Felülteljesítette a meglehetősen konzervatív elemzői várakozásokat az Apple a második negyedévben – derül ki a társaság piaczárás után közzétett gyorsjelentéséből. Mind a bevételek, mind az eredmények szintjén a konszenzust meghaladó számokat közölt a vállalat, ami elsősorban a szolgáltatások üzletág növekedésének köszönhető.
Embertípusok, akiket jobb ha elkerülsz: nárcisztikus, kényszeres irányító, áldozat, irigy, manipulatív és arrogáns. Ismerd fel a káros embertípusokat az életedben! Ebben az izgalmas és felismerésekre sarkalló videóban felfedezheted, hogyan azonosíthatod a mérgező, energiavámpír, és toxikus személyiségeket a környezetedben. Tudd meg, hogy mik azok a
Öt hónapos mélyponton jár a forint árfolyama. A márciusi amerikai és svájci bankválság óta nem volt olyan gyenge a magyar fizetőeszköz, mint az elmúlt napokban. A szakértők szerint ismét eljöhet a 400 forintos euró.
Hazánk évek óta szorgalmazza a mézkeverékek származás jelölésére vonatkozó európai előírások szigorítását a fogyasztók és a méhészek védelme érdekében. Magyarország nemzeti hatáskörben szigorítja a hazai szabályozást, mézkeverékek esetén kötelező lesz feltüntetni valamennyi származási országot, méghozzá a felhasznált mézek tömeg szerinti csökkenő s
Nagyon hamar magukhoz tértek a tavalyi sokkból a nyugdíjpénztárak, amelyek a nyár közepére ismét csúcson járnak, a vagyonportfóliók értékei visszakapaszkodtak a 2021 novemberében elért rekordokig. A legtöbb pénztártag már visszanyerte az elszenvedett bukását.
Az Országgyűlés tavaszi ülésszakán elfogadott adócsomag szerint az adóhatóságnak az eddigiek mellett további okok, okiratok adnak lehetőséget végrehajtásra.
Aki próbált már óvodáskorúakkal várost nézni, az tudja, hogy nem könnyű feladat, ám nem is teljesen lehetetlen. A Plukkido játéktervezőinek új ötlete lehetőséget ad a kisgyerekes családoknak, hogy mesékkel és a fantáziavilág mozgósításával fedezzék fel a környéket, mindössze egy okostelefon és egy kis turpisság segítségével. A képzeletbeli manók ug
Kibővült a pénzügyi fejezetet tartalmazó tankönyvek köre, új kiadvánnyal és tartalmaik frissítésével is készül a Pénziránytű Alapítvány a 2023/2024-es tanévre. Bemutatjuk, milyen új tananyagok és programok segíthetik az általános- és középiskolás diákok iskolai pénzügyi nevelését a következő tanévben.
A tizenöt évvel ezelőtti nagy pénzügyi válsághoz hasonló gondok mutatkoznak az amerikai ingatlanpiac egyes szegmenseiben. Zuhan az irodák iránti igény, és az árak is lefelé tartanak. Pontosan mi történik, és hogyan hathat ez az európai piacokra?
A Mol-csoport a második negyedévben 140,8 milliárd újrabeszerzési árakkal becsült „tiszta” EBITDA-t (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményt) ért el az előző évi azonos időszaki 483,7 milliárd forint után – olvasható a társaság honlapján közzétett jelentésben.
Több mint 50 országban és Magyarországon is emelni fogja az előfizetői díját a Spotify, Az áremelés mellett és a felhasználói élmény javítása érdekében módosítják az előfizetésed pénznemét is, mostantól euró helyett forintban lesz az elszámolás.
Már nem a legjobb hitelminősítéssel rendelkezik az amerikai államadósság, melynek fő oka a 120 százalékot meghalad GDP-arányos eladósodási szint. Olyan elitklubot hagyott maga mögött az USA, melynek tagjai zömében észak-európai országok.
Megtévesztő ingyenes, illetve kedvező árú utazásokkal, fiktív bérelhető lakásokkal csaphatják be az internetes bűnözők a nem kellően óvatos nyaralókat az ESET elemzése szerint.
Elképesztő összegeket dobnak ki a vállalkozások az ablakon akkor, ha nem gondoskodnak a csak pár napig vagy hétig szabad pénzeszközeik lekötéséről. Ennek a legegyszerűbb – és egyben gyakorlatilag költségmentes módja – a vállalati betét. Ezekre a bankok jelenleg bőven kétszámjegyű kamatot fizetnek, ami a Bankmonitor vállalati hitelezési szakértői sz
A Mol-csoport a második negyedévben 140,8 milliárd újrabeszerzési árakkal becsült "tiszta" EBITDA-t (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményt) ért el az előző évi azonos időszaki 483,7 milliárd forint után - olvasható a társaság honlapján közzétett jelentésben.
Reggelig, kora délelőttig az északi megyékben erősen felhős idő várható, és zápor, zivatar is előfordul. Ezt követően csökken a felhőzet és a csapadékhajlam, a nyugati, északnyugati határ kivételével több órára kisüt a nap. Délután újra erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, ekkor az Alföldön és északkeleten, estétől a Dunántúlon ismét kialakulh
Tudod a választ a címben megfogalmazott kérdésre? Ne habozz, töltsd le a Pénzcentrum mobilalkalmazását, és válaszolj helyesen, hogy részt vehess a sorsoláson. Értékes nyermények várnak, egy jó válasszal dupla esélyed van: napi és heti nyerményt is kisorsolunk!
Ártatlannak mondta magát Donald Trump a bíróságon, ahol szövetségi eljárásban vád alá helyezték a 2020-as választások után történtekkel összefüggő négy vádpontban Washingtonban.
Országh Béla 2015 óta üzemelteti a balantonszentgyörgyi Csillagvárat. Feleségével, Országh-Lóki Viktóriával először turisztikai céllal állatudvart hoztak létre, innen kiindulva építik állományukat. Oktatási, közösségszervező, hagyományőrző feladatokat is ellátnak. Elhivatottságuk és alkalmazkodóképességük példaértékű.
Jellemzően csökkentek a terményárak a csütörtöki kereskedés során. Chicagóban a búza 1,7 százalékkal, a kukorica 1,1 százalékkal, a repce pedig 0,7 százalékkal értékelődött le, miközben a szójabab árszintje kis mértékben, 0,3 százalékkal emelkedett. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, ám a repce drágább
Az elemzői várakozásokhoz képest felemás eredményekről számolt be a Richter a második negyedévre ma reggel közzétett gyorsjelentésében. A bevétel növekedett, részben a Vraylar indikációjának kiterjesztéséhez kötődő új receptfelírásoknak, részben a stratégiai nőgyógyászati szegmens növekedésének köszönhetően, az adózott eredmény viszont jelentősen e
A dolgozói elkötelezettség kulcsfontosságú az üzleti eredményesség szempontjából, motiváció nélkül pedig nincs lojalitás. Gyorsan változó világunkban a munkáltatónak nem könnyű eldöntenie, hogyan is tartsa fenn a motivációt a különböző dolgozói életciklusokban. Az X és a Z generáció mentalitása és munkamorálja radikálisan különbözik egymástól. Mi j
Megtévesztő ingyenes, illetve kedvező árú utazásokkal, fiktív bérelhető lakásokkal csaphatják be az internetes bűnözők a nem kellően óvatos nyaralókat az ESET elemzése szerint.
A OTP arról tájékoztatta ügyfeleit, hogy fejlesztési okokból 2023. augusztus 5-én 23 órától augusztus 6-án hajnali 2 óráig, az internetbank, az online személyi kölcsön, az eBIZ szolgáltatás, a Simple, a SmartBank, az Electra, a SmartBróker alkalmazás, a QR kódos internetes fizetési szolgáltatások, a SZÉP kártya mobilalkalmazás foglalási előleg kifi
Egy hete 103 centi a Balaton vízállása. Ez azért fontos, mert így minden bizonnyal elkerülhető, hogy október közepén 60-70 centire süllyedjen a vízszint.
A Binance augusztus 4-én pénteken délelőtt 10 órától új stabilcoint vezet be. Az FDUSD először a bitcoin és eth ellenében lesz kereskedhető, illetve más stabilcoinokra is átváltható. A BTCFDUSD kereskedési páron teljesen ingyenes lesz a kereskedés. A tőzsde a limites és a market megbízásokra sem számít fel jutalékot. Az ETHFDUSD páron a limites meg