A történelem egy új fejezeténél tart a világ, ami az elmúlt egy évben láthatóvá vált - mondta az ENSZ Közgyűlésének elnöke az MTI-nek adott interjúban.
Az infláció nemcsak a klasszikus módon, a fogyasztóiár-indexben tud megnyilvánulni, hanem egyéb rejtett vagy kevésbé rejtett módokon is - írja legújabb bejegyzésében Zsiday Viktor, a HOLD-nál elérhető Citadella Befektetési Alap portfóliókezelője.
A kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
A felhasználóknak és a szolgáltatóknak egyaránt van felelőssége és feladata a kiberbiztonsági kockázatok elkerülésében. A felhasználók felelősek azért, hogy megfelelően tájékozódjanak a kiberbiztonsági kockázatokról, megtegyék a szükséges preventív lépéseket, a szolgáltatók felelőssége pedig az infrastruktúra biztonságának biztosítása - mondta a Po
Michael Jordan minden idők leggazdagabb kosárlabdázójává vált, miután eladta a Charlotte Hornetsben lévő részesedését, a sportoló nettó becsült vagyona 3,5 milliárd dollárt – írja a Bloomberg.
A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint augusztusban érezhetően javultak a magyar lakossági és üzleti várakozások, így a GKI konjunktúraindexe öthavi csúcsára jutott.
A kínai elektromosautó-gyártó óriás, az Xpeng felvásárolja a Didi intelligens elektromos járműveket forgalmazó egységét és egyúttal stratégiai partnerség is létrejön a két cég között. A megállapodás részeként a Xpeng jövőre egy új eletromos autót tervez piacra dobni, amely a tömeggyártást célozza.
A zsálya sokak kedvenc fűszernövénye, amely nemcsak hihetetlenül könnyen termeszthető, de a legrosszabb körülmények között is jól fejlődik, ráadásul a kerten és a konyhán kívül is sokféleképpen felhasználható.
Ma délelőtt közzétette első féléves eredményeit az Alteo. A vállalat bevétele tovább nőtt, jelentősen emelkedett a hőárbevétel és a villamosenergia árbevétel is.
Mindaddig, amíg egy ország szembe nem néz a gazdasági realitásokkal, nem lép le a populizmus útjáról, és nem hoz olyan intézkedéseket, amelyek a valódi, hosszútávú organikus gazdasági növekedést támogatják, addig kénytelen-kelletlen egyre jobban belesodródik a látható és a rejtett elinflálásba – írta friss blogbejegyzésében Zsiday Viktor.
Egy friss kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogyan reagáltak az egészségpénztári tagok az elmúlt egy év negatív gazdasági változásaira. Jelesül, hogy a családoknak mennyire kellett meghúzniuk a nadrágszíjat, valamint, hogy csökkentették-e egészségügyi kiadásaikat az elmúlt egy évben. A válaszokból az is kiderül, hogy ebben a helyzetben men
Egyre több magyar bankszámlás nem jön ki a hónap végéig a fizetéséből, 250 milliárd forint az ilyenkor kényszerűségből felhasznált folyószámlahitelek teljes összege. Ez ugyan kézenfekvő megoldás, ha vésztartalékra van szükség, de drága mulatság folyamatosan mínuszban tartani a folyószámlát, írja elemzésében a Bank360.hu.
Hétfőtől kezdve a Korean Air járatain utazó utasokat megkérhetik, hogy a beszállás előtt lépjenek a mérlegre - írja a CNBC. A cikk szerint már több légitársaság is végzett hasonló méréseket, ami egyesek szerint felháborító, mások szerint szükséges, mivel tetszik vagy sem, egyre túlsúlyosabbak az emberek.
Ötödik alkalommal hirdették meg a Magyarország 365 fotópályázatot, amelyre immár öt kategóriában várják a professzionális és amatőr fotográfusok felvételeit szerdától október 23. éjfélig.
Gyors és érdekes fordulatot vett, hogy egy korábban még rejtélyes Bitcoin-címnek sikerült a harmadik legnagyobb BTC-tulajdonos pozíciójába katapultálnia magát. Ugyanis
Kétszáztíz tervezett fejlesztés befektetői 2065 megawattnyi új kapacitást kötöttek le a hálózati engedélyes társaságok most lezáruló első közzétételi eljárásában.
A szilvafa termései kukacosak, könnyeznek, és egymást fertőzve nagyon gyorsan megromlanak, megaszalódva lehullanak. Szakértelem hiányában van-e esély a károk elhárítására?
A Milánó és Párizs közötti nagysebességű vasútvonal nem működik egy Franciaországban történt földcsuszamlás miatt. A földcsuszamlásról látványos videó jelent meg a X közösségi portálon.
A kormány intézkedéseinek és az április óta folyamatos betárolásnak köszönhetően meghaladta a 90 százalékot a hazai gáztárolók töltöttsége - közölték. A megfelelő felkészülés a következő télen is megalapozza a háztartások biztonságos ellátását és a gazdaság zavartalan működését. Az uniós rendelet november elsejére rögzít egységes kötelező feltöltés
Vizsgálná a kormány a nyugdíjkorhatár további emelését az Európai Uniónak benyújtott reformjavaslat szerint. Az intézkedés 2025-ben léphetne életbe, de a nyugdíjszakértő szerint kevés az esélye a változtatásnak.
Új akkumulátor feldolgozót terveznek Alsózsolcára – írta meg a Villanyautósok, amit később a város meg is erősített, hozzátéve, hogy egy 15 milliárd forintos beruházásról lehet szó.
Az osztrák kisvárosban alig több, mint 700 ember lakik, tiltakozásként fából készült falat húztak fel a turisták körében felkapott szelfihelyszín körül.
A nyár legforróbb napja volt vasárnap Budapesten, ami minden sportolót különös kihívás elé állított az atlétikai világbajnokság záró napján, de így volt ez a délután megrendezett Tisztelt Ász! tenisztornán is.
A megújuló energiát hasznosító közműcég bő másfélszeresére növelte forgalmát hat hónap alatt, eredménye azonban ennél sokkal szerényebb ütemben javult.
Az Európai Unióban fekvő városok közül Párizsban és Münchenben a legdrágábbak az új lakások. 2022-ben a korábbi években tapasztalt drágulás lendülete több európai országban is megtört és éves összevetésben az új lakások ára Dániában és az Egyesült Királyságban is csökkent a Deloitte Property Index 27 európai országra kiterjedő felmérése szerint. Eg
Kína határozottan felszólítja Japánt, hogy ne engedje a tengerbe a fukusimai erőműnél felgyülemlett, higított hűtővizet, és gondoskodjon felelős ártalmatlanításáról - közölte a pekingi külügyminisztérium szóvivője kedden.
Szobát harminc-, lakást hatvanezer forinttól is bérelhetünk a fővárosban. Lakókocsi az erdőben, lakás 8 négyzetméteren, ablak nélküli szoba 80 ezerért a nyár végi albérleti kínálatban.
Péntektől ismét Nemzetközi Tisza Halfesztivált rendeznek Szegeden, a háromnapos gasztronómiai seregszemlén több tízezer adag halászlé készül majd - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Lezárult a több mint 3,2 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból finanszírozott projekt, amelynek fő célja a Szakképzés 4.0 stratégia támogatása, valamint a kis- és középvállalkozások szerepvállalásának erősítése a szakképzési struktúraváltásban - tájékoztatta az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ pénteken az MTI-t.
A populizmus gazdaságpolitikája természetéből adódóan előbb vagy utóbb devizaleértékelődésben, inflációban és gazdasági összeomlásban csúcsosodik ki, elsősorban Dornbusch és Edwards kiváló latin-amerikai tipizálása alapján - írja blogbejegyzésében Zsiday Viktor, a Citadella Befektetési Alap portfóliókezelője. Magyarország sajnos hasonló pályát jár
A nyár legforróbb napja volt vasárnap Budapesten, ami minden sportolót különös kihívás elé állított az atlétikai világbajnokság záró napján, de így volt ez a délután megrendezett Tisztelt Ász! tenisztornán is.