Egy rendelettervezet szerint a járóbeteg-szakellátás betegfogadási időpontjait közzé kell majd tenni, ahová az egészségügyi szolgáltató, a házi-, a kezelő- vagy a beutaló orvos jegyezheti elő a beteget.
2021 februárjában a Pompeji régészeti park munkatársai kivételes felfedezést tettek: egy szinte érintetlen római kori szekeret emeltek ki a földből. Az egyedülálló lelet rengeteg kérdésre adhat választ a járművek fejlődése és azok használatára vonatkozóan, így meg is kezdődtek az ide kapcsolódó vizsgálódások. Két év telt el azóta, és augusztus 6-án
Drágultak múlt hónapban az élelmiszer-alapanyagok a globális piacokon, részben a fekete-tengeri gabonakezdeményezés felbomlása és a rizsre vonatkozó új kereskedelmi korlátozások miatt – jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
Augusztus 2-től lehet jelentkezni Az álommeló második évadába, ugyanis Balogh Levente újra keresi elnöki asszisztensét. A pozíció bruttó 3 millió forintos fizetéssel, felső középkategóriás céges autóval, laptoppal és cafeteriával jár majd. Az RTL nagysikerű üzleti realityje, Az álommeló második évadához érkezett, amelyben Balogh Levente üzletember
Mint arról korábban beszámoltunk Magyarország legnagyobb médiavállalata (MTVA) karrierlehetőséget és piacképes tudást kínál a média vagy a médiatechnológia iránt érdeklődő, diploma előtt álló vagy friss diplomás fiataloknak. A szeptemberben induló ingyenes tehetséggondozó programra meghosszabbított határidővel, augusztus 11-ig lehet jelentkezni. Me
A városi kutaknál jelenleg 625-630 körül mozognak az átlagárak, az autópályák mellett körülbelül 50 forinttal drágábban lehet tankolni, de van, ahol a prémium üzemanyagokhoz már most 700 forintért lehet hozzájutni.
Közösségi helyszínként éled újjá egy négyszáz lakásos lakótelepi tömbház korábban lomtárként használt helyisége az OTP Business Társasházi pályázata segítségével. A szakmai zsűri a közel ezer beérkezett pályázatból választotta ki a legjobbakat, melyek megvalósításához az OTP Bank összesen 30 millió forint vissza nem térítendő támogatással járul hoz
Nem lehet alkalmazni a vámeljárásoknál azokat az „Y” kezdetű igazoláskódokat, amelyeket a mentesített szállításokhoz alakítottak ki, és a mentesség (átmeneti rendelkezés) határideje lejárt.
Szeptember 5-től indítja új autóbusz-vezetői tanfolyamait a BKV, amire már B kategóriás jogosítvánnyal is lehet jelentkezni, vagyis ezentúl a tehergépkocsi-jogosítvány megszerzése nélkül is részt lehet venni a képzésen.
Az Erste több tízezer kisvállalkozó számára tette elérhetővé George-ot, így már nekik is könnyen áttekinthetővé vált a pénzügyek intézése. Az érintettek a hagyományos vállalati netbanki felületet várhatóan október végéig elérik, ezt követően kizárólag George-ot használhatják majd – mondta el Bek-Balla László, az Erste digitális csatornák és contact
Bár a legtöbben helyi, lakás-óvoda-iskola-munkahely közötti közlekedésre használják hétköznapokon elektromos autójukat, átlagosan 70-100 kilométert megtéve egy nap, a Jövő Mobilitása Szövetség adatai szerint egyre többen hosszabb, külföldi utakra is elindulnak velük.
Nagyon hamar magukhoz tértek a tavalyi sokkból a nyugdíjpénztárak, amelyek a nyár közepére ismét csúcson járnak, a vagyonportfóliók értékei visszakapaszkodtak a 2021 novemberében elért rekordokig. A kockázatosabb alapok némelyike még le van maradva egy kicsit, de a legtöbb pénztártag már visszanyerhette a válságban elszenvedett bukását - derül ki a
Az Egererdő Zrt., mint a Mátravasút üzemeltetője, tájékoztatja a lakosságot, hogy 2023.08.05-én próbaüzemben elindul a közlekedés a Mátravasút mátrafüredi szakaszán.
Heves kritika és értetlenség fogadta az amerikai vezetés részéről a Fitch Ratings azon döntését, amellyel a hitelminősítő megvonta az amerikai államadósságtól a legmagasabb besorolást. Pedig mi sem világít rá jobban a Fitch pontos helyzetértelmezésére, mint az a tény, hogy a hitelminősítő döntésével egy időben az amerikai kormány bejelentette, hogy
Egyedül abban bízhatunk, hogy az infláció fékeződésével és a vásárlóerő újbóli növekedésével itthon az év vége felé a belpiacra termelő ipari szektorok kaphatnak némi pozitív lökést.
Az utóbbi években életünk szinte minden területén fontossá vált a környezettudatosság. A lakosság egyre nagyobb része igyekszik minél fenntarthatóbb megoldásokat alkalmazni otthonában, kertjében. A környezeti és gazdasági fenntarthatóság a mezőgazdaságban is gyökeres változásokat eredményez a növényvédelem és a növénytáplálás területén is a piacvez
Nem először ítélték el a Wikipédiát működtető alapítványt Oroszországban. A Magyar Távirati Iroda úgy közölte az amerikai non-profit szervezet újabb megbüntetéséről szóló hírt, hogy abban benne hagyta az orosz hatóságok szóhasználatát az ukrajnai szűrőtáborokról.
Megtévesztő ingyenes, illetve kedvező árú utazásokkal, fiktív bérelhető lakásokkal csaphatják be az internetes bűnözők a nem kellően óvatos nyaralókat az Eset elemzése szerint. A társaság közleménye alapján az utazással összefüggő csalások az internetes bűnözők egyik legfontosabb bevételi forrását jelentik, mivel nyaraláskor sokan keresik az akci
Karl Nehammer osztrák kancellár a készpénzhasználat jogának alkotmányba foglalása mellett foglalt állást pénteken az osztrák médiának adott nyilatkozatában.
A 25 évnél fiatalabbak a rájuk vonatkozó szja-mentesség miatt magasabb nettó jövedelmet kapnak készhez, ami például egy bruttó 500 ezer forintos keresetnél bizony 75 ezer forint plusz bevételt jelenthet. A Bankmonitor szakértői arra voltak kíváncsiak, hogy az adómentesség vajon előnyt jelent-e egy Babaváró hitel, egy lakáshitel vagy éppen egy szemé
Az árfigyelő az elmúlt hónap tapasztalatai alapján kíméletlen versenyt generált az áruházláncok között, így jelentős részben ellensúlyozta az élelmiszerárstop kivezetésének hatásait - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, számos csökkenést és pár emelkedést is bemutatva.
Az amerikai adósság leminősítése világszerte aggodalmat okozott a piacokon, de úgy tűnik, a befektetők már nincsenek pánik üzemmódban. Ez hatott a forintra is, amely minimálisan javítani tudott. Az OTP részvényei továbbra is nagyon jól teljesítenek.
Sikeresen „takarít" a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) a tisztítószer-feketepiacon. Két hónappal ezelőtt már lecsapott a hatóság egy hasonló illegális üzemre. Néhány nappal ezelőtt –a korábbira kísértetiesen hasonló körülmények között – újabb hamis tisztítószereket találtak több fővárosi raktárban.
A brit alternatív rockbanda, a Placebo frontembere egy Torino melletti fesztiválon, a színpadon szidta az olasz kormányfőt, ezért most megütheti a bokáját.