Ha digitális nomádokról van szó, a legtöbbeknek huszonéves programozók jelennek meg a lelki szemeik előtt, akik épp Baliról dolgoznak távmunkában egy startup cégnek. Pedig a nyári szünetben egy átlagos kamasz is hasonló életmódot folytat. „A gyerekek átlagosan minden nap 7 és fél órát töltenek az online térben, így gyakorlatilag folyamatos célpontj
Két hónap alatt a második illegális vegyiáru-üzemet leplezték le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) járőrei, akik 120 raklapnyi legyártott hamis terméket találtak egy budapesti telephelyen – közölte az adóhatóság.
A kitűzött határidőn belül, sikeresen lezárta története eddigi legnagyobb akvizícióját a Gloster Infokommunikációs Nyrt. A most megvásárolt informatikai fejlesztőcég ezentúl Gloster-P92 néven működik tovább, miközben a társaság vezetése nem változik. Az akvizícióval a Gloster Csoport közvetlen képviseletet szerez a Szilícium-völgyben, valamint Lond
Az amerikai Mega Millions lottó jackpotja a becslések szerint 1,25 milliárd dollárra emelkedett, ami a játék történetének negyedik legnagyobb nyereménye. A szelvénytulajdonosok több államban is türelmetlenül várják a péntek esti sorsolást, remélve, hogy megkaparinthatják a hatalmas nyereményt, amely - ha azonnali kifizetést kérnek - körülbelül 625,
Nőtt az élelmiszerek világpiaci ára júliusban júniushoz képest az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján pénteken közzétett adatok szerint.
Az ukrán csapatok ellentámadásuk kezdete óta, vagyis az elmúlt két hónap folyamán több mint 43 ezer embert vesztettek - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium. Putyin kézjegyével látta el azt a törvényt, amely tíz százalékos egyszeri adót vet ki a vállalatok extraprofitjára.
Az eddigieknél alacsonyabb, 5 helyett már 3 millió eurós fejlesztés esetén is igényelhető az egyedi kormánydöntéssel (EKD) nyújtható, vissza nem térítendő készpénztámogatás. Az erről szóló rendeletmódosítás tegnap jelent meg a Közlönyben. A változás fellendítheti a beruházást a kevésbé fejlett településeken is - hívja fel rá a figyelmet az EY.
Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) hálózatán végzett karbantartási munkálatok miatt augusztus 12-től 31-ig jelentősen módosul a nemzetközi vonatok menetrendje a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon – közölte a Mávinform.
Ha luxuskiadásokról van szó, a milliárdos Mark Cuban alacsonyan húzza meg a határokat: nem vesz yachtot, nincs szüksége komornyikra és a családja saját magának mossa ki a ruháit. Pedig a mintegy 5,1 milliárd dollárra becsült vagyona alapján ennél jóval nagyobb kiadásokra is telne neki. Szeretne ugyanaz az ember maradni, aki szegényen és középosztál
Ha luxuskiadásokról van szó, a milliárdos Mark Cuban alacsonyan húzza meg a határokat: nem vesz yachtot, nincs szüksége komornyikra és a családja saját magának mossa ki a ruháit. Pedig a mintegy 5,1 milliárd dollárra becsült vagyona alapján ennél jóval nagyobb kiadásokra is telne neki. Szeretne ugyanaz az ember maradni, aki szegényen és középosztál
Romániában a nyers adatok szerint 3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első fél évben a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte pénteken az országos statisztikai intézet (INS).