A piaci szereplők szerint a digitalizáció, a Nav folyamatos és az adminisztrációt csökkentő fejlesztései pozitív változásokat hoztak az adóztatás rendszerébe, de az új megoldások sikeréhez elengedhetetlen a kiszámítható felkészülési idő.
A Salvadorban megjelent új termék célja, hogy olyan magánszemélyek és szervezetek számára is hozzáférést biztosítson a T-Bills befektetésekhez, akik korábban nem tudtak ilyen termékeket vásárolni – olvasható a sajtóközleményben. A tokenizált valódi eszközök (RWA-k) – ilyen például a T-Bills is – piaca egyre nő, és azzal, hogy már amerikai államkötv
Bussay Dóra két szenvedélyes hivatását harmóniában ötvözi. Az édesapja örökségét továbbvivő lány a szőlőtermesztést és a borkészítést ökológiai elvek szerint műveli, boraiban saját stílusát tükrözve.
Kihúzták a Skandináv lottó 2024/47. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény, így a következő játékhéten tovább halmozódik a főnyeremény összege a skandin.
A magas megélhetési költségek elleni tiltakozásul egynapos általános sztrájkot tartottak szerdán Görögországban, az akció a hatóságok közlése szerint főleg a tömegközlekedésben okozott fennakadásokat.
A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 49 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésének mértékével. A munkavállalók többsége ma is azt tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, egy éven belül munkahelyet vált, noha 59 százalékuk úgy érzi, hogy tavalyhoz képest beszűkültek az elhelyezkedési lehetőségei – derült ki a Trenkwalder októberben elvégzett m
Bővül a Sport TV 2024-25-ös futballprogramja: a Bajnokok Ligája (BL), illetve a portugál és török bajnokság mellé csatlakozik az UEFA Európa Liga és Konferencia Liga. Nemzetközi sztárcsapatok és magyar játékosok kerülnek ennek köszönhetően képernyőre a Sport1-en, a Sport2-n és a Selekt streamingplatformon.
Az alapvető élelmiszereket, előételeket, fagyasztott és hűtött készételeket gyártó és forgalmazó Cj Foods 80 millió eurós beruházással felépülő üzeme és raktárközpontja 2026 második felében, 200 munkavállalóval kezdi meg a termelést.
Ennyit biztosítana a Google hirdetéskeretre. Ha hallottak is a lehetőségről, akkor sem tudnak hatékonyan élni vele.Nem újdonság a Google for Nonprofits szolgáltatáscsomagja, azonban a legtöbb magyar nonprofit szervezet számára ismeretlen. Egész röviden, a keresőóriás havi 10.000 dolláros hirdetési keretet biztosít bizonyos nonprofit szervezeteknek,