Hogyan viselkedik a Z generáció a jogászvilágban? Hogyan lehet egy alapvetően hierarchikus, formalizált szakmában alkalmazkodni a fiatalok elvárásaihoz? Lehet-e rugalmasabb vállalati kultúrát kialakítani az adott keretek között, összehangolni a különböző generációk munkahellyel kapcsolatos attitűdjét? Kertész Judit, a Baker McKenzie Ügyvédi Iroda,
A befektetési alapokban kezelt vagyon 6 milliárd forinttal csökkent, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 15 618 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban, a tőkevonzás, a hozamok és az árfolyammozgások eredőjeként az összvagyon gyakorlatilag nem változott az év negyedik hón
Geopolitikai feszültségek, lassuló kereslet és szabályozási bizonytalanságok nehezítik a közlekedés elektrifikációja felé vezető utat – állapítja meg járműipari kitekintőjében, a Global Auto Outlookban az Allianz. Miközben az autóiparnak valóban kulcsszerepe van a zöldátállásban, a hagyományos német és amerikai szereplőknek ugyanúgy sokasodó kihívá
A kormány és a hatóság közös célja, hogy az illegális fakereskedelemtől is megvédjék a magyar fogyasztókat, ezért a Nébih folyamatosan ellenőrzi a közúti fuvarozókat, a telephelyeket és az online hirdetési felületeket is.
Litván lapértesülések szerint a svájci székhelyű MET Csoport megvásárolhatja a litvániai székhelyű Achemos Group-ot, amely többek között egy nagy műtrágyagyárat, illetve logisztikai, energiatermelési és kereskedelmi vállalkozásokat is magába foglal. A Portfolio megkeresésére a MET Csoport szűkszavú válaszközleményben reagált, amelynek értelmében ne
300 főt is meghaladó létszámmal vettek részt a Corteva Agriscience globális mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat és a Mályvavirág Alapítvány közös jótékonysági futógáláján, melyet a vállalat szarvasi vetőmag-feldolgozó üzemében rendeztek meg.
Külföldről érkezik új felsővezető a 24.hu-t, a Nők Lapját és több más médiumot kiadó Central Médiacsoporthoz Petr Bednar személyében, aki korábban Csehország egyik vezető médiavállalatánál, a Vltava Labe Mediánál tevékenykedett digitális igazgatóként. Bognár Bálint, aki 2005 óta dolgozott a Central Médiacsoportnál és legutóbbi pozíciójában digitáli
A meghirdetett mennyiségnél 52,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 82,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csökkenő átlaghozamok mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Ismét az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnökévé választotta csütörtökön a pénzintézet kormányzótanácsa Odile Renaud-Bassót, aki második elnöki mandátumát kezdheti a bank élén. A francia pénzügyminisztérium gazdaságpolitikai ügyekben illetékes egykori vezérigazgatója a közép- és kelet-európai országok gazdasági átalakulásának finans
Kína nemcsak történelmi okokból, hanem gazdasági megfontolásokból sem fog lemondani soha Tajvanról. A szigetország egy gazdasági gyöngyszem, ha megnézzük azokat a számadatokat, amelyek az exporterőre vonatkoznak Ázsiában.
Erőteljes vételi érdeklődés volt ma mindhárom magyar államkötvény aukción, és ezt, illetve a hozamelvárásokat látva Államadósságkezelő Központ a meghirdetett 30 helyett 82,5 milliárd forintnyi papírt értékesített, a tegnapi referenciahozamoknál kissé, és a legutóbbi hasonló futamidejű aukciónál lényegesen alacsonyabb hozamszintek mellett.
Az európai tőzsdéken nem jó a hangulat, amit néhány rosszul sikerült gyorsjelentéssel magyaráznak. A forint tartja erejét, közeleg az OTP-osztalék napja, jelentett a Telekom és a Waberer’s. A kötvényalapokból ezúttal áramlik ki a tőke, megugrott a bitcoin.
Bár az egyenlő munkáért járó egyenlő bér elvét az EU minden tagállama osztja, ennek ellenére a nők és a férfiak közötti bérszakadék továbbra is makacsul fennáll. Ennek a helyzetnek a megszüntetésére az EU a közelmúltban irányelvet fogadott el. Az irányelv hamarosan részletes jelentéstételi kötelezettséget fog előírni a közép- és nagyvállalatok szám
A rovaralapú megoldások közös kutatására és fejlesztésére kötött együttműködési szándéknyilatkozatot a rovarfehérje-gyártó Agroloop és a győri Széchenyi István Egyetem - olvasható a két szervezet közös közleményében, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.
Márciusban tovább csökkentek, mégpedig négy éve nem látott mértékben a német elektromos és digitális ipar új megrendelései - idézi a Zeit Online német lap a dpa hírügynökség jelentését.
A globális klímapolitikáról és vonatkozó alapproblémákról, a jelenleg is zajló zöldátállás kapcsolódó hatásairól és a hazai geotermiában rejlő lehetőségekről is egyeztettek az Energia21 Kezdeményezés tagjai és meghívott szakértők a májusi találkozójukon - tájékoztatta a szervezet az MTI-t hétfőn.
Nagyot zuhantak az EasyJet részvényei csütörtökön, miután a légitársaság a vártnál nagyobb veszteségről számolt be pénzügyi évének első fél évében - írja a CNBC.
A nyugdíjkasszák ismét reálhozamot értek el, az egészségpénztárak tagjai pedig még több szolgáltatást igényeltek, köztük például minden eddiginél többet költöttek lakáshitel-törlesztésre.
Az Európai Unió csütörtökön bejelentette, hogy vizsgálatot indít a Meta ellen, mivel felmerült az a gyanú, hogy a Facebook és Instagram platformjai elősegíthetik a gyermekek viselkedési függőségének kialakulását és nem megfelelő korellenőrzéseket alkalmaznak, ami megsérti az EU online tartalmakra vonatkozó szigorú szabályozását - írja a CNBC.
Idén a szakképző intézményekben közel 40 ezer diák vizsgázik szakmai ismeretekből május 14. és 31. között. A szakmai elméleti vizsgák elektronikus formában zajlanak. Érettségi vizsgák a technikumokban Rendben zajlanak az érettségi vizsgák a technikumokban a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közleménye szerint. Itt a diákok ugyanazokból a
A Volkswagen - amely az ID elektromos autócsaládját a jövője kulcselemének tekintette - elismerte hogy a lassuló tisztán elektromos járműeladások mellett szükség van több plug-in hibrid modellre is. - jelentette az Autonews.
Az elmúlt három év alatt 55 százalékkal nőtt Magyarország kereskedelmi forgalma Kína egyik tartományával, Csöcsianggal, így meghaladja a másfél milliárd dollárt - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
2023-ban a Magyar Telekom volt a legnagyobb forgalmú mobiltelefon- és tablet értékesítő a magyar online kiskereskedelmi piacon - immár hatodik éve. A teljes online kiskereskedelmi piac 2,7 százalékát tudhatja magáénak a Telekom, amivel az egyik legnagyobb hazai online szereplőnek számít – derült ki a GKID legfrissebb e-kereskedelmi kutatásából.
Ismét az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnökévé választotta csütörtökön a pénzintézet kormányzótanácsa Odile Renaud-Bassót, aki második elnöki mandátumát kezdheti a bank élén. A francia pénzügyminisztérium gazdaságpolitikai ügyekben illetékes egykori vezérigazgatója a közép- és kelet-európai országok gazdasági átalakulásának finans
Az utóbbi hetekben sorra nyilvánosságra hozták a hazai nagyvállalatok, hogy idén mekkora osztalékot fizetnek ki a részvényeseiknek. Összegszerűen az OTP Bank tulajdonosai kapják a legtöbbet, 535,71 forintot részvényenként, ami 3 százalékos osztalékhozamot jelent. Más cégek a fentinél akár jóval szerényebb összeget fizetnek egy-egy részvényük után,
A jegybank, alapításának centenáriuma alkalmából a 100 forintos forgalmi érme emlékváltozatát bocsátotta ki. Az új érmével a lakosság a készpénzfizetési forgalomban, a mindennapi vásárlások során találkozhat. Saját magukat ünneplő érmék is kaphatóak lesznek.
A környezetszennyezés világszerte egyre nagyobb problémát jelentenek. A folyókba, tavakba, tengerekbe és óceánokba került szennyeződések nem csak a vízben élő élővilágra, de az emberekre és a teljes ökoszisztémára nézve is rendkívül károsak és veszélyesek.
Csökkent a cégszám áprilisban is az Opten adatai szerint. Kétezer alatt az új vállalkozások száma. Minden második vállalkozás felszámolással szűnt meg. Az új eljárások során öt cégből négy felszámolással vagy kényszertörlési eljárással érintett.
Megérkezett a Da Vinci robotasszisztált sebészeti rendszer a Debreceni Egyetem Klinikai Központjába. A 21. századi csúcstechnológiát elsősorban az általános sebészeti, az urológiai, a nőgyógyászati, valamint a fül-orr-gégészeti műtéteknél alkalmazzák.
Magyarország egyik legnagyobb független médiavállalata, a Central Médiacsoport folytatja szervezeti átalakulását, amelynek célja a kiadó versenyképességének növelése, valamint a kelet- és közép-európai terjeszkedés. Július 1-től csatlakozik a vállalat felsővezetéséhez Petr Bednar, aki korábban Csehország egyik vezető médiavállalatánál (Vltava Labe