Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy nyilvántartásba veszi az üvegházhatású gázok kibocsátásának megadóztatását célzó polgári kezdeményezést, mely egyebek mellett arra kéri a brüsszeli testületet, segítse elő, hogy a szén-dioxid-árazásból származó bevételeket újraosszák az alacsony jövedelmű háztartások között - tájékoztatott az uniós bizottsá
A KLM holland légitársaság júliustól ismét leállítja az tel-avivi járatait biztonsági kockázatokra hivatkozva - közölte az NL Times című angol nyelvű holland hírportál.
Őrizetbe vették a verőcei tragédiában érintett szállodahajó kapitányát. A rendőrök gyanúja szerint a kapitány a balesetet követően a saját hajójának személyzetét nem riadóztatta, a mentési protokoll előírásait nem hajtotta végre.
Átadta második magyarországi üvegházát Ács határában a szlovák és magyar tulajdonban lévő GreenCoop, a hathektáros létesítményben termálhő felhasználásával évente hozzávetőleg 12-14 millió darab kígyóuborkát termesztenek.
Oroszország igaz barátja volt Ebrahim Raiszi iráni elnök - írta Vlagyimir Putyin orosz elnök az iráni vezetéshez intézett részvéttáviratában, amelyet délelőtt tettek közzé a Kreml honlapján.
A nyár közeledtével az idénymunkák ideje is eljött: ebben az időszakban a többszörösére nő az alkalmi munkalehetőségek száma. Az adókedvezmények és az egyszerű hatósági bejelentés miatt az egyszerűsített foglalkoztatás különösen népszerű ilyenkor a munkaadók körében, azonban sokan nincsenek tisztában az alkalmazásának buktatóival. Már pedig ha a cé
A Tesla az elektromos autóipar és az amerikai részvénypiac megkerülhetetlen szereplője. Elon Musk irányítása alatt a cég hihetetlen magasságokba emelkedett,
A Media1 legújabb podcast adásában részletesen bemutatjuk a kínai média és cenzúra rendszerét és a Kínai Kommunista Párt megrendelésére kiépített totális digitális megfigyelőrendszert. Ebben Sükösd Miklós médiakutató, a Koppenhágai Egyetem Kommunikáció Tanszékének docense a beszélgetőpartnerünk, aki korábban öt éven át élt a térségben, a Hong Kongi
Hogyan lehet összehozni a gazdaságosságot és a zöld irányzatokat ültetvényekben? Támogatások nyomorítása nélkül is lehet talajt javítani, szén-dioxidot kötni, biodiverzitást építeni ipari termelés mellett?
Edel Hsieh egy amerikai fejlesztő és vállalkozó, akit márciusban tartóztattak le Dubaj repülőterén, amikor Londonba próbált repülni. Hsieh szerint a rendőrök megverték, és nemi erőszakkal is megfenyegették, hogy beismerő vallomást csikarjanak ki tőle. Állításai egy börtönből indított telefonhívás felvételén hallhatók, ami eljutott a brit Guardian n
Globálisan a negyedik legjelentősebb bűnözési forma a környezeti bűnözés, és évről évre tovább nő. A környezeti visszaélések egyik esete, a zöldmosás a vizsgált cégek 7 százalékánál már előfordult, vagyis amikor a környezetkárosító vállalatok magukat környezetbarátnak festik le a külvilágnak. Lenne többféle szakmai megoldás a zöldmosás vissza
OIvasónkban felmerült a kérdés, hogy gazdasági társaság civilszervezet számára tett tárgyi jellegű felajánlása mely esetben minősülhet adománynak, továbbá elszámolható-e költségként a tartós és fogyó eszköz az önkéntes munka során. A kérdésre Pölöskei Pálné adószakértő válaszolt.
Az állam kiemelt kötelessége az erdők védelme és fenntartása, ebben a munkában pedig stratégiai feladat hárul az állami erdészeti cégcsoportokra - mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára csütörtökön, Budapesten, az Országos Erdészeti Egyesület küldöttgyűlésén a tárca MTI-nek eljuttatott közleménye szer
A Dogecoin alapítója, Billy Markus fontos üzenetet osztott meg a hirdetőknek az olyan közösségi médiaplatformokon, mint az X. Az X-en hangos aktivistaként ismert Dogecoin-alapító feltárta a legfontosabb okokat, amelyek miatt a felhasználók blokkolják az idővonalukon felbukkanó hirdetéseket. Malware kihívás A Dogecoin alapítója szerint a felhasználó
Idén kilencedik alakalommal hirdeti meg az OFA Nonprofit Kft. nagysikerű Az év felelős foglalkoztatója pályázatát. A rekordokat döntő hazai foglalkoztatási adatok is azt mutatják, hogy a vállalkozások érdekét is szolgálja, ha munkavállalóikat megbecsülik, legfontosabb értékükként kezelik. A pályázat elősegíti a felelős foglalkoztatói szemléletmód h
A természeti értékek megőrzése megköveteli a széles körű összefogást az állami intézmények, a civil és tudományos szervezetek, valamint a helyi közösségek között - mondta az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős államtitkára Budapesten, a Magyar Nemzeti Parkok Hetének pénteki nyitó rendezvényén.
Kína fokozza a feldolgozóipari digitalizálására fordított kormányzati erőfeszítést és figyelmet az új minőségi termelőerőt képviselő ágazatok megerősítésére a gazdasági növekedés gyorsítása, valamint a kis- és középvállalkozások (kkv) ebben játszott szerepének erősítése érdekében. Az államtanács cselekvési tervet fogadott el a gyártás digitalizálás
A 2024-es bikafutam teljes lendületben van, a figyelem a kevésbé ismert kriptovalutákra terelődik, amelyek jelentős hozamot ígérnek. Ezek az alternatív
Átadták a csaknem 14 milliárd forintból megépített Jégvilágot, a sarkkörök és a hideg égövek világát idéző interaktív állatbemutatót pénteken a Nyíregyházi Állatparkban.
A mémcoinok gyakran kerülnek címlapokra hihetetlen, semmiből történő felfutásukkal. Márciusban már tapasztaltunk egy ilyen időszakot, most pedig jogos a kérdés,
Fedezd fel az idei év egyik legizgalmasabb sorozatát és a legújabb tartalmakat a Direct Now appban! Már elérhetőek az alkalmazásban az európai történelem egyik legnagyobb gazdasági bűncselekményét bemutató Az évszázad csalása, és a portugál diktatúra utolsó éveit felidéző Három nőről című széria epizódjai. A magyar filmek klasszikusai mellett gyere
A Magyar Közlönyben kihirdetett jogszabályváltozások alapján, szeptembertől az állam finanszírozza a középiskolások jogosítvány-szerzésének elméleti és gyakorlati oktatását, valamint vizsgáit, ami jelentős változásokat hozhat az autósiskolák piacán és a közlekedésbiztonság terén is.
A fiatalok a királyok a bankoknál, akkor is kedvezményekkel halmozzák el őket, ha még nincs is saját keresetük. Ha jól választanak, a díjmentes, néhány perc alatt megnyitható számlán túl még jóváírásokat is kapnak, és mindent a mobiljukból intézhetnek.
A Telegram közösségi médiaóriás által erősen támogatott kriptopénz a nyitóhéten nagy bukta lett. Ennek következtében a hájpnak bedőlő befektetők súlyos
Az új Frontera az Opel-gyár szerint különösen erős: sokoldalú, tágas, és villamosított. Minden adottsága megvan ahhoz, hogy sikert arasson az aktív életet élők és a családok körében.
Közvetlen és nemzeti támogatásokkal, állatjóléti támogatásokkal, átmeneti támogatásokkal, valamint a vidékfejlesztési programokból származó támogatásokkal segíti a kormányzat a baromfiágazatot - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön, Budapesten a baromfi világnap alkalmából megtartott konferencián a tárca MTI-nek eljuttatott közleménye szer
Idén áprilisban is - a rezsicsökkentésnek köszönhetően - a magyar családok kapták Európában a legolcsóbban a háztartási villamos energiát és földgázt - tette közzé a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos pénteken a közösségi oldalán.
Összesen 12 észak-amerikai tőzsdén jegyzett bitcoinbányász vállalat tette közzé a felezés előtti pénzügyi eredményeit az első negyedévre vonatkozóan. A bányászok együttesen közel 2 milliárd dollár bruttó bevételt generáltak tőkefinanszírozási tevékenységből a tőzsdékről. Összehasonlításképpen, ugyanez a 12 vállalat az előző év negyedik negyedévben
Kétszázkilencvenmillió forint vissza nem térítendő kormányzati támogatásból két csoportszobás bölcsőde épül Perbálon, zöldmezős beruházással - jelentette be a Fidesz-Kdnp kommunikációs igazgatója a Pest vármegyei településen pénteken.
Karim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze hétfőn elfogatóparancs kiadását kérte a bíróság illetékes kamarájától Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Joáv Galant izraeli védelmi miniszter és a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet több vezetőjével szemben.
Az amerikai igazságügyi minisztérium a múlt héten vádat emelt két testvér ellen, akik mindösszesen 12 másodperc leforgása alatt 25 millió dollárnak megfelelő értékű kriptoeszközt loptak el. Bár maga a művelet rendkívül rövid idő alatt valósult meg, a lopást hónapok gondos tervezése előzte meg.
A csődkövetelések a számlaegyenleg értékének 35%-án kezdtek kereskedni az Xclaim követeléskereskedelmi piactéren. A Genesis nemrégiben megkapta a bíróság jóváhagyását, hogy
Az új közlekedési szabályrendszer fokozottabb védelmet nyújt majd a közlekedés legvédtelenebb szereplői, így a gyalogosok és a kerékpárosok számára, valamint élhető, használható kereteket ad a közlekedés civil résztvevői, és versenyképességet növelő feltételeket biztosít a közlekedés hivatásos résztvevői számára - mondta el Nagy Bálint, az Építési
Ismét támogatásra pályázhatnak az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó civil szervezetek - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.
Európában kis emelkedésben vannak a tőzsdék, az USA-ban pedig felemás teljesítményt nyújtanak a vezető részvényindexek a hét első kereskedési napján - a magyar piacon kereskedési szünnap van.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a legutóbbi kiskereskedelmi adatközlésénél visszamenőleg több évre módosított a számokon. Ez önmagában nem meglepő, hiszen a statisztikusok gyakran élnek becsléssel és ahogy egyre több adat áll a rendelkezésükre, úgy javítják a korábban közzétett adatokat. Ez a mostani kiigazítás azonban trendmódosító volt.
360 millió forintért hirdetik Magyarország legdrágább eladó használt autóját. A különleges Mercedes G-osztály egy limitált kiadás, az első darab a 99-es szériából. De mint kiderült, a top 5-ben szintén a csillagos márka modelljei vannak, legnagyobb részt szintén G-osztályok, csak az ötödik legdrágább, "mindössze" 208 millióért árult luxusautó egy M
Újra a gazdálkodókat kell az uniós agrárpolitika középpontjába állítani, ez a magyar EU elnökség egyik prioritása - jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki Janusz Wojciechowskival az Európai Bizottság mezőgazdasági biztosával egyeztetett csütörtökön Budapesten.