2024. április 2. kedd

ápr. 2
19:54
A Honvéd tulajdonosa elismerte: eladhatják a klubot (vg.hu)
Ez megváltoztathatja a Honvéd-drukkerek tervezett megmozdulásait.
ápr. 2
20:03
Április másodika az autizmus világnapja (Márkamonitor)
Az autizmus világnapján az #éniskékvagyok égisze alatt az Együtt az Autistákért Alapítvány arra buzdítja az embereket, hogy viseljenek kéket magukon, és akár a kék szív kitűzővel vagy egy tenyérbe rajzolt kék szívvel osszák meg fotóikat a közösségi médiában a hashtaget használva, ezzel is felhívva társaik figyelmét az autizmussal élőkre.    "Magyar
ápr. 2
20:06
Történetének második legjobb évét zárta a Witcher és a Cyberpunk 2077 mögött álló CD Projekt RED (vg.hu)
A vállalat 2013 januárban lépett a lengyel tőzsdére, azóta pedig több mint 1660 százalékos ralit mutatott be.
ápr. 2
20:12
Mészáros Lőrinc örülhet: Duplázott az Opus (ProfitLine)
Egy év alatt megduplázta profitját az Opus Global Nyrt., így történelmi csúcsot jelentő, 45 milliárd forintos nettó eredményt ért el a szintén rekord, 686 milliárd forintos árbevétel mellett. A cégcsoport az éves jelentéssel egy időben közzétette első hosszútávú stratégiáját - jelentette a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A
ápr. 2
20:21
Nagy trend Németországban a gyökérrel árult saláta (Magyar Mezőgazdaság)
Óriásit dobott a színes saláták népszerűségén, hogy a németországi termesztésben és ezzel az élelmiszer-kiskereskedelemben általánosan elterjedtek a vízkultúrában nevelt, gyökerestül csomagolt saláták.
ápr. 2
20:27
A Bálnában rendezik meg a Vosz Smart Startupverseny döntőjét (Üzletem)
A Vosz Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Szervezetének beszámoló Közgyűléssel (taggyűléssel) egybekötött sajtónyilvános vállalkozói fórumára április 12-én kerül sor, amelynek keretében megrendezik a Vosz Smart Startupverseny döntőjét.
ápr. 2
20:30
Irtózatos mennyiségű bitcoint dobhat piacra az amerikai kormányzat, szakad az árfolyam (vg.hu)
A tesztutalás már meg is történt.
ápr. 2
20:33
Kiberbiztonság: magasak az elvárások, nincs elég szakember (BitcoinBázis)
A kiberbiztonsági szektor szükségletei és a valóban rendelkezésre álló munkaerő közötti szakadék rekordméretűre, négy millió munkavállalóra nőtt. Mi lehet a
ápr. 2
20:36
A német kormányválság nem csak az országot, de az EU-t is megbénítja (vg.hu)
Mindenki Berlint okolja Brüsszelben.
ápr. 2
20:39
Nagy Márton a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetőjével egyeztetett (Demokrata)
A felek a megbeszélésen áttekintették a belföldi és globális akkumulátorgyártás helyzetét.
ápr. 2
20:42
Veszteséges zárás az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Pozitív kezdés után zárásra mély veszteségbe csúsztak kedden a főbb európai tőzsdeindexek.
ápr. 2
20:48
Magyarország az uniós elnökség alatt az Egyesült Arab Emírségekkel fűzné szorosabbra a kapcsolatokat (vg.hu)
Magyarország minden követ megmozgat, hogy szorosabbra fűzze a kapcsolatokat az Egyesült Arab Emírségekkel.
ápr. 2
20:51
Gyengélkedik az Ethereum, de pánikra semmi ok (BitcoinBázis)
Az Ethereum árfolyama az elmúlt 24 órában 7%-ot csökkent, a cikk írásakor 3 283 dollár körül kereskedett. Heti szinten is
ápr. 2
20:54
Botswana 20 ezer elefánttal tarolná le Németországot (vg.hu)
Németország, ha sokat piszkálja Botswanát, akkor érkeznek az elefántok.
ápr. 2
21:06
Bajban a német rendőrök: a kormány betiltotta a nemzeti zászló viselését az egyenruháikon (vg.hu)
Az Európa-bajnokság ideje alatt sem a rendőrautókon, sem az egyenruhájukon nem viselhetnek német zászlót a szövetségi rendőrök szolgálat közben.
ápr. 2
21:12
Kevesebbet költünk már a kiskertjeinkre (ProfitLine)
A hobbikertekben húsvét után indulnak a munkák; becslések szerint a piaci szereplők évente húszmillió színes tasakos kiskerti vetőmagot értékesítenek, mintegy ötmilliárd forint értékben de mennyiségük évente 3-6 százalékkal csökken - közölte a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács kedden az MTI-vel.
ápr. 2
21:15
A durva infláció a leggazdagabbakat tette még vagyonosabbá (MMonline)
Magyarországon legalább 500 millió forint vagyon kell ahhoz, hogy valaki bekerüljön a leggazdagabb egy százalékba – derült ki a Blochamps Capital pénzügyi tanácsadó cég összeállításából. Karagich István a cég ügyvezetője kiemelte: „elmondható, hogy a világon végig söpört infláció a leggazdagabbak vagyonát gyarapította elsősorban. Soha nem látott mé
ápr. 2
21:18
Öt hónapos csúcsra ugrott az olajár (Portfolio)
A Brent olajfajta ára kedden október óta először emelkedett 89 dollár fölé hordónként, miután az olajellátást újabb tényezők fenyegetik az orosz energetikai létesítmények elleni ukrán támadások és a közel-keleti konfliktus eszkalálódása miatt.
ápr. 2
21:18
Zelenszkij aláírta: levitték az ukránok mozgósíthatósági korhatárát (vg.hu)
Nem szüneteltek közben az orosz rakétacsapások sem.
ápr. 2
21:18
Biztonságosabb lett a zámori gólyalakótelep (Digital Hungary)
Ötvenöt hektáron terül el a Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központ, az ország legnagyobb, szigorú hazai és uniós környezetvédelmi előírásoknak megfelelően üzemeltetett, fedetlen hulladéklerakója. A folyamatosan érkező szerves hulladék messziről odavonzza a madarakat.
ápr. 2
21:21
Közel negyven éve a méhek között (Magyar Mezőgazdaság)
A Turul Méhész Egyesületnél a Covid miatti bezártságot követően eldöntöttük, hogy nem ritkán messzire, hanem sűrűn közelre szervezünk szakmai kirándulásokat. Ajánlom másoknak is, nekünk bevált!
ápr. 2
21:24
Új szemléletnek kell áthatnia a hazai egészségügyi ellátást (vg.hu)
A fertőző betegségekről tanácskoztak a Debreceni Egyetem szervezésében: az új, "Egy Egészség"-megközelítés a követendő.
ápr. 2
21:27
Díjazták a legjobb luxusautókat (MMonline)
Minden korábbinál dinamikusabb, digitálisabb és tágasabb, a BMW i5 képében pedig most először tisztán elektromos is: az új BMW 5-ös sorozat megerősítette piacvezető szerepét a prémium executive modellek kategóriájában. Ezt a világ legjobb autóit díjazó „World Car Awards” elismeréseket odaítélő szakmai zsűri tagjai is alátámasztják, akik az új BMW 5
ápr. 2
21:27
V. Gazdasági Fórum (Üzletem)
A Vosz Budapesti és Pest vármegyei Regionális Szervezete 2024. április 10-én rendezi meg V. Gazdasági Fórumát.
ápr. 2
21:42
Húsvét után emelkedett a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 426,64 pontos, 0,65 százalékos emelkedéssel 65 811,24 ponton zárt kedden.
ápr. 2
21:42
A brit állampolgárok halála több a soknál: Izraellel szemben lassan elfogy a türelem (vg.hu)
Segélyszervezetek munkatársait robbantotta fel Izrael.
ápr. 2
21:48
Boszniában tárgyal a héten Orbán Viktor (Portfolio)
Csütörtökön és pénteken Bosznia-Hercegovinában tárgyal Orbán Viktor miniszterelnök - erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.
ápr. 2
21:54
Betiltják a 18 év alattiaknak az energiaitalok eladását, benyújtották a törvényjavaslatot (Portfolio)
Nacsa Lőrinc és Hollik István kedden benyújtotta az Országgyűlés elé az energiaitalok 18 éven alattiaknak való eladását tiltó törvényjavaslatot.
ápr. 2
22:00
Benyújtották az energiaitalok 18 éven alattiaknak való eladását tiltó törvényjavaslatot (Portfolio)
Nacsa Lőrinc és Hollik István kedden benyújtotta az Országgyűlés elé az energiaitalok 18 éven alattiaknak való eladását tiltó törvényjavaslatot.
ápr. 2
22:00
Zelenszkij azt várja el a nemzetközi közösségtől, hogy vadásszák le az orosz háborús bűnösöket (vg.hu)
Az ukránok megkezdhetik a háborúban elszenvedett károk megtérítésére irányuló igényeik benyújtását egy újonnan létrehozott, hágai székhelyű nyilvántartásban.
ápr. 2
22:06
Külföldre utazik Orbán Viktor, fontos tárgyalások következnek (vg.hu)
Bosznia-Hercegovinában egyeztet a kétoldalú kapcsolatokról a miniszterelnök.
ápr. 2
22:12
Munkavédelmi cipő kiválasztása a különböző munkafolyamatokhoz (ProfitLine)
A megfelelő munkavédelmi cipő nem csupán a dolgozók biztonsága, hanem a termelékenység és a költséghatékonyság növelése szempontjából is kiemelten fontos. De hogyan választhatjuk ki a legideálisabb védőlábbelit annak érdekében, hogy hatékonyan védje a munkavállalókat a munkahelyi kockázatoktól, és biztonságban, kényelemben legyenek a munkavégzés al
ápr. 2
22:12
Háborús félelmek hajtják újabb csúcsra az arany kurzusát (vg.hu)
Karnyújtásnyi közelségbe került a 2300 dolláros lélektani határ.
ápr. 2
22:14
Antony Blinken francia tisztviselőkkel egyeztet a gázai és az ukrán háborúról (vg.hu)
Izraelt elítélik, Ukrajnát pedig már a NATO-ban látják az Egyesült Államokban és Franciaországban.
ápr. 2
22:18
Izrael direkt vonná be a háborúba Iránt? - fontos oka lenne rá (vg.hu)
Az Iszlám Forradalmi Gárdához közelálló médiaforrások megnövekedett mozgást jeleznek az iráni rakétakilövő állomásokon Irán északi és nyugati régióiban. A feltétlezések szeirnt, Irán megtorlást tervez.
ápr. 2
22:42
Erősödött kedden a forint (ProfitLine)
Erősödött a forint kedd délután kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon, 0,2 százalékkal az euró és 0,6 százalékkal a dollár és a svájci frank ellenében.
ápr. 2
22:42
Benyújtották az energiaitalok 18 év alattiaknak való eladását tiltó törvényjavaslatot (Portfolio)
Nacsa Lőrinc és Hollik István kedden benyújtotta az Országgyűlés elé az energiaitalok 18 éven alattiaknak való eladását tiltó törvényjavaslatot.
ápr. 2
22:45
Bizakodóbbak idén a cégek (MMonline)
A cégek bizakodóbbak az előttük álló évvel kapcsolatban, mint amennyire tavaly voltak. Nagyobb arányban érzik, hogy biztos anyagi helyzettel számolhatnak idén: míg 2023-ban a cégek háromnegyede nyilatkozta, hogy hasonló vagy javuló anyagi helyzetre számít az évben, addig idén év elején tízből nyolc vállalat válaszolt így. Kifejezetten romló pénzügy
ápr. 2
23:06
Átalakul az Egyenes beszédért a Spirit FM műsorstruktúrája (Media1)
A Spirit FM megváltoztatja műsorrendjét, hogy minden hétköznap este sugározhassa az ATV egyik legfontosabb műsorát, az Egyenes beszédet és az ATV Voks 2024 című választási műsorát. Emiatt megváltozik több magazinműsor időpontja.
ápr. 2
23:12
Kevesebb lett a nyakunkba szakadt teher (ProfitLine)
A KSH kedd reggel publikált adatai alapján az államadósság mértéke 73,5 százalékra csökkent 2023-ban, míg a költségvetés hiánya 6,7 százalékon alakult. Ezzel a magyar államadósság mértéke továbbra is közel 10 százalékponttal alacsonyabb az uniós átlagnál. A kormány az idei és a jövő évi költségvetésben is csökkenő hiánnyal és államadóssággal számol
ápr. 2
23:24
Az Index leszemlézett egy április elsejei tréfát – másodikán, egy év késéssel (Media1)
Várjuk a kormányközeli Magyar Nemzeti Médiaszövetség állásfoglalását.
ápr. 2
23:27
Évosz: a kiküldetés a legelőnyösebb külföldi munkavállalási forma (Üzletem)
A külföldi munkavállalás iránt érdeklődő építőipari szakemberek segítségért fordulhatnak az Évosz-hoz, amely kiajánlja őket külföldön, elsősorban Németországban működő magyarországi cégekhez.
ápr. 2
23:42
A tavaszi fáradtság ráült a német iparra (ProfitLine)
Csökkent Németországban a feldolgozóipar teljesítménye márciusban a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) kedden ismertetett végleges értékei szerint.

Keresés