Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
A korábbi – 350 millió forintos bírság és 4 milliárd forintos jóvátétel vállalásával végződött –vizsgálat után a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ismét versenyfelügyeleti eljárást indított az eMAG-gal szemben. A leírtak alapján meglepő lenne, ha ez következmények nélkül zárulna.
Brüsszel a 40 milliárdos innovációs alapon keresztül támogatja a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló projekteket, ám a fejlesztések lassan haladnak.
A színésznő szerint olyan időket élünk, amikor körülöttünk sok minden instabil. "Az emberek többsége ma inkább a celebeket ismeri, őket követi. Sokak számára egy botrány sokkal látványosabb, egy Instagramra feltöltött kép tökéletessége sokkal ínycsiklandóbb a valóságnál. El kellett fogadnom, hogy nem mi színészek leszünk azok, akik az ízlést dikt
A magyarok bankbetétjeinek nyolcada már külföldön van. 2011-ben kezdték gyors ütemben kivinni a pénzüket az országból, de a folyamat 2022-ben pörgött fel igazán. 2023 végén már csaknem 1700 milliárd forintnyi összeget tartottak külföldi bankbetétekben.
Az osztalékelőleg fizetésére nemcsak cégjogilag, hanem személyi jövedelemadózás szempontjából is speciális szabályok vonatkoznak, amelyek eltérőek attól függően, hogy az osztalékelőleg a későbbiekben osztalékká válik-e vagy sem. Utóbbi esetben úgy kell tekinteni, hogy a magánszemély a részére korábban kifizetett osztalékelőleg összegét kvázi kölcsö
A Telefónica a zenét és a technológiát egyesítette egy egyedülálló koncerten a Gran Teatre del Liceuban A cég centenáriumának ünnepélyes nyitórendezvényére több mint 1200 vendég érkezett Barcelonában, a 2024-es Mobile World Congress első napján. A rendezvényen a híres kínai zongoraművész, Lang Lang holografikus zongorán játszott klasszikus daraboka
Az egészség fontossága mindannyiunk számára kiemelt téma és az egészségpénztárak egyre népszerűbbek Magyarországon, mivel a tagság számos előnnyel jár azoknak, akik elkötelezik magukat az egészségük és pénzügyi jólétük javítása mellett. Az egészségpénztárak tökéletes platformot kínálnak az egyéneknek és családoknak arra, hogy tudatosan gondoskodjan
Az amerikai hatóságok egy hete jelentették be, hogy eljárást indítanak a KuCoin és annak vezetői ellen. Vádemelés a KuCoin ellen: pénzmosással vádolják az 5. legnagyobb kripto tőzsdét A bejelentés után a felhasználók nagy számban kezdték elhagyni az oldalt, az első nap több mint egymilliárd dollárt, az itt tárolt letétek 15%-át utalták ki a váltóró
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az Extreme Digital-eMAG Korlátolt Felelősségű Társasággal (eMAG) szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.
Az év első negyedévében a Tesla autókiszállításai jelentős, több mint 8%-os visszaesést produkáltak az előző év azonos időszakához képest, amit a vállalat európai gyárát ért tűzeset, globális szállítási problémák és egyéb kihívások okoztak, ami elemzők szerint a cég számára rendkívül nehéz időszakot jelent - írta meg a BBC.
A Binance ingyenessé teszi a kereskedést a határidős felületének USDC piacain. Az akció 2024. április 3. (14:30) – 2024. július 3. (14:30) között tart. A felhasználóknak a fenti időszakban a Limites megbízások végrehajtásakor semmilyen jutalékot nem kell fizetniük. A piaci áras (Market) megbízások fizetősek maradnak, de ezeket is jelentősen vissza
A lengyel Itaka utazásszervező 2022 első negyedévében lépett be a magyar tour operatori szegmensbe, és eddig csak online foglalásokon, call centeren, valamint partnerhálózaton keresztül szolgálta ki magyarországi utasait. A piaci igények azonban azt mutatták, hogy a nálunk hagyományokon alapuló offline foglalási szolgáltatás továbbra is népszerű. E
Ha valakinek hirtelen nagyobb összegre van szüksége, akkor érdemes szétnéznie a lakásban, mielőtt a bankba rohanna hitelért. A fenntarthatóság jegyében ma már szinte azonnal készpénzzé tehetjük a nem használt eszközeinket, amivel nemcsak a családi kasszának teszünk jót, hanem a környezetnek is. Egy-egy fiókban vagy szekrényben lapuló mobiltelefon,
Márkus Gergelyt nevezték ki a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatójának. A társaság közlése szerint az új vezető jól ismeri a helyi és a nemzetközi piacokat, korábbi feladatkörében kiemelkedő eredményeket ért el – indokolták a kinevezést, amely előtt Márkus a cég tanácsadói csapatát vezette.
Szükségállapotot hirdettek a marylandi Baltimore-ban, miután egy műszaki hibás konténerszállító hajó a Patapsco folyón közlekedve összeütközött a 2,5 kilométer hosszú Francis Scott Key híddal, aminek egy része össze is omlott.
Nem is olyan rég Bulgáriában még 9 millióan laktak. Hamarosan viszont alig több mint 5 milliósra fog zsugorodni az ország. Hasonló demográfiai pályán van több balkáni és balti állam is.
Ha az országgyűlés elfogadja az új igazságügyi salátaszabályozást, akkor a jövőben a versenyhivatal a legfontosabb hazai cégeket egészen új eszközökkel szabályozhatja és szankcionálhatja majd. Sőt, akár azok értékesítését is elrendelheti.
Április 30-ig várja a jelentkezőket ősszel induló egyéves intenzív képzésére a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Vezetőképző Akadémiája - közölte a kiírás kommunikációjával foglalkozó cég kedden az MTI-vel.
A szerkesztőség és kiadó célja a civil szervezetek támogatásának ösztönzése. A Nav nyilvántartása szerint 33.332 civil szervezet várja a most kezdődő adóbevallási szezonban az adózók 1 százalékos felajánlását, tavaly azonban az adózók több mint 60%-a nem rendelkezett ez ügyben. Ezen az arányon igyekszik változtatni a napilap kampánya. A Nav tájék
A Mészáros Csoport által támogatott High-Tech Suli program idén rekordszámú, összesen 127 iskolai alapítvány érdeklődését váltotta ki. Hat iskola nyerte el a támogatást.
Mi lehet szebb annál, mint amikor egy illatos kert van a küszöbön? Ideális esetben egy magaságyás formájában, amelyből mediterrán, keleti vagy helyi fűszercsokrokat szüretelhet, anélkül, hogy le kellene hajolnia.
Az Eurostat március 27-i jelentése szerint a béreket és járulékokat magában foglaló bérköltségek között továbbra is jelentős különbségek vannak az EU-ban.
15 évnyi tervezés és előkészítés után Ghána készen áll arra, hogy karbonkrediteket kínáljon a Globális Észak vásárlóinak, akik a "zöldmosás" vádjával szembesülve alig várják, hogy bizonyítsák elkötelezettségüket az erdőirtás elleni küzdelem iránt. Az illegális fakitermelés és bányászat által biztosított magas hozam miatt azonban a jelenlegi árak tú
A kedvezőtlen piaci környezet ellenére kimagasló eredménnyel zárta az MBH Jelzálogbank a 2023-as évet, miután egy év alatt csaknem két és félszeres növekedéssel közel 7,4 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el. Az auditált pénzügyi jelentés szerint a hitelintézet mérlegfőösszege az egy évvel korábbi szintről 11,4 százalékkal 906,6 milliárd
Csütörtöktől lehet a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásához kapcsolódó, a szavazóköri névjegyzékkel összefüggő kérelmeket benyújtani a választási irodáknál.
Innovációs díjjal ismerte el a Femtonics Kutató és Fejlesztő Kft. technológiai fejlesztését a Magyar Innovációs Szövetség. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának díját kiérdemlő, femtoszekundumos lézermikroszkóphoz kapcsolódó szoftverfejlesztés az idegtudományi kutatások
Az utóbbi évek kedvezőtlen munkaerőpiaci helyzete minden korábbinál feljebb tolta a munkavállalói igényeket. Ebből kifolyólag a munkáltatók sokszor úgy ítélik meg, hogy nincs más lehetőségük, mint követni a jelöltek és a dolgozók magas elvárásait, ám ez a tendencia hosszú távon kedvezőtlen irányba mozdítja a munkaerőpiac helyzetét. Mekkora a munkál
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyanúja szerint az eMAG több ponton is megtéveszthette a fogyasztókat a kereskedelmi gyakorlatával. A GVH eljárást indított az Extreme Digital-eMAG Korlátolt Felelősségű Társasággal (eMAG) szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt. A GVH azért i
Azután, hogy az FTX kriptotőzsde alapítóját, Sam Bankman-Friedet néhány nappal ezelőtt a tőzsde csődjében betöltött szerepe miatt 25 év börtönbüntetésre
Nem, hogy növekszik, de egyenesen visszaesik a Tesla, legalábbis a negyedéves eladások alapján. A részvény esett, azonban távolról sem omlott össze: vagy tudnak valamit a bennfentesek, vagy sok a shortos, akik erre a hírre vártak, hogy zárják pozícióik.
Magyarország éllovas és nem követő az új gazdasági terület, a zöld gazdaság fejlesztésében - mondta a gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos kedden Debrecenben, sajtótájékoztatón. György László azt mondta: a kormány azért kezdeményezte az
A tegnapi napon a kamatcsökkentéssel kapcsolatos várakozások mérséklődésével és a kötvényhozamok emelkedésének következtében rég nem látott mínuszban zártak az amerikai tőzsdék. Ezt követően Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés szerda reggel, Európa és Amerika tőzsdéin azonban ma is folytatódhat az esés. Ma Magyarországon nem tesznek köz