A Monero és Zcash azon kevés kriptovaluták közé tartoznak, melyek ténylegesen a magánélet és az adatvédelem magas szintű őrzésére fókuszálnak. A jelek szerint decemberben pedig jelentős növekedésre készülhetnek. A ChangeNOW jelentése szerint felhasználóik tranzakciós volumene a két említett projektet illetően kifejezetten megnőtt, ami arra utalhat,
A Bitcoin csütörtökön 98 000 dollár fölé emelkedett, rekordmagasságot állítva be, miközben a befektetők továbbra is Donald Trump amerikai elnökválasztási győzelmét ünneplik, arra fogadva, hogy barátságos korszakot nyit a kriptoipar számára. A világ legnépszerűbb kriptopénze a Bloomberg adatai szerint 4 százalékkal 98 342 dollárra emelkedett. A BTC
Elsősorban a mikrovállalkozásokat érinti a kormány döntése, amely jövőre az eddigi akár 48 helyett 2 órában maximálja a teherautók és buszok viszonylati jegyeinek érvényességét az útdíjfizetésben. Ezzel lényegében a fuvarozási piac valamennyi szereplőjét rákényszerítik arra, hogy az automatikus útdíjbevallást lehetővé tevő fedélzeti eszközt vásárol
Nagyon nem úgy alakulnak az értékesítési és a profitszámok az európai autógyártóknál, mint ahogy arra a menedzsmentek számítottak, a kínai konkurencia hatékonyabban gyárt, erre reagálva sorra jelentenek be költségcsökkentési terveket az európai cégek. A Mercedes-Benz is komoly költséglefaragást tervez.
A Z generáció talán a legtöbbször szóba kerülő korosztály: sokat beszélünk róluk, sok kritika éri őket. Eközben már megérkeztek a munkaerőpiacra, sőt hamarosan ők fogják kitenni a globális munkaerő egynegyedét. De milyenek is valójában a Z generációsok? Hogyan kommunikálhat velük a leghatékonyabban egy menedzser? Mik azok a képességek, amik 15-20 é
A DataHouse ma közzétett előzetes adatai szerint újabb havi rekordot döntött a hazai használtautó-piac: októberben az előzetes adatok szerint 81 100 személygépkocsi cserélt gazdát. Ez a szám csaknem 12 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőtti szintnél. Már novemberben megdőlhet az éves rekord is, amelyet a használtautó-piac 2022-ben állított be 8
A mesterségesintelligencia-technológiák térnyerése óriási lehetőségeket rejt magában, de nem szabad figyelmen kívül hagynunk az energiafogyasztásukkal járó környezeti lábnyomot. Az ESG (környezeti, társadalmi és irányítási) szempontjából a fenntarthatóság iránti növekvő elkötelezettség egyre fontosabbá teszi az olyan kérdések vizsgálatát, mint az A
Az Ingatlanon 33 darab könnyűszerkezetes, üdülő funkciójú épület található, ez már a cég második nagy Csopaki vásárlása volt. Mi történt? Az Abronits Róberthez köthető Sápi Major Kft. vásárolta meg a nemzeti vagyonkezelőtől az egykori honvédségi üdülőt Csopakon, írta meg a G7. A szerződést lassan egy hónapja aláírták, és az új tulajdonos földhivata
A COP29 klímacsúcson az Ensz főtitkára, António Guterres figyelmeztetést intézett a tárgyaló felekhez, hangsúlyozva, hogy a klímaválság kezelésében nem lehet helye kudarcnak.
Japán tudósai 26 290 780 000 dollár értékű ritkaföldfémeket fedeztek fel, amelyek legalább a következő évtizedben biztosítják az ország gazdasági növekedését. A Nippon Alapítvány és a Tokiói Egyetem felmérése egy sűrű mangángolyóból álló mezőt azonosított a Minami-Tori-shima sziget tengerfenekén, mintegy 1 200 mérföldre Tokió nyüzsgő fővárosától. A
Jelentős változásokkal szembesülhetnek a legnagyobb magyarországi agrárrendezvényre kilátogatók januárban, az AgrárgépShow elmaradása miatt jó néhány ismert és népszerű márka most hiányozni fog a kiállításról.
Hatalmas profitot értek el most is a befektetési vállalkozások, de egyre kisebb az esély az új rekordra. Ennek egyik oka, hogy egy nagy piaci szereplő beolvadt az ír anyacégébe, de a megemelt adók is nehezítik a brókerek életét. Az ügyfélszámlák csaknem kétharmada már olyan konstrukció, amelyekkel a kapott hozam és kamat adómentessé tehető.
A lovak a nagy közösségi eseményeken – mint például versenyeken, kiállításokon vagy nagy felvonulásokon – különösen ki vannak téve annak a veszélynek, hogy különböző kórokozók kerülnek be a helyszínre, és azok gyorsan elterjedve járványt okoznak.
Az Artificial Intelligence EDIH Hungary (AI EDIH) projekt minden fronton izgalmas és ambiciózus kezdeményezés, ami közelebb viszi a hazai vállalkozásokat a digitális transzformáció élvonalához. Csatlakozni pedig több okból is megéri!
A televíziózás világnapja alkalmából új promóvideó hirdeti a televízió szerepét a demokrácia építésében. Köszöntjük a csatornákat, amelyek megőrizték a híradás függetlenségét!
Nem fest túl jó képet a magyar munkavállalók elégedettségéről egy friss kutatás: alig 12% érzi úgy, hogy minden szempontból jó helyen van a munkahelyén, a kisebb városokban élők között az átlagosnál is többen elégedetlenek és a dolgozók alig egyharmada tudja megvalósítani a munka-magánélet egyensúlyt. A CIB Bank megbízásából készített reprezentatív
Jelentős fejlemények zajlanak a kriptovaluta-piacon, mivel a nagyobb digitális eszközök tranzakciós volumene növekszik. A ChangeNOW, egy regisztráció nélküli kriptovaluta-cseréket lehetővé tevő platform, megugró aktivitást jelent bizonyos coinok esetében. Ez a tendencia arra utal, hogy a tapasztalt befektetők és a nagybefektetők, akik aggódnak az a
Önkéntes és átfogó NAÜ-vizsgálatnak vetette alá magát az elmúlt hetekben a Paksi Atomerőmű, és a 18 napos felmérés után néhány fejlesztési javaslatot fogalmazott meg a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, de egyúttal több jó gyakorlatot is azonosított, amelyeket a nemzetközi szakmai közvéleménnyel is megoszt – jelentette be közleményében a Paksi Atome
Kijöttek a Temu anyacégének, a kínai PDD-nek a legfrissebb számai, ami alapján az e-kereskedelmi óriáscég még mindig brutálisan növekszik, de már látszanak a lassulás jelei.
Az év legjobban várt vásárlási időszaka elérkezett! Black Friday alkalmából most a Ledger Flex™ legújabb hardvertárcáját hihetetlen kedvezményekkel és ajándék Bitcoin-voucherrel szerezheted be. Ne hagyd ki a lehetőséget, hogy modernizáld digitális eszközeid kezelését, és biztonságban tudd kriptovalutáidat és NFT-idet. Miért érdemes váltani Ledger F
A hét elején jelentős csapadék érkezett az ország nagy részére, ami enyhítette a talaj kiszáradását, különösen az őszi vetések számára létfontosságú felső rétegekben. Az előttünk álló napokban északon havazás, délen változékonyabb idő várható, majd hétvégétől szárazabb, naposabb idő jön, amely éjszakai fagyokkal és nappali enyheséggel jár.
A lengyel egészségügyi hatóságok gyermekbénulás elleni oltások számának növelését sürgetik a kicsik számára, miután novemberben Varsó szennyvizében észlelték a vírust. Idén ez már a második európai ország, ahol hosszú vírusmentesség után ismét kimutatták a kórokozót.
2024. november 20-21-én a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem adott otthont az EU Space Days elnevezésű nagyszabású nemzetközi szakmai konferenciának, amely az Európai Unió űrkutatási és űripari programjainak legfontosabb szakértői és vállalati fóruma.
A csapadékos időjárás jelentősen növeli a közúti balesetek kockázatát: a statisztikák szerint vizes vagy latyakos úton akár kétszer akkora is lehet a veszély, mint száraz körülmények között. Az aquaplaning, a megnövekedett féktávolság és a korlátozott látási viszonyok mind nagyobb óvatosságot követelnek. A HTA szakértői tíz hasznos tanáccsal segíte
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kara (ITK) kimagasló eredményeket ért el a nemzetközi Cybathlon 2024 versenyen. Látástámogató technológiák kategóriájában az EyeRider csapat első helyezést ért el. Az általuk fejlesztett alkalmazás olyan nehezebb terepeken is lehetővé teszi a biztonságosabb közlekedést a látássérültek számá
A változtatások elsősorban a dizájnt érintik, de azért a gyártó a fülkében is elrejtett egy kellemes meglepetést. Ilyen a Claas Arion és Axion traktorok Night Edition verziója!
Annak ellenére, hogy a többség megegyezett a főbb pontokban a 2025-ös minimálbér és garantált bérminimum emeléséről, két szervezet hátráltatja a megállapodás megkötését.
Jason Lowery őrnagy, az Amerikai űrhaderők tisztje katonai tanácsadói állásra jelentkezett a Védelmi Minisztériumban, amivel célja a Bitcoin beépítése az Egyesült Államok védelmi stratégiájába. Lowery, aki több mint egy évtizedes katonai tapasztalattal rendelkezik, korábban magas rangú védelmi tisztviselőknek adott tanácsokat védelmi rendszerekkel
Ma este, 2024. november 21-én, 18:00-kor ismét élő adással jelentkezünk a YouTube csatornánkon. Cointhunterrel közösen a 100 000 dolláros BTC árfolyamot várjuk. Piaci áttekintés után, arra is keressük a választ, hogy vajon meddig emelkedhet a bitcoin árfolyama. Ne maradj le, iratkozz fel már most, hogy értesítést kapj az adás kezdetéről! Bitcoin,
A Volkswagen szakszervezete sztrájkkal fenyeget, ha a vezetőség nem tesz engedményeket a bérek és gyárbezárások ügyében zajló tárgyalásokon. A dolgozók 7%-os béremelést és a németországi üzemek bezárásának kizárását követelik, miközben a vállalat költségcsökkentéssel és gyárbezárásokkal indokolja szigorú álláspontját.
A mesterséges intelligencia pozitívan befolyásolja majd a munkavállalók és a munkáltatók elégedettségét, de hatásai ezen jócskán túlmutatnak majd - derül ki az Unisys legújabb tanulmányából.