A román alkotmánybíróság csütörtökön bejelentette, hogy elhalasztotta az elnökválasztás első fordulójában született eredmények érvényesítését, és elrendelte a november 24-én leadott csaknem 9,5 millió szavazat újraszámolását.
Több a látszat, mint a valódi költségvetési támogatás: a kormány az üzleti szektor beruházásait és a háztartások költekezését noszogatja – így jellemezhető az a gazdaságpolitikai akcióterv, amelytől a miniszterelnök "fantasztikus, nagyszerű, példátlan" történéseket vár jövőre. A hvg.hu részletezi az akcióterv várható hatásait.
Az egyik használt autókkal foglalozó portál megnézte, hogy a hazai vásárlók milyen összkerékhajtású autókra buknak. A toplistát német prémium modellek uralják, de a legnépszerűbbek között még a Tesla és a Suzuki is felbukkan.
Oroszország minden rendelkezésére álló eszközt be fog vetni, ha Ukrajnának nukleáris fegyvere lesz - jelentette ki Vlagyimir Putyin csütörtökön Asztanában, a kazahsztáni állami látogatását és a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) csúcstalálkozóját követő csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A fenntartható, digitalizált almatermesztés állt az idei Interpoma középpontjában, ezért ilyen céllal kifejlesztett eszközökkel, megoldásokkal lehetett pályázni a kiállítás újdonságdíjára, az Interpoma Awardra.
Egy forradalmi viselhető eszközt fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi a stroke-os betegek számára, hogy újra folyékonyan és természetesen kommunikáljanak. Az eszköz a motoros beszédzavarban (diszartria) szenvedők számára nyújt megoldást, és a legmodernebb szenzortechnológiát ötvözi a mesterséges intelligencia (AI) erejével. Az intelligens torok r
Az európai uniós tagországok vezetőiből álló Európai Tanács írásbeli eljárás útján kinevezte az új összetételű Európai Bizottságot a 2024. december 1-jétől 2029. október 31-ig tartó időszakra - tájékoztatott az uniós tanács csütörtökön.
Az európai uniós tagországok vezetőiből álló Európai Tanács írásbeli eljárás útján kinevezte az új összetételű Európai Bizottságot a 2024. december 1-jétől 2029. október 31-ig tartó időszakra - tájékoztatott az uniós tanács csütörtökön.
Mindjárt vége az idei kötelező biztosítási szezonnak, amelyben a 33 ezer forint az átlagdíj a Netrisk adatai szerint. Ez jóval elmarad a személygépkocsik 52 ezer forintos szintjétől, amelyet akkor kellene fizetnie az autósoknak, ha nem váltanak. A Netrisk összeállításából kiderül, hogy mennyiért lehet kötelezőt kötni egy Suzukira, Opelre vagy éppen
Idén harmadszorra is plusz pénzt kapnak a kórházak az adósságaik rendezése céljából, 39,5 milliárd forint értékben. A kórházszövetség azt vetíti előre, hogy 2025-ben sem tud adósságmentesen működni az állami kórházi rendszer.
A VM csapata összefog az ország vadmentő szervezeteivel, hogy munkájukat, a sérült, beteg vagy árván maradt vadállatok gyógyítását, gondozását és visszavadítását segíteni tudja az elkötelezett állatbarátok támogatásával. A Varázslatos Magyarország tizenöt éve az ország egyik legizgalmasabb természetfotó pályázata, mely a képek által nyit ablakot ne
Új magyar légitársaság jön létre kínai hátszéllel, Hungary Airlines néven - számolt be a Budflyer szakportál. A Boeinggel már együttműködési megállapodást is aláírtak. A társaság céges adatai között azt találtuk, hogy fő tevékenysége a légi áruszállítás, személyszállítási tevékenységet egyelőre nem leltünk fel a szolgáltatási palettájában, nagyon ú
A JYSK globális lakberendezési áruházlánc kamat- és adózás előtti eredménye (EBIT) éves szinten 12 százalékkal, 4,43 milliárd dán koronára (594 millió euróra) nőtt, árbevétele 7,6 százalékkal, 41,4 milliárd dán koronára (5,6 milliárd euróra) emelkedett az idén augusztus 31-én zárult 2023/24-es pénzügyi évben – közölte a vállalat csütörtökön az MTI-
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) fórumot tartott az egyetem működési struktúra átalakításának lehetséges irányairól, amelyen az intézmény minden területéről képviselték magukat vezető munkatársak - olvasható az egyetem közleményében.
Az AutoWallis Nyrt. portugál partnerével, a Salvador Caetano Csoporttal közösen tárgyalásokat folytat a Nissan autómárka romániai importőri jogának megszerzéséről - közölte az AutoWallis Nyrt. csütörtökön az MTI-vel.
A jövő évben valódi lépéseket kell tenni a versenyképesség javítása érdekében, amihez a magyar uniós elnökség fontos eredményének számító új versenyképességi megállapodás, a Budapesti Nyilatkozat elfogadása járulhat hozzá - jelentette ki csütörtökön Brüsszelben Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
A magyarországi cégek munkaerő-menedzsmenttel kapcsolatos tapasztalatai és elképzelései csak minimális mértékben változtak, de a fluktuáció jellemzően csökkent tavaly óta. Az álláskeresői pályázatok száma 2 éve töretlenül magasnak mondható, így a munkáltatóknak is javultak az esélyeik a megfelelő jelöltek megtalálására – többek között ezek a trende
Ma volt a 2025-ös költségvetés általános vitájának zárónapja. A vérszegény vitázgatás kevés képviselőt érdekelt, némi színt csak a jobbikos Balassa Péter bolondokházás Hofi-vicce és Kósa Lajos romániai "kinyírásról" szóló szavai vittek bele.
A távozó jegybankelnök a gazdaság befolyásos szereplőinek adott nagyon optimista előrejelzést, miközben Orbánt kivételesen intelligens emberként írta le.