Az Egyesült Királyságban 59 467 autót gyártottak márciusban, 27,1 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Tavaly augusztus óta először jegyeztek fel éves csökkenést - derült ki a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapjára csütörtökön felkerült statisztikából.
A Fenntarthatósági témahét alkalmából "Kukába az élelmiszerpazarlással" címmel indít plakáttervező pályázatot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja. Az április 25-től június 21-ig tartó pályázat során olyan műveket várnak, amelyek figyelemfelkeltő módon szemléltetik az élelmiszerpazarlás problémakörét, hangsúl
Az OTP Bank tavaly minden korábbi eredményét felülmúlta, a megkezdett építkezést és terjeszkedést a következő években is folytatja - mondta pénteken Budapesten, a társaság éves közgyűlésén az OTP Bank elnök-vezérigazgatója.
Németország a gazdasági nehézségek miatt 2025-ben további 8 milliárd euró nettó új adósságot bocsát ki, miközben a kormánykoalíció összetett tárgyalásokat folytat a jövő évi költségvetésről - számolt be a Bloomberg.
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) jóváhagyta a Pfizer Beqvez nevű gyógyszerét, amely egy forradalmi génterápiás kezelés a közepesen súlyos vagy súlyos B hemofíliában szenvedő felnőttek számára - írta a Cnbc.
Magyarországon a biciklizés a legnépszerűbb mozgásforma, de sokan közlekedési eszközként is választják. Ugyanakkor a hazai régiók között vannak különbségek: miközben az Alföldön minden harmadik lakos biciklivel közlekedik, addig Budapesten volt ez az arány a legalacsonyabb (5%) - írja cikkében az Oeconomus.
Történetének legnagyobb akvizíciójára készül az OTP, erről Csányi Sándor elnök-vezérigazgató beszélt a bank mai közgyűlésén. Többek között döntöttek az osztalékfizetésről és saját részvények visszavásárlásáról. A rendezvényen beszédet mondott Csányi Sándor és Varga Mihály.
2024 márciusában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 38 ezer fővel, 4 millió 746 ezer főre nőtt. A munkanélküliek száma 217 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján.
A Magyarországon működő járműipari vállalatok, beleértve a nagy autógyárakat és azok széles beszállítói körét, számos kihívással szembesülnek ma a munkaerő toborzása, megtartása és fluktuáció terén. Ezek a kihívások részben a globális trendekkel, és jelentős részben a helyi piaci sajátosságokkal függenek össze, megoldásuk pedig testre szabott tobor
Az amerikai Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal vizsgálatot indított a Tesla decemberben bejelentett, több mint 2 millió járművének visszahívása után, hogy felmérje az Autopilot rendszer frissítéseinek hatékonyságát és biztonságosságát, figyelembe véve a korábbi baleseteket.
Útnak indította Kína csütörtökön este három űrhajósát a Tienkung (Mennyei Palota) űrállomásra, hogy leváltsák a tavaly október óta az állomáson tartózkodó háromtagú legénységet - közölte az űrrepülési programért felelős kínai ügynökség.
Az OTP Bank tavaly minden korábbi eredményét felülmúlta, a megkezdett építkezést és terjeszkedést a következő években is folytatja - mondta a társaság éves közgyűlésén az OTP Bank elnök-vezérigazgatója.
Az amerikai Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal vizsgálatot indított a Tesla decemberben bejelentett, több mint 2 millió járművének visszahívása után, hogy felmérje az Autopilot rendszer frissítéseinek hatékonyságát és biztonságosságát, figyelembe véve a korábbi baleseteket.
Az európai országok villamosenergia-ellátása számos kihívással néz szembe, mint például a szén-dioxid-semlegesség elérése, az emelkedő árak kezelése, a fosszilis tüzelőanyagoktól és azok importjától való függőség csökkentése. E célok elérése érdekében valamennyi európai ország villamosenergia-rendszerének jelentős változásokon kell átesnie, figyele
Bár a honfitársaink szerint a közösségi média veszélyesebb a gyerekekre nézve, mint a tömegközlekedés, a 6-14 évesek harmada mégis rendszeresen használja a social mediát - derült ki egy friss, országos kutatásból. Az egyik leggyakoribb probléma az online térben a bántalmazás, ami akár minden 5. gyereket érinthet. A kitöltők harmada nem szokott a cs
Míg a zöldségek többsége a Föld legolcsóbb élelmiszerforrásai közé tartozik, néhány közülük rendkívül drága. Az EastFruit szakértői szerint a szuperélelmiszer-tulajdonságokkal és egyedülálló ízvilággal rendelkező, exkluzív és drága zöldségek iránti kereslet nagyon gyorsan növekszik.
Az OTP Bank tavaly minden korábbi eredményét felülmúlta, a megkezdett építkezést és a terjeszkedést folytatja a következő években - mondta az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a társaság éves közgyűlésén pénteken Budapesten.
Április 24-én délelőtt az Európai Parlament, az Eu és a tagállamok képviselői, valamint 20 évvel ezelőtt született fiatalok emlékeztek meg tíz ország 2004. májusi uniós csatlakozásáról.
Szorosabbra fűzi szakmai kapcsolatait a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és Törökország versenyhatósága – erről állapodott meg Rigó Csaba Balázs, a magyar- és Birol Küle, a török versenyhatóság elnöke, Budapesten.
Mától május 6-ig véleményezhető az otthonfelújítási program felhívástervezete. A végleges felhívást a társadalmi és szakmai egyeztetések lezárását követően, június elején teszi majd közzé a kormány - derül ki az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium közös közleményéből.
Az Európai Parlament új szabályokat fogadott el a csomagolás fenntarthatósága és a csomagolási hulladék csökkentése érdekében, olvasható a Parlament hivatalos oldalán.
Április negyedik csütörtökén az infokommunikációs szektor női szereplői előtt tisztelegtünk. Az immár 15. éve ünnepelt Lányok az információ- és kommunikációtechnológiában (Girls in ICT) nemzetközi napja arra biztatja a fiatal lányokat, hogy merjenek nagyot álmodni és bátran helyezkedjenek el STEM vagy IKT szakmában. Idén a női vezetők és elengedhet
Átadták a Gebrüder Weiss Kft. tízmilliárd forintos beruházással épült logisztikai komplexumát csütörtökön Dunaharasztiban, amely a legmodernebb, leginnovatívabb technológiákkal működik.
Felújítás miatt lezárják a Liszt Ferenc-repülőtér felhajtóágát szombattól várhatóan keddig, emiatt a 100E és a 200E autóbuszok módosított útvonalon járnak - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
A nemzetközi geopolitikai folyamatok az energiapiacra is komoly hatást gyakoroltak az elmúlt években, amely a politikai vezetőktől a piaci szereplőkön át a lakosságig, mindenki számára új helyzetet teremtett. Mennyire tud a megváltozott környezethez alkalmazkodni a magyar energiastratégia és merre tart a hazai energiapiac, többek között erről is sz
Munkaszervezési és egyéb tapasztalatok miatt akár a kínaiak is megjelenhetnek a Paks II. projekt körül. Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. vezérigazgatója beszélt erről, és azt is elárulta, mikortól lehet hálózatra kötni mindkét blokkot.
Az nem is lehet kérdés, hogy a napelemeket tisztán kell tartani, hiszen bármi, ami a napenergiát nem engedi a rendszerbe jutni, az csökkenti a hatékonyságát.
Termőföldtől a takarmányozásig- jó gyakorlat nagy adag tudással fűszerezve! Helyzetfelismerés, hibafeltárás, tanulás - azonnal használható praktikák! Tanuljunk együtt a Hód-Mezőgazda Zrt. tematikus tanösvényén!
Közzétette a kormány az új otthonfelújítási támogatás részleteit. A pályázati felhívás alapján az ismert alapfeltételek nem változtak, vannak azonban új, eddig nem ismert részletek is. Ebben a cikkben minden fontos tudnivalót összefoglaltunk.
A Mol-csoportnak az "egyáltalán nem támogató" feltételek mellett is sikerült helytállnia, és bár pénzügyi teljesítménye tavaly elmaradt a 2022-es rekordévitől, operációs és stratégiai szempontból egyaránt jelentős eredményeket ért el - mondta a csoport elnök-vezérigazgatója a részvényesek közgyűlésén Budapesten csütörtökön.
Szerinte szinte ingyen kéne odaadni az OTP leányvállalatának nagyját egy minden bizonnyal orosz új tulajdonosnak. "Ezzel éppenséggel segítjük Oroszországot" – mondta.
Sébastien Lecornu, a francia fegyveres erőkért felelős miniszter és német kollégája, Boris Pistorius pénteken Párizsban aláírta a kötelezettségvállalási megállapodást, amely szentesíti a két ország együttműködését a "jövő tankja" programban.
A tavasz az az időszak, amikor már alig várjuk, hogy útnak induljunk az autónkkal a szabadba, leengedjük az ablakokat és élvezzük a friss levegőt. Mielőtt azonban belevetnénk magunkat az utazgatásba, ne feledjük, hogy a kocsink is megélte azokat a nem is olyan távoli téli hónapokat. Az ALD Automotive | LeasePlan most összegyűjtötte, mit érdemes lee
A pénzügyi környezet hatalmas átalakuláson megy keresztül, és a kriptovaluták állnak ennek a középpontjában, új lehetőségeket kínálva a vagyon gyarapítására.