsúfolódott össze abban a személyautóban, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai már nem engedtek tovább Bács-Kiskun vármegyénél.
Egy vállalkozás elindítása izgalmas, de egyben kihívásokkal teli folyamat is. Legtöbbször lelkesen és reményekkel telve vágunk bele a saját vállalkozásba, de a sikeres kezdéshez és a gördülékeny működés eléréséhez számos lépést és fontos szempontot kell figyelembe vennünk. Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány hasznos tanácsot és tippet, amiket ér
Valamiért sok ember azt gondolja, hogy a komposzt nem más, mint szerves anyagokból álló szemét, amibe kis túlzással mindent bele lehet dobni. A „házi trágya” előállítása nagyon is üdvözítő, de egyáltalán nem mindegy, mit dobunk a komposztkupacba.
A ma már nyugdíjas szabadúszó Németh György 1990 és 2010 között dolgozott az MTI-nél, a Sajtófotó Pályázatokon szinte minden kategóriában díjazott volt, és két alkalommal szerepelt a Word Press Photo kiállításon is.
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálnia az augusztus 23-án, 15:30 órától online sorra kerülő adásunkra, mely vendége a volt gazdasági miniszter, a Budapesti Corvinus Egyetem Versenyképesség Kutató Központjának igazgatója lesz.
Elkezdődött az iskolakezdési vásárlási láz: egyre megfontoltabbak a magyar szülők, inkább kevesebb, de jobb minőségű tanszert, iskolatáskát választanak gyermekeiknek. Egy friss kutatás szerint egy gyermek beiskolázása akár 65-85 ezer forintra is rúghat, amennyiben új iskolatáskát is kell venni.